Yesterday

Tegnap tulajdonképp egész jó nap volt.
Délelőtt megtalált a kamionos srác, latolgattuk a vállalkozás indításához szükséges erőforrások előteremthetőségét. Pozitív meglepetésként szolgált a tény, hogy az induláshoz szükséges tőkét összevakarta már. Azonban mégsem olyan egyszerű az ügy, mert nem talál magának váltótársat, pedig anélkül nemzetközizni nagyon kemény, és már ő is elérte a fél évszázadot.
A beszélgetés során megállapítottam, hogy egész kulturált fickóval állok szemben - aki épp el van keseredve a családi helyzete alakulása felett.
Tulajdonképp komplett szerviz keretében megoldást kínált az élet minden területén jelentkező, bármilyen esetleges, talán eddig fel sem merült problémámra, az opcióban még barna sugarú gyermektekintet is szerepelt, lévén a kisfia öt éves (hát nem furcsa az élet?)...
Valamiért ettől az egésztől rám jött a menekülhetnék, és próbáltam az értésére adni, hogy üzlettársat keresek, nem élettársat, menjen csak szépen vissza a kedves párjához, öljék meg egymást az én szíves közreműködésem nélkül - ebből a műfajból egyszer elég volt, a végére még én lettem az első számú közellenség, pedig én csak szerettem. Őszintén és nagyon.
De tudjuk, hogy az mindig halálos bűn - és én majdnem rá is mentem erre a két hónapra, majdnem leromboltam mindazt, amit az elmúlt évtizedben felépítettem, sőt, az életem is majdnem ráment - mindezt azért, hogy a végére "irritáljak" valakit.
Ez a különös szépsége az egésznek, amit túlélni igazi kihívás - de nem, én ezért nem haragszom. A szeretet és a harag nem fér meg egymás mellett, és én ahhoz túlságosan szeretek.
Irritálni sem szeretném szegényemet, van neki elég baja az életben - most már tényleg csak egy dolgot szeretnék: lezárni a könyvelését, átadni az új könyvelőjének és hagyni, hogy az idő elvégezze a maga munkáját mindkettőnk lelkében.
"Szeretettel áldalak és elbocsátalak. Szabad vagy, és én szabad vagyok" - mantrázom, egyelőre kevés hittel és összetörten, de remélem, hogy ez egyszer még lesz jobb is.
Sajnálom, hogy nem megfelelő társakat választott a további útra - de ezzel úgy vagyok, hogy majd megtapasztalja, amit az élet rendel neki. Persze nem biztos, hogy én jó lettem volna - sokkal erősebbnek kellett volna lennem, és emiatt szégyellem is magam.
Ezzel kapcsolatosan az sem vigasztal, hogy új barátai ilyen éles helyzetben valószínűleg sokkal hamarabb ellene fordulnának (hisz már most sincsenek annyira vele, mint azt ő képzeli) - mert én sem tudtam az az ember lenni, aki a legnagyobb problémák közepette a biztos pontot jelenti. Ahhoz túl sok volt a hányattatás, és az idegeim felmondták a szolgálatot.
Ez mégsem ment fel a felelősségem elől - nekem ezzel a kudarcélménnyel kell tovább élnem. Nagyon keserves, de próbálkozom.

Szóval, a kamionos srác beszélt sok mindenről, - kezeltem a kérdést - de volt egy pont, amikor kissé elbizonytalanodtam.
- És eljöhetnél velem, becsavarogjuk Európát! - szólt az ajánlat.
Erről eszembe jutott egy régi beszélgetés...

- El tudnál vinni Gibraltárba?
- Szólj, mikor, és megoldjuk!

...

Yesterday - The Beatles