Devecseri Gábor: Csak

Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,

ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,

vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,

vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni

mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.

Devecseri Gábor (1917. február 27. –1971. július 31.)

Tompa Mihály: Téli zöld

‘Miért örűltök a tavasznak,
Földnek virágai!?
Ha ismét elhervadva fogtok
A sirba szállani!
Virágtalan fog állni a rét,
Lombatlan lesz az ág...
Mit ér a disz, ha hervadandó?
S a kurta ifjuság?

Mi haszna hordom én pirosló
Virágom, levelem?
Tavasz mindenható tündére!
Vagy oltsd el életem,
Hogy kurta napjaim virúlat
Többé ne érje, - vagy
Az ősz derén, a tél fagyán is
Zöld köntösömbe’ hagyj!’

Igy háborogva, mond a tündér:
»Mit kívánsz, balgatag?!
Az ősz derén, a tél fagyán is
Zöldelni hagyjalak?
A hervadás szelid halálát,
Éltedtől elvegyem?
Boldog, vidám megifjulásod
Tavasszal ne legyen...?

Ne bánd, hogy meghervadsz, elalszol,
S ifjuságod rövid;
Ébrenlét s álom alkotják az
Életnek gyönyörit.
Sziklákon a moh száz tavaszt lát, -
Egyet a liliom;
S amaz, rideg tengésben él, - ez
Gyönyörben gazdagon!«

De ő mégis csak zúgolódék...
S mond a tündér: legyen!
S reá zsibbasztó, tompa álmat
Bocsáta hirtelen...
Rideg tél volt, midőn felébredt.
Meghalva volt a föld;
Csak ő állott a holt világban
Zölden, a téli zöld.

És míg örűlt e változásnak,
Bánat rengette meg:
Kis kék virága lőn, az ékes
Piros fürtök helyett.
Meghozza azt is a tavasz majd!
Igy biztatá magát.
Kitől az ősz nem vett el, annak
Diszt a tavasz nem ád!

S egyedül állt... a gyönge társak
Mélyen aludtanak;
Nem zengett víg dal, - és körülte
Nem csergett a patak.

Föltépett lombja nászbokréta
S halotti koszoru...
Ő a rideg, kiholt világban
Leginkább szomoru!

Fagyolvasztó lehelletével
Megjött a kikelet:
Öltöztetvén diszes ruhába
A halmot, réteket.

Örült minden, buzgott az élet
Az új lét ünnepén;
Csupán ő nem tudott örülni
A téli zöld, szegény!

A tündér megjelenve monda:
Remélj...! s türd sorsodat!
Örök zöld vagy, bár elveszítéd
Piros virágodat.
Egyik szivnek reményt ad a sors,
Másiknak örömet;
Ha nem kellett öröm: reményben
Éld át az életet!

Szépség

...ismét az az időszak jött el az életemben, hogy zsúfolásig kell raknom szépséggel. Annyi szépséget kell belesűrítenem, amennyit csak tudok, amennyire képes vagyok...

Álmodtam csillagot

...ma reggeli képek. Lélekemelgetőnek. Rám fér.

Napoleon Boulevard: Álmodtam csillagot

Ecce homo(k)

És most jöjjön estére egy kis, elrettentő történet, neten pár után keresgélő kedves ismerőseimnek és ismeretlenjeimnek.
- Megírod. Figyelj, ezt biztos megírod - mondta kissé zavartan, az emlékek nyomása alatt. - Ha nem velem történik, nem hiszem el, hogy ilyen van. Mondom, megírod.

Rajtam ne múljon. Megírom.

- Tudod, a R. Már tíz hónapja voltunk együtt. Egész jó volt. Tudod, én is szeretem a kocsikat. Ő meg autókereskedő. Jöttünk-mentünk, üzletelgetett, randizgattunk... jó volt. El bírtam viselni ezt az életformát. Mondjuk, az kicsit fura volt, hogy nem akart összeköltözni, de végül is, ebben a korban már óvatos az ember... nem is erőltettem. Eljött a karácsony, elhozta a kislányát is. Drágább ajándékot vettem neki, mint a saját lányomnak. Ott tartottam őket, etettem-itattam. Ez egy dolog. De R-nek semmi nem volt jó! Mindenen fanyalgott, a kaján, az ajándékokon... mindenen.
Pár nappal karácsony után az egészet hosszasan ki is fejtette, hogy velem mennyire unalmas, és ez az egész mennyire gagyi.
Eldurrant az agyam, hiszen én a lehetőségeimhez képest igyekeztem mindent megadni nekik... Jól összevesztünk, ki is dobtam.
...nem sokkal később, némi kutató munka után, megtaláltam a számítógépemen egy linket.
Azt hittem, tudod, hogy már megint, mint annyiszor, valami másik nő van a dologban. Én erre már fel vagyok készülve... sajnos, sokszor megtörtént. (Együttérzően bólogattam, pontosan tudom, miről beszélt).
- De arra, amit találtam... arra... nem voltam felkészülve!!! Tudod, mit csinált???
- ?
- Egy férfiaknak való oldalon kínálgatta magát! Biszexuális!!! És én ezt nem is sejtettem!
...
- Az egy dolog, hogy az embert megcsalják... egy nővel... de ez? Gusztustalan, rettenetes!
...
- Annyira megundorodtam... mindentől. Tőle, önmagamtól... mehettem tesztet csináltatni, biztos, ami biztos... és egyáltalán...
...
- Most? Kondizni járok. Legalább fitt leszek. Ez is valami.
...
Hát tényleg.
...
Legyetek óvatosak, csajok. Sose lehet tudni, kiben, mi lakik...

Szemléletfejlesztés - egy újabb megszívlelendő szösszenet

...szeretem a Szemléletfejlesztés oldalt. Ha valaha eljutok odáig, talán egyszer benevezek a teljes programba is. Addig is... maradnak az emailek, melyeket meg-megújuló érdeklődéssel olvasgatok.

Mint a mai jótanácsot is.

"Tapasztalatom szerint a legjobb, ha idnként rászánunk egy-egy napot, és végiggondoljuk a szokásainkat, az életünkbe rendszeresen visszatérő jelenségeket, a rutinjainkat, és igyekszünk azokat úgy átformálni, hogy az álmaink felé segítsenek minket. És itt nagyon fontos, hogy körültekintően gondolkodj! Hiszen amint láthattad, a józan paraszti ész gyakran pont, hogy ellentétes eredményre vezet, mint a szándékod!"

(Az általánosítás veszélyeit fejtegette az írás, teljesen jogosan. Pl. a devizahitelek általában olcsónak látszottak. KedvencEmnek sikerült rólam pl. a jegybanki alapkamattal történő elszámoláshoz képest 750 ezret legombolnia 10 év alatt oly módon, hogy a szerződés szerinti THM alapból alacsonyabb volt, (8,16%) mint az induló jegybanki alapkamat (11,5%) sőt, a futamidő több, mint felében a jegybanki alapkamat magasabb volt, mint a szerződés szerinti (és be nem tartott) THM.)

Tehát általában lehet, hogy jók voltak a devizaalapú(nak csúfolt) hitelek... valakinek, valamire...

A szokásaim átalakításáról annyit: rendszeretőbbnek kell lennem. Ez a legfontosabb. Takarékos az már vagyok, az önsanyargatásig - rendszeretőbb még nem.

Nem kéne ebbe beletörődni. Igaz, hogy időt, és energiát vesztek általa.

KedvencEmről újra...

Miután az influenza kiütéssel győzött, és harmadik napja nem vagyok olyan állapotban, hogy elhagyjam a házat, akár csak az udvarig, ezért jobb híján nekiálltam a kedvencEmtől kapott iratcsomónak.
Azzal kezdtem, hogy elolvastam a szerződésnek nevezett fércművet, melyre jogokat alapítottak velem szemben; amelyre hivatkozással megüldöztek vagy másfél éven át...
Hát nagyon gagyi.
Szó nincs devizáról, a főkövetelés forintban van megadva. A kamatok és törlesztőrészletek vonatkozásában van valami CHF, de a THM 8% körül van rögzítve, és forintábilis ütemezés van mellékelve (melyhez nem tartották magukat a terhelési értesítőkön). Az egész egy nagy katyvasz, még az én nem ügyvédi szememmel is. Ráadásul a kereskedő, aki szerződött velem - ő sincs azon a listán, akiknek volt ehhez engedélyük.
Ezeken felbuzdulva, tegnap bedögönyöztem a papíralapú elszámolásukat (vagy minek nevezzem, eléggé gagyi az is) egy excelbe, ma pedig az egészet átszámoltam jegybanki alapkamaton. Az jött ki, hogy 550 ezer + VH díjak járnak vissza nekem. (Az is volt vagy 200 ezer). A 3 milliós eredeti összeghez képest. Alig vagyok átverve... Semmiség... (És ez a kisebbik tétel. Csoda, hogy padlót fogtam?)

Jó lesz az a lóvé majd két év múlva is, addig kicsit még hadd kamatozzon. Ez se rosszabb, mint egy bankbetét. Legalább addig is tranzakciós illeték mentes, amíg a bankban tartom :-D
Nincs mitől tartanom. Igazán nincs.

Ügyvéd Úr, Önön a világ szeme! Mindent bele! Hajráf! :-))

Miért legyél Te a legfontosabb a saját életedben?

Mert rajtad kívül senki nem érezheti át magát az életet. Hiába vesz körül szépség, ha Te nem látod. Hiába szól a legcsodálatosabb zene, ha Te nem hallod. Hiába szeretnek több ezren, ha Te nem érzed. Ha Te nem vagy jó passzban semmi sem elég jó és semmi sem okoz örömet. Legyél Te a legfontosabb saját magad számára, elsősorban önmagadat szeresd - mert utána az érzékelésed is megváltozik és teljesebbnek érzed az életedet is.

Minden a saját érzéseidből indul ki... Minden...
A mindenkori lelkiállapotod erősen befolyásolja azt, ahogyan az életet, a körülményeket érzékeled. Legyen a Te jólét-érzésed a legfontosabb a számodra, mert ha Te nem érzed jól magad, azzal mindenki veszít - nem csak Te.

...

(Adni csak az tud, akinek van miből.)

Kreatív

...mostanában kirándulásokat teszek a gyöngyfűzés birodalmába. Messze vagyok még a profitól, de szeretem csinálni. Mondjuk, jobb szemek kellenének hozzá... de sebaj. Amióta felfedeztem a 200 forintos zacskós kifúrt féldrágaköveket, ihletet kaptam.

Banduci megjegyezte: Anyuci, Te régen is szeretted a drágaköveket. Hol vannak a topázok?
Tényleg. Hiszen nekem van egy egész gyűjteményem: rubinok, topázok, smaragd, napkő...
Csak azok nem kétszáz forintos játékszerek.
Mostanában nagyon nem aktuálisak. Egészen megfeledkeztem róluk.
Pedig gyönyörűek.
...elvagyok én ezekkel a 200 forintos játékokkal is.. Fő, hogy van mivel játszani.

A képen akril- és kásagyöngyöket, füstkvarcot, rózsakvarcot és hegyi kristályt láthattok. A középen látható rózsakvarc szett miatt (amit magamnak szántam) lesz vitánk Andival. Már rácsapott... :-)

Ráadás: egy korábbi horgolmány, Andi pénztárcája.


...amíg az ember képes alkotni a saját gyönyörűségére, addig nagy baj nincs...

Süllyedő hajó

http://privatbankar.hu/penzugyek/magyar-milliardok-kulfoldi-szamlakon-nem-mindenki-bunozo-interju-266263/


...külföldre menekül innen a tőke és a munkaerő is. Lehet dumálni, hogy milyen jó az országnak az a jövedelemtranszfer, amit a kint munkát vállalók hazaküldenek. Ezzel szemben a nagy büdös igazság az, hogy ők is csak annyit küldenek haza, ami a legszükségesebb. Akinek meg itthon képződik jövedelme, akármilyen színű, az menekíti ki. A két transzfer egyenlege egyértelmű. Rengeteg pénz hagyja el ezt az országot... és az emberek is.
Innen minden és mindenki menekül.

Nem is rossz hely Sopron, ha jobban belegondolunk.

Sőt.

:)))

Irigy Hónaljmirigy: Száguldás, Porsche

Reggel hattól este tízig

(Metszeni kellene. Az almafa hajtásai piroslanak. Én meg... hullafáradt vagyok és nyakig taknyos. A héten sikerült magam agyondolgozni. Vagy inkább agyhelyen. Nem elég, hogy megint undoritisz számuszom van, ami egy ronda és lassan gyógyuló betegség, de már megint azon jár a fejem, hogy soha nem fogom megérteni, hogy miért kell a kákán a csomót keresni, és nem lenne-e jobb nekem bárhol máshol. Ezzel a mentalitással még soha, sehol nem találkoztam, ez helyi specialitás, a bányahangulat velejárója. Pedig, esküszöm, ez az elvégzett munka olyan tiszta, hogy enni lehet róla. ...persze, épp ahhoz készülődnek. Javában zajlik a tálalás, és olyanok, mint a rossz vendég: megvizsgálják nagyítóval a damasztabroszt, hogy nincs-e rajta akár egy aprócska pötty is. ...mintha pöttyös asztalról nem esne jól az étel az éhezőknek. Tanulság: ezek nem eléggé éhesek... én viszont ettől a hozzáállástól nem leszek jóllakottabb. Legfeljebb dühösebb. Persze: stressz az, mikor az ember mások hülyesége miatt magát bünteti. Le kellene már szoknom végre erről. Igazán.)
...
- A k.anyjukat ezeknek. Az ember reggel 6-tól este 10-ig itt árulja a Fedél nélkült, és mindenki csak elhajtja. Nincs pénzük... Samsung telefon, és nincs pénze... menjen az ilyen a k.anyjába - kortyolt bele a táskájából előhúzott kannás csodálatosba. Kis erőgyűjtés után folytatta a monológot:
- Reggeltől estig az utcán vagyok, és milyen emberekkel találkozom! Nem elég, hogy pénzt nem ad, de még azt is mondta, hogy álljak arrébb! Mintha nem lenne az utca mindenkié! A jó büdös k.anyját a fajtájának!

A mellettem letelepedő, meghatározhatatlan korú fickó elemi italszagot árasztott. Egész megjelenése mélységesen emlékeztetett J rosszabb pillanataira, beszéde és önértékelése is, a sok trágár szófordulattal, embertársai lenézésével, és azzal a különös és teljesen alaptalan kivagyisággal. Nem is értettem, hogy ez is, miért pont engem talál meg, épp az előbb hajtottam el, eléggé röviden és velősen (- Megbocsát? - Nem! ...), felrémlett előttem Morgó, akiből, miután elmeséltem a múltkori sztorit a táncos lábú ingatlanügynökkel, kitört a röhögés és azt kérdezte: Te vonzod ezeket?
...tehát felrémlett előttem Morgó, és meg kellett állapítanom, hogy igaza van, én tényleg vonzom ezeket.
Mélyen befordultam a horgolásminta rejtelmeibe.
De csak nem hagyta abba.
- A múltkor is, hogy jártam? Én 35 forintért veszem darabját a Fedél Nélkül-nek. 35-ért. Volt egy fickó, elbeszélgettünk, vett újságot. Azt hittem, rendes fazon, adott egy pénzérmét. Én nem néztem meg, nem vagyok bunkó. Csak, mikor elment, akkor láttam, hogy ötforintost adott. Ötforintost! Mérgemben rögtön belehajítottam az első kukába! Hogy nem sz.rja össze magát! Milyen emberek vannak!
- És a többiek is! Még, hogy nincs pénzük! Csak nem akarnak adni! A férgek! A rohadt k.anyjukat! ...jó, én megértem, sok olyan van, amelyiknek még mosakodni is derogál. Én minden nap mosakszom, és zoknit is cserélek. Ők nem. Hosszú szakállat növesztenek és messziről bűzlenek. ...Na azok a csövesek. Én csak hajléktalan vagyok. És hajnaltól éjszakáig dolgozok.
Míg beszélt, erősen rágondoltam a pénztárcámban didergő, összesen 150 forintra, és arra, hogy mit össze nem dolgoztam egész héten. Rágondoltam az elkövetkező hétre is, ami még fizetésig hátra van, meg a gyerekeimre, akiknek enni kellene adnom addig is... és nem szóltam semmit, csak kicsivel még buzgóbban csomóztam a cérnát. A nyelvem hegyén volt, hogy ha lenne is pénzem, akkor is lenne nemesebb cél az életemben, amire költhetném, mint az, hogy hozzájáruljak egy olyan ember újabb kannás bor adagjához, aki még ráadásul utálja is azokat az embereket, akik esetleg segíthetnének rajta. Mi tagadás, viselkedését nagyon ellenszenvesnek találtam. (Aztán eszembe jutott, hogy a kannás bor ugyan igen ártalmas, de semmivel sem megvetendőbb cselekedet kannás bort szopogatni bánatában egy elárvult embernek, mint valami pénzes mókusnak drága partikon elszórni a pénzét és megválni egy időre a józan eszétől).
És itt jött elő Hamvas Béla, meg a tükör-törvények.
Érdekes párhuzamot fedeztem fel közte és saját magam között: én is utálom a nálam jobb módúakat... undorítónak és ellenszenvesnek tartom, ahogy sz@rnak a világ bajára. És - igen - azért különösen rühellem őket, mert nekik sikerült. Nekem meg, aki egész életemben güzültem, és a képességeim még jobbak is, mint némelyiküknek - nekem nem.
Ebben hasonlítottunk egymásra, én, meg a hajléktalan: mindketten meg voltunk elégedve a saját képességeinkkel, és többé-kevésbé mindazzal, amit a boldogulásunk érdekében az utóbbi időben megtettünk... és mindketten másokat okoltunk a sikertelenségért, az irántuk érzett negatív érzelmekkel tovább mérgezve saját lelkünket.
Elképedtem a felfedezett párhuzamon.
Ha az ember ezt így kívülről nézi, meglehetősen ellenszenvesnek tűnik...
Tovább gondolkodtam, azon tűnődve, hogy mi ennek a viselkedésnek a kiváltó oka? Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a tehetetlenség érzése.
Az az érzés, hogy a sorsunk irányítása kicsúszott a kezünkből, hogy mások jóindulatára vagyunk szorulva. Valahogy úgy, mint ahogy a megbocsátást is a félelem akadályozza: a félelem attól, hogy az ellenünk elkövetettek a jövőnket is hátrányosan érintik...
Azt hiszem, az emberek negatív érzéseinek a hátterében általában és jellemzően nincs semmi más, csak félelem.
...
De ezek is csak érzések.
És mint tudjuk, az érzések szubjektív dolgok.
Tehát programozhatóak.
Talán még a félelem is.
...
IHM: Borból jó a kannás

Six days - Tokyo Drift


...ha már autók.

Eldalolt járgányok

...szomorkás szürke szombatra kis hangulatjavító... :-)

Megdönteni

...ez a legjobb választási plakát, amit valaha láttam. Nagyon tetszik!! 

A mai magyar állapotokra jellemző, hogy csak az interneten terjed (ha nem sikerül az akció, lehet, hogy már ott se lehet majd ilyesmire bukkanni... csak, mert Magyarországon szabadság vagyon.. ja.)

DE!

Van egy dolog, amiben az ellenzéknek előnye van, még akkor is, ha próbálják elnyomni.

Ez a dolog a TEHETSÉG.

Lesír erről a plakátról is: légis, könnyed, humoros, elegáns.

Nem úgy, mint a FIDESZ csapból is folyó plakátjai a rabosított baloldali figurákkal, köztük Vikóca bohóccal...

Tehát: a cél egyesít.

...egyébként egy férfi számára  az a lehetőség, hogy őt Szabó Tímea dönti meg, annyira nem is lehet borzasztó. Sőt. :-)

Elmúlik

Napok óta sír a lelkem.  Napok óta sírok reggel és zokogok este. Ezzel fekszek és ébredek, és nem értem, miért kellett idáig eljutni, miért kell ezt az egészet így megélnem... megint Borzasztót használok, hogy egyáltalán álomba tudjam sírni magam.
Teljesen kikészültem, rövid idő alatt.
Tudom, természetes dolog, hogy a gyerekek felnőnek és kirepülnek. Azt is tudom, hogy ez az időszak nagyon fájdalmas, soha-be-nem-gyógyuló sebeket hagy az anyai lelken. Az enyémen mindenképpen.
Tegnap este volt egy olyan gondolatom, hogy minden gyerekem, mikor elmegy, szabályosan kimarcangol belőlem egy darabot... egy darabot, aminek a helyén eztán mindig hiány lesz, fájdalmas, be-nem-gyógyuló seb, melyhez még hozzáérni is kegyetlenség.
Míg Zsolti fiam távozásakor szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy - bár haraggal és ellenérzéssel vált el tőlem - de meg fogja állni a helyét a Zéletben - most, fogalmazzunk úgy, erős kétségeim vannak.
Banduci úgy döntött, hogy önállósítja magát.
No nem egészen önállóan jutott erre a gondolatra - a félévi rettenetes után, az iskolában adták értésére, hogy jobb lesz, ha keres magának másik iskolát, mert ennek a jóhírű intézménynek semmi szüksége rá, hogy tovább rontsa a statisztikájukat.
Mondjuk, ez is szimpatikus megoldás az oktatásnak eme fellegvárától, három és fél ott töltött év után, másfél évvel érettségi előtt szabályosan eltanácsolni egy gyereket, aki nem is lóg, nincs magatartási gondja, összesen annyi a hibája (és ez nagy hiba, tudom) hogy b.szik tanulni, de azt is csak ésszel, hiszen eddig még csak évismétlésre se bukott. Ismerjük Banducit: mikor kellett, az utolsó pillanatban mindig összeszedte magát. Vagy a tanárok kegyelmezek meg neki - de akkor is. Milyen eljárás ez?
Az idén nem várják meg, hogy összeszedje magát.
Ez az egész egy nagyon keserves dolog, de még keservesebb, hogy a fiam, mikor mindezt itthon elővezette, már kész tervet vázolt fel.
Ha nincs ez a terv, simán megvártam volna a kizáró határozatot, és utána, ha kell, a Bíróságig viszem az ügyet. Mert nem tanulásért bukás jár, de kicsapás nem, ugyebár.
De Banduci nem akarta ezt.
Ő már jó ideje el akar innen menekülni... azt hiszem. Az iskolából és az itthoni nyomorgásból egyaránt.
Hívja a kalandvágy, és ez nagyon veszélyes tud lenni az olyan, felelőtlen típusú fickóknak, mint ő.
Tehát, a terv:
- Anyuci, minek balhézzak velük? Ha nagyon ki akarnak csapni, biztos kitalálnak valamit. Ha nem látnak szívesen, jobb, ha tudomásul veszem és távozok. De nem akarok a Gyűjtőbe menni, mert az tele van c.gánnyal. Itt rászoktam a dohányzásra, ott ki tudja, milyen új szokásokat szednék össze? (Gyűjtőnek a budapesti, hasonló, de alacsonyabb színvonalú intézményt nevezte... az elnevezés okai a rövid leírásból azt hiszem, kitűnnek).
Tudom, Anyuci, Te mindig azt szeretted volna, ha gimnáziumban érettségizek (mondja ezt az ugróiskola félévi értesítő után - ehhez azért arc kell, mi tagadás).
Ezért arra gondoltam, hogy leköltözök Marcihoz. Úgyis egyedül él abban a nagy lakásban. Beíratkozom az ottani gimnáziumba, csak angolból kell különbözetit tennem, azt meg régen is szerettem volna tanulni. Már meg is kérdeztük, át is vennének.
...
Köpni-nyelni nem tudtam. Ha azt mondom, hogy sarkaiban rendült meg a világ, akkor nagyon enyhén fogalmazok.
Ennek a bejelentésnek lassan egy hete, de még mindig nem tértem magamhoz.
Nem állok távol attól a következtetéstől, hogy az én kalandvágyó kis drágaságom újabb hazárdjátékba kezdett az életével.
Van abban valami logika, hogy miért ezt és így akarja - ez kétségkívül elegáns megoldás lenne, egy gimnáziumi érettségivel revansot vehetne az ittenieken, és a vidéki iskolákban sokkal emberibb stílus járja - Banducinak ez Dunaújvárosban is jobban bejött, mint a budapesti fűnyíró-elv.
Az is tény, hogy Banduci világéletében humán beállítottságú volt, annak ellenére is, hogy az autókat szereti. Önmagában az autók szeretete egy reáliskolához kevés, azt hiszem.
Ez a médiaszakizé, ez legalább humán szakirány. Itt még talán lenne esély egy érettségire.
Persze csak tanulás útján, és ezzel már el is érkeztünk a legnagyobb buktatójához a dolognak.
Mondom, legnagyobb, de nem az egyetlen.
Legalább még további két kockázata van a dolognak.
Az egyik a szittya legényélet.
Két 18 éves pasi egy nagy lakásban. Még elgondolni is rossz, ha semi egyebet, csak cigit, piát és csajozást feltételezünk, már akkor is.
A másik az anyagiak kérdésköre: ezt az egész vigasságot valahogyan finanszírozni kell, még akkor is, ha a lakás nem kerül pénzbe. De enni csak kell és a legényélethez tartozó mulatságok is pénzbe kerülnek...
Persze, meg lehet élni 47 ezerből - de Banducinak ez nem szokott sikerülni, maradjunk ennyiben.
És hogy ez az egész hogyan függ össze a tanulással?
Ha a kis drága kevesellni fogja az apanázst (ami óhatatlan, lévén szegény anya gyermeke), tutira keres magának valami remekül jövedelmező segédmunkát, annál is inkább, mert a határ túloldalán meg lehet keresni annyit segédmunkaerőként, mint errefelé főkönyveléssel.
Az én kis drágámnak a tanulás főállásban se szokott menni, nemhogy munka mellett.
És máris elúszott az érettségi.
...
Ha őszinte akarok lenni, érlelődött a mélyben ez az egész egy ideje, érlelődött... de a közvetlen kiváltó ok a házzal december-januárban történtek voltak. Akkor nem tudott az utolsó perces tanulással foglalkozni, mert bokáig álltunk a vízben... és azóta sem érezheti jól magát a szétrombolt, dohszagú szobájában.
Nem csoda, ha elege van.
Nekem is.
Mindenből.
...
Elmúlik.
Legkésőbb velem együtt.

Dés László: Rossz pénz

Igaza van Morgónak. Az elmúlt öt év legértelmesebb gondolata a Garrone-projekt volt részemről.

Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét –
anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat;
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
anyám az ijedtségtől
dadog és bereked;
sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze;
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova –
szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgona-
virág is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
segítek, azért jöttem.

Anyámnak fáj a feje,
anyámnak fáj a semmi,
anyám fekete rózsa,
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi –
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.

Reggel

5:45
A konyhaasztalon, a tálon, tornyosultak a kész, forró lángosok. Az ég kékje elvesztette mélységét, lassan világosodott. A délkeleti égen csodálatosan ragyogott az esthajnalcsillag.
- Lángos - néztem undorral a művemre. - Lángos, hajnali 3/4 6-kor. Zsírban sült kelt tészta és nyomor. Ez kell az epémnek.
Persze, pontosan tudtam, hogy nem volt más választásom, pénzem az már alig van, a tegnap este vásárolt két óriáskifli ahogyan volt, úgy tűnt el párizsistól a kamaszbendőkben - nem szólhattam érte egy rossz szót sem, hisz reggel nem volt időm főzni, rohannom kellett az irodába.
Viszont ma is kellett reggeli és tízórai, lehetőleg fillérekből. Jöjj, lángos, valamibe meg kell dögleni.
Rövid időre eljátszottam a gondolattal, hogy nyáron, a strandon, darabjáért ötszázat is képesek kiadni a népek (úri parasztok - jutott eszembe valamiért Édesapám kedvenc szófordulata, melynek velős igazságtartalma megkérdőjelezhetetlen).
Erről eszembe jutott Mr. Weissmüller, és a dilemmám a gyerekneveléssel kapcsolatban: ha nem kapnak semmit, ugyan mi jogom lenne követelni bármit is?
Az undor és irigység hulláma öntött el, mert arra gondoltam, hogy más gyerekek nem alszanak fűtetlen szobában földre tett matracon, nem zabálnak lángost egész nap és telik gondoskodásra, figyelemre, különórákra, gyümölcsre, vitaminokra... míg nekem csak a robot marad, a gyerekeimnek meg az az élmény, hogy ők, és a szükségleteik valójában nem fontosak.
Pedig mi más lenne ebben az életben fontos, ha nem ez?
Sütni-főzni nem nehéz, ha van hozzá elég pénz - mondja a falvédő rigmus.
Azt hiszem, a gyereknevelés is valami hasonló.
Amikor ezek az érzések előjönnek bennem, elkap a gazdagok, jó módúak iránt érzett elemi undor. Szinte már-már gyűlölet ez az érzés - és mint minden ilyennek, ennek sincs semmi értelme.
De attól még létezik.
Kikövetelik maguknak, hogy legyen.
...
Egyet bármikor megtehetünk.
Kiröhöghetjük őket, ha megérdemlik. És sokszor megérdemlik.
Ez is valami.
...
6:18
- Lassíts már!
- El akarom érni a buszt, hogy beérjek a dolgozatra.
- Ha el akartad volna érni, felkelsz időben. Hiába ébresztgettelek - szokás szerint.
- Ne piszkálj, megígérted, hogy nem piszkálsz.
- Nem piszkállak... végül is, már úgyis mindegy, nem igaz? Ha derogál, akár be se menj abba az iskolába.
...
6:35
- Hívd fel a buszosokat, hogy jöjjenek értem!
- Én? Én nem akarok megint miattad égni. A múltkor is, telefonáltam, hogy küldjék a buszt, Te meg lekésted. Hívd fel őket Te, ha velük akarsz menni.
- Ne legyél már ilyen! Segíts, légy szíves.
- Segítettem. Elővettem a telefont. Tessék, itt van.
...
8:02
Az ég gyönyörű, világoskék. Ezen a tényen még az se tud sokat rontani, hogy kabátban ülök a szobában.
A hősugárzóink sorra adják meg magukat - ennek is megvan a maga előnye. Ez a valódi rezsicsökkentés.
Rövidesen nekiállok főzni. Van még a fagyasztóban hús - szavam nem lehet.
Nincs is.
Lesz még rosszabb.
...
...és igen. Unom a kisstílűséget, szeretetlenséget, önzést és lenézést.
Azt hiszem, én már csak így sikerültem.
Ezeket nem tudom megbocsátani. Akkor se, ha néha jó lenne.

Ji-King 2014 - Megvilágosodás (Tűz)

...alapvetően bipolaritásra hajló személyiségemnek már nagyon hiányzik a jeggyűrűm... a Gyűrű, melyet már megrendeltem, épp csak kifizetni nincs pénzem. Ma bizonyára órákig nézegettem volna... rajta a gyógyító varázsszóval: Elmúlik!
Igen, hivatalosan is eljegyzem magam a múlandósággal, tudomásul vettem, hogy Ő ural mindent: jót is, rosszat is. ...ez a gyűrű kell nekem, szeretném, ha már itt lenne és segítene nekem. Ha itt lesz, tudom, soha többé nem lesz szükségem semmilyen más gyűrűre.
Ma viszont még nem volt velem... így hát csak zokogtam, az élet értelmetlensége, a változások fájdalma, az emberi kapcsolatok semmi volta a lelkemet szorongatta.
Tény, hogy a Borzasztó jót tett, mostanra elcsitult az érzelmi hullámverés... és úgy döntöttem, hogy - bár nagyon távol állok tőle - de csak nekiállok megfejteni, vagy legalább Veletek megosztani a Jósjelet.
...elszántságom oka kedves olvasóim finom célzása: a tavalyi jósjelet újra olvasva megint (mint már annyiszor) rácsodálkoztam a Ji-King bölcsességére.
Tavaly nyakig voltam a pereskedésben Nagy Fallal - de sikerült legyőznöm a bosszúvágyat, a haragot, s mostanra eljutottunk a gyógyító közönyig.
A második részt ennek ellenére nem érzem teljesültnek: valami súlyosan hiányzik, de nem tudom... még nem tudom, mi az, és hogyan kellene eljutnom oda.
Az idei jósjel leírásával azért vártam ilyen sokáig, mert ennyire bizonytalan egy jósjellel kapcsolatosan talán még sosem voltam.
Lefordítom: ennyire bizonytalan önmagammal szemben még sosem voltam... ez a jósjel olyasmit jövendöl, amire a legjobban vágyok... és amire a legkevésbé érzem magam képesnek. (Néha egészen reménytelennek érzem a dolgot.)

Lássuk.

30. MEGVILÁGOSODÁS (TŰZ)

Föleszmélsz, öntudatra ébredsz. Szemeid kinyílnak: látóvá válsz. Amit eddig öntudatlanul
tettél, azt most fokozatosan átlátod, megérted - és megismered. „Most már látom!”
Az ész és az értelem között döntő különbség van.
Az ész rövidlátó. Az „ember, aki nem nőtt fel”, legföljebb okos. Az értelem: lát. Az Igaz
Ember bölcs.
A bölcsnek minden gondja megoldódik, mert kivétel nélkül minden gond a megismerés hiányából
ered. Lelkedet benső fényed világítja át, s „az igazság szabaddá tesz”. Minden csak addig
nyomaszt, amíg nem értjük. A fényben megszűnik a félelem, értelemet nyer a szenvedés, s a múlt
démonai nem kísértenek többé. (Az erdő is addig félelmetes, amíg sötét.)
Most ráébredsz. Most megérted és megoldod.
A Li tüzet, ragyogást jelent. A Liben fölragyogsz, melegítesz s világítasz.
Nemcsak magadnak - másoknak is. Most megértheted sorsodat, életed értelmét, kapcsolataidat:
mint amikor fölkel a nap, s eloszlatja a homályt, minden fénybe kerül s értelmes kontúrt kap.
(Véget vet az érzelmek zűrzavarának.)
A Li legnagyobb buktatója a hiúság. A fény sohasem önfény!A gyertya lángját a sűrű fagygyú
táplálja s a láthatatlan levegő élteti. Az Igaz Ember egy „tehén alázatával s odaadásával” él: hűséges
a föld adományaihoz, s figyelmét a magas szellemvilág felé fordítja: „Az ember semmit sem
vehet, ha nem a mennyből adatott neki.” Aki azt hiszi, a tudás az övé: nem tud semmit.
A Li „megkülönböztetést”, „elkülönülést” is jelent.
A ősi hagyományok szerint szenvedéseink oka, hogy szellemünk „azonosult” a dolgokkal.
Összetévesztette magát velük. Azonosult az egóval, mulandó testével, múltjával, indulataival, és
még sok más egyébbel.Az élet drámájába beleveszett, mint egy színész, aki oly mértékben átéli szerepét,
hogy már nem tudja, hogy játszik: maszkja rásült az arcára, s azt hiszi, a játék végén együtt
hal meg vele.
A Li fényében ez az azonosulás megszűnik. Felragyog az, aki játszik, s urává lesz a sok szerepnek.
A megkülönböztetés az önismeret útja. „Ez mind én voltam egykor” - mondja Füst Milán,
az író. Halhatatlan lelkünk halandó szerepeket vállal a világ színpadán - a Li jelében a játékos rádöbben
magára, és urává válik a játéknak.

Gondolatok

Az Ég, a Föld, a Víz és a Tűz: időtlen ősjelek. Alaptulajdonságok, amelyek valamennyi jósjelben
benne rejlenek.
A Tűz a „teremtő világosság” jele.
Az ember a gondolataival teremt.
A kínai azt mondja: Aki másokat ismer - okos, aki magát megismeri - bölcs.
A valódi megismerés: önismeret.
Bármit kérdezel, a Ji arra figyelmeztet, hogy kétségedet, gondjaidat te magad teremtetted, s
csakis te magad tudod megoldani. Az önismeret nem passzív tudást, hanem mágikus teremtőképességet jelent.
Megismerni valamit azt jelenti, hogy az a hatalmadba kerül!
Ezért ennél az ősjelnél legdöntőbb az alázat. Önző tudással a világot tönkre lehet tenni. Látjuk
is manapság. Önzetlen tudással a világot meg lehet menteni. Az önzetlen tudást úgy hívják: szeretet.
Ha önfényedben élsz, hamar ellobbansz, és a kapcsolataidat elégeted.
A bölcs alázatos tudása melegséget áraszt, és olyan kitartó, hogy ez a melegség még a halála
után is árad. Elhagyott cipőiből is.
Megértél arra, hogy az igazság súgását meghalljad. Fellángolsz, de tudd, hogy mint mindenki,
a fényt te is csak kaptad. Ha azt hiszed, a tiéd, eléget.
Aki a Li jelében született, sorsfeladatként a megismerést és a hiúság legyőzését kapta.
Ezek a „tűzmadarak” gyakran lesznek manapság szelíd, magányos emberek. Mert ez a mi
sötét korunk nem szereti a világosságot.
A jósjel azt üzeni: világíts, magadba, magadból. Maradj alázatos. Az út nyitva áll előtted.

A fényben nyilvánvaló, mi az, ami összetartozik, és mi az, ami nem.

Vonások

(A világosodás stádiumai)

1. Elindulás, Megtisztulás és tisztelet. Nincs hiba.

Minden a jó kezdeten múlik. Ha egy kezdő harcos belép a gyakorlóterembe, összeszedi gondolatait,

s meghajol nemcsak leendő mestere, de a terem előtt is. Ami kezdetben még csak parányi

zavar, később már káosszá nő. Az első lépés: döntő. A tervek csírája. A lelki összeszedettség. A

„csing” pedig nemcsak „tiszteletet”, de „csodálatot” is jelent. A tisztelet a megismerés előlege. A

tanítvány még nem ismeri a mesterét, csak tiszteli, s ez a megelőlegezett respektus a biztosítéka,

hogy idővel majd megismeri, s ő maga is mesterré válik. Amit elindítasz, s ahogy elindítod, az lesz

belőle. A közönséges ember zaklatott lelkülettel indul, és senkit sem tisztel. Te nem ilyen vagy!

2. Sárga fény. Magasztos üdv.

A sárga a „Közép” színe. A közép lelked teremtő centrumának, a tisztánlátásnak a helye.

Ami innen indul, üdvös és sikerül. Egyrészt mert elég erős vagy, másrészt mert átláttad a

sorsát. Az ihletett lépés a legbölcsebb lépés. Most nemcsak azt tudod, mit teszel, de azt is, hogy ki vagy. Déli napod ragyog.

3. Napnyugtakor, ahelyett hogy dobolnál s énekelnél, öregkorodon siránkozol. Baj.

A mulandóság csapdája. Lényed halandó része megriadt, és leragadt a sárba. Elfelejtetted,

hogy halhatatlan vagy! Ha hinnél: dobolnál s énekelnél. Ha hinnél, tudnád, a Nap nemcsak lenyugszik, de másnap újra fölkel!

Rossz hangulatunkat nehéz legyőzni, mert egónk ragaszkodik hozzá. Azt mondja: addig

élek, amíg sajnálom magamat!Terméketlen szomorúság.

Álkatarzis ez - ne add át magad neki! (...)

4. Rohan, nekimegy, kiég, elhamvad, eldobják.

Szalmaláng. Akiben nincs alázat, siettetni akarja a sorsot. Ez lehetetlen. Aki önfényében izzik,

s elszakad az isteni „áramforrástól”, hamar kiég. Figyelmeztetés ez a jel: ne gyönyörködj talentumodban,

képességeidben, lángoló elmédben - mert semmi sem a tiéd. Aki azt mondja benned:

„Sietnem kell!” - az hazudik!Türelem!

5. Könnyei patakokban omlanak, szomorúan gyászol - s Üdv!Szerencse!

A 3. vonal az álkatarzis. Ez itt a valódi katarzis. Itt az ember megtisztul és szívet cserél. Az

ego hatalma megtörik - ez fájdalmas. Valódi énünk viszont felébred bennünk: ez boldogító. Látjuk,

hogy minden kudarcnak mélységes és üdvös okai voltak. Magunk voltunk sorsunk beteljesedésének

akadályai. Az élmény a felébredéshez hasonló. Nemcsak a nyomasztó álom múlt el, hanem az álmodó

is: mások lettünk!

6. Az uralkodó megfegyelmezi a lázadókat. Csak a fejet öli meg - a démonokat futni

hagyja. Hibátlan.

Lelkünk ura megoldja a gondot. Látja, hogy mindennek egyetlen gyökere van. Ezt most határozottan

kiirtja - s minden rendbe jön. Aki tisztán lát, gyakran tapasztalja, hogy a legbonyolultabb

problémának is egyetlen oka van. Ez sokszor egyetlen szóval megnevezhető. Például: hiúság.

S ez, mint egy gyulladt fog a testet, az egész életet megmérgezi. Lelkünk ura tudja, mi a baj

- és pontosan cselekszik. Nem esik a túlzás bűnébe, s fölösleges szenvedést nem okoz.

A „csou”azt jelenti „démon”, „rossz szellem”, „rossz kísértés”.

„Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a Gonosztól” - ez ennek a vonásnak a titka.

Ha a „gonoszt” megszünteted, nem vagy többé kísérthető. Lelkünk ura tudja, hogy a bennünk lévő

bármiféle „gonosz” a láthatatlan világ valamennyi hasonló „gonoszságát” magához vonzza. Az agresszív

ember körül fürtökben lógnak a kiéletlen agresszivitás „kísértetei”. A hiú ember a világ minden

hiúságának médiumává válik. S akinek lelke mélyén a nagyravágyás elfojtott tüze ég, az könynyen

válhat kalandor politikus félisteni ambícióinak szánalmas eszközévé.

A megszabadulás taktikája: határozott erővel megszüntetni a baj okát - s utána elengedni,

megbocsátani. - Letenni a kardot, s békét teremteni.

...és mi lehet mindebből a Bölcsek szerint?

37. Csia Zsen AZ EMBER CSALÁDJA

(Képjel: Az Ember jele - s az otthon idillikus képe: háztető alatt egy malac.)

A család a legkisebb Egység - és mindennek az alapja. A „család” az ősi Kínában oly mértékben

volt az egész emberi létezés mintája, hogy felfogásuk szerint még a halálon is túlmutatott: az

elköltözöttek szellemcsaládja a földi családdal szoros kapcsolatban maradt.

Ez a jósjel - jelképes értelemben - egy bensőséges és tartós közösség megteremtéséről szól:

ez most a sorsfeladat.

„Ha meg akarod javítani a világot – mondták -, először az államot kell megjavítani; ha az államot

akarod megjavítani, először a családot kell, s ahhoz, hogy a családodat megjavítsd, először

javítsd meg magadat!”

Ez ennek a jósjelnek az első tanácsa: lelked erői „családtagok”, élj egységben önmagaddal.

Aki önmagával rossz viszonyban él, az másokkal is rossz viszonyba kerül.

Mindent önmagunkon kell kezdeni.

Belülről kifelé: ez életünk és körülménycink megváltoztatásának egyetlen lehetséges iránya.

Ezért mondja a kép: „Az Igaz Ember szavai a lényeget mondják, lénye pedig a változásban

is hűséges és kitartó.”

A családban ez az „Apa” szerepe.

A jósjel neve azért nem csupán „család”, de az „Ember családja”, mert itt olyan közösségről

van szó, amelyet nem pusztán ösztönök, érdekek vagy öntudatlan érzések terelnek össze, hanem a

belátó Értelem is.

Csak az emberi Értelem képes felismerni, hogy „Ezekkel sorsom van!” Vagyis abban a

„család”-ban, amiről itt szó van, nem a vérségi és érzelmi kapcsolatok a döntők, hanem elsősorban

az „isteni rend”, amit csakis a tudatos Ember képes megteremteni.

Ebben a Mintában az apának, az anyának és a különböző nemű és korú gyermekeknek éppolyan

helyük és minőségük van, mint a Naprendszerben a Napnak, a Holdnak és a bolygóknak.

Nemcsak a Csia Zsen, de minden jóslel vonalai az alsó egyestől a legfelső hatosig megfelelnek

a családtagoknak; az ősi kommentárokban úgy is szerepelnek, mint „idősebb fivér és fiatalabb

nővér” stb. Én erről azért nem beszéltem, mert a mai olvasó már nem érzékeli, hogy a különféle

családi szerepek milyen társadalmi és spirituális erőkkel állnak analógiában.

A mai család oly mértékig zuhant széjjel, hogy még a legjobb esetben is csupán érzelmi

vagy érdek-közösség. A legújabb időkben inkább tragédiák, botrányok, válások és gyötrelmek színhelye,

mintsem a kozmikus rendnek az az idillikus tükörképe, amit valaha jelentett, s ami természetesen

már csak „leesett” formában - a kínai családokban még ma is fellelhető.

Ezért fontos, hogy az Apa szavai a lényeget mondják. Az apának tudnia kell, mi a jó és mi a

rossz.

Ezt a tudást nem kívülről, a társadalmi mintákból kapta - mert azok éppenséggel lehetnek

romlottak, hazugok és alacsonyrendűek, ahogy ma azok is!-, hanem saját szívétől, önérzetétől és leszűrt

élettapasztalatától.

„Anyám kezéből édes volt az étel / Apám szájából szép volt az igaz” - mondja a költő.

Erről van itt szó.

Ami pedig a kitartást illeti, az azt jelenti, hogy az igazi nevelés nem a szigorú büntetés és a

szerető engedékenység pofozó-simogató taktikáján múlik, hanem mindenekelőtt a példán!A mintán!Gyermekünkre elsősorban lényünkkel hatunk!Azzal, akik vagyunk!Amit mondunk,

kevés. Egész lényünkkel nevelünk.

Az Apa adja a család rendjét. Az Anya pedig az összetartó erejét.

„Az asszonyi erény az üdvös!” - mondja a bölcs.

Minden családot az anyák tartanak össze - nélkülük széthullik az egész. A „család” minden

közösség alapja.

Lelkünk önmagában is „család”; ha behunyjuk szemünket, érezzük azokat az erőket és azokat

a tereket, melyek által önmagunk irányító „apja”, gondoskodó „anyja” vagyunk, és lelkünk gyülekezetében

azokat a vágyakat, érzéseket, célokat, amelyeket jó vagy rossz „gyermekként” föl kell

magunkban nevelnünk.

Egy harmonikus ember benső világa: „eszményi család”.

De hivatalban, boltban, gazdaságban, munkahelyen, műhelyben vagy bárhol, ahol még emberszabású

élet van, megjelenik a „családdá” válás igénye, mert a minta az emberrel együtt született.

(Az államélet vezetőjében még ma is ösztönösen „Papát” látunk - ez az, amivel a diktátorok

gyalázatosan visszaélnek.)

Minden olyan közösség, amely nem a család-mintára épül: embertelen. Ahogy embertelen

egy multinacionális vállalat - ezt érzi mindenki, aki ilyennél dolgozik, bármennyi pénzt keres is.

Kérdésedre a Csia Zsen a Család mintájával válaszol. Ez éppúgy lehet bensődre, mint

valóban a családodra vagy bármiféle sorshelyzetre vonatkozó kérdés, amelyben megjelenhet a

harmónia lehetősége éppúgy, mint a minta szétdúlása; egy idillikus emberi kapcsolat lehetőségeinek

megvalósítása vagy felrúgása.

Megmutatja, mi a harmóniához vezető út stratégiája - és mik azok az erők, amelyek ezt a

harmóniát fenyegetik

...pont most, mikor küszöbön áll maradék családom széthullása...

Hogy ebben mi az értelem?   ...talán a Bölcsek tudják.

Rúzsa Magdi: Most élsz

Rúzsa Magdi: Gábriel

Kern András: Lövölde tér

Az érzelmileg stabil emberek...

1. Nem könyörögnek figyelemért
Nem kell tűsarkú, póthaj, rikító színek, ők maguktól egyéniségek, akik kitűnnek a tömegből bármilyen hozzávaló, kellék nélkül. Viszont, amit viselnek, azt viselik. Jól érzik magukat benne.
2. Nem engedik, hogy mások lehúzzák őket
Azért, mert valakinek rossz napja van, nem kell, hogy nekik is hirtelen az legyen. Inkább segítenek a másiknak mosolyt csalni az arcára.
3. Nem tartanak haragot
A felgyülemlett harag, negatív energiával csak magadnak ártasz és ezt ők is tudják, inkább nem néznek vissza csak előre. Ez pedig erősít!
4. Nem adják fel
Élethosszig tartó kitartás, akarás és küzdés, számukra nincs lehetetlen és akadály!
5. Nem kételkednek magukban
Miért is kellene? Stabilak érzelmileg, mindent elviselnek és túl tudnak lépni azon.
6. Nem viselkednek hülyén
Ahogy a külsejükkel nem, úgy a viselkedésükkel sem akarnak kitűnni. De vállalják az egyéniségüket, nem teszik magukat zárójelbe.
7. Nem engednek akárkit az életükbe, magukhoz közel
A legfontosabb! Sokunknak jól jönne az az erős jellem amely nekik van meg, hogy ezt a szabályt betartsuk.
8. Nem félnek szeretni!
Aki bekerült abba a bizonyos körbe, az biztosan nem szenved hiányt semmiben. Erőn felül vannak ott kapcsolataikban és kimutatnak minden érzelmet.
9. Nem henyélnek egész nap az ágyban
Hiszen az csak elvesztegetett értékes idő. Inkább mennek mozogni, barátokkal szórakozni , mint hogy egy nap csak is fekvéssel és semmittevéssel teljen (és gyakran önsajnálattal...)
10. Nem félnek lassítani
Tudják, mikor kell önmaguknak megálljt parancsolni és újragondolni néhány dolgot. Hisznek az időnkénti újratervezésben.
11. Nem csinálnak olyat, amit nem akarnak
Inkább küzdenek saját erejükből, és dolgoznak kétszer többet az álmaikért, mint hogy olyanra kényszerítsék, amit ők nem akar, vagy nem egyezik az elképzeléseikkel.
12. Nem ismerik a „nem” szót
Nincs lehetetlen a szemükben. Az erős jellem, aki hisz önmagában, azt senki nem befolyásolja, egyszóval nem ismerik a lehetetlent.
13. Nem felejtik el, honnan jöttek
Nagyon fontos dolog, tudják, mikor kell visszatekinteni és mikor előre, hogy e szerint tudják értékelni a jelent.
14. Nem akarnak görcsösen megfelelni
Minek is kellene? Hisznek önmagukban ezért az elvárásokat csak is önmagukkal szemben állítják fel.
15. Nem felejtik el, hogy a boldogság csak rajtuk múlik, az ő döntésük
Minden fejben dől el! És eszerint is élnek.

...majdnem jó vagyok. A 3,5,11-en kellene még javítani... Ja meg a 9-en.

Ki, hogy áll ezzel?

Szomszédok

Teleregény évi 365 fejezetben :-)

Az álompasi :-D

http://www.habostorta.hu/hu/habostorta/cikkek/szerelmes-hirek/elaruljuk-milyen-az-idealis-ferfi



Modern Talking: Atlantis is calling

Koltai Róbert: Gatya dal

...ezt meg csak úgy, magamnak.
Mert én is tudom, hogy hülye vagyok. (Akkor mit várjak szülötteimtől?...)

...fiamnak, aki mostanában sok fejfájást okoz nekem...

Dés László: Rossz pénz

Bryan Adams: Please, forgive me

...mostanában ez a szám belemászott a fülembe. Nem tudom, mi az oka, de jól esik dudorászni. Talán a dallam? Nem tudom.

A nagy kékség

- Ne haragudjon... Ne haragudjon, hogy megszólítom, de magának csodálatos az aurája. Gyönyörű, sugárzó világoskék, és olyan erős, hogy két méterre kisugárzik.

Mosolyogva néztem fel. A westernkalapos fickó közelebb bátorodott.

- Ne haragudjon, hogy ezzel állítom meg, de tudja, én természetgyógyász vagyok. Ebből élek. És magának különleges a kisugárzása, nekem elhiheti. Mondom: gyönyörű, erős világoskék. És a személyisége... Nyugodt, derűs, kedves. Jó a közelében lenni.

(Igen, az a kedves nő is mondta... Két éve, nyáron történt. Stoppoltam, mint rendesen, és megállt egy Trabant. Egy nagyon masszív, erős, sportos nő vezette. Elmondta, hogy ő olimpiai bajnok kajakos lányunk édesanyja és gyúrója, gyógymasszőr, és nem szokott stopposokat felvenni, de a kedvemért muszáj volt megállnia, mert ő auralátó, és ilyen tiszta kék aurát még nem látott, mint amilyen nekem van. És bármikor szívesen segít, ha gyógymasszázsra van szükségem, mert látja, hogy gondok vannak a gerincemel. Meg még néhány dolgot. Minden szava igaz volt...)
- Tudja, hogy semmi újdonságot nem mondott? Az eddigieket mind tudom? - néztem fel a fickóra, kedvesen mosolyogva. Ő folytatta:
- Milyen jegyben született, kedves?
- Mérleg vagyok.
- Mérleg? Ó, biztosan gyerekekkel foglalkozik!
- Nem, sajnos nem. Pedig szerettem volna. - sóhajtottam, és itt fél pillanatra eszembe jutott Édesanyám álma a főkönyvelésről, melynek eredményeképp ide jutottam, ahol vagyok.
- Á, akkor biztosan könyvelő! Igen, könyvelő! - örült meg annak, hogy meglátta pillanatnyi elképedésemet.
- Ó, ez igazán nem volt nehéz, itt cipelem a laptopot...
- Maga biztosan jó könyvelő, és szereti a munkáját.
- Hát ebben téved. Állítólag elég jó könyvelő vagyok, de utálom a munkámat.
- Hát igen... azt idővel meg lehet utálni...
- Mindig is utáltam.
- De az biztos, hogy jó, és hogy sok munkája van.
- Sok munkám, az tényleg van. Még sose volt, hogy ne lett volna. Most is sok van.
- És... szeret táncolni.
- No, erre ráhibázott! Csakugyan szeretnék. Nagyon szeretnék.
- Akkor miért nem táncol?
- Mert nincs kivel, nincs hol, és nincs miből. Minden más stimmel.
- Nincs kivel? Itt vagyok én! - magasodott fölém teljes önérzettel.
Egy pillanatig már-már komolyan eltűnődtem az ajánlaton. Végül is, magas, jó kiállású krapek. Tulajdonképp nem is csúnya. Emlékeztet valakire... kire is?
...megvan.
Eszembe jutott Anyám nagy szerelme, Pista bácsi, meg az elkevert személyi igazolvány esete... és az elemi linkség.
(Van, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - hunyt ki a szememben az érdeklődés szikrája.)
- Á, nem, köszönöm! Nem hiszem, hogy az öreg barátom örülne neki. Én meg nem akarok bonyodalmakat.
- Öreg barát? Miért, hány éves?
- 67.
- Akkor már tényleg öreg... Ő milyen jegyben született?
- Vízöntő - mondtam, a régi áhítattal - ez megmaradt valamiért. (Két jegy, kettő illik a Mérleghez. Az egyik a Vízöntő, a másik a Nyilas).
- Vízöntő? Az egy gyenge jegy.
- Hát, sok mindent el lehet Róla mondani, azt hiszem, de azt nem, hogy gyenge lenne - mondtam (közben arra gondoltam, hogy ez azért így nem teljesen igaz).
- Gondolom, kenyéren és vízen tengődik, és még wellness hétvégékre sem telik neki.
- Hát, tényleg nem. (Nem tértem ki esetemre a halászléval, sem Pál apostol levelére. Ezek nem tartoztak a tárgyhoz.)
- Nézzen meg engem! Én még csak 58 vagyok. Ezredesként mentem nyugdíjba, több, mint kétszázezer a nyugdíjam. Ezt a természetgyógyászkodást is csinálom, most is egy kucsafttal fogok találkozni, hoztam neki gyógyteákat. Meg bérbe adok kilenc ingatlant. A barátnőmmel azért szakítottam, mert azt akarta, hogy költözzek hozzá. De jó nekem így. Remekül megvagyok.
(Még egy fegyveres testülettől nyugdíjazott ürge. Isten ments. Egy is sok. ...még, hogy kilenc bérbe adott ingatlan! Háry János ehhez képest ipari tanuló.)
- Persze, wellness... meg BKV. - mosolyogtam.
- Csak az ügyfelemel találkozok. Tudja mit? Adja meg a telefonszámát, és én majd keresem.
- Ó, nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
(Ez bolond. Telefonszámot. Csak így, egy ismeretlenennek, az utcán.)
- Gondolja meg, van egy perce, hogy eldöntse.
...
- Mondja, magácskának fia van? Ugye, fia?
- Igen, kettő. Meg egy lányom is, ráadásnak.
- Három gyerek? Ez szép, nagyon szép.
- Igen, de már nagyok. Sajnos.
- És együtt él az öreg barátjával? Vagy a gyerekeivel él?
- A gyerekekkel.
- Nem lesz itt semmi bonyodalom. Megadja nekem a telefonszámát, és én majd keresem.
Hallgattam őt, hallgattam, s ezúttal egy másik régi, kedves, szeretett emberem jutott eszembe.
(Te akarsz engem megdumálni? Te? Engem, aki majdnem látta Sasmadárral az Istent gyöngyházfényű kagylóban csecsemőként feküdni, és tudja, hogy a mi feladatunk megvédelmezni Őt a Gonosz ellen? Ő se tudott velem mit kezdeni. ...és elfelejteni se tudott. Nem is fog soha. Én se őt. Ahhoz túl... paranormális élmény volt. De... nem kell még egy ilyen. Ott is komolyan kellett védekeznem. ...az aranysárga pöttyöcskék voltak az okai.)
- Magának igencsak tetszhetek, letelt az egy perc.
- Igen, ez így van. Nagyon tetszik nekem. Nem gondolta meg magát? Írom a számot.
- Nem, köszönöm, megtisztelő az ajánlat, de nem élnék vele.
- Bizonyos benne? Ej, de határozott...
- Igen, van gyakorlatom ebben. Hetente többször is előfordul hasonló! :-)
- Gondolja meg... maga nagyon szép... de mi lesz húsz év múlva?
- Ó, ne aggódjon! Én szép voltam húsz évvel ezelőtt is, szép leszek húsz év múlva is.
- No igen, igen... csak tudja, az érdeklődés, az múlik el...
- Mármint a férfiaké? Az legyen az ő bajuk - mosolyogtam vissza szélesen.

Közben csöngött a telefonja, jelentkezett az ügyfele (női hang), még egyszer rákérdezett, hogy nem gondoltam-e meg magam, majd elporoszkált.

Elporoszkált, de ott hagyott egy furcsa elégedettség-érzést. Piszkosul elégedett voltam magammal, a napommal, ahogy a felmerült problémákat kezeltem - és ismét eszembe jutott Sasmadár, a drága, aki rám nézett az aranypöttyös szemével, és azt mondta: Királylány, te kevély vagy! - és elismertem, hogy igaza van, én bizony a kevélység bűne által vagyok megfertőzve, hízik a májam, ha elismerik, hogy jó vagyok. Igen, a lelkem mélyén igenis, nagyra tartom magam, minden nyomorúság ellenére, vagy talán épp azért, mert mások ennek a felébe beleroppannának - tehát kevély vagyok, s az bűn, s mint ilyen, jól esik.
Felrémlettek bennem a Ji-King mondatai is a Szerénységről - a múltkor, mikor nem tudtam elaludni (ha a napi történésektől lecsupaszítva, csak az érzést vizsgáljuk, hánykolódásom oka akkor is, valóban, saját tökéletességem túlzott tudata volt) - felütöttem a Ji-Kinget valahol... hát persze, hogy a Szerénység jósjelénél. És igen, a Könyv nem hibázik. Szerényebbnek kell lennem.
Amit teszek, és amilyen képességeim vannak - egyik sem érdem.
A Tűz nem a sajátom. Csak a Teremtőtől kaptam.
Csak azért kaptam ezeket a képességeket, hogy végrehajthassam velük a feladataimat.
Semmi több.
...
Azért a májam hízott... van még mit fejleszteni a szerénységen.
Mindenesetre a Nagy Kék Égbolt sötétbe kezdett hajlani, mire föleszméltem meditációimból ott a buszmegállóban.
Elővettem a fényképezőgépet, és ha már úgyis a kéknél tartottunk, csináltam ráadásnak néhány kékórás felvételt.
...
Mert a boldogság madarának is kék a szárnya.