Lassan, csendesen telnek-múlnak napjaim. Alighanem az utolsók a teljes elszeparáltságban, a jövő héttől - saját döntésem alapján - legalább részlegesen be- belátogatok majd az irodába. Nem állítom, hogy a napi nyolc óra bentlét vonzó lenne, azt sem, hogy erre engem bárki kötelezne, mégis, erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy azért személyes jelenlétemmel is hozzátegyek valamit az Ügynökség életéhez, munkájához.
Azt hiszem, a négy órás munkabeosztás lesz most a legkedvezőbb számomra, s nem gondolnám, hogy ez kivitelezhetetlen lenne - egyelőre legalábbis.
A vállalkozásfejlesztési terveimre is tekintettel, meg a bevállalt rengeteg tennivalóra, ez lesz a legjobb mostanában, azt hiszem.
Ma megírtam egy zh-t számvitelből (nem szép dolog ilyesmit csinálni, tudom - de hát puskázás mindig is volt, van, lesz) és 91,8%-os lett.
Azt hiszem, hogy ebben a szakmában én már tényleg mindent tudok és mindent értek, amit tudni és érteni kell.
Viszont a passzív jövedelem elérésének szükségessége egyre sürgetőbb, s azt hiszem, hogy mostanában ennek vetem alá a - látszólag egymástól teljesen független - kezdeményezéseimet.
Két héttel ezelőtt a rosszullétig dolgoztam. Azóta kissé visszavettem a lendületből, de sokáig ezt nem tarthatom, mert van feladat rengeteg.
Utolsó lehetőségek önmegvalósítani? Lehet. De tudom, hogy fel kell állnom és újra lefutni a maratont, immár sokadszor.
Hogy kinek, minek bizonyítok ezzel? Jó kérdés.
Anyámnak már biztos nem. Őt már rég nem érdekeltem... még mikor jól volt, akkor sem.
Talán inkább a kritikusnak, akit belém költöztetett.
Andi lányom tűnődő tekintettel nézett rám.
- Igen, talpra fogsz állni... Te nagy túlélő vagy.
Szótlanul bólintottam.
...
A sárga bankban vezetett számlát már többször be akartam zárni, de valahogy mindig megúszta. Volt olyan, hogy jövedelem sem érkezett rá (jó ideje a kék bankot használom), de a számlához kötött életbiztosítás miatt valahogy mindig megúszta ezt a lépést.
Ez lényegében egy kockázati életbiztosítás, mely az esetleges temetésem költségein túl némi segítséget jelentett volna a gyerekeknek az adósságszolgálat tekintetében.
Lassan ez a cél okafogyottá válik, de nem terveztem az alacsony költségű, de kedvező biztosítással semmit sem csinálni.
A bankba készpénzt felvenni mentem, ugyanis lejárt a kártyám, az újat meg elkevertem valahová - és utána találkozóm lett volna valakivel.
A pénztáros kiderítette, hogy nincsenek leadva az új lakcímkártya adataim, és átirányított ügyintézőhöz, aki kedélyesen, ráérősen beszélgetve le is javította ezeket. Majd kitért a biztosításomra, hogy az a módozat már megszűnt, ami nekem van, és kössek újat.
Elfogadtam a felajánlott lehetőséget, és ki is választottam a "fapados" kockázati életbiztosításom helyett egy "prémium" kategóriásat.
A fickó már nagyon örült, hogy verebet fogott, nyomtatta a papírokat, én meg idegesen telefonáltam, hogy késni fogok a találkozóról.. de a papírok végül megszülettek, s az egyiken volt olyan, hogy "egészségügyi kockázati nyilatkozat".
hmmm... mélyedtem magamba, majd elkezdtem írni:
- 2020.03.10-én in situ mellrák műtétem volt a Szent Imre kórházban. Sugárkezelést, kemoterápiát nem kaptam az alacsony kockázat miatt. Negyedévente kontrollra kell járnom a kórház onkológiai osztályára.
A fickó lesápadt, aztán feddő hangon így szólt:
- De ugye tudja, hogy a biztosító bekérheti az anyagokat?
- Tudom - néztem rá meglepődve, mit képzel ez, nem hazudok, nem azért írtam le, milyen sértő feltételezés már ez, és miért pont most, mikor leírom a kockázatot, miért nem akkor, ha valaki nem vallja be... ezt a nikkelezett biztosítói logikát, ha beleírom, nem lehet csalással vádolni, ezért csalással vádol, ha beleírom... szép.
- Tudom, ezért írtam le - feleltem neki.
Majd leíratta velem ugyanezt még egy példányban (elvileg az a saját papírom lett volna, de gondolom azért íratta le, nem másként jellemzem-e az állapotomat és akkor rám lehet bizonyítani a csalás vádját, röhej.
Mikor mindezekkel készen voltunk, eltűnt az irodában. Fél óra múlva jött csak elő, meglehetősen leforrázva.
- Megmutattam a főnökömnek a papírokat, és azt mondta... ne kössünk új biztostást. Viszont fel se bontsuk a régit, így legalább valamennyit térít a biztosító, ha ne adj'Isten.. érti.
Nagyon értettem.
Annyira, mintha pofon vágtak volna.
Minden lekierőmre szükségem volt ahhoz, hogy emelt fővel hagyjam el a bankot.
És mindezt azért, mert végül rájöttek arra, hogy mégsem akarják nekem eladni azt a szolgáltatást, amit rám akartak tukmálni.
Nem is az volt a legidegesítőbb a dologban, hogy biztosítási csalónak néztek, holott nem is biztosítás ügyben mentem a bankba (ki-ki magából indul ki...). Sokkal inkább az az érzet, hogy bennem már nem látnak lehetőséget arra hogy életbiztosítást kössek, mert komoly kockázata van egy esetleges... khm... kifizetésnek.
Olyan volt ez az egész, mint egy oltári nagy pofon. Mintha azt mondták volna: ne vegyek több tartós tejet.
Pedig mikor bementem a bankba, ragyogóan sütött a nap. Jól voltam, sőt, vidáman, mint aki nem egy tartós tej, hanem egy egész tejüzem megvásárlására készül.
És úgy jöttem ki, mint akit élve eltemettek, leírtak, kész, vége, annyi.
Ne nyissatok számlát a sárga banknál.
