A múlt hét csúcsra járatta a konfliktus energiákat; csütörtökön este még kiabáltunk is Galambbal; majd másnapra lenyugodtunk, és a probléma is megoldásra került.
Sajátságos, hogy ő képes belőlem - és mindenkiből - az ellenállás képleteit kihozni, még olyan esetekben is, mikor alapvetően neki van igaza. Ilyenkor megvetem lábaimat, és állásaimból egy centit sem engedve, mekegek és öklelek, mint az a bizonyos Kos, akiről tudvalévő, hogy az aszcendensem ura, s bár ritkán és nem szívesen engedem szabadjára, de bizony ezekben az esetekben nem kér engedélyt.
Mindenesetre az ilyen "árnyék-én" támadások után én vagyok a legjobban kiakadva azon, hogy ezt most hogyan és miért; s neheztelek kissé a másik félre, hogy mi a francért kellett már megint eddig piszkálnia engem; s magamra is, hogy miért hagytam magamat.
A péntek már valamivel könnyebb lett, kora délutánra megtaláltuk a probléma megoldását, s a kommunikáció is elfogadható mederbe terelődött; bár még kissé morgolódott, de levezetőleg; s ismét rá kellett döbbennem, hogy alapvetően nem kíván ő tőlem megszabadulni - csupán régi sértettségek kavarognak ilyenkor részéről a háttérben; s ezek annál bántóbbak, mert míg én ki tudom mondani, hogy
"igen, tudtam, hogy ebből baj lehet, de a múlt héten nem értem rá, mert pénzt kellett keresnem" - arra célozva, hogy csökkentett a fizetésemen egy évvel ezelőtt, s nekem azóta a kiesett jövedelem pótlásáról is gondoskodnom kellett (egyébként a múltkor megköszöntem ezt neki, tekintettel arra, hogy a kiesett összegnek mára már több, mint a dupláját sikerült "pótolnom", s ezzel a lépéssel hozzájárult ahhoz is, hogy így 50+ végre eldöntsem: az alkalmazotti vagy a vállalkozói létformát választom - tehát összességében hasznos volt számomra az akkori "sokkhelyzet"); nos - ő nem képes a szemembe mondani, hogy neheztel rám, amiért nem szakítottam meg teljesen és végképp a kapcsolatomat a Farkassal. Erre mindössze valami alkoholistázás célzott a szövegében; de annyira hadarva és zavarosan, hogy nem is volt módom reflektálni rá; - igazából nem is tudom, hogy akarok-e, mert ezeket a paneleket éppúgy neki kell magában helyre tenni, mint ahogy a másik félnek is saját magának kell feldolgoznia a múltját. Ha engem megkérdeznének, azt mondanám, hogy szerintem mindketten sajnálhatják, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy alakultak; és mindkettejüknek le kellene szűrni a tanulságot, mely szerint kevesebb egóval többre megy az ember. Nincsenek illúzióim, eddig egyikük sem fog eljutni mostanában; a viszonylagos béke már egy hatalmas mérföldkő a történetben; s meglepő módon minden alkoholba fordult korábbi arroganciája ellenére a Farkastól már hallottam, hogy "ne bántsd azt a nőt", mikor beszélgetésünk során még korábban sértettségemnek adtam hangot a fizetésem alakulásával kapcsolatban - a Galambtól még nem hallottam az "alkoholista" kitételen túl mást.
Másrészt, tény, hogy ő volt, aki a sértett félnek érezhette magát - nem de facto, hanem de jure; mert őt zaklatta egy alkoholista hosszú ideig. (Az alkoholista ezzel szemben "de facto" érezheti magát kisemmizettnek, "de jure" semmiképpen sem. ..bakker, ezek mindketten leharcolták magukat, csak más-más értelemben. Szép dolog a szerelem.)
Nos, visszatérve a Galambra, tekinthetné úgy, hogy ez volt az ára a jelen státuszának - az enyémnek meg ugyi a fizetéscsökkenés - és akár érezhetne is némi örömöt ezek a dolgok felett; s erre tekintettel akár el is engedhetné a sértettséget.
Látom ezt én külső szemlélőként.
De én előbbre tartok az Úton.
Mindegy, egyszer majd megérkeznek. Hiszen "Egy a cél: a Cél az Egy."
Mindenesetre amikor péntek délután az Aquarius Astrology heti elemzése került elő valahonnan a youtube bugyraiból, már cseppet sem csodálkoztam, mikor a hölgy elkezdte taglalni a heti, és kiemelkedően a csütörtöki energiákat.
...
Szeretett főnökeim tehát élik életüket, s ezen életek bizonyos szeletei átfolynak rajtam és állapotváltozásokat idéznek elő bennem, mert egy rendszer részei vagyunk mindannyian; s ők számomra a rendszer nem is túl távoli elemei. Avagy: kapok tőlük hideget-meleget. Vagyizé.
Ily módon a tegnapi nap, bár nem hozott hangos vitákat, de a maga módján szintén alkalmas volt arra, hogy energiákat raboljon tőlem. Ez úttal a Kékhemü és Vidéke Gazdasági Munkaközösség (Nyuszika és Barátai GMK, így is szoktam magamban becézni az alakulatot) táján exkalálódott némi nézeteltérés, melynek tengelyében szerencsére nem szerény személyem áll - viszont cs.sszék meg, ha konszenzus hiányában nem adnak egyértelmű utasításokat, ne csodálkozzanak, ha a végrehajtás nem lesz mindenki számára megfelelő. Avagy: az urak tárgyaljanak, egyeztessenek, a végén szálljon fel a fehér füst a közös akarat szimbólumaként, majd ezt követően utasítsanak. Ahh.
...
Saját életemet tekintve, a Skorpió hava volt az a hónap, ami a maga könyörtelenségével rákényszerített arra, hogy kilépve a gyász energetikájából, nekiálljak újra összerendezni mindazt, ami szétgurult.
Már korábban is megfigyeltem, hogy az életnek van egy dinamikája. Először a durvább megpróbáltatások jönnek (élethez, egészséghez, családi kapcsolatokhoz köthető terhek), majd miután ezek mintázata átalakult, és túl vagyok a realizáción - nos, akkor jönnek az átalakulás következtében az anyagi megpróbáltatások.
Jelenleg ebben a szakaszban vagyok; köszönhetően annak, hogy amíg bővebben volt forrásom, sokat beleinvesztáltam Roberto családjának jólétébe. Tettem mindezt abban a tudatban, hogy jót cselekszem vele - a gyerekei tekintetében mindenképpen, de talán a hülye anyját illetően is, még akkor is, ha az talán fel se fogja. (Ismerem ezt a jelenséget is... anyámat is a pszichiátrián kezelték anno).
Ennek köszönhető, hogy mindkét, a mi gondozásunkban lévő gyereke érettségit adó iskolába jár végre; hogy Gáborka lassan bekerül a saját három gyermekem mellé a büszkeségeim közé - s ez nagyon jó érzés számomra.
Kevésbé jó, mikor végiggondolom az anyagi helyzetemet.
Kevésbé jó, mert be kellett látnom: azzal, hogy az Anyám révén korábban rendelkezésemre állt forrásokat továbbadtam, a saját egzisztenciánkat sodortam veszélybe.
Róbert az utóbbi másfél évben - bár ő megsértődne ezen - de nem sok mindennel járult hozzá a családja fenntartásához. Épp a múltkor konstatáltam is, hogy bár volt egy év, mikor a családi költségvetésben megengedtem magamnak, hogy az úgynevezett társam jövedelmére is számítsak - nos, rá is faragtam, gyorsan összetörte a lábát, s azóta olyan mint a hunok (hun keres pénzt, hun nem, leginkább nem, annyit semmiképpen sem, hogy ezt az albérletbe fordult életformát fenn tudja tartani).
Tehát az anyám által átadott karma - a nő csak magára számíthat - továbbra is működik az életemben; sőt, már a lányom életében is tetten érhető.
Na ezt meghaladni bármelyikünknek is, ez nehezebb lesz, mint anno az úszás tanulás.
Mindenesetre jelenleg a 24. órában vagyok arra vonatkozóan, hogy áthangoljam a gazdálkodásomat, s benne mindazt, amit vállalkozásról, családról, pénzügyekről gondoltam.
Tulajdonképpen, ha pozitívan nézem, jó is, hogy ilyen lépéskényszerbe kerültem. Jó, mert most, ezáltal, kaptam egy lehetőséget arra, hogy a sarkamra álljak és szétválasszam egymástól a cég ügyeit és a magánéletet. (Ezt az elkülönülést már rég meg kellett volna tennem, egyetlen dolog választott el ettől: a saját jó szívem).
Mindenesetre most lépnem kell. Remélem, még időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.