Libatök

Szóval máris kivagyok, mint a libatök. De ez várható volt, vagy másképp, az fb-n terjengő képek után szabadon: fejben már korábban megteremtettem ezt az állapotot, ami most elérkezett hozzám.
Ebben csak az a biztató, hogy azt is megteremtettem kis fejemben, hogy 4-e után könnyebb lesz... úgy legyen.
Viszont félek attól, hogy félelmeim az András fiammal végzett eddigi erőfeszítéseim kudarcba fulladásától nem alaptalanok... mindenesetre amióta a húga hazajött, még nem találkoztam vele. És ez nem lehet teljesen véletlen, mint ahogy a szobájára szerelt számzáras lakat sem.
Tehát Andrást (velem együtt) alapjáraton fusztrálja Andrea sok figyelmet igénylő, tér- idő- és energiakövetelő (erőszakos) habitusa. Igen. És tartok attól, hogy ezt vagy megfékezzük még időben, vagy András megy világgá - ezt pedig nem engedhetem, már csak azért sem, mert a három gyerekemből egyedül ő volt, aki mellém állt, mikor szükségem volt rá.
Andi szempontjából persze érthető bizonyos fokig, hogy szeretné, ha végre érezhetné, hogy biztonságban van és a szükségletei is bizonyos szempontból méltányolásra kerülnek. (Itt most nem csak anyagi, hanem emocionális szükségletekre is gondolok, pl. társasági élet). Persze, neki is meg kell tanulnia, amit András valamennyire már megtanult: hogy hol van az a határ, ami elfogadható, és (ez Andrásnak se erőssége) cserébe mit kell nyújtani.
Nagy küzdelmek lesznek ezek, főleg az elején. Remélem, hogy a heti terv azért kicsit fog segíteni benne... mindenesetre ez a hét teljes átmeneti káosz, megfejelve pótvizsgával, utolsó tekergésekkel, tankönyvbeszerzési mizériákkal, otthoni felfordulással.
És ebbe nyávog bele az én drága kislányom, mikor reggel hétkor sértődötten mosogat, félig elöblítve és ide-oda dobálva az edényeket, kelletlenül, de villámgyorsan, mert a gonosz anya ezt szabta feltételül a mai tekergésnek.
Gonosz anya két napja küzd a migrénnel összekötött epehelyfájással, és mindenhová kívánja már magában a lányát barátnőstül.
Tulajdonképpen nem is igazán érti, már csak nyugodt, szemlélődő temperamentumából kiindulva se, hogy hová ez az idegbeteg pattogás, mennyivel fog előbbre jutni ez a lány, ha így túlpörgeti magát, mi mindenről fog lemaradni abbéli igyekezetében, hogy le ne maradjon semmiről, ami buli...
Mindenesetre az exéből halálosan elege van, és egyre jobban, hogy hagyta idáig fajulni a dolgokat. Márpedig hagyta, és nyilvánvalóan azért, mert náluk sosem volt nyugi. Mert kis bulizós szeszkazán életükkel a csendes elmélyedés nyilván teljesen összeegyeztethetetlen és "uncsi" dolog volt.
...ó hogy szállnál már el. El fogsz. Remélem.
Kis vicces adaléka a helyi jellegű világvégének, hogy a kutya etetésére kaptam 3000 Ft-ot, a gyerekre egy vasat se. Így iskolakezdés előtt. Minek azt?
Végül is jogos, én szültem. A kutyát meg nem.
Lacimboráról meg jobb nem is beszélni, aki feljogosítva érzi magát így 40 felé közeledve, hogy beszólogasson a lányomnak.
Több, mint 10 éve országos ivócimborája az exemnek.
És most elment a maradék esze is: ki akar kezdeni a 14 éves lányommal.
Esküszöm, hogy leütöm, mint a taxiórát, ha a közelébe megy. Még akkor is, ha 120 kiló. Ő fog ápolásra szorulni, ezt megígérem Nektek.
Persze erről is Nagy Fal tehet, tudom én.


...csak szálljon fel már végre az a repülő...

Pa-dö-dő: Bye bye Szása