Már csak annyi, de most jön a neheze.
Ami a többit illeti?
Túl vagyunk a szokásos éves családi születésnapi vacsorán - az idén először én is jelen voltam ezen az eseményen.
A fiúk, mint mindig, imádni valóak voltak, jó volt nézni, hogy békességesebb a családi légkör (remélem, ez tartósabb tendencia lesz) - és azt hiszem, hogy alapvetően itt már senkinek nincs velem semmi különösebb gondja. Alapvetően megkedveltek, ha nem is szorosan. Az ember ne legyen telhetetlen. Meg amúgy is.
Ugyanez nem mondható el a gyerekeimről.
Záporoztak a lájkok a közös képünkre, egyedül csak a gyerekeim nem vettek ebben részt.
És ez, mi tagadás, szöget ütött a fejembe.
...meg is mondták: Anyuci, mi Téged szeretünk...
és itt befejeződött a mondat.
Faramuci helyzet ez, melyhez mindenki hozzáteszi a magáét. Ha jobban belegondolok, ezzel nem is bántanak meg mást, csak engem.
Akit állítólag mindenki szeret.
...még szerencse, hogy szeretnek, mi lenne, ha nem szeretnének!
Már tán nem is élnék. Rajtam gyakorolnák a célba lövést.
No de térjünk vissza a Trófea Grillhez.
Iszonyatos mennyiségű fehérjeforrást lapátoltam magamba, ennek kapcsán a gyomor- és talpfájás közepette azon tűnődtem, hogy nem lenne-e célszerű purinszegény diétába fognom - de az igazi motiváció ehhez nem érkezett el.
Elérkezett viszont a fogyókúra ideje, tovább már nem hízhatom - tehát öreg barátom lelkes helyeslése mellett nekiálltam valamiféle kezdetleges edzésprogram összeállításának.
Három napja jószerivel járásképtelen vagyok az izomláztól. De gyűröm. :-))
A képek sajnos nem sikerültek a legjobban - az idei év egyik "nagy" lépése, hogy nem használok automata módot a fényképezéshez - viszont így simán előfordulhatnak olyan balesetek, hogy elfelejtem átállítani az ISO-t.
Szoknom kell....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.