Múlandóság

(A kedvenc kamaraerdei vadszilvafa-sorom, tegnapelőtt. Ma reggelre virágba borult... reggel meglátogatom őket. Muszáj.)

...az irodából kilépve tavaszi illatoktól terhes langy levegő csapott meg, és én, fáradtság ide, vagy oda, megálltam megbámulni a vérszilvákat az Infoparkban - csodálatos rózsaszín virágfelhő az égbolt mély bársonya előtt, fent szikrázó csillagok - és szívembe búbánat lopódzott.
Ismét egy csodálatos, gyönyörűséges tavasz, melyet alig-alig élvezhetek. Mire lenne rá időm és módom, huss! elrepül, és én csak perceket lophatok magamnak a Teremtés eme csodájából.
A virágokat csodálva éreztem, hogy mindeme gyönyörűség, az illatokkal terhes levegő, a csodálatos virágok - minden szépség mennyire múlandó, és hogy a legszebb tavaszi virágban is mennyi a fájdalom.

Minden halál közül a legfájdalmasabb a szépség halála.
Mert ami szép, abban valami titokzatos rend, rendszer, isteni gondolat testesül meg - s mikor a szépség pusztul, vele pusztul a benne testet öltött rend is.

Elmúlik - gondoltam a gyűrűre...

...

Tűnődésemből rendőrök riasztottak fel, az Infoparkban bombát találtak az építkezésen, és kerülőt kellett tennem a mázsás táskákkal. Érdekes, a hátfájásom ellenére ezt most valahogy nem bántam.

Elméláztam a gondolatsoron, melyre ma reggel ébredtem.
"Ugyanazzal a gondolkodással, amellyel létrehoztad a problémákat, nem lehet megoldani azokat."

...igen, a gondolkodásmódon kell változtatni. Nekem is, ha fejlődni akarok. Előre vivő szokásokat kell kialakítani... de szép gondolat ez...

...Nem ragadhatok bele egy szituációba, ami engem fusztrált, ahol nem kaptam meg azt a szeretetet, elfogadást és áldozatvállalást, amire vágytam. Ennél én többet érdemlek. Jobban szeretem már magamat annál, hogy időről-időre kitegyem annak az érzésnek, hogy nem szeretnek engem. Túl sokszor volt benne részem.

Itt vagyok én, magamnak, majd én szeretem magamat. Ez bőven elég.
 És... ha az ember gondolkodása megváltozik, valóban csak két megoldás van minden helyzetre. Vagy a helyzet is változik vele - vagy az ember kilép belőle és továbbmegy.

Én sokáig vártam... vártam valamit, nem tudom mit. Hogy majd szeret engem valaki más, hogy ne nekem kelljen. Hogy megerősít önmagamban a szeretet által. Hisz "Hiába fürdeted önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat" - írta a költő is, és hittem én is.
De hiába vártam a lehetetlent.

Már tudom, hogy nincs mire várni.
Szeretnem legjobban önmagamat kell, másodsorban azokat, akikhez karmikus kötelék fűz, harmadsorban pedig azokat, akik engem szeretnek.
A többi ember - nem számít.
Ez a feladatom az életben - és ebben a sorrendben. Sosem szabad még a sorrendet sem elfelejteni.

A legtöbb munkám önmagammal lesz, de a második csoport is tartogat bőven teendőket.

...Mert minden elmúlik.