Ti tudtátok, hogy a bánat alma-, krizantén-, avar- és hidegillatú?
...ma kivételesen én jöttem haza elsőnek. A lakásban a szokásos hideg és rendetlenség fogadott, és ez rossz érzéssel töltött el. Sajnos, mióta ennyit dolgozom, végképp állandósult a kupleráj nálunk.
- De már nem sokáig - futott át az agyamon az egyetlen pozitív gondolat az üggyel kapcsolatosan. Már, ami a rendetlenség részét illeti.
A hideg... hát igen, annak nem kellene most lennie, ha engem szerettek volna.
"Téged nem lehet szeretni! Nem lehet szeretni! Nem lehet szeretni!" - kezdte el az elmém újra mantrázni a régi lemezt, de elvágtam egy erős paranccsal.
Nemrégen beléptem egy Facebook ezoterikus csodálatos csoportba, és ott kaptam azt a tanácsot, hogy ha már nagyon kész vagyok, akkor hallgassak Eckhard Tolle hangos könyveket.
A "Most hatalma" hatott is, legalább már itt-ott képes vagyok lecsendesíteni az elmémet egy-egy rövid időre.
Visszagondolva a korábbi évekre, ez nekem régen sokkal jobban ment. Sokkal jobban ment, de mostanra már túl sok lett a zaj körülöttem. Igen, ha még élni akarok, vissza kell vennem a zajszintből.
Bevonultam a szobámba a meleg fényt árasztó hősugárzó mellé és számot vetettem a várható következményekkel.
Mert minden csupán következmény, a halál is csak annak a következménye, hogy éltünk. Tulajdonképpen és végső soron.
Nagy, üres, hideg érzetek töltötték ki lényemet. Úgy tűnik, hogy ez az elengedés projekt a vártnál sokkal hatékonyabb lesz - ami némi egzisztenciális kockázatot is rejt magában az ő elemi irracionalitásában. Pedig ha valamit utálok, akkor az az egzisztenciális területen fellépő bizonytalanság.
Erről egyelőre többet nem írhatok... Talán majd egyszer.
Mindenesetre ha meg kell lennie, hát meg kell lennie ennek is.
Fenékig a keserű poharat. Végül is, sosem tudhatjuk, hogy ami éppen történik, nem-e a mi érdekeinket szolgálja.
Mindenesetre hatalmas energiákat mozdított meg életemben ez a Skorpióban időző Jupiter.
Ezzel együtt, itt van Halloween, Mindenszentek, Halottak napja... az évi rendes Nap körüli utazáson elértük a sötétség, befelé fordulás, elmélyedés idejét.
Tulajdonképp nagy szükségem is van most erre. Sérültem ebben az évben, sokat és súlyosan, munkában és magánéletben egyaránt - testem és lelkem pihenni, gyászolni, befelé fordulni vágyik.
Az elkövetkező öt nap nem várt ajándéka lesz a sorstól, hogy mindösszesen egy munkanapot kell teljesítenem - és azt sem a faktornál, tehát könnyű lesz.
Végre megpihenhetek... testileg-lelkileg.
Néha arra gondolok, hogy jobb lenne örökre.
Ez már jobb ebben az életben úgysem lesz.
Vargo: Silence
2017. október 31., kedd
2017. október 30., hétfő
Te szegény
...hogy hányszor kaptam én ezt meg Csabától, mikor saját érzéseimtől fellelkesülve, boldogan próbáltam értésére adni valamit, ami számomra nagyon fontos volt. Igen, azt, hogy "Szeretlek!"
Erre szinte mindig ez volt a válasz: "Te szegény!"
Eleinte leforrázva torpantam meg a szavaitól, bántott, hogy ennyivel elintézte mindazt a lángoló lelkesedést, ami belőlem Felé áradt.
Ha persze meg is torpantam, de nem akartam feladni. Nem, nagyon sokáig nem. Újra és újra próbálkoztam, éveken át - hiába.
"Te szegény!"
Idővel ennek a két szónak köszönhetően egyre visszafogottabb lettem.
S ha néha mondtam is, hogy "Szeretlek!", és még mindig az volt rá a válasz, hogy "Te szegény!", egy idő után elkezdtem elhinni, hogy én tényleg szegény vagyok.
S akkor tényleg egyre szegényebbé és szegényebbé váltam... míg a végére egyetlen árva ezüst krajcár sem maradt abból a kincsből, amit oly bőkezűen pazaroltam.
Hogy miért írom most ezeket?
Az elmúlt napokban kétszer is használtam a Csabától kapott kifejezéseket. Beépült az ő világlátása a személyiségembe, sokkal mélyebben, mint azt valaha ő, vagy én, bármelyikünk is gondolta volna.
Az egyik egy munkahelyi levelezés volt, melyben úgy köszöntem el sok főnököm egyikétől, hogy "Szebb jövőt!"
...
...a másikkal egy barátot "boldogítottam", mikor megtudtam tőle, (amire szintén nem feltétlenül voltam kíváncsi), hogy némi szexuális fantázia tárgya lettem.
Ez, Mérnök úr leveléhez képest, kétségtelenül hízelgő - bár kevesebb szeretetfaktort tartalmaz, de mégis..
Ennek ellenére nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel ebben a viszonyrendszerben. Sok, sok tényező miatt nem, melyekre most nem szeretnék rávilágítani... mindegy is ez most ezen a helyen.
"Te szegény!" - írtam neki kapásból, aztán megpróbáltam kicsit tompítani az élén, mert én nem vagyok annyira rideg és érzéketlen, hogy ne tudjam, mennyire bántó is ez így - de a "Te szegény!" létállapot ott vibrált a levegőben, a maga totális értelmetlenségében és bántó ércességében, és barátom, aki alapvetően egy érzékeny lélek a maga módján, érezhetően vagy két napig küzdött a benne foglalt súlyos mondanivalóval.
Szerencsére ő nem olyan botor, hogy évekig büntesse magát, és amúgy is, a szexuális fantázia, főleg férfiak esetében, semmiképp nem jelent érzelmi kötődést. Ki fogja heverni - ítéltem meg saját hatáskörben, remélem helyesen.
Viszont magam miatt ismét elszomorodtam. Az, hogy csípőből, gondolkodás nélkül löktem ezeket a halálos mérget rejtő szavakat, eszembe juttatta a régi nótát:
"Sajnálom őt, a következőt,
Miattad fogom bántani őt"
Elcsépelt nóta, de van benne valami. Hány embert fogok még megbántani, mire a felhalmozódott csalódásmennyiség kiürül belőlem?
Ehhez képest teljesen más kérdés az, amit barátom végképp nem érthet meg.
Nekem nem szexre van szükségem. Szoktam ezzel polemizálni, de nem az a legfőbb hiányérzetem.
Számomra az érzések sokkal fontosabbak.
Az érzés, hogy szeretek és szeretnek.
Ez hiányzik az életemből.
Persze, alighanem reálisan mértem fel az esélyeimet a múltkorokban.
Ha fiatalon és helyesen nem találtam senkit, aki képes lett volna úgy szeretni, hogy az nekem is jó legyen, alighanem most már kár is ezen erőlködni.
Ezt bizonyítják a ...ival történtek is.
Ma eszembe jutott még egy hasonlat.
Szabadkán vettem magamnak egy vastag, kötött kardigánt. Furcsa érzésem volt, már mikor megláttam is: mintha hívott volna, pedig a szabadkai bazár istentelenül zsúfolt és talmi.. de ez a kardigán mintha megszólított volna. Felpróbáltam, és azonnal éreztem, hogy milyen jó nekem benne. Nem lehetett otthagyni, pedig már akkor túlléptem a költségkeretet, de nem volt kérdés, hogy elhozom.
Azóta minden nap hordom. Valahányszor felveszem, mindig elfog az a megmagyarázhatatlan jó érzés. Puha és meleg, védetten, kellemesen érzem magam benne.
Egy igazi kapcsolatnak valahogy így kellene működnie. Ilyen érzeteket kellene keltenie.
..i közelében éreztem magam így.
Ezért sem tudtam elhinni, hogy ebből az egészből nem lesz semmi.
De sajnos az emberek nem kötött kardigánok. Még a férfiak sem.
Viszont én meg már nem érem be kevesebbel.
Erre szinte mindig ez volt a válasz: "Te szegény!"
Eleinte leforrázva torpantam meg a szavaitól, bántott, hogy ennyivel elintézte mindazt a lángoló lelkesedést, ami belőlem Felé áradt.
Ha persze meg is torpantam, de nem akartam feladni. Nem, nagyon sokáig nem. Újra és újra próbálkoztam, éveken át - hiába.
"Te szegény!"
Idővel ennek a két szónak köszönhetően egyre visszafogottabb lettem.
S ha néha mondtam is, hogy "Szeretlek!", és még mindig az volt rá a válasz, hogy "Te szegény!", egy idő után elkezdtem elhinni, hogy én tényleg szegény vagyok.
S akkor tényleg egyre szegényebbé és szegényebbé váltam... míg a végére egyetlen árva ezüst krajcár sem maradt abból a kincsből, amit oly bőkezűen pazaroltam.
Hogy miért írom most ezeket?
Az elmúlt napokban kétszer is használtam a Csabától kapott kifejezéseket. Beépült az ő világlátása a személyiségembe, sokkal mélyebben, mint azt valaha ő, vagy én, bármelyikünk is gondolta volna.
Az egyik egy munkahelyi levelezés volt, melyben úgy köszöntem el sok főnököm egyikétől, hogy "Szebb jövőt!"
...
...a másikkal egy barátot "boldogítottam", mikor megtudtam tőle, (amire szintén nem feltétlenül voltam kíváncsi), hogy némi szexuális fantázia tárgya lettem.
Ez, Mérnök úr leveléhez képest, kétségtelenül hízelgő - bár kevesebb szeretetfaktort tartalmaz, de mégis..
Ennek ellenére nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel ebben a viszonyrendszerben. Sok, sok tényező miatt nem, melyekre most nem szeretnék rávilágítani... mindegy is ez most ezen a helyen.
"Te szegény!" - írtam neki kapásból, aztán megpróbáltam kicsit tompítani az élén, mert én nem vagyok annyira rideg és érzéketlen, hogy ne tudjam, mennyire bántó is ez így - de a "Te szegény!" létállapot ott vibrált a levegőben, a maga totális értelmetlenségében és bántó ércességében, és barátom, aki alapvetően egy érzékeny lélek a maga módján, érezhetően vagy két napig küzdött a benne foglalt súlyos mondanivalóval.
Szerencsére ő nem olyan botor, hogy évekig büntesse magát, és amúgy is, a szexuális fantázia, főleg férfiak esetében, semmiképp nem jelent érzelmi kötődést. Ki fogja heverni - ítéltem meg saját hatáskörben, remélem helyesen.
Viszont magam miatt ismét elszomorodtam. Az, hogy csípőből, gondolkodás nélkül löktem ezeket a halálos mérget rejtő szavakat, eszembe juttatta a régi nótát:
"Sajnálom őt, a következőt,
Miattad fogom bántani őt"
Elcsépelt nóta, de van benne valami. Hány embert fogok még megbántani, mire a felhalmozódott csalódásmennyiség kiürül belőlem?
Ehhez képest teljesen más kérdés az, amit barátom végképp nem érthet meg.
Nekem nem szexre van szükségem. Szoktam ezzel polemizálni, de nem az a legfőbb hiányérzetem.
Számomra az érzések sokkal fontosabbak.
Az érzés, hogy szeretek és szeretnek.
Ez hiányzik az életemből.
Persze, alighanem reálisan mértem fel az esélyeimet a múltkorokban.
Ha fiatalon és helyesen nem találtam senkit, aki képes lett volna úgy szeretni, hogy az nekem is jó legyen, alighanem most már kár is ezen erőlködni.
Ezt bizonyítják a ...ival történtek is.
Ma eszembe jutott még egy hasonlat.
Szabadkán vettem magamnak egy vastag, kötött kardigánt. Furcsa érzésem volt, már mikor megláttam is: mintha hívott volna, pedig a szabadkai bazár istentelenül zsúfolt és talmi.. de ez a kardigán mintha megszólított volna. Felpróbáltam, és azonnal éreztem, hogy milyen jó nekem benne. Nem lehetett otthagyni, pedig már akkor túlléptem a költségkeretet, de nem volt kérdés, hogy elhozom.
Azóta minden nap hordom. Valahányszor felveszem, mindig elfog az a megmagyarázhatatlan jó érzés. Puha és meleg, védetten, kellemesen érzem magam benne.
Egy igazi kapcsolatnak valahogy így kellene működnie. Ilyen érzeteket kellene keltenie.
..i közelében éreztem magam így.
Ezért sem tudtam elhinni, hogy ebből az egészből nem lesz semmi.
De sajnos az emberek nem kötött kardigánok. Még a férfiak sem.
Viszont én meg már nem érem be kevesebbel.
2017. október 28., szombat
A jövő elkezdődött
A jövő elkezdett formát ölteni körülöttem, lassan és bizonytalanul. A Skorpióban lévő bolygók (vagyakármi) teszik a hatásukat, és lassan zárulnak mögöttem az ajtók. Előttem homályosan sejlenek újabbak - de igazából még mindig nem döntöttem el, hogy merre tovább. Illetve, részben már igen. A többi kérdéses csupán.
Tudja ezt a Farkas is, mert mikor szerdán délután beestem az első programbemutatóra alig negyedórás késéssel, nagy lelkesen így mutatott be:
- És ő Gabi, a könyvelőnk. Ő mindig oda jön, ahová én megyek.
Meghatódtam ettől a mondattól. Olyan volt, mintha hazaérkeztem volna.
Sok tervem van. Két ajánlat van a tarsolyomban a Farkassal való közös munka és az Értéktár mellett. Hogy melyiket fogom végül ténylegesen választani, az több tényezőn múlik.
Emellett tovább kell képezni magamat; rendbe kell tenni a saját cégem ügyeit, sőt alkalmassá kell tenni a szintlépésre a következő rövid időszakban. Mert szintet kell lépni. Muszáj. Cél a kis ügyfelek kiszolgálásának javítása, ennek a szegmensnek a növelése. Hiszen kaptam ehhez egy nagyszerű segítséget Morgó személyében.
...
Vezérem, Viktor (nem az) felmondott, mikor a platánosban kiderült, hogy megszűnés helyett eladás lesz, és én nem nagyon értettem, miért nem akar maradni.
- Tudod, mire itt minden újra felépül, az rengeteg munka. Zűrös, összevissza időszak várható. És minden vezetésnek megvannak a maga bizalmi emberei. Én nem szeretném azért újra összerakni a céget, hogy utána lecseréljenek. Nem akarom másnak kikaparni a gesztenyét. - mondta a szokásos, szeretetre méltó, sugárzó mosolyával.
Ez a mosoly sok mindent más megvilágításba helyezett az életemben.
Fényt kaptak bizonyos árnyékos részletek. Például Kojak mondata azon a kényszeredett és rohanós ebéden, mikor elvileg "meg akart győzni" arról hogy maradjak.
- Azt hittem, hogy tovább kitartasz - mondta.
Tovább, és nem végig. Értitek?
Értitek.
No, thanks. Ebből már ez is több mint sokk volt.
...
A két villa közül lehet, hogy a platános elegánsabb, én mégis a levendulást szeretem jobban. Sokkal, sokkal jobban. Imádom a kertet, ahol az év minden szakában különleges illatokat sóhajtanak a növények, szeretem a szépen berendezett termeket, ahol a régi és az új valami sajátos eleganciával keveredik.
Szeretem a levendulás villát, hiányozni fog - és mégis..
A cégnél egyre nyűgösebben telnek a napok, a hatvan napos felmondási idő, amit rám szabtak, rettenetesen hosszúnak látszik - még 38 nap hátra van belőle. Most negyedéves MNB van mindenhol, gyakorlatilag két hete pihenőnap közbeiktatása nélkül gürcölök, hogy mindhárom helyen elkészüljek.
Ebből toronymagasan a legundorítóbb a faktor beszámolója, mind a munkamennyiséget, mind a belső harcokat tekintve. S ez még nem elég, felvettek egy hölgyeményt a helyemre, akivel még foglalkoznom is kell. Meggyőződésem, hogy az utódom komoly mentális problémákkal küzd - nem is értem őt, a reakcióit néha. Nagyon nagy türelem kell hozzá - és amikor bent van, esélyem nincs a munkámmal foglalkozni, inkább hatvanharmadszor is meg kell hallgatnom, mi hogyan volt az előző munkahelyein. Ezért nyomom inkább éjszaka, meg hétvégén - csak ezen a negyedéves beszámolón legyek túl és úgy, hogy ne lehessen belekötni semmibe.. Tudom, hogy nehéz szituációban vagyok, és alig várom, hogy kiléphessek belőle. Mint Attis, én is a kör közepén állok... b@sszus.
Edda: A kör
Utódom erőszakos, kiabálós és hátba mószerolós is. No meg kevéssé írástudó. Mindez rekord idő alatt derült ki róla.
Mikor nyolcvanharmadszor is elmondtam neki, hogy nézze meg a 250/2000 kormányrendeletet, ha meg akarja tanulni a helyi sajátosságokat, meg annak a végén ott van a mérleg is - kinyomtatta az isten barma, elkezdte az elején az olvasást, gondolom hamar rájött, hogy ez a szöveg neki nem értelmezhető, abbahagyta, majd kiabálva leb@szott engem, hogy miért mondtam hogy benne van a beszámoló szerkezete mikor nincs is.
- De hát ott van benne!
- De nincs!
- De mondom, hogy ott van. A végén.
- De nincs.
Itt már csúnyán néztem, ezért hozzátette:
- Mondjuk nem olvastam el, csak az elejét, a többit csak átlapoztam, de nem láttam benne.
- Az elejét? A beszámoló sémák a végén vannak. Mint a számviteli törvénynél, ott is a végén vannak a mellékletek. (Bakker, ennyit legalább tudhatnál. Könyvelő vagy, láttál már távolról számviteli törvényt, nem? Meséltek róla legalábbis, ha jártál tanfolyamra. Vagy legalább láttál olyat, aki látta már.. á, hagyjuk is ezt.)
- Jó akkor nézzük meg mert szerintem nincs benne!
- Jó, nézzük.
Fellapozta az általa kinyomtatott nagy csodálatosságú rendeletet. Nem fogjátok kitalálni, mi volt a végén.
Naná, hogy a beszámoló séma.
Hát kábé ez a szint játszik.
...
Tud ez vicces is lenni.
Ennek a munkakörnek az ellátásához erős excel ismeretek kellenek. Nem mondom, hogy a Kölyök nem jobb ebben, van húsz év előnye - de azért én se vagyok annyira rossz.
Emlékszem csendes, meghitt estéinkre A-val a könyvelőirodában. Áhítattal térdeltem a széke mellett a szőnyegen - mielőtt valaki félreértené, nem volt semmiféle szex, nemhogy orális; (még puszik is indokolatlanul ritkán, nemhogy egyéb dolgok) de úgy néztem fel rá, mint az Istenre, mikor az abszolút és relatív cellahivatkozások és az excel függvények rejtelmeibe bevezetett. (Igen, a Káma-Szútra helyett. Én se vagyok normális, tudom. Inkább azzal foglalkoztunk volna).
Múltkorokban megdicsértem ezen a helyen Szerjozsenykát, amiért gyakorlatban használható tudást kaptam tőle (szintén Káma-Szútra helyett angol nyelvleckék. Azért ebbe belegondolni több, mint fájdalmas. Én dugás helyett mindig valami mást csináltam, azt hiszem, így telt el az életem. Persze, nagyon okos lettem tőle. De hogy elég bölcs-e.. hát azt kétlem.)
A-ra halmazatilag igazak a fent leírtak. Az excel kezeléstől a főkönyvi kivonat érdemi értelmezéséig minden fontos könyvelési gyakorlati (alapvető) tudnivalót tőle tanultam. Az Isten áldja meg érte.
...kár, hogy túlságosan szerettük egymást ahhoz, hogy együtt maradhassunk mint munkatársak. Sosem lett volna családja, ha úgy folytatjuk...
...
Ehhez képest megrázó élmény volt, hogy a kolléganő a kiexportált táblázat számaiban a vesszőt nem tudta tizedespontra cserélni, inkább két órán keresztül visítozott a kollégáknak (az külön téma, hogy az irodában senki nincs tisztában a "keresés" és "csere" funkciók használatával.) Majd beértem a szokásos tíz órámra (amitől Petrezselyem a haját tépi, egészségére), megnyomtam két billentyűt és... ki gondolta volna? :)
Magamban közben arra gondoltam, hogy ha ez már problémát okozott, akkor mi lesz a 20-25 füles, meg pivot táblákat tartalmazó file-jainkkal, amiket integrált rendszer híján alkalmazni vagyunk kénytelenek... de nem szóltam. Legyen ez a cég gondja, nekem éppen elég baj elviselni ezt a sárkányt ebben a hátralévő 38 napban, ráadásul jelentésszolgálati feladatokkal súlyosbítva.
Megy az érdekcsoportok közötti gyilok is, és kedvenc kollégámnak igaza van: ez az a történet, amiből legjobb kimaradni.
Kérdés, lesz-e rá módom.
Jáió, eládió - Bikini
Rohadt hosszú ez a 60 nap.
...
Ami a saját házunk táját illeti, a fürdőszoba burkolás - nagyjából - elkészült. Rengeteg pénzem bánta. A szabadkai családi kirándulás sem volt annyira olcsó játék - de már szinte nem volt ruhánk.
Mondjuk most meg szekrényünk nincs... nincs is hová tenni. Sőt, pénzünk se, hála Csabának, aki utalgatott össze-vissza.
Jók ezek. Egyszer majd minden a helyére kerül. Muszáj neki.
Asszem.
Ha tudtam volna, hogy Csaba így fog velem viselkedni, Szabadkát kihagyom. De nem tudtam, nem gondoltam, hogy képes utoljára, bosszúból hátba támadni.
Képes volt - és ezzel elvágta az utolsó szálat, az emberség, lelkiismeret-furdalás utolsó cérnácskáját ami hozzá kötött, és bebizonyította, hogy tényleg, soha, egy percig sem szeretett.
...
Szabad vagyok.
...
Kaptam egy harmadik ajánlatot is, hogy vigyázzak munkaviszony keretein belül egy bolond mérnökre - az ajánlat nagyon kedves és szeretetteljes volt, de mikor megosztottam ez irányú gondolataimat Andásommal, az kerek perec kijelentette:
- Nem, Anyu. Én nem akarom, hogy egy diagnosztizált skizofrénnel napi szinten találkozz. Sajnálom őt, tudom, hogy rendes ember, de én félteném az életed. Nem véletlenül hagyta el őt a családja sem. Tudod, hogy nekik több személyiségük van. És csak egyszer jöjjön elő belőle az, akit nem akarsz látni. Tudod, az sosem véletlen, ha valaki egyedül marad. Szenvedtél már Te eleget a sok hülye f@sz miatt. Már a Zsolti apja sem volt oké. Aztán jött az Apu, Gyuri, Józsi, Csaba... nem kell neked már több szenvedés. Megérdemled, hogy boldogabb legyél.
Rágondoltam kedvenc unokabátyámra, Jére, és el kellett ismernem, hogy Andrásnak igaza van. Az a nagy és vidéki viszonylatban szépnek mondható, rendezett ház, ami valósággal vágyakozott lakók után.. és nem lehetett vele egy fedél alatt élni, mert neki is széthasadozott a személyisége, szabályosan más ember volt, mikor ivott - és mindig ivott, és nem is lehetett észrevenni, csak mikor elkezdett gorombáskodni.
Hát igen, annak mindig oka van, ha valaki egyedül marad.
...
- De nem párkapcsolatról van szó, csak munkáról. Mondjuk úgy: baráti segítségről.
- Segítsd őt.. távolról, mint eddig. Higgy nekem.
...
- Az a baj veletek, K... is ilyen (itt egy volt osztálytársnő, régi szerelem került felemlítésre), hogy nektek nem kell a jó. Alighanem észre se veszitek azt, aki rendes. Neked is csak mindig az ilyen hülyék tetszettek.
- Lehet, hogy igazad van - mosolyogtam csendesen magam elé. Az M7-es bekötőn jártunk, éjfél elmúlt, mint mostanában mindig. Andris értem jött, és - mint mindig, ha találkozunk - az élet nagy kérdéseiről beszélgettünk.
- Lehet, hogy igazad van. De miért van ez?
- Nem tudom. Talán, mert nektek a jó unalmas. Az az érdekes, ahol lehet harcolni. Küzdeni. Szenvedni.
Nem tudtam mit válaszolni neki.
Tudja ezt a Farkas is, mert mikor szerdán délután beestem az első programbemutatóra alig negyedórás késéssel, nagy lelkesen így mutatott be:
- És ő Gabi, a könyvelőnk. Ő mindig oda jön, ahová én megyek.
Meghatódtam ettől a mondattól. Olyan volt, mintha hazaérkeztem volna.
Sok tervem van. Két ajánlat van a tarsolyomban a Farkassal való közös munka és az Értéktár mellett. Hogy melyiket fogom végül ténylegesen választani, az több tényezőn múlik.
Emellett tovább kell képezni magamat; rendbe kell tenni a saját cégem ügyeit, sőt alkalmassá kell tenni a szintlépésre a következő rövid időszakban. Mert szintet kell lépni. Muszáj. Cél a kis ügyfelek kiszolgálásának javítása, ennek a szegmensnek a növelése. Hiszen kaptam ehhez egy nagyszerű segítséget Morgó személyében.
...
Vezérem, Viktor (nem az) felmondott, mikor a platánosban kiderült, hogy megszűnés helyett eladás lesz, és én nem nagyon értettem, miért nem akar maradni.
- Tudod, mire itt minden újra felépül, az rengeteg munka. Zűrös, összevissza időszak várható. És minden vezetésnek megvannak a maga bizalmi emberei. Én nem szeretném azért újra összerakni a céget, hogy utána lecseréljenek. Nem akarom másnak kikaparni a gesztenyét. - mondta a szokásos, szeretetre méltó, sugárzó mosolyával.
Ez a mosoly sok mindent más megvilágításba helyezett az életemben.
Fényt kaptak bizonyos árnyékos részletek. Például Kojak mondata azon a kényszeredett és rohanós ebéden, mikor elvileg "meg akart győzni" arról hogy maradjak.
- Azt hittem, hogy tovább kitartasz - mondta.
Tovább, és nem végig. Értitek?
Értitek.
No, thanks. Ebből már ez is több mint sokk volt.
...
A két villa közül lehet, hogy a platános elegánsabb, én mégis a levendulást szeretem jobban. Sokkal, sokkal jobban. Imádom a kertet, ahol az év minden szakában különleges illatokat sóhajtanak a növények, szeretem a szépen berendezett termeket, ahol a régi és az új valami sajátos eleganciával keveredik.
Szeretem a levendulás villát, hiányozni fog - és mégis..
A cégnél egyre nyűgösebben telnek a napok, a hatvan napos felmondási idő, amit rám szabtak, rettenetesen hosszúnak látszik - még 38 nap hátra van belőle. Most negyedéves MNB van mindenhol, gyakorlatilag két hete pihenőnap közbeiktatása nélkül gürcölök, hogy mindhárom helyen elkészüljek.
Ebből toronymagasan a legundorítóbb a faktor beszámolója, mind a munkamennyiséget, mind a belső harcokat tekintve. S ez még nem elég, felvettek egy hölgyeményt a helyemre, akivel még foglalkoznom is kell. Meggyőződésem, hogy az utódom komoly mentális problémákkal küzd - nem is értem őt, a reakcióit néha. Nagyon nagy türelem kell hozzá - és amikor bent van, esélyem nincs a munkámmal foglalkozni, inkább hatvanharmadszor is meg kell hallgatnom, mi hogyan volt az előző munkahelyein. Ezért nyomom inkább éjszaka, meg hétvégén - csak ezen a negyedéves beszámolón legyek túl és úgy, hogy ne lehessen belekötni semmibe.. Tudom, hogy nehéz szituációban vagyok, és alig várom, hogy kiléphessek belőle. Mint Attis, én is a kör közepén állok... b@sszus.
Edda: A kör
Utódom erőszakos, kiabálós és hátba mószerolós is. No meg kevéssé írástudó. Mindez rekord idő alatt derült ki róla.
Mikor nyolcvanharmadszor is elmondtam neki, hogy nézze meg a 250/2000 kormányrendeletet, ha meg akarja tanulni a helyi sajátosságokat, meg annak a végén ott van a mérleg is - kinyomtatta az isten barma, elkezdte az elején az olvasást, gondolom hamar rájött, hogy ez a szöveg neki nem értelmezhető, abbahagyta, majd kiabálva leb@szott engem, hogy miért mondtam hogy benne van a beszámoló szerkezete mikor nincs is.
- De hát ott van benne!
- De nincs!
- De mondom, hogy ott van. A végén.
- De nincs.
Itt már csúnyán néztem, ezért hozzátette:
- Mondjuk nem olvastam el, csak az elejét, a többit csak átlapoztam, de nem láttam benne.
- Az elejét? A beszámoló sémák a végén vannak. Mint a számviteli törvénynél, ott is a végén vannak a mellékletek. (Bakker, ennyit legalább tudhatnál. Könyvelő vagy, láttál már távolról számviteli törvényt, nem? Meséltek róla legalábbis, ha jártál tanfolyamra. Vagy legalább láttál olyat, aki látta már.. á, hagyjuk is ezt.)
- Jó akkor nézzük meg mert szerintem nincs benne!
- Jó, nézzük.
Fellapozta az általa kinyomtatott nagy csodálatosságú rendeletet. Nem fogjátok kitalálni, mi volt a végén.
Naná, hogy a beszámoló séma.
Hát kábé ez a szint játszik.
...
Tud ez vicces is lenni.
Ennek a munkakörnek az ellátásához erős excel ismeretek kellenek. Nem mondom, hogy a Kölyök nem jobb ebben, van húsz év előnye - de azért én se vagyok annyira rossz.
Emlékszem csendes, meghitt estéinkre A-val a könyvelőirodában. Áhítattal térdeltem a széke mellett a szőnyegen - mielőtt valaki félreértené, nem volt semmiféle szex, nemhogy orális; (még puszik is indokolatlanul ritkán, nemhogy egyéb dolgok) de úgy néztem fel rá, mint az Istenre, mikor az abszolút és relatív cellahivatkozások és az excel függvények rejtelmeibe bevezetett. (Igen, a Káma-Szútra helyett. Én se vagyok normális, tudom. Inkább azzal foglalkoztunk volna).
Múltkorokban megdicsértem ezen a helyen Szerjozsenykát, amiért gyakorlatban használható tudást kaptam tőle (szintén Káma-Szútra helyett angol nyelvleckék. Azért ebbe belegondolni több, mint fájdalmas. Én dugás helyett mindig valami mást csináltam, azt hiszem, így telt el az életem. Persze, nagyon okos lettem tőle. De hogy elég bölcs-e.. hát azt kétlem.)
A-ra halmazatilag igazak a fent leírtak. Az excel kezeléstől a főkönyvi kivonat érdemi értelmezéséig minden fontos könyvelési gyakorlati (alapvető) tudnivalót tőle tanultam. Az Isten áldja meg érte.
...kár, hogy túlságosan szerettük egymást ahhoz, hogy együtt maradhassunk mint munkatársak. Sosem lett volna családja, ha úgy folytatjuk...
...
Ehhez képest megrázó élmény volt, hogy a kolléganő a kiexportált táblázat számaiban a vesszőt nem tudta tizedespontra cserélni, inkább két órán keresztül visítozott a kollégáknak (az külön téma, hogy az irodában senki nincs tisztában a "keresés" és "csere" funkciók használatával.) Majd beértem a szokásos tíz órámra (amitől Petrezselyem a haját tépi, egészségére), megnyomtam két billentyűt és... ki gondolta volna? :)
Magamban közben arra gondoltam, hogy ha ez már problémát okozott, akkor mi lesz a 20-25 füles, meg pivot táblákat tartalmazó file-jainkkal, amiket integrált rendszer híján alkalmazni vagyunk kénytelenek... de nem szóltam. Legyen ez a cég gondja, nekem éppen elég baj elviselni ezt a sárkányt ebben a hátralévő 38 napban, ráadásul jelentésszolgálati feladatokkal súlyosbítva.
Megy az érdekcsoportok közötti gyilok is, és kedvenc kollégámnak igaza van: ez az a történet, amiből legjobb kimaradni.
Kérdés, lesz-e rá módom.
Jáió, eládió - Bikini
Rohadt hosszú ez a 60 nap.
...
Ami a saját házunk táját illeti, a fürdőszoba burkolás - nagyjából - elkészült. Rengeteg pénzem bánta. A szabadkai családi kirándulás sem volt annyira olcsó játék - de már szinte nem volt ruhánk.
Mondjuk most meg szekrényünk nincs... nincs is hová tenni. Sőt, pénzünk se, hála Csabának, aki utalgatott össze-vissza.
Jók ezek. Egyszer majd minden a helyére kerül. Muszáj neki.
Asszem.
Ha tudtam volna, hogy Csaba így fog velem viselkedni, Szabadkát kihagyom. De nem tudtam, nem gondoltam, hogy képes utoljára, bosszúból hátba támadni.
Képes volt - és ezzel elvágta az utolsó szálat, az emberség, lelkiismeret-furdalás utolsó cérnácskáját ami hozzá kötött, és bebizonyította, hogy tényleg, soha, egy percig sem szeretett.
...
Szabad vagyok.
...
Kaptam egy harmadik ajánlatot is, hogy vigyázzak munkaviszony keretein belül egy bolond mérnökre - az ajánlat nagyon kedves és szeretetteljes volt, de mikor megosztottam ez irányú gondolataimat Andásommal, az kerek perec kijelentette:
- Nem, Anyu. Én nem akarom, hogy egy diagnosztizált skizofrénnel napi szinten találkozz. Sajnálom őt, tudom, hogy rendes ember, de én félteném az életed. Nem véletlenül hagyta el őt a családja sem. Tudod, hogy nekik több személyiségük van. És csak egyszer jöjjön elő belőle az, akit nem akarsz látni. Tudod, az sosem véletlen, ha valaki egyedül marad. Szenvedtél már Te eleget a sok hülye f@sz miatt. Már a Zsolti apja sem volt oké. Aztán jött az Apu, Gyuri, Józsi, Csaba... nem kell neked már több szenvedés. Megérdemled, hogy boldogabb legyél.
Rágondoltam kedvenc unokabátyámra, Jére, és el kellett ismernem, hogy Andrásnak igaza van. Az a nagy és vidéki viszonylatban szépnek mondható, rendezett ház, ami valósággal vágyakozott lakók után.. és nem lehetett vele egy fedél alatt élni, mert neki is széthasadozott a személyisége, szabályosan más ember volt, mikor ivott - és mindig ivott, és nem is lehetett észrevenni, csak mikor elkezdett gorombáskodni.
Hát igen, annak mindig oka van, ha valaki egyedül marad.
...
- De nem párkapcsolatról van szó, csak munkáról. Mondjuk úgy: baráti segítségről.
- Segítsd őt.. távolról, mint eddig. Higgy nekem.
...
- Az a baj veletek, K... is ilyen (itt egy volt osztálytársnő, régi szerelem került felemlítésre), hogy nektek nem kell a jó. Alighanem észre se veszitek azt, aki rendes. Neked is csak mindig az ilyen hülyék tetszettek.
- Lehet, hogy igazad van - mosolyogtam csendesen magam elé. Az M7-es bekötőn jártunk, éjfél elmúlt, mint mostanában mindig. Andris értem jött, és - mint mindig, ha találkozunk - az élet nagy kérdéseiről beszélgettünk.
- Lehet, hogy igazad van. De miért van ez?
- Nem tudom. Talán, mert nektek a jó unalmas. Az az érdekes, ahol lehet harcolni. Küzdeni. Szenvedni.
Nem tudtam mit válaszolni neki.
2017. október 25., szerda
2017. október 21., szombat
Születésnapomra
Az életemet elhibáztam,
rossz szögletet mértem falán,
törölhetetlen drága vásznam
terhes szinekkel mázolám:
emlékből raktam össze rőzsét,
multból máglyát jövőm alá,
s tegnap tüzére holnap hősét,
magamat dobtam égni rá.
(Babits Mihály)
...tulajdonképp tényleg nem bánnám, ha már végre vége lenne.
Ötezer svájci frank
(másodszor)
Minden igazi Nő saját, külön Univerzum, rá szabott vonzásokkal és taszításokkal, saját törvényekkel. Valahol meg is értem, hogy a férfiak sokszor, mint a nullpontra ért űrhajó, nem tudják, hogy merre-hová tovább, aztán amerre erősebb a tömegvonzás, arra felé kezdjenek el zuhanni, négyzetesen gyorsulva.
...igen, jól érzitek, ez a hasonlat is sci-fi írónőnk hatása alatt áll...
- Furcsa - mondta tehát Bébidoll - A Te életedben feltűnően sok az ismétlődés.
- Igen - mondtam, anyai ági felmenőim történeteire gondolva, apró, elfojtott sóhajjal. Az járt a fejemben, hogy nagyon komoly karmát hoztam magammal Tőlük... én vagyok talán a harmadik nemzedék, akinek nem sikerült megoldani a Feladatot. De nem tértem ki erre.
- Igen, ez a történet is nagyon furcsa.
...
- Arra gondoltam, hogy megérdemelnél egy kis jutalmat. Ötezer svájci frankra gondoltam.
A mondat a levendulás villa tárgyalójában hangzott el régi ismerősöm szájából, és nekem leesett az állam. Mit leesett? Akkorát szólt, hogy Japánban földrengést jeleztek a műszerek.
Ötezer svájci frank? Nekem? De miért? És miért így mondja: "Ötezer svájci frank"? Hisz Magyarországon vagyunk. Az ügylet sem svájci frank alapú. Miért mondta így, pont így? Ötezer svájci frank... Sosem meséltem neki szegény édesanyám fiatalkoráról.
Mr. B-t lassan húsz éve ismerem.
Azok közül az ismerőseim közül, akikkel több-kevesebb rendszerességgel találkozok, ő az egyetlen, aki még ismerte A-t.
A könyvelőirodában ügyfelünk volt, aztán eltűnt egy időre, majd - számomra is meglepő módon - felbukkant.
Akkor már nem dolgoztam ott, és elvállaltam a cége könyvelését, jól jött minden fillér az én csipet családom mellé.
Tulajdonképpen a megszabott könyvelési díjat is költői túlzásnak éreztem azért a semmiért, ami a feladatom volt ezzel a picike céggel. De ő ragaszkodott hozzá, hogy normális fizetést adjon azért a - néha kissé pontatlan, kapkodós - munkáért, amit végeztem neki. Tudtam, hogy külföldön él, hogy nagycsaládos - mikor néha találkoztunk, elbeszélgettünk erről-arról, elvégeztem a munkát, és ennyi.
Néha talán éreztem valami halvány érdeklődést részéről, de annyira halvány volt, hogy nem is voltam biztos benne, hogy mit is érzek - bőven a "barátság" kategóriában maradt ez a dolog.
Ha őszinte akarok lenni, ő mint férfi nekem nem volt bejövős. Tehát nem a "hú de" kategória, igazán nem. És azóta ő is átment némi - negatív irányú - állagváltozáson már a kiinduló helyzethez képest.
Mert mindig, minden egyre csak rosszabb lesz.. (örök igazság by Morgó).
Teltek-múltak felettünk az évek, vagy tíz éve könyvelgetem hát a kis kft-t, háromhavonta találkozó, áfa, számla, kis beszélgetés a világ folyásáról, ennyike.
Tavaly év végén hazaköltöztek. Hazaköltöztek, és megtudtam, hogy rossz viszonyban van a feleségével, aki becsukatta őt a zárt osztályra. Nagyon csúnya diagnózist kapott... Hogy igaz-e?
Eleinte esküdni mertem volna, hogy nem.
De már nem vagyok bizonyos benne.
Közben az eltelt évek alatt összehozott egy hatalmas vagyont. Legalábbis az én életvitelemhez képest hatalmas, és még titokzatos is, mint Monte-Christo grófjáé :) Részletekbe nem bocsátkoznék, maradjunk annyiban hogy utánaolvastam, mit lehetne ezzel csinálni, hogyan lehetne a létezését, akár adófizetés árán is elismertetni.. és végül rájöttem, hogy ez tulajdonképpen külön adózó jövedelemnek számít. Felhomályosítottam az adózási szabályokról - így hozzájutott a pénzéhez, az államnak is lesz bevétele, hurrá, mindenki boldog. Lehetne.
De nem lettek azok, a felesége sem, a balhék folytatódtak és egyre több lett a furcsaság.
Ráadásul szegény anyukája is meghalt - és az utóbbi hónapokban sodródott valahová... valami furcsa, negatív irányba.
A gyógyszerektől nagyon pocsékul nézett ki, és én megsajnáltam. Akkor panaszolta el kétségbeesetten, hogy ezek a szerek teljesen leszedálják, kikészítik - ha neki ezeket kell szednie, akkor ő nem tud mérnöki munkát végezni, autót vezetni, semmit. Tulajdonképp van, de minek.
Ez év elején volt valamikor, emlékszem, hideg volt, elmentem hozzájuk, a szép házban kegyetlen rendetlenség, a gyerekek szépek, aranyosak; a felesége seggel forgott, és én ledöbbentem azon, hogy mennyire csúnya szegény, de volt benne valami rideg fusztráció is, és én nem maradtam sokáig. Kikísért a kapuhoz, mintha a saját öregapja lett volna, úgy mozgott, és én arra gondoltam, hogy barátomnak nem sok van hátra. Szomorú voltam emiatt az érzés miatt -hiszen egyidősek vagyunk - és szerettem volna segíteni.
Utána jött az ötlet a pénz hazahozataláról és az új lakóparki lakásról, ami második otthon lenne, ha szétmennek, hogy a gyerekeknek mindkét helyen jó helye legyen.
Eljött a nyár és lassan abbahagyta a gyógyszerszedést. Mikor eljött hozzám a kislányával, már sokkal jobb passzban volt. Mesélt az építkezésről, a Balatonról, - végre vidámnak látszott.
Legközelebb egyedül jött, lesülve, vidáman, és akkor hangzott el az a bizonyos mondat.
Ötezer svájci frank.
Ezzel teljesen összezavarta a kis fejecskémet.
Én azt szoktam meg, hogy velem általában lefelé alkudnak, könyveljek olcsóbban, dolgozzak többet ugyanannyi pénzért..
Ez alól eddig csak egy kivétel volt (meg vagy elégedve, drágám?), és én akkor azt a nevet arany betűkkel felvéstem a hallhatatlanok márványtáblájára, magamban örök fogadalmat téve, hogy ennek az embernek, jótevőmnek a jól létét mindig a sajátom fölé fogom helyezni, most és mindörökké, ámen.
És akkor most jön ez az ötezer svájci frank. Az én személyiségemnek.
Az első reakcióm az ijedtség volt. Miért? Nyilvánvaló, hogy nem dolgoztam én meg ezért a pénzért, a legkisebb mértékben sem. Mit kell tennem érte a jövőben? Nem szeretnék olyan szituációba keveredni, mint Pelikán József, várni, hogy majd egyszer szól Virág elvtárs.. vagy ilyesmi.
De hát... lassan húsz éve ismerem, mindig rendes volt. Nem bűnöző. Sosem akart rávenni semmi törvénytelenségre.
Hónapokig vajúdtam, mit tegyek.
Közben volt nálam, beszélgettünk az árfolyamokról, mondtam neki, hogy kezdem beleélni magam a dologba, és ez lehet, hogy baj. Arca boldog mosolyra húzódott, ahogyan mondta:
- Nem, nem baj - és én rádöbbentem arra, hogy ez az ember örül, hogy adhat valamit nekem. Megdöbbentő volt az a mosoly, lélekből jött, szinte megszépült tőle a fiú.
Akkor arra gondoltam, hogy a szeretet cselekszik - és hogy engem ő biztosan szeret. A magam állította ismérvek alapján, amit most csinál, az maga a szeretet. Nem az összeg nagyságrendje, az elkövetés körülményei vagy bármi hasonló miatt. Hanem... mert örül, hogy adhat nekem valamit. Valamit, ami hasznos, fontos, komoly dolog, nem egy sebtében megvett doboz bonbon.
Márpedig, ehhez hasonlóban nem igazán volt részem fennállásom 47 éve alatt.
Kicsit dögnek és érdemtelennek éreztem magamat, amiért én nem szeretem őt eléggé.
Aztán egy reggel, félálomban, meghallottam a Hangot.
- Tanulj meg végre elfogadni!
- Igen... elfogadom... - és felébredtem erre a végszóra, kicsit kábán néztem szét, az ablakon biztatóan sütött a napsugár, és azzal kecsegtetett, hogy létezik jóság a Földön, csak tudni kell elfogadni.
Azért még pár napig a tudat leárnyékolta és mazsolázta ezeket a szavakat, mentségeket keresett (hogyaszonnya, ha tíz évig minden évben lett volna +1 havi bónusz, akkor ennyi meg ennyi, ez összesen... najó, kicsit kevesebb mint a fele, legyen. Hatszázezer forint még elmegy, jól is fog jönni az építkezéshez, meglesznek a fürdőszobába a csempék legalább.
- Ha nem gond, szeretnék elkérni belőle hatszázat.
- Dehogy is gond, de gyorsan kell cselekednünk, mert lehet, hogy engem holnap megint bevitet az asszony.
Fájt ez a mondat. Akkor, ott, nagyon fájt.
...
Másnap reggelre ott volt a számlámon forintban az ötezer svájci frank, sőt, még több is, szépen felkerekített, kicsinosított összeg. Köpni-nyelni nem tudtam..
...
Napokig, hetekig küzdöttem a fel-feltolakvó hála érzésével. Másképp kezdtem rágondolni. Hogy igen, itt egy rendes ember, ráadásul bajban van...
Elkezdtem figyelni a sorsát, törődni vele. Egy ideig talán akarta is ezt. Egy ideig. Sajnos nem tudtam elegendő időt fordítani rá - nekem az ő világa amúgy is értelmezhetetlenül kusza.
Azt mindenesetre észrevettem, hogy egyre zavarosabb körülötte minden.
Távolodni kezdett, és én tulajdonképpen nem is nagyon bántam, bár aggódtam miatta.
Aztán egyik pillanatról a másikra megszűntünk ismerősök lenni, és ez - úgy két nap alatt - el is jutott a tudatomig.
Olvastam valami furcsát nála arról, hogy akik elvesztették a bizalmát, azokat törölte, és én kiakadtam ezen, álltam ott mint a kisfiú a Fluimucil reklámban: De miért? Hiszen most vágott hozzám egy kisebb vagyont.
Gondoltam a paranoid skizofrénia szintlépésére, meg minden egyébre ami hirtelen eszembe jutott... de a valódi októl dobtam egy hátast.
"Nem lettél kegyvesztett. Ennyi. Mindig élni fog bennem a kép, amikor először segítettél ki a szarból mint könyvelő.
A lány.
Aki akkor még tettszett is nekem .. sajna a fiatal, szép és csinos nőkre bukom. Tudom.. faszkalap vagyok én is. Téged nem szeretnélek ebbe belekeverni. Mert szeretlek. Nem nőként immár.
Ennyi
Épp chatelek egy szerelmemmel. Talán talál egy kurvát, akit a héten megrúghatok. Ennyi.
Megdughatok..
Star droid. Automata helyesiraskorrektor.
Sajnálom Gabi.
Hidd el jobb Neked már kinn a faszbukombol."
Azt tudom, hogy ettől a szövegtől valami elemi hányinger tört rám, elindult gyomortájról, megcsavarodott és továbbkúszott, ...elemzést igényelt ez a közérzet változás. Mintegy tíz percnyi meditáció után rájöttem, hogy mik azok a momentumok, amik annyira zavartak ebben az egészben.
Az egyik rá vonatkozott. Arra, hogy csalatkoznom kellett benne. Nem az a baj, hogy mégsem szerelmes belém - sőt ez tulajdonképp megnyugtató ebben az esetben -, de az igenis rosszul esik, hogy emberi minőségeiben csalatkoznom kellett.
Mert tudjuk, hogy szeretek felnézni azokra, akiket szeretek.
Hát ez itt nem fog menni, azt hiszem. (Tudom, a torschlusspanik nagy betegség, de a "megrúghatok"-ot én, helyesírás korrektor ide, vagy oda, bizony a freudi elszólások kicsiny gyűjteményében helyeztem el, előre sajnálva a hölgyet).
A másik, a bántóbb, az rám vonatkozott, meg az idő múlására. Nem, nem vagyok már a régi...
Ennek első jele volt az a hatalmas kudarcélmény ...ival.
Ha még nem lettem volna kellően összetörve, "barátném" rendesen porig alázta a maradék önbizalmamat is azon a délutánon, mikor annyira vártam Őt Villányban, de helyette csak az a ledegradáló telefon jött a Nagy Machinátortól, hogy mit képzelek én, majd pont én fogok kelleni az ő barátjuknak - földbe döngölt abban a beszélgetésben, annyira, hogy mire letettük a telefont, szerettem volna öngyilkos lenni, megszűnni létezni, mert fájt még a levegővétel is.
Apró szilánkokból kellett utána magamat összevakarni. Apró, picike, éles és fájdalmas szilánkokból. Szúrtak, véresre hasogatták a tenyeremet, ahogyan kotorásztam utánuk a semmi porában, és én egyesével próbáltam megtalálni az egymáshoz illő darabkákat. Hónapokba telt, mire valamennyit visszaszereztem az emberi tartásomból. Ez az egész nélküle is szörnyű lett volna, de így még borzalmasabb volt - mikor már végre eljutottam odáig, hogy fejben visszajátszottam a történteket, akkor döbbentem rá a hangszínéből, hanglejtéséből: bizony ő kimondottan élvezte, hogy megalázhat, hogy ítéletet mondhat felettem. Beteg dolog volt az egész és én annyira sérült voltam, hogy ez elsőre fel sem tűnt. ...miután ez tudatosult bennem, már azt is könnyű volt felfedezni, hogy ki volt az áruló.
Még most is könnyes lesz a szemem, ha arra a napra gondolok. S most úgy döntött, hogy köszönteni akar a születésnapomon és nekem ezt is el kellett szenvedni, jó képet vágva hozzá, pedig ha valakihez nincs kedvem most és mindörökké, akkor az pontosan ő, a lelketlen szörnyeteg, aki azért adott nekem admin jogot a csoportban, hogy jót röhöghessen a csörtéimen Politikai Gazdaságtannal.
Attól az admin jogtól is meg kellene végre szabadulni.
Talán majd segít a Jupiter a Skorpióban. Vagy a Jóisten. Vagy akármi.
Nem, nem akarok vele barátkozni, a legkisebb mértékben sem, sem ma, sem holnap, sem soha.
Vannak emberek, akiktől jobb távol tartanom magamat, mert remek érzékük van ahhoz, hogy hogyan rabolják el maradék energiáimat is.
Ő pontosan ilyen ember.
Le kell tennem a terheimet. Le kell tennem, mert sok erőre lesz szükségem rövidesen, és egyelőre nagyon kevés van. Nem engedhetem meg, hogy ezt a keveset szeretettelen emberek elrabolják.
Mert őt valaha megcsalta a férje, és ezért alapból utál minden olyan nőt, akiben kicsit is vetélytársat láthat.
Egy önálló galaxis.. de olyan galaxis, aminek csápjai vannak, és rátekeredik más galaxisokra, fojtogatni őket.
Meg akarok hát szabadulni - de azt sem tudom, hogyan csináljam békésen.
Legszívesebben eltűnnék szép lassan a köztudatból, elszivárognék, mint a talajvíz, mindenféle konfrontációt kerülve.
Sajnos nem hagyja, pedig mindkettőnknek sokkal jobb volna, ebben egészen biztos vagyok.
...
Kevély vagy, királylány - mondta egyszer Sasmadár, és igaza volt. Sőt, nem csak kevély, de hiú is vagyok.
Kedves ügyfelem fenti szavai pedig, akármilyen sztaniolba is voltak csomagolva, bizony a hiúságomat sértették meg. Méghozzá elég alaposan.
Ezzel részemről ez a számla kiegyenlítésre került.
...
Furcsa, de úgy érzem, hogy karmikusan is.
Még egy dolgom van.
Meg kellene valahogy értetnem szegény Anyámmal, mi is lett az ötezer svájci frankjának a sorsa.
2017. október 20., péntek
2017. október 16., hétfő
Jó emberek, rossz emberek
(avagy mese ötezer svájci frankról - 1. rész)
Véget ért a háború, és a Böhm család, iszonyatosan legyengülve az éhezéstől, de végre feljöhetett a pincéből és megláthatta a napvilágot.
Magdalena 14 éves volt. Eddigre elvesztette az első szerelmét - a bátyja barátját -, sápadt, sovány arcában hatalmas barna szemek ültek, melyek vádlóan néztek a gonosz világra, melyben egy tizenéves kislánynak ilyen iszonyúságokat kell megélnie - de ő és édes bátyja, a rengeteg beágyazásnak és irathegyek mögötti bujkálásnak hála, ép bőrrel megúsztak németet, oroszt, románt.
A szülőkről ugyanez már nem volt elmondható. Julianna erős asszony volt világéletében - az unokája sokat örökölt a jelleméből - neki nem is lett különösebben baja ezek alatt az évek alatt, szakács tudományát nagy becsben tartották a pincében-udvarban megforduló szedett-vedett, tépett hadak. Főzött ő németre, oroszra - románra nem, mert azokat szőrös talpúaknak mondták, akkor jobbnak látta ő is a bujkálást választani.
Julianna megtanította az unokáját főzni.
Nem úgy, mint a rokonjányt az anyja, akinek percnyi nyugta sem volt az anyai utasításoktól. Nem volt ott hatalmi szó, dirigencia. Nem volt más, csak finomnál finomabb ételek, úri asztalra valók - s a kislány nem főzni tanult meg, hanem az ízeket. Kapott e mellé még néhány biztatást: szőrös a karod, te jó szakácsnő leszel, a szőrös karú lányok mind jó szakácsnők - és mikor magára maradt a rettentő nagy pusztaságban az éhes családdal, nem tett semmi mást, mint felidézte a régi ízeket, nagymamája mozdulatait.
Így teljesült be a jóslat, mert a jóslatok beteljesednek, ha itt van az idejük.
Julianna asszony tehát átvészelte a háborús éveket, mint annyi mindent előtte, s majd utána is.
Férjét, idősebb Johannt azonban nem ilyen kemény fából faragták. A sovány, beteges ember a munkaszolgálatban agyonfázott, míg a vékony kiskabátban a fagyos földben a lövészárkokat ásta sorstársaival - szíve leánykájának a halálos ágyán el is mesélte, hogy érezte, mikor adta fel a veséje a küzdelmet az embertelen hideg ellen.
Áprilisban szabadult fel Budapest.
Johann augusztus 20-án halt meg.
Körülöttük a város ünnepelt.
...
A következő év újabb nehézségeket hozott a Böhm családnak. Elkezdődtek a kitelepítések, s Johann megmaradt családja hirtelen Biharira változtatta a nevét a megmaradhatás végett. Ekkor lett Magdalénából véglegesen és visszafordíthatalanul Magdolna, Johannból pedig János.
A vidéki rokonság nem volt ilyen szerencsés: névváltoztatás helyett gépfegyveresek fogták körül házaikat, s egy rokongyerek árkon-bokron át érkezett a hírrel: viszik őket, Eva nénit és a családját már bevagonírozták, s nagyon kéri, hogy nagy fiának segítsenek, hogy legalább ők hadd maradhassanak Magyarországon, hiszen karon ülő a kis J., a kedvenc unoka; s a nyitott vagonban meg is halna mire Németországig érnének.
Eva volt Magdaléna legkedvesebb nagynénje. Szigorú, de igazságos asszony volt, afféle mátriárka. Öt gyereket szült, négy fiút és egy leányt - a családban két generáción át ismétlődött ez a minta. Jé is negyedik fiúként született, s később lett neki egy húga.
Magdaléna, aki akkor épp hogy 16 kezdett lenni, de bátor volt, sőt, vakmerő, azonnal biciklire pattant és ment Eva rendeletét végrehajtani, nem gondolva a saját életére.
A fegyveresek előtt lepattanva a bicikliről, közölte, hogy ő Budapestről jött. Épp bevagonírozni készültek a rokonokat, a karon ülő Jével egyetemben - s ő határozott hangon közölte, hogy más utasítást kapott, ezt a családot el kell engedni.
Így nőtt hirtelen a Bihari család létszáma, Magdaléna pedig, miután jól elrendezte a dolgokat, hazatekert anyjához és testvéréhez a rejtélyesen hangzó Budapest nevezetű helyre.
...
Teltek-múltak az évek, a vasfüggöny lezárult, megnehezítve a szétszakadt család tagjai között az érintkezést.
Magdolna és a bátyja, szegény sorsúak lévén, az új rendszer kedvezményezettjei lehettek. Sok sorstársukhoz hasonlóan biztos munka, megélhetés, sportolási lehetőségek, üdülők, - jobb élet várta őket fiatalkoruk nyomorgásaihoz képest.
Így mindketten elkötelezett hívei lettek a szocialista rendszernek. Annyira, hogy Magdaléna még a svájci udvarlójával is szakított, nehogy rendszeridegennek tűnjék ez a bohósága.
(Szakított.
Egy svájcival, aki odavolt érte.
És ő az én anyám.
Áááááá... vissza a mesélő szerepébe).
A "túloldalról" időnként jöttek hírek; lehetett hallani, hogy Németország talpra állt, a rokonok egyre jobban feltalálják magukat, s egyszer jött a levél: Eva nagyon hálás Magdalenának, amiért megmentette a családtagokat, különösen a kis Jé-t, s mivel azóta meg is szedték magukat, félretett Magdalena számára ötezer svájci frankot.
...
Magdalena számára a szó: ötezer svájci frank - olyan vadregényesen hangzott. Nem csupán az összeg nagysága - Magdalena sosem volt gazdag - de a külföldi fizetőeszköz, no meg a lila tehén országának híres bősége - Magdalena nem felejtette el az ötezer svájci frankra szóló ígéretet.
Már megvolt a kisfia, s ez a tény önmagában is nagyobb szegénységbe taszította a szociális háló nélkül, egy iszákos mihaszna férjjel tengődő fiatalasszonyt - mikor a rokon férfiak nagy vállalkozásra szánták el magukat.
Magdalena kis konyhájában szövetkeztek arra, hogy márpedig ők meglátogatják a kiszakított rokonokat. Ő csillogó szemmel hallgatta a terveket, millió csókot küldött az idegenbe szakadtaknak, s kérte a férfiakat: hozzák el az ő ötezer svájci frankját, ha már úgyis arra járnak.
Teltek-múltak a napok-hetek, s egyszerre visszatértek a rokonok. Sok élménnyel, némi szuvenírrel, rokoni ölelésekkel tértek meg.
- És hol van az ötezer frankom?
- Az? ...hát az nincs.
...
Magdaléna egész életében meggyőződéssel vallotta, hogy rokonai meglopták őt, eltették a neki küldött pénzt.
Hogy az igazság mi volt? Sosem tudjuk meg. A rokoni szálakat elrágta az idő és a távolságok vasfoga, az öregebbek, akiknek fontos volt még a rokoni szó, elhaltak, az ifjak élik modern, rohanó és kiüresedett életüket.
Szegény kis anyám áll a komód előtt, elsárgult fényképeket nézeget, - alig látja már őket - és néha eszébe jut egy réges-régi mese ötezer svájci frankról, ami soha nem lehetett az övé.
2017. október 14., szombat
2017. október 9., hétfő
Bűn és bűnhődés
Ismét napról-napra gyöngébbnek érzem magam.
Nehezen tudom eldönteni, hogy a szokásos őszi enerváltság, a lecsökkentett gyomorvédő-szedés miatt vagy egyéb okból kialakulóban lévő újabb anaemia vagy valami más, testi-lelki baj van a hátterében.
Mindenesetre megint zabálnom kell a camambert sajtokat (amikre rá se nézek, ha életerőm teljében vagyok) és megint rágom az ujjaim végeit is.
Szánalmas.
Szombaton délelőtt a szabadkai piacon tekeregtünk. Délután visszamentünk a szállásra, úgy két óra lehetett - és nekem muszáj volt lefeküdni, mindenem fájt, különösen a csípőm és a sarkam. Rövid időre el is aludtam.
Nagyon gáz.
Tegnap hazafelé rosszul lettem az autóban. Levert a víz, émelyegtem - alig vártam, hogy kiszállhassak. Kiszálláskor olyan érzésem volt, mintha el akarnának hagyni a tagjaim.
Mondjuk a fejtámla nagyban hozzájárulhatott a rosszulléthez, azt hiszem. Még ma is fájtak a nyakizmaim.
Emiatt, no meg mert le akartam tesztelni magamat, délután uszodába mentem. 52 hossz. Bírtam volna még többet, s ez jó jel - de tekintettel voltam a mai megpróbáltatásokra. Most nem égetett annyira a szauna, mint az elmúlt néhány alkalommal - ennek örültem. ...igazság szerint ez a normális. Az a nem, hogy éget. Régen nem égetett, még az idegpontokon sem, nagyon bírtam a melegét.
Eszembe jutott, mit mondott erről Szomszédasszony: az a szerv beteg, amelyik reflexpontját égeti a meleg...
Hja. Kevés ép pontom van.
Úszás közben végiggondoltam jelen állapotom eddigi stációit, kezdve a tavaly késő ősszel először belém vágott iszonyatos, csípőcsonti fájdalommal - sok fájdalmat elviseltem már életemben, de akkor, ott, az olyan volt, mintha elevenen rágnák a csontomat, és nekem azonnal a Démon jutott az eszembe.
Aztán elmentem - sőt elrohantam - arra a CT vizsgálatra.
Megállapították a gerincsérv megelőző állapotot három csigolyámon, és én megkönnyebbülést érezhettem. Volna. Ha nem írják, hogy "és néhány megnagyobbodott hasi nyirokcsomó".
Aztán ezt hátra tettem, éltem tovább az életemet.
Próbáltam cikk-cakkban futni, mint a nyúl a vadász puskája elől.
Úgy jártam, mint a nyúl, amelyik kimerülten összeesik.
A vesekövek már nagyon régiek. Vagy nyolc-tíz éve hordozom őket, állítólag nem is nőnek - de csak valamivel a fent leírtak előtt lettem figyelmes arra a két, szabad kézzel kitapintható csomóra a jobb vesémnél. Azért nyúltam oda, mert tompa fájdalom figyelmeztetett arra, hogy a vesémmel bizony, nincs minden rendben.
De az nem normális, hogy vesekövek legyenek szabad kézzel kitapinthatók az ember derekán. Volt már fiatal koromban is vesekövem, nem lehetett kitapintani.
A combjaimban eleinte két kis csomó volt - mostanra nagyjából megháromszorozódott a számuk.
Elmentem orvoshoz. Adott beutalót vérvételre, és mikor elmondtam neki a félelmeimet, szabályosan kiröhögött.
Ugyanúgy, mint Csaba.
Ezek után nem volt kedvem elmenni a vérvételre se.
Minek? Úgysincs semmi bajom, és ha lenne, se érdekelne senkit.
Legkevésbé azt, aki miatt most rettegnem kell.
Bántani, azt tud.
Szeretni sose volt képes. Sajnálni, megérteni...
Ő is mindig akkor rúg belém, amikor támogatnia kellene.
Mint most, a munkahely váltás közepén. Mintha ez nekem olyan egyszerű lenne. Mintha nem követtem volna el mindent, ráadásul nagyon ügyesen, és rengeteg energia befektetésével, hogy átstrukturáljam a jövedelmemet. Sokan nem tudnák ezt így megcsinálni.
De neki semmi nem jó. Undorító, ahogy kötekedik és mindenkinél okosabbnak hiszi magát.
Azt hiszi, hogy joga van felettem ítélkezni.
De nincs. Neki legfeljebb köszönetet mondani van joga. Sok mindenért.
(Erre jó vagyok, ugye? De arra nem vagyok méltó, hogy ember módra viselkedj velem? - kérdeztem a telefonba, és zavart csend volt a válasz.)
Én pedig egy barom vagyok, hogy eddig is foglalkoztam vele.
Talán három hete, hogy a bal alkaromban, egészen közel ahhoz a helyhez, ahol ...i megsimogatott, új értelmet adva az "erogén zóna" kifejezésnek - szóval, ott is kijött rajtam egy csomó. Két nap alatt szépen kinőtt.
Az utóbbi három hétben néha meg-megsimogattam a csomót, leellenőrizve, hogy nőtt-e.
Egyelőre nem.
Úszás közben felidéztem mindezeket a történéseket, és elkeseredetten kérdeztem - magamtól, a Teremtéstől, a felettes énemtől? - hogy ugye, hogy beteg vagyok?
- Persze, hogy beteg vagy. De ez várható volt. Emlékezz vissza, hogy mit tanultál az Új Medicinából.
Volt egy konfliktusod... nagyon komoly, és megoldhatatlan.
Nem tudtad feloldani azt a konfliktust, hogy szeretsz valakit, és ő nem téged szeret, hanem egy harmadikat. Aki ráadásul halott. A Démont.
- Igen, de... de én ezt elengedtem. Már nem érdekel, hogy kit szeret. Az se, hogy él-e, vagy inkább utána hal. Az ő dolga. Nem tekintem a páromnak. Már régen nem vágyom arra, hogy a társam legyen. Jó ideje már nem vagyok hajlandó szenvedni se emiatt. Már években mérhető, hogy nem érdekel az egész. Lassan már az emberi oldala se - őt sem érdeklik az én emberi küzdelmeim.
- Igen, jobb híján kivonultál ebből a konfliktusból - ez is egyfajta megoldás. ...de tudod, mit mond az Új Medicina: a konfliktus megoldása után jön a fizikai betegség. Ez a helyreállítási szakasz. Megvastagodások, élénk nyirokkeringés... a kezedre pedig nem véletlenül kaptad épp oda azt a csomót. ...az is egyfajta feloldhatatlan konfliktus. Ugyanolyan típusú, mint a másik.
Mert téged nem szerettek.
Szükségszerű, hogy beteg legyél.
S hogy ebbe mennyire fogsz belemerülni, túléled, vagy sem - az nagyrészt azon múlik, hogy ezt sikerül-e tudatosítanod. Sikerül-e a saját gyógyulásodra koncentrálnod. Megteszel-e mindent annak érdekében, hogy felépülj.
- Igen, megteszek - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Igen. Megszakítok vele minden kapcsolatot, kevesebbet fogok dolgozni, a gyógyulásra figyelek.
- Jó irány - mondta az uszoda kék vize, és nekem eszembe jutott a beszélgetés a gyerekeimmel a szabadkai étteremben.
"Mérgező kapcsolat" - mondták.
Nincs szükségem további toxinokra.
Nehezen tudom eldönteni, hogy a szokásos őszi enerváltság, a lecsökkentett gyomorvédő-szedés miatt vagy egyéb okból kialakulóban lévő újabb anaemia vagy valami más, testi-lelki baj van a hátterében.
Mindenesetre megint zabálnom kell a camambert sajtokat (amikre rá se nézek, ha életerőm teljében vagyok) és megint rágom az ujjaim végeit is.
Szánalmas.
Szombaton délelőtt a szabadkai piacon tekeregtünk. Délután visszamentünk a szállásra, úgy két óra lehetett - és nekem muszáj volt lefeküdni, mindenem fájt, különösen a csípőm és a sarkam. Rövid időre el is aludtam.
Nagyon gáz.
Tegnap hazafelé rosszul lettem az autóban. Levert a víz, émelyegtem - alig vártam, hogy kiszállhassak. Kiszálláskor olyan érzésem volt, mintha el akarnának hagyni a tagjaim.
Mondjuk a fejtámla nagyban hozzájárulhatott a rosszulléthez, azt hiszem. Még ma is fájtak a nyakizmaim.
Emiatt, no meg mert le akartam tesztelni magamat, délután uszodába mentem. 52 hossz. Bírtam volna még többet, s ez jó jel - de tekintettel voltam a mai megpróbáltatásokra. Most nem égetett annyira a szauna, mint az elmúlt néhány alkalommal - ennek örültem. ...igazság szerint ez a normális. Az a nem, hogy éget. Régen nem égetett, még az idegpontokon sem, nagyon bírtam a melegét.
Eszembe jutott, mit mondott erről Szomszédasszony: az a szerv beteg, amelyik reflexpontját égeti a meleg...
Hja. Kevés ép pontom van.
Úszás közben végiggondoltam jelen állapotom eddigi stációit, kezdve a tavaly késő ősszel először belém vágott iszonyatos, csípőcsonti fájdalommal - sok fájdalmat elviseltem már életemben, de akkor, ott, az olyan volt, mintha elevenen rágnák a csontomat, és nekem azonnal a Démon jutott az eszembe.
Aztán elmentem - sőt elrohantam - arra a CT vizsgálatra.
Megállapították a gerincsérv megelőző állapotot három csigolyámon, és én megkönnyebbülést érezhettem. Volna. Ha nem írják, hogy "és néhány megnagyobbodott hasi nyirokcsomó".
Aztán ezt hátra tettem, éltem tovább az életemet.
Próbáltam cikk-cakkban futni, mint a nyúl a vadász puskája elől.
Úgy jártam, mint a nyúl, amelyik kimerülten összeesik.
A vesekövek már nagyon régiek. Vagy nyolc-tíz éve hordozom őket, állítólag nem is nőnek - de csak valamivel a fent leírtak előtt lettem figyelmes arra a két, szabad kézzel kitapintható csomóra a jobb vesémnél. Azért nyúltam oda, mert tompa fájdalom figyelmeztetett arra, hogy a vesémmel bizony, nincs minden rendben.
De az nem normális, hogy vesekövek legyenek szabad kézzel kitapinthatók az ember derekán. Volt már fiatal koromban is vesekövem, nem lehetett kitapintani.
A combjaimban eleinte két kis csomó volt - mostanra nagyjából megháromszorozódott a számuk.
Elmentem orvoshoz. Adott beutalót vérvételre, és mikor elmondtam neki a félelmeimet, szabályosan kiröhögött.
Ugyanúgy, mint Csaba.
Ezek után nem volt kedvem elmenni a vérvételre se.
Minek? Úgysincs semmi bajom, és ha lenne, se érdekelne senkit.
Legkevésbé azt, aki miatt most rettegnem kell.
Bántani, azt tud.
Szeretni sose volt képes. Sajnálni, megérteni...
Ő is mindig akkor rúg belém, amikor támogatnia kellene.
Mint most, a munkahely váltás közepén. Mintha ez nekem olyan egyszerű lenne. Mintha nem követtem volna el mindent, ráadásul nagyon ügyesen, és rengeteg energia befektetésével, hogy átstrukturáljam a jövedelmemet. Sokan nem tudnák ezt így megcsinálni.
De neki semmi nem jó. Undorító, ahogy kötekedik és mindenkinél okosabbnak hiszi magát.
Azt hiszi, hogy joga van felettem ítélkezni.
De nincs. Neki legfeljebb köszönetet mondani van joga. Sok mindenért.
(Erre jó vagyok, ugye? De arra nem vagyok méltó, hogy ember módra viselkedj velem? - kérdeztem a telefonba, és zavart csend volt a válasz.)
Én pedig egy barom vagyok, hogy eddig is foglalkoztam vele.
Talán három hete, hogy a bal alkaromban, egészen közel ahhoz a helyhez, ahol ...i megsimogatott, új értelmet adva az "erogén zóna" kifejezésnek - szóval, ott is kijött rajtam egy csomó. Két nap alatt szépen kinőtt.
Az utóbbi három hétben néha meg-megsimogattam a csomót, leellenőrizve, hogy nőtt-e.
Egyelőre nem.
Úszás közben felidéztem mindezeket a történéseket, és elkeseredetten kérdeztem - magamtól, a Teremtéstől, a felettes énemtől? - hogy ugye, hogy beteg vagyok?
- Persze, hogy beteg vagy. De ez várható volt. Emlékezz vissza, hogy mit tanultál az Új Medicinából.
Volt egy konfliktusod... nagyon komoly, és megoldhatatlan.
Nem tudtad feloldani azt a konfliktust, hogy szeretsz valakit, és ő nem téged szeret, hanem egy harmadikat. Aki ráadásul halott. A Démont.
- Igen, de... de én ezt elengedtem. Már nem érdekel, hogy kit szeret. Az se, hogy él-e, vagy inkább utána hal. Az ő dolga. Nem tekintem a páromnak. Már régen nem vágyom arra, hogy a társam legyen. Jó ideje már nem vagyok hajlandó szenvedni se emiatt. Már években mérhető, hogy nem érdekel az egész. Lassan már az emberi oldala se - őt sem érdeklik az én emberi küzdelmeim.
- Igen, jobb híján kivonultál ebből a konfliktusból - ez is egyfajta megoldás. ...de tudod, mit mond az Új Medicina: a konfliktus megoldása után jön a fizikai betegség. Ez a helyreállítási szakasz. Megvastagodások, élénk nyirokkeringés... a kezedre pedig nem véletlenül kaptad épp oda azt a csomót. ...az is egyfajta feloldhatatlan konfliktus. Ugyanolyan típusú, mint a másik.
Mert téged nem szerettek.
Szükségszerű, hogy beteg legyél.
S hogy ebbe mennyire fogsz belemerülni, túléled, vagy sem - az nagyrészt azon múlik, hogy ezt sikerül-e tudatosítanod. Sikerül-e a saját gyógyulásodra koncentrálnod. Megteszel-e mindent annak érdekében, hogy felépülj.
- Igen, megteszek - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Igen. Megszakítok vele minden kapcsolatot, kevesebbet fogok dolgozni, a gyógyulásra figyelek.
- Jó irány - mondta az uszoda kék vize, és nekem eszembe jutott a beszélgetés a gyerekeimmel a szabadkai étteremben.
"Mérgező kapcsolat" - mondták.
Nincs szükségem további toxinokra.
2017. október 4., szerda
Esti fecsegés - döntések és lépések
Úgy látszik, hogy az október valóban a lezárások és elválások hónapja. Megérlelődött bennem az elhatározás arra vonatkozóan, hogy befejezzek néhány olyan kapcsolatot, amely nem ad, csak elvesz az energiakörökből.
Ilyen például a hamis barátság, melyről néhányszor írtam már itt kirohanásaimban. Szerintem az ellenem elkövetettek felérnek egy nettó árulással; s ez még nem elég, de méltóságomba, önbecsülésembe és a világról alkotott - talán túl idealisztikus - elképzeléseimbe rondítottak bele valami olyan otromba módon, mint mikor valaki a sáros bakancsát felteszi a díszesen megterített étkezőasztalra.
Hogy "barátosném" gyűlöli a nőket, az egészen bizonyos. Ez fakad az ő fusztrációjából, élete eddigi megélt tapasztalataiból, ebből eredő - súlyos - korlátaiból, ez is biztos. Minthogy az is, hogy valószínűleg neki meg ezek miatt lenne szüksége pszichiáterre.
De az is biztos, hogy nekem a saját lelki egészségem fenntartása miatt meg kell szakítanom azt a kapcsolatot, melyben elárultak és érzelmi bántalmakat szenvedek.
Ez tehát az egyik döntésem.
De van másik is.
Holnap beadom a felmondásomat. Elég volt, nem mehet erre rá az egészségem.
Mostanában eljutottunk odáig, hogy bár a munkaidőm 80-85%-át elrabolják (az idegeimről nem is beszélve), de a jövedelmemnek már csak a 40-45%-át biztosítják. És közben érzem, hogy felőrölnek az elvárások, melyek teljesítéséhez nem kapok segítséget.
A döntés a hét végén érlelődött meg bennem, mikor riadtan tapasztaltam, hogy a maratoni munkát nem tudtam a következő három napon kiheverni. Egyszerűen nem volt elég rá a rendelkezésemre álló idő.
Pénteken ráadásul a Galambtól is kaptam egy alapos fejmosást, és akkor, azon az alacsony energiaszinten ez teljesen be is talált. A hétvége ezek után azzal telt, hogy meghánytam-vetettem apróra, pro és kontra az egészet.
És döntöttem. Nehéz volt... de döntöttem.
Furcsa, hogy mikor végre rászánom magam a lépésre, hirtelen mennyi és mennyiféle segítséget küld az ég...
"Mert utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják, hová mennek, és elhatározzák, hogy el is jutnak oda."
A hála a legmagasabb rendű emberi érzelem, és én most nagyon hálás vagyok. Többeknek, több mindenért... de ezek között van egy valaki, akinek különösen.
Ő valami olyasmit tett, amit sem helyzete, sem kilátásai, sem jelen- sem jövőbeli érdekei nem indokolnak.
Azt hiszem, ezt nevezik nagylelkűségnek.
Még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót.
Néha arra gondolok, hogy ő - talán - tényleg szeret engem.
De lehet, hogy csak képzelődöm.
De erről majd talán később, egy külön bejegyzésben.
...Lesz még egy durva hónapom, három cégnél negyedéves MNB jelentéssel súlyosbítva - de ezzel, reményeim szerint, le fogom zárni az életemnek ezt a tanulságos, de nagyon kemény fejezetét.
Most ott tartok, hogy választhatok, mit, hogyan, kikkel akarok dolgozni.
És csupa olyan emberrel dolgozhatok együtt, akiket őszintén kedvelek.
Ma például beszéltem a Farkassal.
Az ilyen beszélgetésektől lesz olyan jó kedvem, hogy napokig nem tudok elszomorodni :)
Emzéperix meg jobb lesz, ha megtanul MNB jelentést készíteni. Ha már megkérdezte tőlem, hogy láttam-e már olyat. Itt lesz az összes lehetőség, hogy bebizonyítsa, hogy ő milyen jól csinálja.
Az élet csodás.
...kár, hogy a szerelmet olyan szűkmarkúan méri...
Chris Norman: For you
Ilyen például a hamis barátság, melyről néhányszor írtam már itt kirohanásaimban. Szerintem az ellenem elkövetettek felérnek egy nettó árulással; s ez még nem elég, de méltóságomba, önbecsülésembe és a világról alkotott - talán túl idealisztikus - elképzeléseimbe rondítottak bele valami olyan otromba módon, mint mikor valaki a sáros bakancsát felteszi a díszesen megterített étkezőasztalra.
Hogy "barátosném" gyűlöli a nőket, az egészen bizonyos. Ez fakad az ő fusztrációjából, élete eddigi megélt tapasztalataiból, ebből eredő - súlyos - korlátaiból, ez is biztos. Minthogy az is, hogy valószínűleg neki meg ezek miatt lenne szüksége pszichiáterre.
De az is biztos, hogy nekem a saját lelki egészségem fenntartása miatt meg kell szakítanom azt a kapcsolatot, melyben elárultak és érzelmi bántalmakat szenvedek.
Ez tehát az egyik döntésem.
De van másik is.
Holnap beadom a felmondásomat. Elég volt, nem mehet erre rá az egészségem.
Mostanában eljutottunk odáig, hogy bár a munkaidőm 80-85%-át elrabolják (az idegeimről nem is beszélve), de a jövedelmemnek már csak a 40-45%-át biztosítják. És közben érzem, hogy felőrölnek az elvárások, melyek teljesítéséhez nem kapok segítséget.
A döntés a hét végén érlelődött meg bennem, mikor riadtan tapasztaltam, hogy a maratoni munkát nem tudtam a következő három napon kiheverni. Egyszerűen nem volt elég rá a rendelkezésemre álló idő.
Pénteken ráadásul a Galambtól is kaptam egy alapos fejmosást, és akkor, azon az alacsony energiaszinten ez teljesen be is talált. A hétvége ezek után azzal telt, hogy meghánytam-vetettem apróra, pro és kontra az egészet.
És döntöttem. Nehéz volt... de döntöttem.
Furcsa, hogy mikor végre rászánom magam a lépésre, hirtelen mennyi és mennyiféle segítséget küld az ég...
"Mert utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják, hová mennek, és elhatározzák, hogy el is jutnak oda."
A hála a legmagasabb rendű emberi érzelem, és én most nagyon hálás vagyok. Többeknek, több mindenért... de ezek között van egy valaki, akinek különösen.
Ő valami olyasmit tett, amit sem helyzete, sem kilátásai, sem jelen- sem jövőbeli érdekei nem indokolnak.
Azt hiszem, ezt nevezik nagylelkűségnek.
Még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót.
Néha arra gondolok, hogy ő - talán - tényleg szeret engem.
De lehet, hogy csak képzelődöm.
De erről majd talán később, egy külön bejegyzésben.
...Lesz még egy durva hónapom, három cégnél negyedéves MNB jelentéssel súlyosbítva - de ezzel, reményeim szerint, le fogom zárni az életemnek ezt a tanulságos, de nagyon kemény fejezetét.
Most ott tartok, hogy választhatok, mit, hogyan, kikkel akarok dolgozni.
És csupa olyan emberrel dolgozhatok együtt, akiket őszintén kedvelek.
Ma például beszéltem a Farkassal.
Az ilyen beszélgetésektől lesz olyan jó kedvem, hogy napokig nem tudok elszomorodni :)
Emzéperix meg jobb lesz, ha megtanul MNB jelentést készíteni. Ha már megkérdezte tőlem, hogy láttam-e már olyat. Itt lesz az összes lehetőség, hogy bebizonyítsa, hogy ő milyen jól csinálja.
Az élet csodás.
...kár, hogy a szerelmet olyan szűkmarkúan méri...
Chris Norman: For you
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)