Felemelkedési idővonal

Mielőtt még mindenki émelyegni kezdene, hogy milyen ezoterikus bullshitet szeretnék itt már megint előadni, el kell mondjam, hogy - meditáció ide, energiakezelés oda - a címbéli kifejezés a maga elvontságával számomra sem volt az a szóösszetétel, melynek valóságtartalmával olyan könnyen azonosulnék.

De az elmúlt napokban más jelentést kapott ez a kifejezés.

Kezdődött azzal, hogy meghallgattam Dr. Joe Dispenza egynémely előadását - ez egy ingyenes bevezető kurzus volt egy borsosabb árú privát lehetőséghez, mellyel annak árfekvése miatt jelenleg nincs módom foglalkozni.

De nem lehetett véletlen, hogy nekem ezeket most meg kellett hallgtni. Megérintett az élettörténete, a fiatalkori baleset, a sok csigolya sérülés - ha valaki, hát én pontosan tudom, hogy milyen rettenetes fájdalmat és mozgáskorlátozottságot tudnak ezek okozni.

Neki pl. azt mondták a kollégái, hogy soha nem fog tudni járni.

Mikor elmondta az öngyógyítása folyamatát, hogy hetekig csak feküdt mozdulatlanul, és közben a belső kulcsot kereste - nos, óhatatlanul analógiát vontam a története és a saját gyógyulásom története közé.

Mozgásszervi bajaim okozzák a mai napig is a legtöbb panaszomat; s ami vele történt - nos, az pontosan ugyanaz a gyökércsakrából építkezős gyógyulási folyamat, mint amire nekem is szükségem van ahhoz, hogy meggyógyuljon a gerincem.

Egy ideje már kutatom az okát, hogy miért nem gyógyulnak mozgásszervi panaszaim annak ellenére, hogy rendszeresen foglalkozok velük (ennyi törődés más bajoknál már hozott eredményeket). Október elején a korábbi panaszokhoz ráadásul újabb csatlakozott, a kezeim felső ujjperceinél sajátos duzzanatok keletkeztek, amitől az ujjaim behajlított tartst kezdtek felvenni.

- Köszvény! - riadtam a jelenségre; szomorúan mutattam Robinak, aki csak annyit mondott:

- Mint Anyukádnak szegénynek. Emlékszel? ...De én így is szeretni foglak.

Néztem rá, hogy mit beszél hülyeségeket (avagy a szerelem az vajon mi; bár semmi, nem arról beszélt hiszen); majd elméláztam szegény Anyám kezének emlékén; szegényemnek az összes ujján ez volt már a végére; úgy látszik, ezt is örököltem (sarokházak helyett, francba), majd elmentem Segítőmhöz, ahol hosszasan hallgattam a hullámgenetikáról; s arról, hogy nem arról szól ez a történet, hogy mit öröklünk DNS szinten, hanem sokkal inkább arról, hogy mit kapcsolunk be egymáson és saját magunkon, leki alapjainkon. Ehhez meghallgattam még Barnai Roberto mondandóját is a tárgyban (nagyon laza előadásmóddal kezelte a kérdést, legalábbis nekem úgy tűnt; az alapkonfliktust a mozgásban való akadályozottság megélésének tudja be, míg a gyógyulást a türelem, a konfliktusból való kilépés, némi borogatás és az ízületek mozgatása jelenti. És ennyi. Semmi hozzáadott dimenzió, mert az többet árt, mint használ.)

Segítőm fizikai síkon a húsfélék kerülését és az almaecetes vizet írta még mindezekhez elő, s én olyan voltam mint a rossz diák, nem igazán fogadtam meg ezt a tanácsot. Illetve, húst talán kevesebbet fogyasztok, de az almaecetre még nem szántam rá magam.

Barnai Roberto előadásának azonban ebben a kérdésben is volt némi valóságalapja, az utóbbi időben komoly nehezítettségem volt a mozgásban - a gerinc- és csípő fájdalmakat tetéző térdízületi reccs, melyről itt megemlékeztem, és az azt követő, hónapokig tartó kínlódás kicsinált már, s igen, mikor jöjjön a helyreállítási szakasz ebből, ha nem a gyógyulási folyamatok beindulása után?

Tehát lelkem mélyén igazat adva Barnai Robertónak, elhatároztam, hogy türelmes leszek és nem pánikolok, bármit is talál még ki a szervezetem mozgásszervileg. 

Az epigenetikai vonalat sem tudtam teljesen annuálni, mert ismét eszembe jutott az a meditáció, melyben a sorsazonosság átvállalás feloldását kértük szeretett Nagymamámmal; s ennek nyilvánvaló hatásai gyógyulásomra - mint egy lekapcsolt kapcsoló. (Uff. Vagy inkább: Off.)

Segítőm hosszan beszélt arról, hogy a Földünket és az egész világegyetemet átszövő energetikai háló struktúrája megváltozott; s ez is furcsa módon rezonált arra, amit én az előző napokban éreztem. Korábban az energiahálót (Szeretethálónak is nevezik) transz állapotaimban ritkásabb szövésűnek és magenta színűnek érzékeltem, sajátos és jelentős kapcsolódási ponttal a szakrális- és a manipura csakráknál.

Mostanában felváltotta ezt egy vékonyabb, fehér "fonálból" készült, sűrűbb szövedék; s ez a szövedék támogatta a térdízületem gyógyulását is; egy vizualizáció során láttam, ahogy ez a sűrű szövésű háló beborítja, megerősíti azt.

Térdízületem, bár még nem tökéletes, de már nem okoz olyan éles fájdalmakat, mint korábban; s határozottan érzem benne a gyógyító erők munkáját.

Majd Dispenza előadásaiból következett mindehhez néhány momentum, melyek megszólítottak. Az egyik, a "légy annyira tudatos, hogy sose legyél tudattalan" megközelítés, melynek köszönhetően immár nem csupán éber állapotban figyelek arra, hogyan tartsam az ujjaimat, de éjjel is felébredek, ha kellemetlenül begörbítem őket, mint egy karvaly, mikor meg akar ragadni valamit.

Sajnos az még nem derült fényre, mi az a "valami", amit erőlködve meg akarnék ragadni, pedig a gyógyuláshoz talán fontos információkat hordozna az is.

De tovább gyakorlom a tudatosságot, remélve, hogy egyszer ez is felszínre kerül, és végre el tudom engedni. (Tudod, mi az elengedés titka? Ne fogd meg! - mondja az egyszeri vicc, és milyen igaza van.)

Az átalakuló Szeretethálónak azonban más hozadéka is volt testemre.

Dispenza előadásaihoz két bónusz meditáció is járt. A második a Lehetőségek Teréről szólt, ambivalens érzeteket keltve bennem; az első viszont - a gyógyulásról. Arról, hogy hogyan tudsz új emberré változni. Annak is az első lépéséről: meg kell fogalmaznod, hogy milyen emberré szeretnél válni.

Tudjátok, sokfelé csapongó képzeletem nehezen talált olyan célt, célokat, amelyek mentén újra építhetném magam. Az évtizedes rögzültségek - korlátok, a kiégés, a csalódások és bánat-energiák, majd az ezek mentén kialakuló betegség - túl sokat vettek ki belőlem, s ezek a hiányok, mint kérdőjelek állták a Teremtés útját. A meditációnak köszönhetően végignéztem a vágyaimon, majd a saját testemen, és rá kellett jönnöm, miért is megy nekem annyira nehezen ez a gyógyulási folyamat (holott már saját bőrömön tapasztaltam, hogy képes vagyok rá).

Nagyon egyszerű az ok. Annyira egyszerű, nem csoda, hogy ilyen sokáig árnyékban maradt.

Valahogy úgy hangzik, hogy "de mire megyek az egészséggel?"

Úgy értem: ahhoz, hogy legyen értelme meggyógyulni, ahhoz olyan emberré kell lennem, aki élvezi az életét, öröme van benne; s csak akkor lehet örömöm az életemben, ha nem csupán egészségem, de erőm is van, hogy kedvem szerint formáljam.

Hisz mindenhez, ami ennek az újonnan vizualizált élettervnek a része, alapfeltétel a test elegendő ereje, szívóssága, kitartása. 

("Szabad neked önmagad támogatni" - mondja Antónia a kedvenc gerinc gyógyító meditációmban, de.. .ahhoz is kell erő, hogy magad tudd támogatni.)

Hátgerinc gyógyító meditáció

De térjünk vissza Dispenzához és ahhoz a meditációhoz, melyben volt szó az újra huzalozásról, a szokások, idegpályák, reakciók újra huzalozásáról annak érdekében, hogy új emberré válhass, olyanná, amilyennek lenni szeretnél. S ahogyan mindezeket hallgattam, és magam elé képzeltem a nyomorult gerincemet, törés, sérvek, egyenletlenségek - nos, egyszer csak láttam, ahogy a legjobban kitett területeket egyenes, fényes fonalak, drótok támogatják meg, rögzítik, beépülve belé erősítik.

Nagy boldogság érzete járt át. Éreztem, hogy megvan a hiányzó láncszem (kötéldarab?) a gyógyuláshoz.

Valaha, mikor elkezdtem ezt az utat, elhatároztam, hogy addig nem állok meg, amíg az egészségem jobb nem lesz, mint amilyen a betegségem előtt volt.

Igen, több életerőre, vitalitásra, energiára, örömre, fényre, levegőre van szükségem. Annyi nem elég, hogy meggyógyulok. Meg is kell erősödnöm, mert még sok mindent szeretnék elvégezni.

Pár nappal később egy oltakozási vitában találtam magam - igyekszem ezeket kikerülni, mert parttalanok, de akkor még gyanútlan voltam - s ott olvastam, hogy valaki gúnyolódott a "másik oldal" képviselőinek látásmódján, a címbéli kifejezés értelmetlenségét hozva fel például.

Ekkor villant belém a meggyőződés, melynek hangot is adtam: a bullshitnek vélt jelenség igenis létezik. A saját kis életemben mindenképp.

Hiszen... ha tavaly ősszel nem térek le a TB által követendőnek vélt csapásirányról, és javallatukkal szembemenve nem kezdem el a progeszteron krémet, a gyógygombát, az energiakezeléseket, az önismereti munkát - nos, akkor mostanra már megszabadítottak volna a méhemtől; talán dolgozni se tudnék; sötét és kilátástalan nyomorban várhatnám a leszázalékolásomat, amikor is pár forintot tán hozzám löknének...

Ehhez képest az azóta eltelt idő igenis, a saját, személyes Felemelkedési Idővonalamon zajlott; s az a másik, számomra nagyon rossz energetikával bíró alternatív valóság aláhanyatlott és eltörpült, mint az emelkedő repülőgép alatt a kifutópálya.

S ha most az a célom, hogy tovább emelkedjen a repülőgép, nos, miért ne?

Várnak az újabb magaslatok, s a Nyilas beköszöntő időszaka tiszta energiákkal segíti a folyamatot.

Az elmúlt években még nem volt ennyi energiám ebben az időszakban. És ezen még sokat lehet fokozni.

(Mantra: Kérem a Fényt, kérem az Erőt. Lehorgonyzom a Fényt, lehorgonyzom az Erőt. Ismételgetve, vizualizálva. Múltkor pl. 40 hosszon keresztül az uszodában. És igen, használ. Kérd a Fényt, az Erőt, az Örömöt, a Szabadságot, a Bőséget. Kérd, és horgonyozd le az életedben. Így legyen, mert így van. Köszönöm, köszönöm, köszönöm, megtörtént, megtörtént, megtörtént.)

És azóta fájdalmak nélkül, vidáman, a jövőbe vetett izgatott, boldog várakozással ébredek reggelente.