Libatök

Szóval máris kivagyok, mint a libatök. De ez várható volt, vagy másképp, az fb-n terjengő képek után szabadon: fejben már korábban megteremtettem ezt az állapotot, ami most elérkezett hozzám.
Ebben csak az a biztató, hogy azt is megteremtettem kis fejemben, hogy 4-e után könnyebb lesz... úgy legyen.
Viszont félek attól, hogy félelmeim az András fiammal végzett eddigi erőfeszítéseim kudarcba fulladásától nem alaptalanok... mindenesetre amióta a húga hazajött, még nem találkoztam vele. És ez nem lehet teljesen véletlen, mint ahogy a szobájára szerelt számzáras lakat sem.
Tehát Andrást (velem együtt) alapjáraton fusztrálja Andrea sok figyelmet igénylő, tér- idő- és energiakövetelő (erőszakos) habitusa. Igen. És tartok attól, hogy ezt vagy megfékezzük még időben, vagy András megy világgá - ezt pedig nem engedhetem, már csak azért sem, mert a három gyerekemből egyedül ő volt, aki mellém állt, mikor szükségem volt rá.
Andi szempontjából persze érthető bizonyos fokig, hogy szeretné, ha végre érezhetné, hogy biztonságban van és a szükségletei is bizonyos szempontból méltányolásra kerülnek. (Itt most nem csak anyagi, hanem emocionális szükségletekre is gondolok, pl. társasági élet). Persze, neki is meg kell tanulnia, amit András valamennyire már megtanult: hogy hol van az a határ, ami elfogadható, és (ez Andrásnak se erőssége) cserébe mit kell nyújtani.
Nagy küzdelmek lesznek ezek, főleg az elején. Remélem, hogy a heti terv azért kicsit fog segíteni benne... mindenesetre ez a hét teljes átmeneti káosz, megfejelve pótvizsgával, utolsó tekergésekkel, tankönyvbeszerzési mizériákkal, otthoni felfordulással.
És ebbe nyávog bele az én drága kislányom, mikor reggel hétkor sértődötten mosogat, félig elöblítve és ide-oda dobálva az edényeket, kelletlenül, de villámgyorsan, mert a gonosz anya ezt szabta feltételül a mai tekergésnek.
Gonosz anya két napja küzd a migrénnel összekötött epehelyfájással, és mindenhová kívánja már magában a lányát barátnőstül.
Tulajdonképpen nem is igazán érti, már csak nyugodt, szemlélődő temperamentumából kiindulva se, hogy hová ez az idegbeteg pattogás, mennyivel fog előbbre jutni ez a lány, ha így túlpörgeti magát, mi mindenről fog lemaradni abbéli igyekezetében, hogy le ne maradjon semmiről, ami buli...
Mindenesetre az exéből halálosan elege van, és egyre jobban, hogy hagyta idáig fajulni a dolgokat. Márpedig hagyta, és nyilvánvalóan azért, mert náluk sosem volt nyugi. Mert kis bulizós szeszkazán életükkel a csendes elmélyedés nyilván teljesen összeegyeztethetetlen és "uncsi" dolog volt.
...ó hogy szállnál már el. El fogsz. Remélem.
Kis vicces adaléka a helyi jellegű világvégének, hogy a kutya etetésére kaptam 3000 Ft-ot, a gyerekre egy vasat se. Így iskolakezdés előtt. Minek azt?
Végül is jogos, én szültem. A kutyát meg nem.
Lacimboráról meg jobb nem is beszélni, aki feljogosítva érzi magát így 40 felé közeledve, hogy beszólogasson a lányomnak.
Több, mint 10 éve országos ivócimborája az exemnek.
És most elment a maradék esze is: ki akar kezdeni a 14 éves lányommal.
Esküszöm, hogy leütöm, mint a taxiórát, ha a közelébe megy. Még akkor is, ha 120 kiló. Ő fog ápolásra szorulni, ezt megígérem Nektek.
Persze erről is Nagy Fal tehet, tudom én.


...csak szálljon fel már végre az a repülő...

Pa-dö-dő: Bye bye Szása

Végjáték

Valami megváltozott.
Valami megváltozott, elmúlt, átalakult. Soha többé nem lesz már.
Örülhetnék is neki, mert ez a totális kudarc itt a családi kapcsolatrendszereken belül azzal jár együtt, hogy a lenézett Anyuból a biztos pont Anyu lesz - de nem érzem a felemelkedés miatti örömöt. Egyáltalán nem. Sőt.
Most, hogy Nagy Fal a gyerekeim segítségével csomagol, más lett a szó súlya. Beszéltem az előbb a lányommal és vele is. Nem volt fennhéjázás, ...kimondottan összetört emberrel és kislánnyal váltottam szót. És már megint elkapott a szánalom, mint ahogy Andrást is elkapta, mikor mondta: Apu összesen hatszázezer forintot kapott a dolgaiért. Ennyit ér egy ember munkája, élete. ...válaszoltam volna, hogy az apja életvitelét ismerve ez nem csoda, sőt, - de inkább nem mondtam semmit. Tudomásul vettem, hogy a gyerekeim szeretik az apjukat - hiszen én neveltem őket így - és tulajdonképpen tényleg borzasztó nehéz döntést hozott, figyelemmel a nyelvtudás hiányára, az egészségi állapotára és a habitusára. Nehéz és kockázatos döntést. És érzem, hogy egy teljesen kikészült gyereket fogok kapni, akit hónapokig fog tartani kicsit talpra állítani.
Közben pedig - természetesen - én is tele vagyok szorongással, nem csupán a nevelési gondok miatt, hanem amiatt is, hogy nagyjából annyi pénzből, amennyiből eddig nyomorogtunk Andrással, most már hárman kell majd, hogy ne haljunk éhen. Ráadásul még új kutya is jön a házhoz, ami csak azért gáz, mert rossz a kerítés, ellóghat, és bajba kerülhet, mint szegény Csimbikém, bezárni meg nem akarom mert nem szobatiszta és én nem akarok kutyagumit szagolni az otthonomban, NEM, azt Csimbi mellett sose kellett, pár hónapos korától szobatiszta volt... ...mert neki is kell kaja, meg mert nem szereti a macskákat. ...és itt a macskák vannak otthon... Csimbi sose bántotta őket. Jaj de rettegek emiatt. Is.
Úgy volt hogy még ellógok Hozzád a hétvégére de ebből jó eséllyel semmi se lesz, mert szombat délelőtt 10 óra felé érkeznek egy utánfutónyi cuccal. Állítólag a megbeszélteken kívül minden más ajándék, mert nem tudta eladni és nem foglalkozik már vele. (Átmegyünk lomtárba még egy kicsit.) Meg a családi pótlékot is meg fogom kapni és "még találd ki hogy mennyit kérsz". Nem kértem semmit. Mit kérjen az ember a saját gyerekéért? Adj, amennyit gondolsz, vagy nélkülözni tudsz - mondtam neki. Nem érdekel. Akkor se ha többet az idén nem eszek. Legalább karcsú leszek. Végre.
A legjobban az az idegösszeomlás-közeli hang viselt meg, ahogyan a lányom is és az apja is beszéltek a telefonba, ennél tán még az is jobb volt, mikor engem néztek hülyének. Az csak nekem fájt. Ez meg mindenkinek.
Furcsa.
Mindenesetre már csak azt várom, hogy felszálljon végre az a repülő, túl legyünk ezen a végjátékon, mert borzalmas, ...és legyen időnk és módunk regenerálódni.
Tudom, folyton a neveléssel macerálsz. De közben talpra is kell állniuk.
Andrásnak is a lehető legrosszabbkor jön ez az egész. Pótvizsga előtt két nappal. ...ember legyen a talpán aki ilyen lelkiállapotban produkálni tud.
Milyen érdekes az élet. Míg én örültem a szabadságnak, kikapcsolódtam, ...addig a gyerekeim belemerültek az elválás fájdalmába (főleg a lányom).
Persze. lehet, hogy pont azért rendezte ezt így a Zélet, hogy legyen erőm, hogy mellettük tudjak lenni.
Mert a gyerekeimnek most nagy szüksége lesz rám.

Omega: Égi vándor

Lógok a szeren

Nagyon jó volt a gerincemnek az egy hét Hajdúszoboszlón. Tulajdonképp maga volt a nihil, a pihenés netovábbja, melyet virtuális anyukámnak köszönhetek. Nagyon hálás vagyok érte. Nélküle sose lehetett volna részem ebben az élményben.

Csodaszép meseházikóban laktunk, nagyon szép apartmanban, a központban. ...kár, hogy néhány dolog nem a terveink szerint alakult, de remélem, hogy a lehetőségekhez mérten azért így is jól érezte magát velem. Sokat beszélgettünk, meséltük életünk valós és virtuális élményeit, sétáltunk is, voltunk kicsit szórakozni is - kellemes és pihentető volt a program, nem lehet feszítettnek mondani - de abból épp elég is volt az elmúlt években.

Emlékezetes marad számomra a sok beszélgetés, a Kemencés csárda, a vízilófül-hajtogatás :), a pisztrángebéd, a kávézások. Volt mód passzív némettudásom enyhe átmozgatására is, és a szoboszlói hölgy is érdekes (és szomorú) történetet mesélt a karóba húzott harangokról.

Érdekes volt felfedezni azt is, hogy szent meggyőződésemmel ellentétben létezik SZTK alapon olyan gyógyító (karbantartó) tevékenység, mely nem csak kellemes, de hasznos is. ...igen, vidékről innen-onnan hallottam már pozitív tapasztalatokat a magyar egészségügy más területeiről is... de itt Budapesten nem ez a jellemző. Még a fürdőkórházi ellátásokra se.
Apró példa: indulás előtt felhívtam a háziorvosomat, hogy adjon beutalót a fürdő reumatológusához. Azt mondta, hogy ő nem adhat, legfeljebb csak a lakóhelyem szerinti reumatológiai szakrendelésre. Tehát ne reménykedjek. ...Szoboszlóra érve kiderült, hogy beutaló nélkül is felírja nekem a fürdő orvosa a szükséges kezeléseket. És az egy heti összes kezelés, a fürdőbelépővel együtt, töredéke volt annak, amit Édesanyámtól (aki pedig közgyógy-ellátott) kérnének Budapesten csak a masszírozásért. (Ja és nem várta el az orvos se a hálapénzt. Pedig mifelénk az szinte kötelező).
Nem tudom, miért ilyen embertelenek a budapesti orvosok, mikor a vidékieknek sokkal kevesebb a lehetőségük a plusz pénz szerzésére... lehet, hogy épp ezért.

Mindenesetre a fürdőkúra remek volt, pár nap után úgy akasztottam magamat nyakkal a súlyfürdőbe, mintha egész életemben ezt csináltam volna, az iszappal pedig komolyan kokettáltam, hogy kellene hozni haza pár kilót és mikróban időnként felmelegíteni... erről azonban elég hatékonyan lebeszélt valaki :-)
A délután két órai pankráció a hét végére társas összejövetellé szelídült, bár nem annak indult. Egyáltalán nem ilyenek ugyanis az eredeti elképzeléseim a társas összejövetelekről...

A külső termál medencében, a vízsugár alatt történt, hogy előjött belőlem a kecsketermészet. Már megint. Kis lábacskáim megvetve, fejet leszegni, szarvak előre... és mekegni, mekegni, mekegni... :)
Szokás szerint egyáltalán nem ok nélkül: fél órát vártam a nagy erejű vízsugárra, hogy masszírozza ki a hátam fájó izomcsomóit - mikor jött egy csoport külföldi férfi és majdnem kilöktek alóla. Külföldiül közölték, hogy ők külföldről jöttek és húzzak el onnan. (Nem akarok nációkat gyanúsítani, de szlovákok vagy lengyelek lehettek..) Erre én magyarul közöltem velük, hogy akkor menjenek haza fürdeni, és azért se jöttem ki a vízsugár alól még 10 percig. Ordítottam, toporzékoltam, "véletlenül" ráestem az engem kilökni készülőkre... igazi show műsor volt, a magyar vendégek emelkedő rokonszenvvel figyeltek. Végül jött két nagy darab magyar férfi, (alaposan elmagyarázták, hogy nem illendő így bánni egy nővel), és Mr. Külföldi és bandája visszahúzták szarvaikat.

A következő napokon a magyar vendégek fogadtak be a saját "forgó"-jukba (mint megtudtam, az a szokás, hogy két-három percenként váltják egymást de mindenki többször sorra kerül - hogy ebben mi a jó, ezt ne kérdezzétek, nekem jobb lett volna napi 1*15 perc, mint akár 20*2... két nap után el is ment a kedvem az egésztől. Illetve, addigra már használni kezdett a masszázs, kiegészítve az iszappakolással és súlyfürdővel. Az utolsó napon meg is beszéltük a masszőrömmel, hogy ha még egy hétig lenne lehetőségem folytatni a kúrát, alighanem hosszabb időre rendbe jönne a hátam...

Ami a nyaralás egyéb hozadékait illeti, ha másra nem is, de legalább arra jó volt a hülye kérdésem, hogy elmondjam Neked, hogy mi is okozza a kisebbrendűségi érzésemet Veled kapcsolatban. ...végre komolyan vetted, azt hiszem, és ez jó.
Én pedig megpróbálok minél kevesebb szorongással élni a jövőben. A szorongás olyan, mint egy gát. Eltorlaszolja a víz természetes folyását, mögötte felduzzad, örvényleni kezd a mélység és ez az örvény könnyen magába szippanthat. Meg kell tanulnom, hogyan kell átvágni a gátakat...
Ha ma megkérdeznéd, hogy rosszul esik-e még, azt mondanám, hogy persze. De azt is mondanám, hogy nem ez a lényeg. ...sokkal fontosabb, hogy szeretjük egymást. Mert tudom, hogy szeretjük. És ha Te úgy érzed, hogy így helyes, akkor legyen így.
Érdekes fejlemény az is, hogy sminkelésre ítéltettem :) ...túl jól sikerültek azok a képek, azt hiszem :))) Még ilyen se fordult elő velem. :))

Egyre nehezebben élem meg a távollétet, ...és nagyon nagy öröm volt a viszontlátás. Csendes, lassan növő, igazi öröm.


Lionel Richie: Hello

Részeg vén k.

- Rusnya részeg vén k.va vagy! - mondtam a tükörnek.
- Ja. Tudom. És akkor mi van?
- Semmi. Te bajod. Meg a többi is.
- Na ugye.

Ennyiben maradtunk.

Bikini: Olcsó vigasz

Átszellőzött gondolatok

Nem várt fordulatokban bővelkedik ez az időszak az életemben. Mintha a Nagy Rendező pihenőt rendelt volna el a számomra. Úgy érzem, nem véletlenül...

Épp ma hallottam a rádióban, hogy Magyarország legkedveltebb üdülőhelyei Budapest után Hajdúszoboszló és Siófok.

Hát nekem erre az évre fent leosztották mindkettőt. (Asszem nagy sz@rban kell lennem ahhoz, hogy ezt így kiutalják nekem. Már ismerve az eddigi formámat.)

...mikor a nyár elején masszívan ellenálltál a "menjünk a Balcsira" felbuzdulásomnak, a hajszálaim végétől a talpamig megsértődtem. 

Nálam a sértődés nem úgy jön, hogy hisztizek, vagy cirkuszolok - én olyankor egyszerűen nekiállok feltalálni magam. Ebben nagyon jó vagyok. Az Élet tanított, hogyan kell...

A mostani magam feltalálására, mintegy az égiek támogatásával, jött Anya meghívása Szoboszlóra - mintha a Rendező kárpótlásként nyújtotta volna ezt a lehetőséget, ezüsttálcán, szeretetbe csomagolva. Nagyon, nagyon jól esett.

A férfiak mindenesetre furcsán vannak összerakva, így női szemmel, mert alighogy kiderült, hogy augusztus második hetében én Virtuálanyuval megyek nyaralni, ahelyett, hogy otthon fantáziálnék azon, hogy ki, mit csinál a Balatonnál - egyszeriben mód nyílt a Balaton megtekintésére is.

Hogy ebben mekkora része volt a Felismerésnek, és mekkora a körülmények változásának, nem tudom. Mindenesetre a bekövetkezett fordulat több, mint meglepő volt, és, így utólag már őszintén elmondhatom, hogy átfutott az agyamon, hogy kedvesen, tapintatosan, de ez úttal én mondok nemet az invitálásra.

Végül azonban győzött az afelett érzett öröm, hogy Veled és a családoddal lehetek - mert bármilyen furcsa is, nekem fontos lenne, hogy ők megkedveljenek engem - , meg azért az úszás gondolata is jól esett a tagjaimnak - így hát beleegyeztem. Sőt, örültem neki.

Jó volt együtt...

Az együtt töltött négy nap nekem más szempontokból is nagyon jó volt. Sikerült eltávolodnom az otthoni gondoktól, még azzal együtt is, hogy más problémák viszont nem hagytak érintetlenül.

 Az úszás a Balatonban - mint általában a szabad vizekben - sokkal kikapcsolóbb élmény, mint ugyanez egy uszodában (bár tény, hogy az uszoda is sokkal jobb a semminél). Mindenesetre remek dolog, mikor az agyam elkezd járni a magányos tempózás közepette, és olyan kérdéseket analizál, rak helyre, amikről jóformán azt sem tudtam, hogy ezek kérdések. Furcsán működik nálam a háttérműveleti központ, annyi szent... nem tudom, más hogy van a sportolással, nekem azért annyira jó az úszás és a gyaloglás, mert amellett, hogy a szervezetemnek jóleső terhelést adja, amellett egyfajta meditációt is biztosít.

Persze az is nagyon hízelgett a hiúságomnak, mikor másfél óra úszás után kikecmeregtem, és V. megkérdezte: Tihanynál is ilyen hideg a víz? :D ...nagyon büszke bírok lenni az úszás tudományomra, hiába...

A másik élmény, ami segített a fejem átszellőztetésében, az azzal az FB-n terjedő képpel áll összefüggésben, mely szerint a szesz segít törölni a felesleges fájlokat. ...hát sok fájlt sikerült törölni ezzel a módszerrel, azt hiszem. Még néhány nap és garantáltan a detoxiban kötöttem volna ki. :)

A vendéglátást őszintén köszönöm annak, aki ezt lehetővé tette, kedvesen, intelligensen és tapintatosan - még ha kicsit rendezetlenül is :) (ennyi megbocsátható neki, ...jó szándékú ember, és ez messziről érződik).

Ami a Nagy Beszélgetéseket illeti, ketten kétfélét mondtak, és ezeket a különbségeket nem kis diplomáciai munkába kerülne közelíteni, de mindenképp meg kell tenni minden lehetőt.

Én mindenesetre azzal kezdtem, hogy elmeséltem a saját életem tanulságait. Aztán vagy értette azt a fél mondatot a beszélgetőpartnerem, amit lényegül szántam, vagy nem. (...értette...)

A másik oldalon meg a túl méretes sértett önérzetből kellene visszavenni. Mert bárkinek, bármi is a véleménye, a világon az önérzetnél vannak sokkal lényegesebb dolgok is... És ha nő a szakadék, meg kell mindent tenni a függőhíd építés érdekében. Mert itt csak vesztes lehet minden érintett máskülönben. Még akkor is, ha tagadja.

Végül is, annyiban jó volt a mások problémáival való ismerkedés, hogy a sajátjaim meglehetősen háttérbe szorultak. 

És még valami. Hülye dolog, de iszonyú jól esett, hogy nem nekem kellett kitalálnom, hogy mit eszünk és miből, mit csinálunk, és mikor... csak úgy hagyni hogy megtörténjenek a dolgok. Ebben nem volt részem az utóbbi két évtizedben.

Ez volt az igazi kikapcsolódás. El bírnám viselni hosszasabban is...

Amióta hazaértem, még mindig tart az az átszellőzött érzés, amit a pihenés, a mozgás, és a Balaton víztükrében rejtőző végtelenség érzete nyújtottak nekem. Sokszor eszembe jut a tekinteted is - és tudom, hogy bármerre járok is, annál a tekintetnél otthon vagyok.



Paul Mauriat - Love is Blue