2013. február 24., vasárnap
Képekben az élet
Hogy valahogyan elűzzem a mai napi bánatot, végignéztem a Facebookon a 972 db feltöltött fényképemet. 95%-uk saját fotó (nagyjából ugyanazok, mint amelyek ebben a blogban megtalálhatóak), és rájöttem valamire.
...nekem mégis, mindennek ellenére is, szép életem van. Szebb, mint sok embernek.
És hogy miért?
Mert képes vagyok arra, hogy mindenben meglássam a szépet. A legapróbb dolgokban is...
2013. február 22., péntek
Búcsúzik a tél
Volt azért két apró különbség.
Az egyik, hogy ez - nagy valószínűséggel - az utolsó hóesés volt ezen a télen.
Ez számomra azt jelenti, hogy lényegében sikerült.
Ezt a telet is túléltük. Néhány centivel odébb araszoltunk a pallón.
A másik különbség ebből fakad: sokkal, de sokkal gyengébbnek érzem magam, mint az első hó idején.
...
Ideje, hogy jöjjön a tavasz.
2013. február 21., csütörtök
Cipő
...napok óta nem értem rá tájékozódni a világ folyása felől. Még az időkép.hu-t is csak futólag tekintettem meg, két mérlegsor között, ennél bonyolultabb dolgokra pedig végképp nem volt kapacitásom.
Még szegény lányom betegsége is úgy zajlik le, hogy jóformán alig vagyok vele... alig várom, hogy eljöjjön a hét vége, és kicsit pihenhessünk, rendet tehessünk magunk körül, és regenerálódhassunk. Két heti angol leckét kell bepótolnom... már ez sem lesz semmi feladat, az egyebekről nem is beszélve.
...
Tehát, ma este, végre besettenkedtem a Facebookra... és ez a hír jött velem szembe, mint leginkább szívbe markoló.
...
Gondolom, aki kicsit ismer, tudja, hogy szeretem a Republic-ot.
Sok emlék, érzés köt a zenéjükhöz: Nagy Fallal a közös zenénk a 67-es út volt (olyanok vagytok, mint a galambok - hol az egyik repül, hol a másik - mondta egyszer anyám).
De eszembe jut Abádszalók is, ahol élmény a nyár, és annak a nyárnak az egyik legkellemesebb élménye a Republic koncert volt - annak ellenére is, hogy Nagy Fal, jó szokásához híven, inkább a cimboráival lógott egész idő alatt, minthogy a családjával legyen.
Én mindenesetre elmentem a koncertre a gyerekekkel - ők is nagyon élvezték.
Cipő a kisméretű koncerten valahogy... más volt, mint a videókon, sokkal természetesebb, ...nem is tudom, hogy mondjam Nektek. Akkor, ott, azt gondoltam Róla, hogy egy nagy művész, aki nagyon igényes zenét játszik - de még annál is több, egy szerethető, kellemes ember.
...
Mindenesetre a hír elszomorított, és nagyon, nagyon szorítok - az életéért.
Republic: Ezt a földet választottam
Te is ezt a földet választottad. Maradj itt velünk, nekünk, még sokáig, kérlek. Gyógyulj meg, Cipő!
2013. február 20., szerda
Rövidke örömhír
...tegnap, a sok stressz és negatívum közepette, történt egy lényeges, pozitív fejlemény. Kedvenc unokabátyám, J, végre észre tért. (Már nem is vártam...)
Megállapodásunkat a Bíróságon jegyzőkönyvbe vették.
...
Egy ügy lezárva.
2013. február 18., hétfő
Idővel...
...tegnap délután úgy éreztem, hogy összecsaptak a fejem fölött a negatív energiák. Sértettséget, irigységet véltem áradni a Világ sarkai felől.
Mikor hazaértem, szinte kézzel foghatóan éreztem, hogy ezek az energiák jelen vannak, immáron az otthonom falai között, s ettől olyan lettem, mint egy indián asszony. Egy indián asszony, aki "megtisztítja" maga körül a teret.
Mindenhol gyertyákat, mécseseket gyújtottam. Az influenzaszagra hivatkozással (az is volt, ...de valami más is volt a levegőben) mentholos párologtatót helyeztem a szobákba... s csak, mikor kissé enyhült a nyomás a lelkünkön, csak akkor álltam neki lazítani.
...igen, nehéz napokon vagyok túl ismét. Nehéz napokon, és azt hiszem, hogy nem vagyok még a végén ennek az újabb embert próbáló időszaknak.
A lányom sorozatos betegségei, a fiam hozzáállása a dolgokhoz... mind csupa olyasmi, amik nehezítenek a helyzetemen.
A helyzetemen, ami amúgy sem valami rózsás - amennyiben nyakig vagyok melóval, továbbra is küzdök a télvégi pénztelenséggel, a remek immunrendszeremmel... stb.
És ehhez jönnek még ezek a szekatúrák. Kívülről érkező, negatív energianyalábok, melyeket az irigység és a tudatlanság szült...
Van egy kedves jobboldali ismerősöm, akivel lehetőség szerint mindig igyekeztem megértő lenni. A nézeteit, életvitelét és egyebeket, amelyek nem feltétlenül pont azok, amelyeket én követendő példának neveznék, sosem kritizáltam. Sőt, ezek ellenére próbáltam őt, erőmhöz mérten, bátorítani. Mivel alapvetően nagyon liberális szemléletű ember vagyok, sosem bántanám őt világnézetéért, sőt, még életviteléért sem. ...Hát ő egyszerűen, minden átmenet nélkül nekem esett a politikai beállítottságom miatt.
Nem is értettem, mi baja van.
Hiszen én sosem bántottam meg őt még ahhoz hasonló szavakkal se, mint amelyeket ő használt - és általában, a hibái mögött is, próbáltam a jót meglátni.
...talán fel sem fogta, hogy nekem sem egyszerű az élet. Talán azért esett nekem, mert nem kapott meg tőlem valamit.. Valamit, amire szüksége lett volna tőlem: figyelmességet, szeretetet, időt, energiát...
Ez lehet, hogy az én hibám.
De a télen engem túlságosan lekötött a puszta létért folytatott küzdelem.
Semmi, de semmi többlet-energiám nem volt.
Annyira nem, hogy még Szomszédasszonnyal sem volt energiám találkozni - hiszen az út, amit be kellett járnom, minden energiámat igénybe vette. (Ez látszik az egészségi állapotomon is.)
Ismerősöm pedig ezt nem értette meg.
Sajnálatos.
Az pedig még sajnálatosabb, hogy emiatt negatív érzelmek magjai csíráztak ki a lelkében - én ezt igazán nem akartam. Sosem gondoltam rá negatív módon: mindig olyan embernek gondoltam, akit számos tehetséggel áldott meg a sors, - és ahogy mondani szokták: kár érte.
Nem gondoltam, hogy ő egyszer, ezzel szemben, szimplán "lebirkáz". (Hogy a többit ne is említsem.)
(Kedves ismerőseim nyomatékos tájékoztatása végett megismétlem, hogy nem mások befolyásolására lettem bal oldali-liberális szemléletű, hanem igenis, mély meggyőződésből. Az, hogy többségében az enyémhez hasonló elveket valló ismerőseim vannak, nyilván nem véletlen - de az is biztos, hogy liberális szemléletem miatt a más meggyőződésűeket sem szoktam inzultálni, hisz kinek-kinek megvan a maga útja, amelyen végig kell mennie...)
De most már mindegy, megtörtént.
Nyilván másmilyennek gondol, mint amilyen vagyok.
...
Az a néhány ember, aki már járt nálam újdonsült ismerőseim közül, mind elámult azon, hogy milyen szegényes körülmények között élünk. Ehhez télen még a fűtési hiányosságok is hozzájárulnak - a nappaliban most is csak alig 16 fok van.
...azt hiszem, erősen csodálkozna, ha látná, hogy tényleg meglehetősen nyomorúságos ez az élettér.
Talán rájönne, hogy vannak nehezebb helyzetek is az övénél.
Neki csak fel kellene állnia, letenni a poharat, és elkezdeni dolgozni.
Én inamszakadtáig dolgoztam eddig is.
És mégis, csupa nehézség az életem. Mindez azért, mert nem a megfelelő társsal vágtam neki az élet nagy kalandjának.
De ismerősöm már nem fogja mindezeket személyesen megtapasztalni.
És ez nem más, csak önvédelem.
...
Az önvédelemre Nagy Fallal szemben is szükségem van.
Nem is kicsit.
Félelmetes, hogy mennyire önkritikamentesen tud engem szapulni... a "más szemében a szálkát is, a magáéban a gerendát se" elv mentén.
...
Idővel az ember mindenre rájön...
Ui.: Vannak pozitív csalódásaim is... ó, igen, vannak.
Onnan tudom, hogy ők azok, hogy akkor is érzem a szeretet kötelékét, ha épp nincs időnk-energiánk egymásra.
Köszönöm, hogy vagytok nekem.
2013. február 14., csütörtök
Petőfi Sándor: A Tisza
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.
Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”
Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
(Pest, 1847. február.)
...a Természet dicsőítésén túl egy kis nosztalgia: Abádszalók
2013. február 12., kedd
Dumagép és bónuszmenet
(Lesz Vegasz)
(Furcsa cím egy furcsa nap történéseihez)
Tehát, ma kivételesen korán letettem a cégnél a lantot, a sikeres bérügyviteli zárlat után (új program felparaméterezve, remekül szuperál, nem akarok itt ingyen reklámot csinálni a teljesítményemnek, de 2/12-ed részébe került a réginek... ezt is én szereztem a cégnek, tőlük még vígan ki lehetne dobni évi 600 e Ft-ot az ablakon arra a rüszmetegre, amivel eddig barkácsolt az elődöm - ennél a cégnél a szoftverellátottság valahol a középkor második felénél jár, mikor is a nehéz páncélzat már nem volt annyira korszerű, ...viszont a vas ára a piaci trendnek megfelelően az egekbe tart :( (lásd még ásóbot-hasonlat). Könyörgöm, adjatok egy igazi informatikai managert, aki ért is a szakmájához! Látott már integrált rendszert, vagy bármit! Vagyizé!!!)
Na de kezdjük ott, hogy befejeztem.
Ezen kívül sikeresen be is gyűjtöttem némi zsebpénzt, és így már lényegesen vidámabban tekintettem a következő órák feladatai elé. Mert feladat az adódott...
Újdonsült ügyfelem igencsak rám van szorulva, már abból ítélve, hogy egy hét alatt harmadszor hívott, és ez úttal ki is derült az aggódás valódi oka: inkasszó...
No, előző sikerélményeimből adódóan jó kedvemben talált a panaszkodó, korán is végeztem, így megbeszéltünk egy munkatalálkozót.
A presszónak csúfolt lyukban ott ült egy meghatározhatatlan korú fickó, akit a többiek csak "Mosolygó"-nak hívtak (a pultos lány és kedves ügyfelem képezték a "többiek"-et).
Mosolygó feje tele volt gondolatokkal.
Ami nem lenne baj, az enyém is rendszeresen tele van.
De ő megbeszéli ezeket magával. (Én is szoktam...)
Ráadásul hangosan.
És hosszasan.
És a várakozás 10. percében már komolyan türtőztetnem kellett magamat, hogy szegény Mosolygóra ne borítsam rá az asztalt, pedig nagyon nem lett volna méltányos vele szemben, mert - mint a csúfneve is mutatja - nagyon ártatlan, kedves és jóindulatú bolondról van szó. De csak beszél, beszél, beszél...
Megváltás volt számomra, mikor az ősz hajú, világító kék szemű úriember végre megérkezett...
...Igen, az úriember kékszemű, és tudom, hogy Szomszédasszony, mikor ezeket a sorokat olvassa, gurul a nevetéstől, de igenis, megtestesíti magában mindazokat a tulajdonságokat, amiket felsoroltam neki, mikor hosszasan taglaltam a Randivonalon szép számmal megtalálható kék szemű titánok iránt érzett averzióimat. (Tudom, sok a fóbiám. ...de egyik sem teljesen alapok nélkül való.)
Leültünk egy üdítő mellé, előhúzott némi papírárut (kevés volt, régi volt, súlyosan hiányos volt - ez alap), majd elpanaszolta, hogy milyen nehéz neki a két fiával.
P. Apukát az én drága fiam ajánlására tudhatom legújabb ügyfelemnek, az ő osztálytársa a két fiú közül a zsengébbik termés. A nagy fiú 23 éves, pont, mint az én nagy fiam, csak ő az apjával együtt dolgozik, és közben próbálkozik a továbbtanulással.
A kisebbik meg... jesszusom, egy újabb életművész. Tele van velük a világ... miért csodálkozom én a fiam hozzáállásán? Hová jutunk így?
Szóval, Apukával hosszan sikerült megbeszélni a fiúkat, aztán a nőügyeket, kezdve a két anyukával, kitérőleg olyan élettárs-üzlettársra aki a kéró teljes kiürítésével távozott...
Egy idő után nem bírtam tovább. De csak mondta, mondta, ...és mikor érezte, hogy besokallok, röviden elintézte az üzletet: a kezembe nyomott egy fél évnyi könyvelési díjat (ne gondoljatok nagy összegre, de akkor is, ez igazán nem jellemző csődhelyzetben lévő vállalkozókra), majd kitöltöttünk néhány szerződést és nyomtatványt, végül visszatértünk a fiúk és a nők kérdésköréhez...
Fél óra múlva éreztem, hogy totál lefáradtam. Még a kólámat se ittam meg, de menekülhetnékem volt. Határozottságomat látva, kedves ügyfelem végre elengedett... azzal, hogy holnap menjek be az üzlettársa (fia) által aláírt papírokért.
...
A villamoson egy pillanatra hezitáltam. Leüljek, ne üljek? Végül leroskadtam, ha két megállóra is.
Láttam én, hogy egy úr, nagy táskával, épp afelé a két ülés felé csörtet, amelyekkel szemeztem. Illetve dehogy kettővel, két megállóra nekem megteszi menetiránynak háttal is.
Ő leült szembe velem, majd elnézést kért, és megkérdezte, hogy nem akartam-e inkább oda ülni.
Én - még az előző dumagép(ek) fárasztó hatása alatt - előszörre nem is értettem a kérdést.
Aztán hosszan elmagyarázta, hogy szívesen helyet cserél velem. Mondtam, hogy ez igazán nem szükséges. Ezt követően közölte, hogy feltöltötte a verseit az internetre.
Mondtam, hogy az jó, én is szoktam blogolni, és vannak más grafomán ismerőseim is (hasonló a hasonlót vonzza elvégre).
Felcsillant a szeme, és a kezembe nyomott egy papírdarabot.
Az volt ráírva: RURI VERSEK
És ajánlotta, hogy írjam be a keresőbe.
Sőt, idézgetni is kezdett belőlük... minden elképzelhető módon szórakoztatni igyekezett... :((
Őszintén bevallom, boldog voltam, mikor a Boráros téren lehetőségem nyílt a menekülésre... zsongott az agyam.
Hiába, három dumagép sok egy napra.
De azért jól jött a bónusz.
Az ember néha nyerhet is. Pláne, ha nem is játszik.
Itt vannak a Ruri versek!
2013. február 10., vasárnap
Hervai Gizella: Kellesz...
Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, mert most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.
Andrea Bocelli: Besame Mucho
Bajnai Gordon beszéde
Változást akaró Honfitársaim, Kedves Barátaim!
Azért jöttünk ma össze, hazafiak és demokraták, mert egy normális országban szeretnénk élni. Ragaszkodunk a hazánkhoz. És tisztában vagyunk a jogainkkal. Ezért, ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, akkor mi nem hazát akarunk váltani, hanem kormányt. Ez a kormány pedig rosszul végzi a dolgát, mi tehát leváltjuk! Orbán Viktor rezsimjének mennie kell, hogy a magyarok milliói maradhassanak és boldogulhassanak – a szülőföldjükön, a hazájukban!
Van, aki már nem lát más megoldást arra, hogy normális országban éljen, mint hogy vesz egy fapados repülőjegyet, és kivándorol egy másik országba. Dolgozni, vagy akár élni is. 500 ezren már megtették. Kétszer annyian, mint ’56 után…
Ez a félmillió ember közel negyedszázadnyi népességfogyásnak felel meg. Közel negyedszázadnyi magyart veszítettünk néhány év alatt… Ezért ma nemcsak arról kell beszélnünk, hogyan küldjük el a kormányt. Hanem arról is, hogy hívjuk vissza azokat, akik az elmúlt 2 évben elmentek innen.
És legfőképpen arról: hogyan tesszük Magyarországot olyan országgá, ahova nemcsak visszatérni lesz jó egyszer, de maradni is. Maradni és boldogulni mindannyiunknak!
2014 után Magyarország fontos üzenetet küld majd minden magyarnak. Minden magyarnak, akit a kilátástalanság külföldre kergetett; meg annak, aki maradt, de boldogulni nem tud: Gyere haza, maradj itthon! – így hangzik az üzenetünk. Gyere haza, van itt jövőd! Ezt üzeni majd az új kormányprogram.
Kedves Barátaim!
Az életnek vannak biológiai feltételei, mint a víz meg az oxigén. De vannak lelki feltételei is, például a remény. A remény, hogy a munkának, a küzdésnek van értelme, hogy a változás jót is hozhat, nemcsak rosszat. Hogy a gyerek többre viheti, mint a szülő: kitörhet abból, amibe született.
Remény nélkül nem lehet emberhez méltó életet élni. A remény ugyanis a holnap sikerébe vetett hit. Ebben nem tudnak már hinni azok, akik az elmúlt két évben elmentek a hazájukból.
És ennek az elveszett reménynek a visszaadásában hiszek én. Erről akarok ma beszélni nektek. És azt szeretném, ha erről beszélnétek majd Ti is, amikor hazamentek. Ezért vagyunk ma itt. Visszaszerezni Magyarországnak a reményt!
Barátaim!
Amire vállalkozunk, nagy felelősséggel jár. Az emberek reménye nem játék. A Fidesz 2010-ben azzal nyert, hogy sok csalódás után újra reményt ígért Magyarországnak. Egy jobb és nyugodtabb élet reményét. De ma már csak a fizetett statiszták nem látják, hogy ez az ígéret beteljesületlen maradt. Vagy eleve hazugság volt.
Ez a kormány nem tudta kihasználni a remény erejét. Nem tudta munkára fogni. Eltékozolta.
Ez Orbán Viktor legnagyobb felelőssége. Reményt kínált, de reménytelenséget hozott. Az az ember, aki valaha a rendszerváltás jelképe volt, ma annak a rendszernek a jelképe, amelyet le kell váltanunk.
Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya! Ezért a mi feladatunk most az, hogy megépítsük és győzelemre vigyük a remény koalícióját. Mert a remény mindig legyőzi a reménytelenséget! És mi éppen ezért fogjuk legyőzni az Orbán-rezsimet!
Barátaim!
A magyarok normális országban akarnak élni. Olyanban, ahol az élet nem a politikáról szól. Hanem a politika szól végre az ő életükről. Olyan országban, ahol szombat délután nem politikai nagygyűlésre kell járniuk, hanem meccsre, moziba, színházba… Például, a Nemzetibe.
Magyarország azonban ma nem ilyen hely. Kifordította önmagából a megosztó politika. Tönkretette a rossz kormányzás.
Tudják ezt a diákok, akik abban sem lehetnek biztosak, hogy szeptemberben elindul-e majd a szak, amelyre éveken át készültek. És tudják ezt a szüleik is, akik szoronganak: vajon bírják-e majd fizetni a tanulmányok árát, vagy belerokkan az egész család…
Tudják ezt az államosított tanárok, akik januárban hiába várták a jogos járandóságukat. Pénz helyett rakodómunkások jöttek, akik elvitték a bútorok egy részét, a nyomtatót, a számítógépet. Mert a Klebelsberg Központnak szüksége volt rájuk.
Tudják ezt a munkanélküliek, akiknek átlagosan másfél évükbe telik, mire újra találnak maguknak munkát. És közben a kormány három hónapra zsugorította a segély idejét. másfél év küszködése áll szemben 3 hónap törékeny biztonságával. Ezt adta Magyarországnak a reménytelenség kormánya.
Tudják ezt a minimálbérből élők, akik ma 11 ezer forinttal több adót fizetnek havonta, mint 2010-ben a válságkezelő kormány idején – ugyanakkora bérből.
Tudják ezt a közmunkások, akiknek a kormány azt üzente: a minimálbérnél is van minimálisabb: meg lehet élni havi 47 ezerből is…
Tudják ezt a vállalkozók, akik a növekvő közterhek és elapadó hitelek miatt újabb és újabb embereket kénytelenek elbocsátani. Akiknek nemrég 22 ezer forintért újra meg kellett adniuk a lakcímüket, meg az édesanyjuk nevét, különben több százezres bírsággal néztek volna szembe.
Tudják a devizahitelesek, akik minden reggel rémülten nézik, hogy zuhan egyre mélyebbre a forint, és ma már háromszázzal szorozzák meg minden adósságukat…
Tudják ezt az egyetemisták, akiket a kormány már az alkotmányban kíván röghöz kötni, mint egykor a jobbágysággal tették a mai urak elődei. Ők hétfőn az utánuk jövő generációért is tüntetnek. Nagyra tartom a szolidaritásukat és mi is szolidárisak vagyunk velük!
Tudják ezt az Éhségmenetben a város felé közeledők, akiket innen is üdvözlök és kitartásra buzdítok! Szeretném, ha tudnák: szolidárisak vagyunk velük!
És tudják ezt a nyugdíjasok, akik a csökkentett rezsit adóval terhelt sárga csekken fizetik be. És akik aztán a boltban drágábban veszik a kenyeret, mert a pékek rezsijét viszont felemelte a kormány.
Tudja ez ma már mindenki. Tudják, hogy a valódi rezsicsökkentéshez a „rezsim csökkentése” vezethet csak el.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt hónapokban azt is megtanultuk, hogy a rezsim megoldások helyett mindig csak bűnbakokat talál.
Tudjátok, október 23-a után azt mondtam a gyerekeimnek, most egy darabig majd kevesebbet látjátok az apátokat… De végül nem így lett. A gyerekeim ugyanis busszal járnak. És én ott vagyok a buszok hátulján. Ott a hirdetőoszlopokon, az óriásplakátokon, az újsághirdetésekben. Többet látnak, mint korábban!
Tulajdonképpen megtisztelő, hogy az Orbán-Simicska kettős eddig több mint 200 millió forintot fordított az ismertségem növelésére. Csak hát, rossz tudni, hogy ezt közpénzből teszik. De a hirdetőtáblák bevétele a Simicska-birodalmat erősíti. Úgy látszik, van, akinek még a lejárató kampányok is extraprofitot jelentenek.
Persze nem olyan vicces ez. Mert, ha a gyerekeim elolvassák ezeket a hirdetéseket, akkor hazugságokat látnak. Hazugságokat az édesapjukról.
Olyasmiket, amiket sosem tettem meg. Olyasmiket, amiket nem tervezek megtenni. És olyasmiket, amiket Orbán Viktor tett meg, nem én!
Ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, ha tart tőlem: megértem. De fölösleges dolog álcivilek báránybőrébe bújni.
Jöjjön az Elnök úr és bizonyítsa be, ha tudja, hogy a minimálbér ma többet ér, mint 2 éve!
Bizonyítsa be a fideszes településeken élő embereknek, hogy én akarom bevezetni az ingatlanadót: és amit a házért, a kertért most fizetnek, csak képzelgés – tündérmese!
Mondja el Magyarország polgárainak, hogy kik tették le azoknak a fejlesztéseknek az alapköveit, amelyeknek a szalagjait ma ő vágja át!
És mondja el azt is: 3 év múlva lesz-e szalag, amit bárki is átvághat? Lesz-e gyár, új munkahely, amit felavathatunk?
Mesélje el azt is, milyen volt Kecskeméten Mercedest vezetni! És ne felejtse el hozzátenni azt se: melyik kormány idején épült az a gyár. Mikor volt az, amikor a befektetők még jöttek ide, nem pedig mentek innen?
Mutassa be, hogy a mi nemzedékünknek majd miből fizeti ki az állam azt a másfél havi nyugdíjat, amit a nyugdíjpénztárak államosításával elégetett!
Orbán Viktor egy másik Magyarországot látna, ha nem csak a saját tévéjét nézné. Ha nem csak a saját rádióit hallgatná és nem csak a saját újságjait olvasná. (Igaz, egyre nehezebb a dolga, hiszen alig maradt már tőle független médium.)
Ezért hívom, a pozíciója iránti illő tisztelettel, hogy – ha már így megszólított – akkor jöjjön el, akár a saját tévéjébe és tegyük tisztába a tényeket és a hazugságokat! Álljon ki velem, és én majd szembesítem ezzel a másik Magyarországgal. Az igazi Magyarországgal!
Kedves Barátaim!
Tudom, sokan mondják, technokrata vagyok. Vajon mire gondol, aki ezt mondja?
Hogy szakember vagyok? Olyan, aki a politika belterjes világán kívül, a való életben, éles helyzetekben nőtt föl? Ott vált vezetővé? Ez igaz. Ezt vállalom.
Hogy nem vagyok hajlandó gyűlölni az ellenfeleimet? Hogy engem csak az érdekel, mit mond a másik, és miért mondja. Nem pedig az, hogy ki fia-lánya, honnan jött és kire szavaz, miben hisz? Igaz. De szerintem ez kell ahhoz, hogy megértsük egymást és véget vessük a süketek párbeszédének.
Hogy számomra minden csak üres szó addig, amíg valaki józan számításokat nem tesz mellé? Hogy nekem attól még nem szakpolitikai program valami, ha egy párt azt írta a borítólapjára? Ez igaz, nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be. Jó szándékú kritikusaim sokszor vitatkoznak velem emiatt. „Gordon, nem kell a sok aprómunka. Állj ki holnap három hangzatos ígérettel és mondd azt, hogy ez a programod. Senkit sem érdekelnek a részletek, csak a kommunikáció. Mondd, hogy kész a program és akkor kész a program.”
Én nem vagyok hajlandó így politizálni. Egyrészt azért nem, mert az elmúlt húsz évben túl sokan, túl sokszor politizáltak így. És látjuk, bele is rokkant az ország. Másrészt azért nem, mert nem vagyok ilyen. Én hiszek a tényekben és a szakértelemben. Hiszek abban, hogy a józan tettek fontosabbak a hangzatos szavaknál. A politikában sem bal-, vagy jobboldali megoldásokban hiszek, hanem abban, ami működik, ami megoldásokat hoz.
Ha ezt hívják technokratának, vállalom. Az életem arra tanított, hogy a józan észben higgyek. De hiszek az álmokban is. Az álmom az, hogy Magyarországon újra éled a remény. Olyan hely lesz, ahol a szülők bizakodva néznek a jövőbe, mert úgy érzik, itt érdemes gyereket vállalni. És nemcsak egyet: legalább kettőt-hármat is. Mert van jó iskola és lesz jó munkahely. Csak ott születik sok gyerek, ahol van jövő. És jövő csak ott van, ahol gyerekek születnek.
Hiszek ebben a Magyarországban – amely gyarapodik, nem pedig fogy, mint a mostani. Küzdök ezért az álmomért. A politikába is ezért tértem vissza.
Haza és haladás, Európa és szolidaritás – ez a program, amivel az álmot megvalósíthatjuk!
Hiszek a hazámban, a nemzetemben.
Büszke vagyok az ezer évünkre, de bízom a következő ezer esztendőben is. Mondom újra: egy nemzetnek nincs nagyobb kincse, mint a gyermek. Márpedig a fiatalok nem akkor vállalnak gyermeket, ha a kormány megszégyeníti és megbünteti a nőket, akik csak egy gyermeket szültek. Vagy nem szülhettek egyet sem… Hanem akkor, ha megbecsüli a nőket. Nem kényszeríti őket például arra, hogy válasszanak: anyaság vagy munka.
Anyaság és munka – én ilyen Magyarországban hiszek. Ahol a nők lehetnek sikeres, a szakmájukban megbecsült emberek és jó anyák, egyszerre.
Hiszek a haladásban.
A modernizációban, a szüntelen fejlődésben. Hiszek egy olyan Magyarországban, amely nem bezárja az iskolák kapuit a gyerekeink előtt, hanem megnyitja azokat. Mert tudja jól, hogy az iskola, az egyetem kapuja nemcsak tantermekhez és előadókhoz vezet, hanem a tudás által egy jobb élethez is. És sok magyar ember tudása, ha összekapcsolódik az Magyarországot hosszú időre Európa válságálló, gyarapodó centrumához kapcsolja.
Hiszek Európában, az európai Magyarországban.
Például abban, hogy a nemzeti érdekeinket csak az Európai Unión belül érvényesíthetjük hatékonyan. Szövetségkötéssel, nem pedig gerillaháborúval. És nem is lobogva mindenféle keleti szélnek.
A nemzeti érdek ugyanis nem az, hogy a rossz kormányzás és a felégetett szövetségek miatt elbukjunk több mint 1500 milliárd forintot. Hanem az, hogy elhozzunk Brüsszelből legalább annyit, amennyit az előző kormányok. Ez nemzeti érdek, ezért mindannyiunknak tennünk kell. Ezért mentem el Brüsszelbe én is lobbizni. Ezért örülünk, ha sikerül legalább csökkenteni a veszteségeket. Mert ez közös ügy függetlenül attól, hogy ki van kormányon. És ezeket a pénzeket 2014 után már egy másik kormánynak kell majd hasznosítani, lehívni.
Végül, de távolról sem utolsó sorban: hiszek a szolidaritásban.
Hiszek abban, hogy Magyarország nem lehet olyan hely, ahol az adórendszer a gazdagnak adja azt, amit a szegényebbtől elvett. Ahol, mindenki annyit ér, amennyije van. Mert a magyarok nagy többsége sokkal többet ér, mint amennyije van. Éppen ez a történelmi lemaradásunk. Hogy sokkal többre vihettük volna. Hogy az elmúlt két évtizedben nem hoztuk ki Magyarországból azt, amire hivatott.
És az új hosszú távú nemzeti megállapodás, társadalmi szerződés, amelyet a szolidaritásról és a haladásról 2014-ben megkötünk, arról szó: segítsük a törekvőt, a sorsán jobbítani akarót, hogy gyarapodjon – hogy ötről a hatra jusson.
Nincs ennél sürgetőbb feladatunk. Nemcsak olyan honfitársaink vannak ugyanis, akik az elmúlt két évben elhagyták a hazát. Olyanok is vannak, akik úgy érzik: az elmúlt két évtizedben a hazájuk hagyta el őket – a saját államuk fordított hátat nekik. Magára hagyta őket, például azért, mert szegények.
Félmillió gyermek él szegénységben és ötvenezer gyermek éhezik a mi modern európai országunkban. Ez az igazi botrány, ez valódi szégyen! Még ma – két éve folyamatosan zsugorodó gazdaság mellett – sem vagyunk olyan szegények, hogy ezt tétlenül nézzük, hogy ezt hagyjuk!
2014-et követően úgy fogunk kormányozni, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se mehessen éhesen iskolába, egyetlen gyerek se fekhessen le éhesen! Ez a számomra, magyarként, apaként – és most már politikusként is –: becsületbeli ügy. Becsületbeli ügy, amiből nem fogok engedni!
Tisztelt Barátaim!
Az az erő, amely 2010 tavaszán megmutatkozott, még ma is megvan. Az ország még mindig változást akar. Ezért volt fontos nap az a bizonyos október 23-a. A remény napja.
És ezért olyan nagy a felelőssége mindenkinek, aki ezt az új reményt képviseli. Minél több a személyes hitele, annál nagyobb. Minél magasabb a politikai támogatottsága, annál nagyobb.
Menjünk sorban!
Az LMP azt ígérte Magyarországnak, lehet más a politika. Ez az ő felelőssége. Az LMP azonban kettétört ennek a súlya alatt. A párt egy meghatározó része azonban vállalta a felelősséget. A párbeszédet a kormányváltásért, a párbeszédet Magyarországért.
Nehéz döntés, felelős magatartás: tisztelem őket ezért. Örülök, hogy néhányan közülük elfogadták a meghívást, és itt vannak ma velünk!
Aztán itt van az MSZP felelőssége. Az MSZP nagy lépést tett október 23-a után. Korábban még abban sem voltak egységesek, hogy kell-e összefogás. Ma már csak az a kérdés a számukra, kikkel és milyen feltételekkel vegyenek részt az összefogásban.
Értem az MSZP dilemmáját. A 2010-es történelmi vereségén nemcsak túllépni akar, hanem tanulni is abból. Ez a régi párt eltökéltnek látszik abban, hogy megújuljon. De még mindig nem tudta lezárni a múltat. Még mindig magával cipel sok olyan terhet, amely szavazók tömegeit tartja távol tőle.
A valóság az, hogy ma milliónyi olyan ember él Magyarországon, aki soha nem lenne hajlandó az MSZP-re szavazni. Ám nagyon is el akarja zavarni Orbán Viktor kormányát!
Az új, választási rendszer arra kényszerít minden felelős politikai erőt, hogy eldöntse az ilyen dilemmákat. Aki nem tud szembenézni a valósággal ma, az nem tudja valóra váltani álmát jövőre sem.
Mert 2014-ben nem egyszerűen kormányváltásra lesz szükség. Szükség van arra is, hogy vége legyen mindannak, ami az elmúlt negyedszázadban tévútra vitte ennek az országnak a sorsát.
Kormányváltás, korszakváltás – és jó kormányzás! Magyarországnak erre van szüksége. Így: mind a háromra, együtt. Különben ismét csalódni fogunk.
Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a kormányzáshoz. Mindegyikből van neki sok, de egyikből sincs elég.
És 2014-ben a választók nem fogadják el magyarázatul, hogy sokan voltunk, de nem voltunk elegen…
Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Az elmúlt hónapokban az Együtt 2014 szervezetei számára is Napnál világosabbá vált: mekkora felelősséget ró miránk az, amire október 23-án vállalkoztunk.
Világos és választható megoldást kell kínálnunk a változást akaró többségnek. Választhatót az új választási szabályok szerint is. Megoldást azoknak, akik véget akarnak vetni az Orbán–Simicska-rezsimnek. Megoldást azoknak, akik garanciát várnak, hogy 2014 után nem ugyanaz folytatódik, mint amitől 2010-ben szabadulni akartak. Megoldást azoknak, akik nem a baloldali visszavágót várják a politikától, hanem egy jobb ország győzelmét: nyugodt, gyarapodó hétköznapokat.
Ez a mi felelősségünk.
Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. Az Együtt 2014 az út a magyar politika korszakváltásához. Az Együtt 2014 az út a nyugalom megteremtéséhez. Az Együtt 2014 az út a jó és szakszerű kormányzáshoz.
Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és éppen ezért alakulunk is párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.
Március 15-ig alkalmassá tesszük az Együtt 2014 szervezetét arra, hogy bevonjunk mindenkit, aki segíteni, támogatni akar minket. Támogatni munkával, szakértelemmel, pénzzel és szavazattal.
Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői! 2014-ben sokan leszünk és jobbak leszünk!
Kedves Barátaim!
Október 23-a óta járom az országot. Beszélgetek az emberekkel. Naponta megtapasztalom, miként nő a remény, szerte az országban. A remény, hogy meg lehet csinálni, hogy máshogy is lehet csinálni, hogy lehet végre jól is csinálni…
Erről szólnak a zsúfolt fórumok és erről a bíztató levelek. Ez hallatszik a vállalkozók, tanárok és orvosok suttogó bíztatásából. És azoknak a hangos ösztönzéséből is, akik nem függenek az államtól. Akik nem a kirúgástól, vagy szerződés felbontásától félnek, „csak” a jövőtől.
Bizony, barátaim: félelem. Egy idős asszony például azt mondta nekem legutóbb: „Miniszterelnök úr, én a gyerekeim helyett is jöttem. Ők még nem mertek személyesen eljönni, mert az egyik lányom tanár, a férje meg kisvállalkozó. De engem küldtek maguk helyett is. Nekem már nincs mitől félnem.”
Magyarországon bizony megint sokan félnek. Évtizedek után újra félnek. De közben a félelem csöndje alatt növekszik a remény is…
Azok az emberek, akikkel Békéscsabától Győrig, Szécsénytől Oroszlányig találkoztam, pontosan tudják, értik, milyen nehéz, de értékes válságkezelést vitt véghez ez az ország 2009 és 10 között.
Értik és értékelik az őszinte szót. Különbséget tesznek kormányzati nagyotmondás és valódi teljesítmény között.
Kaptam tőlük sok nem várt elismerést, és még több bíztatást. Köszönöm nekik innen is. Szeretném, ha tudnák: nem fogom cserbenhagyni őket. Hallom, értem és megértem őket. Tudom, hogy mit várnak tőlem. Akarom, hogy tudják: meg is fogom tenni. Végig fogom csinálni!
Barátaim!
A bizalom kötelez. Tisztában vagyok a magam felelősségével is. Először is: nem engedem szem elől téveszteni az október 23-án meghatározott közös célt, az Orbán-kormány leváltását. Nem engedek se elterelő hadműveletnek, se bekerítő manővernek. És nem engedek azoknak a kisszerű politikai játszmáknak, helyezkedésnek, önérdekű taktikázásnak sem, amelyeket nálam jobban talán csak a választók unnak…
Másodszor: csak arra összpontosítok, hogy egyetlen nagy erővé szervezzem a rezsim károsultjait. Az Orbán-Simicska rezsim kárvallottjainak akaratát. A jogállamért aggódó civilek, a reményüket vesztő diákok, a külföldön állást kereső orvosok és ápolónők akaratát. A megalázott tanárok és rendőrök, a megbántott nők és anyák akaratát. A földosztás után is földönfutó gazdák és a devizahitelben fuldokló családok akaratát. Az agyonsarcolt vállalkozók és az unokáik jövőjét féltő nagyszülők akaratát.
Ezt a sokféle akaratot egységes erővé kell szervezni, különben csak tehetetlen düh marad.
És harmadszor: tudom, ezeknek a honfitársaimnak az álmát és újraéledő reményét konkrét cselekvési programmá kell formálnom. Választási programmá, aztán a jó kormányzás programjává. Mert nem elég nemet mondani arra, ami ma van, igent is kell mondani arra, ami legyen.
Magyarország reményét most mi képviseljük: mi, együtt. Ez a mi felelősségünk. Ez az én felelősségem is. Ha erős az Együtt 2014: erős lesz az ellenzéki összefogás és erős lesz a korszakváltás kormánya is. Ezért dolgozom.
Gyertek velem, csatlakozzatok a remény koalíciójához! Mondjátok el a szomszédoknak, a munkatársaknak, a barátoknak, hogy újra van remény. Van remény, mert van erő, amely szembeszáll a reménytelenség kormányával. Van erő, amely érzi a fájdalmukat és a csalódottságukat. Van erő, amely képviseli őket.
Csatlakozzatok az Együtt 2014-hez és hívjatok minél többeket: csatlakozzanak hozzánk ők is! Hozzanak magukkal nem egy, de még tíz embert! Jöjjenek el Március 15-én, hogy megmutassuk a változást követelők erejét.
Elindítjuk a csatlakozási kampányt, hogy elérjünk mindenkit. Ha a médián keresztül nem, akkor telefonon. Ha telefonon nem, akkor interneten. Ha interneten nem, akkor majd személyesen. Településről településre, háztól-házig, embertől emberig megyünk.
Én, magam is eljutok az ország minden szegletébe, több tízezer honfitársammal fogok beszélni és találkozni. Százezreket fogok megszólítani, meggyőzni és bevonni az összefogásba! Hogy 2014-ben elegen legyünk a remény koalíciójában.
Sokan leszünk és jobbak leszünk!
Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!
Azért jöttünk ma össze, hazafiak és demokraták, mert egy normális országban szeretnénk élni. Ragaszkodunk a hazánkhoz. És tisztában vagyunk a jogainkkal. Ezért, ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, akkor mi nem hazát akarunk váltani, hanem kormányt. Ez a kormány pedig rosszul végzi a dolgát, mi tehát leváltjuk! Orbán Viktor rezsimjének mennie kell, hogy a magyarok milliói maradhassanak és boldogulhassanak – a szülőföldjükön, a hazájukban!
Van, aki már nem lát más megoldást arra, hogy normális országban éljen, mint hogy vesz egy fapados repülőjegyet, és kivándorol egy másik országba. Dolgozni, vagy akár élni is. 500 ezren már megtették. Kétszer annyian, mint ’56 után…
Ez a félmillió ember közel negyedszázadnyi népességfogyásnak felel meg. Közel negyedszázadnyi magyart veszítettünk néhány év alatt… Ezért ma nemcsak arról kell beszélnünk, hogyan küldjük el a kormányt. Hanem arról is, hogy hívjuk vissza azokat, akik az elmúlt 2 évben elmentek innen.
És legfőképpen arról: hogyan tesszük Magyarországot olyan országgá, ahova nemcsak visszatérni lesz jó egyszer, de maradni is. Maradni és boldogulni mindannyiunknak!
2014 után Magyarország fontos üzenetet küld majd minden magyarnak. Minden magyarnak, akit a kilátástalanság külföldre kergetett; meg annak, aki maradt, de boldogulni nem tud: Gyere haza, maradj itthon! – így hangzik az üzenetünk. Gyere haza, van itt jövőd! Ezt üzeni majd az új kormányprogram.
Kedves Barátaim!
Az életnek vannak biológiai feltételei, mint a víz meg az oxigén. De vannak lelki feltételei is, például a remény. A remény, hogy a munkának, a küzdésnek van értelme, hogy a változás jót is hozhat, nemcsak rosszat. Hogy a gyerek többre viheti, mint a szülő: kitörhet abból, amibe született.
Remény nélkül nem lehet emberhez méltó életet élni. A remény ugyanis a holnap sikerébe vetett hit. Ebben nem tudnak már hinni azok, akik az elmúlt két évben elmentek a hazájukból.
És ennek az elveszett reménynek a visszaadásában hiszek én. Erről akarok ma beszélni nektek. És azt szeretném, ha erről beszélnétek majd Ti is, amikor hazamentek. Ezért vagyunk ma itt. Visszaszerezni Magyarországnak a reményt!
Barátaim!
Amire vállalkozunk, nagy felelősséggel jár. Az emberek reménye nem játék. A Fidesz 2010-ben azzal nyert, hogy sok csalódás után újra reményt ígért Magyarországnak. Egy jobb és nyugodtabb élet reményét. De ma már csak a fizetett statiszták nem látják, hogy ez az ígéret beteljesületlen maradt. Vagy eleve hazugság volt.
Ez a kormány nem tudta kihasználni a remény erejét. Nem tudta munkára fogni. Eltékozolta.
Ez Orbán Viktor legnagyobb felelőssége. Reményt kínált, de reménytelenséget hozott. Az az ember, aki valaha a rendszerváltás jelképe volt, ma annak a rendszernek a jelképe, amelyet le kell váltanunk.
Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya! Ezért a mi feladatunk most az, hogy megépítsük és győzelemre vigyük a remény koalícióját. Mert a remény mindig legyőzi a reménytelenséget! És mi éppen ezért fogjuk legyőzni az Orbán-rezsimet!
Barátaim!
A magyarok normális országban akarnak élni. Olyanban, ahol az élet nem a politikáról szól. Hanem a politika szól végre az ő életükről. Olyan országban, ahol szombat délután nem politikai nagygyűlésre kell járniuk, hanem meccsre, moziba, színházba… Például, a Nemzetibe.
Magyarország azonban ma nem ilyen hely. Kifordította önmagából a megosztó politika. Tönkretette a rossz kormányzás.
Tudják ezt a diákok, akik abban sem lehetnek biztosak, hogy szeptemberben elindul-e majd a szak, amelyre éveken át készültek. És tudják ezt a szüleik is, akik szoronganak: vajon bírják-e majd fizetni a tanulmányok árát, vagy belerokkan az egész család…
Tudják ezt az államosított tanárok, akik januárban hiába várták a jogos járandóságukat. Pénz helyett rakodómunkások jöttek, akik elvitték a bútorok egy részét, a nyomtatót, a számítógépet. Mert a Klebelsberg Központnak szüksége volt rájuk.
Tudják ezt a munkanélküliek, akiknek átlagosan másfél évükbe telik, mire újra találnak maguknak munkát. És közben a kormány három hónapra zsugorította a segély idejét. másfél év küszködése áll szemben 3 hónap törékeny biztonságával. Ezt adta Magyarországnak a reménytelenség kormánya.
Tudják ezt a minimálbérből élők, akik ma 11 ezer forinttal több adót fizetnek havonta, mint 2010-ben a válságkezelő kormány idején – ugyanakkora bérből.
Tudják ezt a közmunkások, akiknek a kormány azt üzente: a minimálbérnél is van minimálisabb: meg lehet élni havi 47 ezerből is…
Tudják ezt a vállalkozók, akik a növekvő közterhek és elapadó hitelek miatt újabb és újabb embereket kénytelenek elbocsátani. Akiknek nemrég 22 ezer forintért újra meg kellett adniuk a lakcímüket, meg az édesanyjuk nevét, különben több százezres bírsággal néztek volna szembe.
Tudják a devizahitelesek, akik minden reggel rémülten nézik, hogy zuhan egyre mélyebbre a forint, és ma már háromszázzal szorozzák meg minden adósságukat…
Tudják ezt az egyetemisták, akiket a kormány már az alkotmányban kíván röghöz kötni, mint egykor a jobbágysággal tették a mai urak elődei. Ők hétfőn az utánuk jövő generációért is tüntetnek. Nagyra tartom a szolidaritásukat és mi is szolidárisak vagyunk velük!
Tudják ezt az Éhségmenetben a város felé közeledők, akiket innen is üdvözlök és kitartásra buzdítok! Szeretném, ha tudnák: szolidárisak vagyunk velük!
És tudják ezt a nyugdíjasok, akik a csökkentett rezsit adóval terhelt sárga csekken fizetik be. És akik aztán a boltban drágábban veszik a kenyeret, mert a pékek rezsijét viszont felemelte a kormány.
Tudja ez ma már mindenki. Tudják, hogy a valódi rezsicsökkentéshez a „rezsim csökkentése” vezethet csak el.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt hónapokban azt is megtanultuk, hogy a rezsim megoldások helyett mindig csak bűnbakokat talál.
Tudjátok, október 23-a után azt mondtam a gyerekeimnek, most egy darabig majd kevesebbet látjátok az apátokat… De végül nem így lett. A gyerekeim ugyanis busszal járnak. És én ott vagyok a buszok hátulján. Ott a hirdetőoszlopokon, az óriásplakátokon, az újsághirdetésekben. Többet látnak, mint korábban!
Tulajdonképpen megtisztelő, hogy az Orbán-Simicska kettős eddig több mint 200 millió forintot fordított az ismertségem növelésére. Csak hát, rossz tudni, hogy ezt közpénzből teszik. De a hirdetőtáblák bevétele a Simicska-birodalmat erősíti. Úgy látszik, van, akinek még a lejárató kampányok is extraprofitot jelentenek.
Persze nem olyan vicces ez. Mert, ha a gyerekeim elolvassák ezeket a hirdetéseket, akkor hazugságokat látnak. Hazugságokat az édesapjukról.
Olyasmiket, amiket sosem tettem meg. Olyasmiket, amiket nem tervezek megtenni. És olyasmiket, amiket Orbán Viktor tett meg, nem én!
Ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, ha tart tőlem: megértem. De fölösleges dolog álcivilek báránybőrébe bújni.
Jöjjön az Elnök úr és bizonyítsa be, ha tudja, hogy a minimálbér ma többet ér, mint 2 éve!
Bizonyítsa be a fideszes településeken élő embereknek, hogy én akarom bevezetni az ingatlanadót: és amit a házért, a kertért most fizetnek, csak képzelgés – tündérmese!
Mondja el Magyarország polgárainak, hogy kik tették le azoknak a fejlesztéseknek az alapköveit, amelyeknek a szalagjait ma ő vágja át!
És mondja el azt is: 3 év múlva lesz-e szalag, amit bárki is átvághat? Lesz-e gyár, új munkahely, amit felavathatunk?
Mesélje el azt is, milyen volt Kecskeméten Mercedest vezetni! És ne felejtse el hozzátenni azt se: melyik kormány idején épült az a gyár. Mikor volt az, amikor a befektetők még jöttek ide, nem pedig mentek innen?
Mutassa be, hogy a mi nemzedékünknek majd miből fizeti ki az állam azt a másfél havi nyugdíjat, amit a nyugdíjpénztárak államosításával elégetett!
Orbán Viktor egy másik Magyarországot látna, ha nem csak a saját tévéjét nézné. Ha nem csak a saját rádióit hallgatná és nem csak a saját újságjait olvasná. (Igaz, egyre nehezebb a dolga, hiszen alig maradt már tőle független médium.)
Ezért hívom, a pozíciója iránti illő tisztelettel, hogy – ha már így megszólított – akkor jöjjön el, akár a saját tévéjébe és tegyük tisztába a tényeket és a hazugságokat! Álljon ki velem, és én majd szembesítem ezzel a másik Magyarországgal. Az igazi Magyarországgal!
Kedves Barátaim!
Tudom, sokan mondják, technokrata vagyok. Vajon mire gondol, aki ezt mondja?
Hogy szakember vagyok? Olyan, aki a politika belterjes világán kívül, a való életben, éles helyzetekben nőtt föl? Ott vált vezetővé? Ez igaz. Ezt vállalom.
Hogy nem vagyok hajlandó gyűlölni az ellenfeleimet? Hogy engem csak az érdekel, mit mond a másik, és miért mondja. Nem pedig az, hogy ki fia-lánya, honnan jött és kire szavaz, miben hisz? Igaz. De szerintem ez kell ahhoz, hogy megértsük egymást és véget vessük a süketek párbeszédének.
Hogy számomra minden csak üres szó addig, amíg valaki józan számításokat nem tesz mellé? Hogy nekem attól még nem szakpolitikai program valami, ha egy párt azt írta a borítólapjára? Ez igaz, nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be. Jó szándékú kritikusaim sokszor vitatkoznak velem emiatt. „Gordon, nem kell a sok aprómunka. Állj ki holnap három hangzatos ígérettel és mondd azt, hogy ez a programod. Senkit sem érdekelnek a részletek, csak a kommunikáció. Mondd, hogy kész a program és akkor kész a program.”
Én nem vagyok hajlandó így politizálni. Egyrészt azért nem, mert az elmúlt húsz évben túl sokan, túl sokszor politizáltak így. És látjuk, bele is rokkant az ország. Másrészt azért nem, mert nem vagyok ilyen. Én hiszek a tényekben és a szakértelemben. Hiszek abban, hogy a józan tettek fontosabbak a hangzatos szavaknál. A politikában sem bal-, vagy jobboldali megoldásokban hiszek, hanem abban, ami működik, ami megoldásokat hoz.
Ha ezt hívják technokratának, vállalom. Az életem arra tanított, hogy a józan észben higgyek. De hiszek az álmokban is. Az álmom az, hogy Magyarországon újra éled a remény. Olyan hely lesz, ahol a szülők bizakodva néznek a jövőbe, mert úgy érzik, itt érdemes gyereket vállalni. És nemcsak egyet: legalább kettőt-hármat is. Mert van jó iskola és lesz jó munkahely. Csak ott születik sok gyerek, ahol van jövő. És jövő csak ott van, ahol gyerekek születnek.
Hiszek ebben a Magyarországban – amely gyarapodik, nem pedig fogy, mint a mostani. Küzdök ezért az álmomért. A politikába is ezért tértem vissza.
Haza és haladás, Európa és szolidaritás – ez a program, amivel az álmot megvalósíthatjuk!
Hiszek a hazámban, a nemzetemben.
Büszke vagyok az ezer évünkre, de bízom a következő ezer esztendőben is. Mondom újra: egy nemzetnek nincs nagyobb kincse, mint a gyermek. Márpedig a fiatalok nem akkor vállalnak gyermeket, ha a kormány megszégyeníti és megbünteti a nőket, akik csak egy gyermeket szültek. Vagy nem szülhettek egyet sem… Hanem akkor, ha megbecsüli a nőket. Nem kényszeríti őket például arra, hogy válasszanak: anyaság vagy munka.
Anyaság és munka – én ilyen Magyarországban hiszek. Ahol a nők lehetnek sikeres, a szakmájukban megbecsült emberek és jó anyák, egyszerre.
Hiszek a haladásban.
A modernizációban, a szüntelen fejlődésben. Hiszek egy olyan Magyarországban, amely nem bezárja az iskolák kapuit a gyerekeink előtt, hanem megnyitja azokat. Mert tudja jól, hogy az iskola, az egyetem kapuja nemcsak tantermekhez és előadókhoz vezet, hanem a tudás által egy jobb élethez is. És sok magyar ember tudása, ha összekapcsolódik az Magyarországot hosszú időre Európa válságálló, gyarapodó centrumához kapcsolja.
Hiszek Európában, az európai Magyarországban.
Például abban, hogy a nemzeti érdekeinket csak az Európai Unión belül érvényesíthetjük hatékonyan. Szövetségkötéssel, nem pedig gerillaháborúval. És nem is lobogva mindenféle keleti szélnek.
A nemzeti érdek ugyanis nem az, hogy a rossz kormányzás és a felégetett szövetségek miatt elbukjunk több mint 1500 milliárd forintot. Hanem az, hogy elhozzunk Brüsszelből legalább annyit, amennyit az előző kormányok. Ez nemzeti érdek, ezért mindannyiunknak tennünk kell. Ezért mentem el Brüsszelbe én is lobbizni. Ezért örülünk, ha sikerül legalább csökkenteni a veszteségeket. Mert ez közös ügy függetlenül attól, hogy ki van kormányon. És ezeket a pénzeket 2014 után már egy másik kormánynak kell majd hasznosítani, lehívni.
Végül, de távolról sem utolsó sorban: hiszek a szolidaritásban.
Hiszek abban, hogy Magyarország nem lehet olyan hely, ahol az adórendszer a gazdagnak adja azt, amit a szegényebbtől elvett. Ahol, mindenki annyit ér, amennyije van. Mert a magyarok nagy többsége sokkal többet ér, mint amennyije van. Éppen ez a történelmi lemaradásunk. Hogy sokkal többre vihettük volna. Hogy az elmúlt két évtizedben nem hoztuk ki Magyarországból azt, amire hivatott.
És az új hosszú távú nemzeti megállapodás, társadalmi szerződés, amelyet a szolidaritásról és a haladásról 2014-ben megkötünk, arról szó: segítsük a törekvőt, a sorsán jobbítani akarót, hogy gyarapodjon – hogy ötről a hatra jusson.
Nincs ennél sürgetőbb feladatunk. Nemcsak olyan honfitársaink vannak ugyanis, akik az elmúlt két évben elhagyták a hazát. Olyanok is vannak, akik úgy érzik: az elmúlt két évtizedben a hazájuk hagyta el őket – a saját államuk fordított hátat nekik. Magára hagyta őket, például azért, mert szegények.
Félmillió gyermek él szegénységben és ötvenezer gyermek éhezik a mi modern európai országunkban. Ez az igazi botrány, ez valódi szégyen! Még ma – két éve folyamatosan zsugorodó gazdaság mellett – sem vagyunk olyan szegények, hogy ezt tétlenül nézzük, hogy ezt hagyjuk!
2014-et követően úgy fogunk kormányozni, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se mehessen éhesen iskolába, egyetlen gyerek se fekhessen le éhesen! Ez a számomra, magyarként, apaként – és most már politikusként is –: becsületbeli ügy. Becsületbeli ügy, amiből nem fogok engedni!
Tisztelt Barátaim!
Az az erő, amely 2010 tavaszán megmutatkozott, még ma is megvan. Az ország még mindig változást akar. Ezért volt fontos nap az a bizonyos október 23-a. A remény napja.
És ezért olyan nagy a felelőssége mindenkinek, aki ezt az új reményt képviseli. Minél több a személyes hitele, annál nagyobb. Minél magasabb a politikai támogatottsága, annál nagyobb.
Menjünk sorban!
Az LMP azt ígérte Magyarországnak, lehet más a politika. Ez az ő felelőssége. Az LMP azonban kettétört ennek a súlya alatt. A párt egy meghatározó része azonban vállalta a felelősséget. A párbeszédet a kormányváltásért, a párbeszédet Magyarországért.
Nehéz döntés, felelős magatartás: tisztelem őket ezért. Örülök, hogy néhányan közülük elfogadták a meghívást, és itt vannak ma velünk!
Aztán itt van az MSZP felelőssége. Az MSZP nagy lépést tett október 23-a után. Korábban még abban sem voltak egységesek, hogy kell-e összefogás. Ma már csak az a kérdés a számukra, kikkel és milyen feltételekkel vegyenek részt az összefogásban.
Értem az MSZP dilemmáját. A 2010-es történelmi vereségén nemcsak túllépni akar, hanem tanulni is abból. Ez a régi párt eltökéltnek látszik abban, hogy megújuljon. De még mindig nem tudta lezárni a múltat. Még mindig magával cipel sok olyan terhet, amely szavazók tömegeit tartja távol tőle.
A valóság az, hogy ma milliónyi olyan ember él Magyarországon, aki soha nem lenne hajlandó az MSZP-re szavazni. Ám nagyon is el akarja zavarni Orbán Viktor kormányát!
Az új, választási rendszer arra kényszerít minden felelős politikai erőt, hogy eldöntse az ilyen dilemmákat. Aki nem tud szembenézni a valósággal ma, az nem tudja valóra váltani álmát jövőre sem.
Mert 2014-ben nem egyszerűen kormányváltásra lesz szükség. Szükség van arra is, hogy vége legyen mindannak, ami az elmúlt negyedszázadban tévútra vitte ennek az országnak a sorsát.
Kormányváltás, korszakváltás – és jó kormányzás! Magyarországnak erre van szüksége. Így: mind a háromra, együtt. Különben ismét csalódni fogunk.
Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a kormányzáshoz. Mindegyikből van neki sok, de egyikből sincs elég.
És 2014-ben a választók nem fogadják el magyarázatul, hogy sokan voltunk, de nem voltunk elegen…
Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Az elmúlt hónapokban az Együtt 2014 szervezetei számára is Napnál világosabbá vált: mekkora felelősséget ró miránk az, amire október 23-án vállalkoztunk.
Világos és választható megoldást kell kínálnunk a változást akaró többségnek. Választhatót az új választási szabályok szerint is. Megoldást azoknak, akik véget akarnak vetni az Orbán–Simicska-rezsimnek. Megoldást azoknak, akik garanciát várnak, hogy 2014 után nem ugyanaz folytatódik, mint amitől 2010-ben szabadulni akartak. Megoldást azoknak, akik nem a baloldali visszavágót várják a politikától, hanem egy jobb ország győzelmét: nyugodt, gyarapodó hétköznapokat.
Ez a mi felelősségünk.
Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. Az Együtt 2014 az út a magyar politika korszakváltásához. Az Együtt 2014 az út a nyugalom megteremtéséhez. Az Együtt 2014 az út a jó és szakszerű kormányzáshoz.
Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és éppen ezért alakulunk is párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.
Március 15-ig alkalmassá tesszük az Együtt 2014 szervezetét arra, hogy bevonjunk mindenkit, aki segíteni, támogatni akar minket. Támogatni munkával, szakértelemmel, pénzzel és szavazattal.
Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői! 2014-ben sokan leszünk és jobbak leszünk!
Kedves Barátaim!
Október 23-a óta járom az országot. Beszélgetek az emberekkel. Naponta megtapasztalom, miként nő a remény, szerte az országban. A remény, hogy meg lehet csinálni, hogy máshogy is lehet csinálni, hogy lehet végre jól is csinálni…
Erről szólnak a zsúfolt fórumok és erről a bíztató levelek. Ez hallatszik a vállalkozók, tanárok és orvosok suttogó bíztatásából. És azoknak a hangos ösztönzéséből is, akik nem függenek az államtól. Akik nem a kirúgástól, vagy szerződés felbontásától félnek, „csak” a jövőtől.
Bizony, barátaim: félelem. Egy idős asszony például azt mondta nekem legutóbb: „Miniszterelnök úr, én a gyerekeim helyett is jöttem. Ők még nem mertek személyesen eljönni, mert az egyik lányom tanár, a férje meg kisvállalkozó. De engem küldtek maguk helyett is. Nekem már nincs mitől félnem.”
Magyarországon bizony megint sokan félnek. Évtizedek után újra félnek. De közben a félelem csöndje alatt növekszik a remény is…
Azok az emberek, akikkel Békéscsabától Győrig, Szécsénytől Oroszlányig találkoztam, pontosan tudják, értik, milyen nehéz, de értékes válságkezelést vitt véghez ez az ország 2009 és 10 között.
Értik és értékelik az őszinte szót. Különbséget tesznek kormányzati nagyotmondás és valódi teljesítmény között.
Kaptam tőlük sok nem várt elismerést, és még több bíztatást. Köszönöm nekik innen is. Szeretném, ha tudnák: nem fogom cserbenhagyni őket. Hallom, értem és megértem őket. Tudom, hogy mit várnak tőlem. Akarom, hogy tudják: meg is fogom tenni. Végig fogom csinálni!
Barátaim!
A bizalom kötelez. Tisztában vagyok a magam felelősségével is. Először is: nem engedem szem elől téveszteni az október 23-án meghatározott közös célt, az Orbán-kormány leváltását. Nem engedek se elterelő hadműveletnek, se bekerítő manővernek. És nem engedek azoknak a kisszerű politikai játszmáknak, helyezkedésnek, önérdekű taktikázásnak sem, amelyeket nálam jobban talán csak a választók unnak…
Másodszor: csak arra összpontosítok, hogy egyetlen nagy erővé szervezzem a rezsim károsultjait. Az Orbán-Simicska rezsim kárvallottjainak akaratát. A jogállamért aggódó civilek, a reményüket vesztő diákok, a külföldön állást kereső orvosok és ápolónők akaratát. A megalázott tanárok és rendőrök, a megbántott nők és anyák akaratát. A földosztás után is földönfutó gazdák és a devizahitelben fuldokló családok akaratát. Az agyonsarcolt vállalkozók és az unokáik jövőjét féltő nagyszülők akaratát.
Ezt a sokféle akaratot egységes erővé kell szervezni, különben csak tehetetlen düh marad.
És harmadszor: tudom, ezeknek a honfitársaimnak az álmát és újraéledő reményét konkrét cselekvési programmá kell formálnom. Választási programmá, aztán a jó kormányzás programjává. Mert nem elég nemet mondani arra, ami ma van, igent is kell mondani arra, ami legyen.
Magyarország reményét most mi képviseljük: mi, együtt. Ez a mi felelősségünk. Ez az én felelősségem is. Ha erős az Együtt 2014: erős lesz az ellenzéki összefogás és erős lesz a korszakváltás kormánya is. Ezért dolgozom.
Gyertek velem, csatlakozzatok a remény koalíciójához! Mondjátok el a szomszédoknak, a munkatársaknak, a barátoknak, hogy újra van remény. Van remény, mert van erő, amely szembeszáll a reménytelenség kormányával. Van erő, amely érzi a fájdalmukat és a csalódottságukat. Van erő, amely képviseli őket.
Csatlakozzatok az Együtt 2014-hez és hívjatok minél többeket: csatlakozzanak hozzánk ők is! Hozzanak magukkal nem egy, de még tíz embert! Jöjjenek el Március 15-én, hogy megmutassuk a változást követelők erejét.
Elindítjuk a csatlakozási kampányt, hogy elérjünk mindenkit. Ha a médián keresztül nem, akkor telefonon. Ha telefonon nem, akkor interneten. Ha interneten nem, akkor majd személyesen. Településről településre, háztól-házig, embertől emberig megyünk.
Én, magam is eljutok az ország minden szegletébe, több tízezer honfitársammal fogok beszélni és találkozni. Százezreket fogok megszólítani, meggyőzni és bevonni az összefogásba! Hogy 2014-ben elegen legyünk a remény koalíciójában.
Sokan leszünk és jobbak leszünk!
Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!
2013. február 9., szombat
Agyfél-tekézgető
Szóval, most, hogy elült mindenki, és a lakásban uralkodó nem épp délszaki hőmérséklettől eltekintve minden rendben van, volt kis időm visszatérni a problémához. (Husom, minden hibánk ellenére én is szeretlek Téged... és tudom, hogy ez kölcsönös... Ma kicsit sok volt a kritika, én meg elég nyűgös voltam, hogy nehezen toleráljam... de Te tudod, hogy nem szoktam adós maradni... tehát remélem, hogy ezt is megbeszéltük - a magunk módján, ahogy már ez Mérleg-Vízöntőéknél lenni szokott. ...oké, majd kiderül, hogy Nálad mennyi az 1/x... Részemről fátylat rá. Gyermek meg okosodott. Bár a homály... nem kicsi, ezt tudjuk).
Tehát azt remélve, hogy minden rendben van, leültem ismét ez elé a forgó lány elé, és hosszasan néztem. Hosszasan néztem, mert a délutáni élmény nem, hogy nem volt kellemes, hanem kifejezetten ijesztő volt, az alatt a fél-egy perc alatt, míg a nagy képet néztem, nemcsak, hogy a forgásirány váltakozott sűrűn, hanem ehhez valami nagyon kellemetlen, szédülős-fejfájós-hányingeres élmény társult. Lehet, hogy rossz passzban talált meg a vizuális teszt, nem tudom, de az érdeklődésemet felpiszkálta. Különösen azért, mert ez az élmény nagyon ismerős volt számomra: ezt szoktam érezni már kis adag alkohol elfogyasztása után is, sőt, néha elég pusztán egy múló rosszullét, vagy túlságosan nagy fáradtság is hozzá.
Határozottan éreztem, hogy közelébe jutottam annak a megfejtésének, hogy miért olyan rossz a térbeli tájékozódó képességem (ez közröhej tárgya volt régebben, baráti körben - végül is Nagy Fal, aki egyébként buta mint a tök, ezen a téren valóban kiemelkedő képességekkel rendelkezik - velem szöges ellentétben).
Azt határozottan tudom, tulajdonképp régóta, hogy a bennem lakozó bizonytalanságérzetek egy részének a tér érzékelésével kapcsolatos kisfokú anomáliám az oka.
Tehát, most viszonylag ellazult állapotomban, rászántam magam, hogy kicsit ismerkedjek ezzel az agyféltekekérdéssel. Úgy is, mint balogsuta.
Hát érdekes volt.
Állapotomnak megfelelően nyugodtan és nyitott módon közelítettem meg a problémát, és elkezdtem a kép egy pontjára (fej) koncentrálni. Szándékosan nem néztem alatta a kis képeket, és vártam, mi lesz.
Most nem lettem rosszul a váltakozástól... de az attól még megmaradt. Később még a fordulatokat is számolni kezdtem. Átlagosan 2-8 forgásonként változik a forgásirány, és nagyjából kiegyenlített mértékben forog jobbra vagy balra a lány az érzékelésem szerint. Sajnos, pusztán akaratlagosan nem tudom befolyásolni... pedig ezzel is próbálkoztam, de kevés sikerrel. (Természetesen, ha a lenti képekhez kapcsolódó "trükköket" alkalmaztam, azok hatottak, de itt most nem ez volt a kísérlet lényege.)
Eltűnődtem ezen a dolgon.
Lehet, hogy ami hátráltat engem a téridőben, az nagyon is komoly előnyöket ad az élet más területein?
Hiszen kreativitásból nálam sosem volt hiány. Sőt.
Viszont az örökös tépelődéseim, bizonytalanságaim, az az örökös érzés, hogy jaj, valamit biztos épp most rontok el, és az emiatti szorongás - ezek lehet, hogy összefüggenek ezzel a fura agyműködéssel.
Valahogy úgy képzelem el ezt, hogy amikor igent mondok az egyik agyféltekém által javasolt megoldásra, a másik azonnal ott terem és hülyeségnek minősíti azt.
Azt hiszem, hogy valamit kellene tenni annak érdekében, hogy ezek jobb viszonyba kerüljenek egymással.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha tényleg csak egy húr lenne a két fülem között.
Nem kéne ennyit agyalni hülyeségeken. :)
Legyen világosság! :)
.jpg)
(Harmonetről lopom... bocsi a szerzőknek, de nagyon tetszik! Nagyon, nagyon jóóóó!!! Magamra és szeretteimre ismertem benne...)
Hány KOS kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Csak egy! Talán valami nem tetszik?!
- Csak egy! Talán valami nem tetszik?!
Hány BIKA kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Egy elég, csak győzd meg, hogy a régi, kiégett körte értéktelen, és ki kellene dobni!
- Egy elég, csak győzd meg, hogy a régi, kiégett körte értéktelen, és ki kellene dobni!
Hány IKREK kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Kettő. Az egyik tartja a létrát, és összehajtogatja a vasalt ruhát, a másik kicseréli a körtét, és elkészíti a vacsorát.
- Kettő. Az egyik tartja a létrát, és összehajtogatja a vasalt ruhát, a másik kicseréli a körtét, és elkészíti a vacsorát.
Hány RÁK kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Egy, de csak akkor, ha nem tudja újra éleszteni a régit.
- Egy, de csak akkor, ha nem tudja újra éleszteni a régit.
Hány OROSZLÁN kell egy villanykorte kicseréléséhez?
- 30. Egy, hogy kicserélje, és 29, hogy ezt megtapsolja.
- 30. Egy, hogy kicserélje, és 29, hogy ezt megtapsolja.
Hány SZŰZ kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Nagyjából 1.000.000 , - egymilliómodnyi hibalehetőséggel.
- Nagyjából 1.000.000 , - egymilliómodnyi hibalehetőséggel.
Hány MÉRLEG kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Hát . . . egy . . . vagyis . . . kettő . . . azaz, inkább mégis egy . . . vagy. . . talán mégis inkább kettő .. . ez így jó lesz válasznak? Egyáltalán, muszáj kicserélni azt a villanykörtét?
- Hát . . . egy . . . vagyis . . . kettő . . . azaz, inkább mégis egy . . . vagy. . . talán mégis inkább kettő .. . ez így jó lesz válasznak? Egyáltalán, muszáj kicserélni azt a villanykörtét?
Hány SKORPIÓ kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- SEHÁNY! A sötétség jó lesz!
- SEHÁNY! A sötétség jó lesz!
Hány NYILAS kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Süt a nap, gyerek még az idő, előttünk még az egész élet, te pedig odabent egy ostoba kiégett villanykörtén rágódsz??
- Süt a nap, gyerek még az idő, előttünk még az egész élet, te pedig odabent egy ostoba kiégett villanykörtén rágódsz??
Hány BAK kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- A válasz bizonytalan. Nincs elég információ megadva. Milyen magas a plafon? Milyen nagy a villanykörte? A legjobb lenne odamenni, és felügyelni az egész műveletet!
- A válasz bizonytalan. Nincs elég információ megadva. Milyen magas a plafon? Milyen nagy a villanykörte? A legjobb lenne odamenni, és felügyelni az egész műveletet!
Hány VÍZÖNTŐ kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Egy se, de ha 10 vízöntő összejön, megszervezi a villanykörtekonferenciát, és feltalál egy új, forradalmi, ön-kicserélő fajtát!
- Egy se, de ha 10 vízöntő összejön, megszervezi a villanykörtekonferenciát, és feltalál egy új, forradalmi, ön-kicserélő fajtát!
Hány HALAK kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Villanykörte??? Miféle villanykörte???
- Villanykörte??? Miféle villanykörte???
A villanykörtét meg - belátom - muszáj kicserélni. Bár ketten sokkal könnyebb lenne, ez meggyőződésem. Ha már muszáj kicserélni. (Muszáj?... aha... de biztos? jaja... de mi a francnak?na jó, legyen... Ó, a tököm se akar küzdeni még ezzel a nyavalyás villanykörtével is... ja hogy muszáj mert máshogy nem lesz világosság... értem... miért ne maradhatna sötét, ha egyszer nincs rá kapacitásom? ja mert engem zavar legjobban a sötétség? tényleg. De akkor miért nem cseréli ki saját magát? Mennyivel egyszerűbb lenne! Nekem kell kicserélni? Miért nem cseréljük ki ketten? Együtt sokkal kellemesebb lenne. Nem lenne kellemes közös program? De miért nem? Biztos nem lenne annyira szörnyű... Addig is együtt lehetnénk... Kellemesen telhetne közben az idő... Kitalálhatnánk, hogyan csináljuk közösen, hogy mindenkinek jó legyen... Hogy csak az én dolgom? Ez a jó válasz? Biztos? Nem akarsz részt venni benne? Ebben sem? De osztani az észt, azt tudod? Már megint? Nincsenek véletlenül súlyos hozzáállásbeli problémáid? Ja, problémáid nincsenek. Hozzáállásod se.
...Tehát a helyes válasz a közvélemény szerint, hogy az én dologom. Ám legyen. De... tééényleg??? Akkó' mit szakértesz ha kimaradsz a megoldásból? Már megint ez az én dolgom hivatkozás... tuti? jó, legyen. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá...:(((
...Már megint mit csináltam rosszul, nagytudásúkám? Mindent? ...afrancba... inkább maradjon sötét.
Ja, ez se megoldás. Akkor legyen inkább világos? Vagy ne? Határozatlan vagyok. ...vagy mégse? :D :D :D)
Persze lehet konferenciát szervezni róla, hogyan kell a villanykörtét kicserélni, helyesek-e a villanykörtekicserélőművész mozdulatai, szabad-e villanykörtekicserélés közben lazítani, kell-e a villanykörteműködést ötpercenként ellenőrizni, vagy ráér félóránként, nem ráz-e a művelet, betartották-e a munkavédelmi szabályokat, és ha mégse műxik az a nyüves villanykörte, akkor ki is hibázott és miért, és hogyan kellene úgy kicserélni, hogy működése megfelejen a nagy könyvben leírt algoritmusoknak, mely módszer a leginkább megfelelő a kívánt működés eléréséhez és mi legyen a felvilágosító intézkedések módszertana, periodicitása és mindez mi módon kerüljön dokumentálásra.
De ha ki kell cserélni, akkor egyszerűbb szimplán nekiállni és kicserélni. Az ön-kicserélő fajtát még nem találták fel, ez szerintem is nagy hiba. Akkor lényegesen könnyebb dolgom lenne. És még világosság is lenne. A fejekben mindenképp, hol most sötétség honol.
Ha meg hiába cserélgetem, mégse lesz világos... hát akkor lehet felelőskereső beszédeket tartani, de mi a francnak.
Sötétben úgyis minden tehén fekete.
Még az is, amelyiknek nem veszünk részt az életében.
Minek azt.
2013. február 8., péntek
Fotómánia
Ma sütött a nap. Mivel délelőtt megengedtem magamnak, hogy az elmúlt napokkal ellentétben ne rohanjak annyira munkába, elővettem a fényképezőgépet.
...ismét örömteli pillanatokban lehetett részem általa.
Kezdtem kedvenceimmel, a hóvirágokkal, "akiket" három napja nem látogattam meg. Három nap nagy idő egy kis virág életében, és én aggódtam, hogy láthatom-e őket teljes pompájukban, vagy legfeljebb már csak elnyílófélben.
De a lehűlés megoldotta a kérdést. A kis virágfejek a fagyos hó súlya alatt roskadozva, zárt szirmokkal álltak.
A kis sarjak, melyek három nappal ezelőtt még csak félig látszottak ki a földből, semmit sem növekedtek.
A Tél uralta a képet, legfeljebb a növénykéket simogató napsugár enyhített valamit szigorán.
...
Később, az Infoparkban is kikéredzkedett a fényképezőgép a tokjából.
Először a fenyőknél, amelyek immár vitathatatlanul hajtani kezdtek. A hosszú tűlevelek között immár ott csücsölnek az impozáns virágkezdemények, fiú-lány verzióban, frissen, üdén, viasztól bársonyosan...
Látjátok? Boldog.
Ugye, milyen hamvas rügyecskék? Viaszburkuk csak lassan ereszti őket, ettől lágynak, puhának tetszenek a szemlélő számára.
Itt a viasz lett volna a fő "attrakció". Tudjátok, hogy szeretem a növények levelén a csillogó vízcseppeket. Itt valami hasonlót lehet látni - viaszból.
De a végén nem csak ettől lett kedves ez a felvétel, hanem a fenyőtűk zöldjén áttetsző, gyönyörű kék égtől is.
Ugyanaz mégegyszer... a viasz kicsit feltűnőbben.
Ez meg a régi nóta jegyében, amin annyit kacarásztunk, mint az egyik legrettenetesebb elkövethető öltözködési baklövésen: "Fiam, a ződhöz jó' megy a kék."
Ha a Természet öltözik így, arra azt mondjuk: gyönyörű.
És még egy kis fenyővirág... :)
...
A következő modellemmel megszenvedtem. Nem is kicsit.
Szép, piros bogyókat fényképezni jó dolog - gondoltam, átérezve a környezet színdinamikáját: kék ég, napsütés, barna gallyak, korhadt lombok - ez csak jó lehet.
Aha.
Az automata fókusz nagyon kényelmes dolog - de néha nagyon bugyuta is tud lenni. Ha a háttérben talál valami számára érdekesebbet, akkor persze arra élesít, és a kép eredeti célja... hát... szóval, mint itt is.
Azért szerencsére nem csak ilyen piros bogyós képet tudtam készíteni.
Íme néhány a jobban sikerültekből:
...
A mai utolsó téma a nád volt.
Igazából ebbe se ma szerettem bele, íme itt vannak tanúbizonyságul a tavaly nyári képeim ugyanerről a kis mesterséges tóról, és a nádról:
Most a tél jégpáncéllal vonta be a kis tó felületét, mely ha vékonyodik is, de tart még. A nád bugái szőke zászlóként lobognak körülötte... és várakozó, reménykedő mozdulatlanság vesz körül mindent. :)
...
Ma ismét megállapítottam, hogy ez a Világ egy gyönyörű hely, élni pedig mégiscsak jó.
...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)