Fejfájás (július végi energiák)

 Harmadik napja fáj a fejem. Meditáció ide, fájdalomcsillapító oda, a tarkóból homlokba átsugárzó, újszerű fájdalom csak rövid időkre enged ki a markából; s az enyhülés idejét hamar követi az újabb kínlódás.

Ha őszinte akarok lenni, nem is vagyok mostanában topon, már ami a szellemi utat illeti - már megint sikerült túl sokat dolgoznom és túl sokat idegeskednem.

Sajnos úgy tűnik, hogy a nyár hátra lévő része sem fog máshogyan telni; elvileg most töltődni, úszni, napozni, tornázni, meditálni kellene - ehhez képest még mindig van június 30-i határidejű elvégzetlen feladatom; nem beszélve az azóta felgyűltekről: áfák, negyedéves MNB jelentések, majd újra bérszámfejtés, azután SREP, nehogy augusztusban mód legyen pihenni.

Közben egyéb üzleti vonalak ügyes-bajos dolgai (a Kékhemü és Vidéke Gazdasági Munkaközösség is ad egyre több feladatot, mivel a megvalósulás előszobájába ért némely projekt); Anyám a maga borzasztó állapotával és lehetetlen viselkedésével (az elmúlt három napban ő is pörgött mint a búgócsiga; tört-zúzott, átrendezte a szobáját és mindent ami a keze ügyébe került; de egy kistányérnyi ételt nem tud önállóan elfogyasztani; etetni-itatni-pelenkázni kell, és közben hallgatni az összefüggéstelen beszédét és a gajdolását). Néha már látom Robin is, hogy sok a Mama neki is; a lányom már inkább itthon se alszik (mondjuk az esetében nem vagyok bizonyos abban, hogy ez nem csak egy ürügy).

Tegnap tehát Mammer is kicsinált engem, jött egyfolytában a hülyeségeivel, hozott fél pár cipőket, metszőollót, lepedőt, ruhadarabokat; összetört poharat, üveges paradicsomszószt; kihozta az asztalát - de mikor mondtam neki hogy menjen be a szobájába, hirtelen látványosan járóképtelen lett. Háromszor szedtem össze a földről, látvány-elterülései voltak; emelgettem, cipeltem a sz@r gerincemmel; lefektettem, már kelt is fel újra és ment megint maradra, maga se tudja, hová, fel-le, fel-le, fel-le. Három darab 0,5-ös Xanax nem volt elég arra hogy leszedálja végre kissé. Erre jöttek (kissé késve) az áfák meg az MNB, s este már én is úgy néztem ki a fejemből, mint egy igazi, istenverte zombi.

Reggelre se lett sokkal jobb: Töpörtyűt úgy találtuk az ólban, hogy már nem sok élet volt benne; hogy mi történt vele, azt nem tudom; tegnap még nem látszott különösebben betegnek, bár ványadt volt, ez kétségtelen - nos, mire eldöntöttük, hogy állatkórházba visszük, már nem kellett sehová sem igyekezni vele sajnos.

El vagyok keseredve miatta; nem csupán a köddé vált 25 ezrem miatt; de amiatt is, hogy nem tudtuk életben tartani - közben visszagondoltam a napra, mikor hagytam Dzseni királylányt választani, és arra, hogy nekem már akkor voltak kétségeim afelől, hogy jó ötlet-e elhozni egy ennyire kicsi gidát - akármilyen szép is.

Megfogadtam, hogy soha többé nem hagyok beleszólást abba (sem), hogy milyen állatot hozok a házhoz. Én aznap éreztem, hogy Töpszlit nem lenne szabad elhozni. Éreztem, de egy fogalmatlan gyerek miatt (akinek négy centis karmai vannak, és tetoválással csúfítja a bőrét, mert azt képzeli, hogy ettől lesz szép), eltekintettem ettől az érzéstől.

Ez hiba volt.

A kecskék miatt egyébként a múltkor Gáborkával is összetűzésbe kerültem. Lent volt az anyjáéknál, de nem bírta túl sokáig a légkört; ezért kitalálta, hogy akkor Sanci - aki alig látja az apját - menjen haza, meg ő is hazajön.

És egyébként ezt csináljuk úgy, hogy lemegyünk érte és a nővéréért Tápiószörnyűre.

Mi meg azt találtuk mondani, hogy ám jöjjön, de akkor Pintyőke hozza fel őket valameddig, mi amúgy is oda megyünk árpáért a kecskéknek, és cserélünk gyereket.

A csere megtörtént a megbeszélt helyen, de Gáborka, alig indultunk el, litániába kezdett, hogy mennyire helytelen a kecsketartás, meg hogy mi megyünk vidékre takarmányért.

Hallgattam egy darabig, de kinyílt a bicska a zsebemben.

- Szóval az, hogy lejöttünk ide takarmányért, az helytelen, de hogy értetek még kétszer ennyit autókázzunk, az rendben van? Fordítva ülsz a lovon - mondtam neki, de nem értett a szóból; konok Bak, hiába, erélyesebben kellett helyre tenni.

Miután elismételte mondandóját, felvilágosítottam a táplálékláncban betöltött szerepéről:

- Kedves Gábor! Lejöttünk az én autómmal, az én kecskéimnek, az én pénzemből takarmányt venni. Ehhez neked semmi közöd. Ez az én ügyem. Te is kaptál Air Soft fegyvereket, éhen se halsz, - legfeljebb akkor szólhatnál, ha a kecskék ennének, te meg néznéd, de erről szó sincs. Vedd úgy, hogy az Air Soft a te hobbyd, a kecskék meg az enyémek. Majd ha lesz saját kereseted, eldöntheted, mire költöd.

Méla kuss volt néhány órán keresztül, de utána bocsánatot kért. Csak belátta, hogy igazam volt. Vagy ha azt nem is, azt mindenképp, hogy rosszul járhat, ha dacoskodik.