2013. október 31., csütörtök
Változó karma
(a kép nem saját forrás, de annál jobb)
Ültem az irodában, magam elé nézve... ültem órákig, lényegében semmi értelmeset nem csinálva, magam elé, rosszabb esetben a Fészbukkra meredve. Néha kicsit imitáltam a munkát, de gondolkodni – mint már napok óta – nem sikerült. ...egyszerre csak valami furcsát éreztem. Mintha tágult volna a látóhatár, mintha nem zárná le az a valami, ami eddig korlátozott volna a távolabb látásban.
Ürességet éreztem, megnyugvást és... örömöt.
„Elment” - gondoltam.
„Elment, hogy valami sokkal jobb jöhessen” - gondolta valaki
bennem.
A bizonyosság erővel töltött meg... nyugodt lettem, mint aki
végre visszatalál saját középpontjához.
Szívemből kiürültek az elmúlt napok szélsőséges érzelmi
hullámverései, az utánuk következő hűvös nyugalom pedig olyan volt lelkemnek,
mint a nyári eső a kiégett pusztaságnak.
Pár perce itt még tűzvész tombolt.
De a karma változik.
...
Egy hónapja, hogy elment, de azóta nem volt más gondolatom
vele kapcsolatban, csak a repülő. Ha eszembe jutott (vagyis túl sokszor) a
szemeim valahová a távolba révedtek, és nem láttam velük mást, csak a
repülőgépet.
Ha a távolodó repülőt láttam volna, azt mondom, oké, rendben
van, mindent el kell engedni, ami belépett az életembe, még ha csak ilyen rövid
időre is, és ennyire nem felhánytorgatható módon. (...Az én drágám, mint
általában a magyar férfiak, a megcsalást mint olyat csak fizikai síkon tudja
értelmezni... tehát nem történt semmi. Számára biztosan nem. ...meg, ha jobban belegondolunk, tényleg nem. Mégis, ez a "nem" szolgált némi tanulsággal. Nem is kevéssel...)
A félelmetes nem is ez a része a dolognak. Megszenvedtem,
mint ahogy mindent megszenved az ember az életében... kerültem őt, mikor itt
volt, talán még haragudtam is rá kicsit, hogy miért kellett ide rohannia. Mikor
megfogta a kezemet, hogy lesegítsen arról a szerencsétlen kisvasútról, mintha
áramütés ért volna – fájt elrántani, de megtettem. Estére sírva, hidegrázással
aludtam el, és haragudtam a páromra azért, mert a viselkedése miatt generálódó
hiányérzetek eljuttattak odáig, hogy (ha csak a lelkem legmélyén is) de
leborulok a – valaki másban lakó – Férfi előtt.
(Szomszédasszony tantra-tanítását forgattam hetekig a fejemben, mely szerint minden harmadik pasi érintése képes valami hasonlót kiváltani az ember lányából, és ez nem is olyan nagy dolog, csak mi hisszük annak, mert kevés részünk van benne, elsősorban kulturális okokból. ...bár nem hiszem, hogy jó lenne, ha ez hétköznapivá válna mindenféle jöttmentekkel - de akkor jó vigasznak bizonyult.)
(Szomszédasszony tantra-tanítását forgattam hetekig a fejemben, mely szerint minden harmadik pasi érintése képes valami hasonlót kiváltani az ember lányából, és ez nem is olyan nagy dolog, csak mi hisszük annak, mert kevés részünk van benne, elsősorban kulturális okokból. ...bár nem hiszem, hogy jó lenne, ha ez hétköznapivá válna mindenféle jöttmentekkel - de akkor jó vigasznak bizonyult.)
A második találkozásból leginkább az a képkocka fog megmaradni előttem,
ahogy álltunk a Boráros téren, kicsit már fáradtan, éhes volt és olyan igazán
elveszettnek tűnt az idegen város kellős közepén, nem tudta, menjen vagy
maradjon... nem lehetett nem szánni őt, és láttam a szemében a hálát, amikor
végre „megetettem”, ...emlékszem a tétovaságára, mikor a búcsúzásra került
sor... aztán hirtelen elnyelte a tömeg, ahogy ez már csak a városban lenni
szokott, mikor emberek elbúcsúznak.
Szerettem volna még egyszer látni... de nem mertem.
Nem akartam.
Talán megértitek.
Vagy én se.
...Tehát, ha ezeket az emlékeket idézgettem volna magamban,
akkor megértettem volna, hogy ez most búcsú, emlékezés, feldolgozása valaminek.
De nem ez történt az elmúlt egy hónapban.
Ha befelé néztem, a horizontot mindenhol betöltötte az érkező
repülőgép látványa. Remegett a levegő a kiengedett kerozinfüsttől, a gép
felkavarta a port maga alatt... Láttam magam, hogy várom, hogy szaladok elé,
hogy a nyakába ugrok... ez a képsor maga volt a Bizonyosság.
Volt már ilyen érzésem, és amikor ezt így éreztem egy
jövendőbeli eseménnyel kapcsolatban, akkor az kivétel nélkül, mindig
teljesült. (kivéve, ha beszéltem róla... szerintetek?...)
A képsort nézve azt is tudtam, hogy ez után a jelenet után
valami fülledt, édes, hihetetlenül erotikus és rettenetesen bűnös dolog jönne –
valami olyasmi, amire minden földi halandó vágyik.
És utána? ...mindent sötét, sűrű felleg takart, hiába
próbáltam távolabbra látni, de fájdalmat, bánatot, szenvedést éreztem, valami
homályos balsejtelem gyötört. Valami torokszorító balsejtelem.
...A bizonyosság tekintetével néztem a közeledő gépet, rajta
az új örömöket, új bánatokat, új bűnöket... és nem akartam akarni, hogy jöjjön.
Nem akartam akarni... ...nem akartam akarni...
...
Tegnap, miután elküldtem azt a pár sort, csak ültem magam elé. Olyan érzésem volt, mintha a repülőgép a hátamat használná kifutópályának, a teljes súlya a nyakamra nehezedett. Minden csontom fájt tőle, mozdulni is alig tudtam.
Tegnap, miután elküldtem azt a pár sort, csak ültem magam elé. Olyan érzésem volt, mintha a repülőgép a hátamat használná kifutópályának, a teljes súlya a nyakamra nehezedett. Minden csontom fájt tőle, mozdulni is alig tudtam.
Órák teltek el így.
Aztán egyszer csak felemeltem a fejemet.
Éreztem, hogy már meg tudok mozdulni.
Felnéztem – és mintha messzebbre láttam volna.
Kis pont volt a láthatáron a távolodó repülőgép.
„Nincs itt. Elment.”
A tér kiürült bennem, az elmúlt napok vágyakozása és félelme
eltűnt. A nap tüzétől összeaszalódott tájra lehulltak a megkönnyebbülés első
esőcseppjei.
A szelíd belenyugvás, mely eltöltötte lelkemet, éles
ellentétben volt az elmúlt napok vágyakozásával és szenvedésével. Üdítő volt...
tiszta...
„Elment, hogy valami jobb jöhessen.”
Arra gondoltam, hogy megérdemlem az élettől a jutalmat.
És megértettem, hogy azt, és úgy, amiben most vagyok, és
ahogy vagyok, nem folytathatom tovább.
Nem tehetem ezt meg tovább – önmagammal.
Sokkal, sokkal értékesebb ember vagyok ennél.
Értékesebb annál, hogy a saját lelkiismeretemet használják ellenem láncnak, miközben semmibe veszik az érzelmi szükségleteimet. Ez olyan, mintha bezárnának egy ketrecbe, de közben elfelejtenének enni adni. Vagy legfeljebb csak néha löknének egy keveset, épp, csak éhenhalás ellen.
Értékesebb annál, hogy a saját lelkiismeretemet használják ellenem láncnak, miközben semmibe veszik az érzelmi szükségleteimet. Ez olyan, mintha bezárnának egy ketrecbe, de közben elfelejtenének enni adni. Vagy legfeljebb csak néha löknének egy keveset, épp, csak éhenhalás ellen.
...igen, kedves DC, nem kell aggódnod miattam. Jól
vagyok, és tudom, hogy mit cselekszem. (Többé-kevésbé.) Köszönöm a figyelmedet,
és a jövőben is számítok rá... tudod... ez is egyfajta karma... nem is akármilyen, ha jobban belegondolunk...
Gary Moore: The loner
Gary Moore: The loner
11 pasitípus, amelybe már voltunk szerelmesek
...hát ezen besírtam, mikor jobban belegondoltam... :-)))
2. Akiért mindenki odavan
11. Akivel csak egyszer találkoztunk
1. Aki gyógyításra szorul
Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor először hatódunk meg kis beagle láttán, aki kétségbeesve néz körbe a bolt előtt a gazdára várva. Ez az a pillanat, amikor bejönnek a képbe a problémás pasik. Lehet, hogy éppen válófélben van, és azért fáj neki a világ, de az is elképzelhető, hogy épp azzal kell megbirkóznia, hogy mégsem lesz már miniszterelnök. Ilyenkor kéne emlékezni az ékes mondásra, miszerint a bonbon, ami szarba esett, finom, de nem kell senkinek. Nekünk viszont mindegy a kínlódás tárgya, hiszen eljött a mi időnk: most pedig kirángatjuk ezt a csávót a szarból és megkóstoljuk. Aztán persze rendre rájövünk, hogy a kevésbé komplikált sokkal jobb, de akkor már darabokban a szívünk és az önbecsülésünk.
Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor először hatódunk meg kis beagle láttán, aki kétségbeesve néz körbe a bolt előtt a gazdára várva. Ez az a pillanat, amikor bejönnek a képbe a problémás pasik. Lehet, hogy éppen válófélben van, és azért fáj neki a világ, de az is elképzelhető, hogy épp azzal kell megbirkóznia, hogy mégsem lesz már miniszterelnök. Ilyenkor kéne emlékezni az ékes mondásra, miszerint a bonbon, ami szarba esett, finom, de nem kell senkinek. Nekünk viszont mindegy a kínlódás tárgya, hiszen eljött a mi időnk: most pedig kirángatjuk ezt a csávót a szarból és megkóstoljuk. Aztán persze rendre rájövünk, hogy a kevésbé komplikált sokkal jobb, de akkor már darabokban a szívünk és az önbecsülésünk.
2. Akiért mindenki odavan
Ha másnak is kell, akkor biztos nagyon frankó. Ezt hittük az óvodában arról a dömperről, ami majdnem mindenkinek volt (piros elejű, sötétzöld), később a Barbie-król, még kicsit később az okostelefonokról és a Chanel kosztümökről. Az csak természetes, hogy arra a pasira is kíváncsiak vagyunk, akibe mindenki bele van zúgva, hiszen ez nem lehet véletlen. Mi nők, egymásnak gyártjuk a mítoszokat a pasikról, akik „objektíve kívánatosak”.
3. Aki új világot mutat
Lehet, hogy Aston Martinja van, de az is lehet, hogy kerek lámpás Zsigulival közlekedik, viszont Afganisztánba jár tudósítani, és már evett birkaagyvelőt is, vagy a Wall Streeten volt tőzsdecápa, vagy csak szimplán külföldi. (Értsd japán, kongói, vagy valami más egzotikum.) A pasi, aki olyan világban él, amelyhez nincs hozzáférésünk, egyből maximális pontot kap az istenítési skálán, akár megérdemli, akár nem.
4. Aki hasonlít az apukánkhoz
Kevesen vannak, akik nem rajonganak feltétel nélkül az apjukért, legyen gyári munkás vagy államtitkár; ha egy kicsit is elfogadható apa volt, akkor biztosan imádjuk. Amikor először találkozunk olyan pasival, aki emlékeztet az apánkra, elgondolkodunk, hogy kúrálhatatlan Ödipusz-komplexusunk van-e, vagy csak simán kezdünk megöregedni és megijedni. Később elfogadjuk, hogy ami ismerős (apu), az igenis könnyen megszerethető, nem véletlenül szoktunk apáinkhoz hasonló férfiakkal összeházasodni.
3. Aki új világot mutat
Lehet, hogy Aston Martinja van, de az is lehet, hogy kerek lámpás Zsigulival közlekedik, viszont Afganisztánba jár tudósítani, és már evett birkaagyvelőt is, vagy a Wall Streeten volt tőzsdecápa, vagy csak szimplán külföldi. (Értsd japán, kongói, vagy valami más egzotikum.) A pasi, aki olyan világban él, amelyhez nincs hozzáférésünk, egyből maximális pontot kap az istenítési skálán, akár megérdemli, akár nem.
4. Aki hasonlít az apukánkhoz
Kevesen vannak, akik nem rajonganak feltétel nélkül az apjukért, legyen gyári munkás vagy államtitkár; ha egy kicsit is elfogadható apa volt, akkor biztosan imádjuk. Amikor először találkozunk olyan pasival, aki emlékeztet az apánkra, elgondolkodunk, hogy kúrálhatatlan Ödipusz-komplexusunk van-e, vagy csak simán kezdünk megöregedni és megijedni. Később elfogadjuk, hogy ami ismerős (apu), az igenis könnyen megszerethető, nem véletlenül szoktunk apáinkhoz hasonló férfiakkal összeházasodni.
5. Akiről azt hisszük, hogy jobb, mint mi
Van, akiket egy olyan apróság is megfog, ha a kiszemelt pasi a szemetesbe dobja a szendvicsespapírt és nem kivágja a kocsija ablakán, többségünk azonban csak akkor képes igazán meghatódni, ha olyat lát a pasitól, amire maga nem képes. Ha például vért ad, vagy állatokat ment ki menhelyekről, vagy bébiszittel valami kósza gyereket, akkor egyből azt hisszük, hogy ő a világ legjobb embere, és abban reménykedünk, hogy általa mi is jobbak lehetünk, de ha mégsem, akkor legalábbis jobbnak fogunk látszani.
6. Aki gondoskodik rólunk
Ki ne szeretne bele egy olyan pasiba, aki elmegy helyettünk az APEH-ba, újratelepíti a számítógépünket és akkor is felveszi a telefont, ha tudja, hogy azért csörög már megint hajnali háromkor, mert kint ragadtunk Dunakeszin és neki bizony el kell jönnie értünk. A pasi, aki észrevétlenül egyengeti az utunkat, feltétlen imádatra tarthat igényt.
Van, akiket egy olyan apróság is megfog, ha a kiszemelt pasi a szemetesbe dobja a szendvicsespapírt és nem kivágja a kocsija ablakán, többségünk azonban csak akkor képes igazán meghatódni, ha olyat lát a pasitól, amire maga nem képes. Ha például vért ad, vagy állatokat ment ki menhelyekről, vagy bébiszittel valami kósza gyereket, akkor egyből azt hisszük, hogy ő a világ legjobb embere, és abban reménykedünk, hogy általa mi is jobbak lehetünk, de ha mégsem, akkor legalábbis jobbnak fogunk látszani.
6. Aki gondoskodik rólunk
Ki ne szeretne bele egy olyan pasiba, aki elmegy helyettünk az APEH-ba, újratelepíti a számítógépünket és akkor is felveszi a telefont, ha tudja, hogy azért csörög már megint hajnali háromkor, mert kint ragadtunk Dunakeszin és neki bizony el kell jönnie értünk. A pasi, aki észrevétlenül egyengeti az utunkat, feltétlen imádatra tarthat igényt.
7. Aki felettünk áll a rangsorban
A hatalom érdekes. Önmagában is az, de különösen izgalmas, ha felettünk próbálja gyakorolni valaki. Rögvest mindenáron fel akarjuk cserélni a szerepeket, és mivel nincs hivatalos eszközünk erre, napról napra mélyebbre hajlunk az íróasztalára, igyekszünk szexisen bazsalyogni, és közben lövésünk sincs, hogy mi is a célunk, azt leszámítva, hogy le akarjuk győzni és meg akarjuk kaparintani, sőt kínozni. De miért is?
A hatalom érdekes. Önmagában is az, de különösen izgalmas, ha felettünk próbálja gyakorolni valaki. Rögvest mindenáron fel akarjuk cserélni a szerepeket, és mivel nincs hivatalos eszközünk erre, napról napra mélyebbre hajlunk az íróasztalára, igyekszünk szexisen bazsalyogni, és közben lövésünk sincs, hogy mi is a célunk, azt leszámítva, hogy le akarjuk győzni és meg akarjuk kaparintani, sőt kínozni. De miért is?
8. Akit nem lehet megszerezni
Vannak olyan férfiak, akiken egyszerűen nincsen fogáspont, kicsúsznak az ember kezéből, mint egy nyálkás angolna. Ez a jelenség felettébb bosszantó, így mi mást tehetünk, mint hogy a tehetetlenségünket rajongássá változtatjuk, ami az esetek többségében pontosan addig tart, amíg a megszerezhetetlen pasi valami miatt mégis az ágyunkban landol és kiderül, hogy semmi izgi nincs már benne.
9. Aki semmit nem árul el magáról
Aki keveset beszél, az bölcsnek tűnik, aki pedig magáról nem beszél, az titokzatosnak. Utóbbi valami miatt mindannyiunk fejében úgy él, mintha valami rettenetmód pozitív tulajdonság lenne. Holott a titokzatosság önmagában semmi. Attól, hogy valamit nagyon nehéz vagy lehetetlen kideríteni, még lehet teljesen érdektelen. A két dolog között nincs összefüggés, kivéve a fejünkben, amit a titokzatos férfi láttán elvesztünk.
10. Akibe gyerekkorunkban is szerelmesek voltunk
Ha van olyan nő, aki ellen tud állni a pasinak, akit tizennégy évesen megállás nélkül követett a gimi folyosóján, és tíz évvel később szerelmet vall, az jelentkezzen. Kitüntetjük „A Józan Ész Arany Teve Díjával”. Legtöbben nem tudjuk nem bejezni azt, amit valamikor fejben már elkezdtünk. Akkor sem, ha erősen konvergál a nullához az esélye annak, hogy ne süljön ki a dologból valami irdatlan katasztrófa.
Vannak olyan férfiak, akiken egyszerűen nincsen fogáspont, kicsúsznak az ember kezéből, mint egy nyálkás angolna. Ez a jelenség felettébb bosszantó, így mi mást tehetünk, mint hogy a tehetetlenségünket rajongássá változtatjuk, ami az esetek többségében pontosan addig tart, amíg a megszerezhetetlen pasi valami miatt mégis az ágyunkban landol és kiderül, hogy semmi izgi nincs már benne.
9. Aki semmit nem árul el magáról
Aki keveset beszél, az bölcsnek tűnik, aki pedig magáról nem beszél, az titokzatosnak. Utóbbi valami miatt mindannyiunk fejében úgy él, mintha valami rettenetmód pozitív tulajdonság lenne. Holott a titokzatosság önmagában semmi. Attól, hogy valamit nagyon nehéz vagy lehetetlen kideríteni, még lehet teljesen érdektelen. A két dolog között nincs összefüggés, kivéve a fejünkben, amit a titokzatos férfi láttán elvesztünk.
10. Akibe gyerekkorunkban is szerelmesek voltunk
Ha van olyan nő, aki ellen tud állni a pasinak, akit tizennégy évesen megállás nélkül követett a gimi folyosóján, és tíz évvel később szerelmet vall, az jelentkezzen. Kitüntetjük „A Józan Ész Arany Teve Díjával”. Legtöbben nem tudjuk nem bejezni azt, amit valamikor fejben már elkezdtünk. Akkor sem, ha erősen konvergál a nullához az esélye annak, hogy ne süljön ki a dologból valami irdatlan katasztrófa.
11. Akivel csak egyszer találkoztunk
Semmi nem romantikusabb, mint végigülni egy idegen pasival egy tizenöt órás vonatutat úgy, hogy óráról órára szaporodnak a mosolyok, egyre sutábbak lesznek a mozdulatok az üdítő átadásakor, és közben minél többet akarunk megtudni az idegenről. Ilyenkor szokás telefonszámot cserélni a véletlen létrejött randi után, sőt levelezgetni is, de találkozni soha többet nem ajánlatos: elmulasztja a varázst.
...a cikk az nl café-ról való, de valami szöget ütött a csöpp fejembe. ...halmazatilag jelentkeznek a számok...
Játsszunk!
Ha azt mondom, 1,2,4,5,(6) vajh kire gondolok? Ugye gyorsan kitaláltátok?
Na és, ha 3,9,11? Mihez lehet vele kezdeni? (Tudom. Beszélgetni a főzésről.)
Vagy mit szóltok Mr. 2,10-hez? Ő se rossz. De nem ám. :-)
Hogy legkedvesebb barátunkról, 1,2,3,5,8,9-ről ne is beszéljünk. ..erre mondják, hogy túl bonyolult.. asszem... :-)))
2013. október 30., szerda
Pálesz
Jó ez a Londonból ittfelejtett házipálesz. Az ember egész jól elvisel mellette viszonylag elviselhetetlen dolgokat.
Még a saját hülyeségét is.
...
http://www.bien.hu/a-boldog-parok-8-leggyakoribb-szokasa/szerelem/parkapcsolat/116683
Asszem, én még sose voltam boldog pár.
Sőt, biztos.
Ennél azért kicsivel többet érdemelnék.
Legalább pár boldog évet.
Szerintetek?
2013. október 29., kedd
2013. október 28., hétfő
2013. október 25., péntek
Makrómánia
A múltkori sétán készült másik album. FB-re próbáltam korlátozottan töltögetni őket. Ez itt a full version, csak elszántaknak. Az összes, kevésbé szerencsés próbálkozással együtt. Részvétem mindenkinek, aki rászánja magát a végignézésére! :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)