"Virágozzál, dicső ország,
Nagyra termett náció,
S még soká ne háborgasson
A civilizáció!"

...jahaj, elnézést, Isten bizony nem politikailag, de ezt ide kellett lopnom. Mert ebben az országban az egy főre eső hülyék száma lassan kettő lesz. Minden oldalilag...

Szakadok... :)

50. Áldozati edény (Ting)

(Képjel: Szent áldozati edény képe)

"Teljes mértékben átadod magad céljaidnak, hiszen rendkívül határozott vagy és a szemed mindig a sikerre szegezed. Ha kitűzöl valamit magad elé, semmi sem téríthet le az útról addig, amíg el nem érted a célod. Nagyon kedves vagy a körülötted lévőkkel, azonban lehet, hogy ők becsapnak téged. Nagyszerű és nagyon erős jellemed van! Még ha ezt a tulajdonságot néhányan gyengeségnek is kezelik, ez igazából erősség!" (nametests.com. Ír néha igazat is.)

Minden este van pár nyugodt percem. Pár nyugodt perc, mikor bezárom a villát, mikor rám borul a jól végzett munka jóleső fáradtsága. Olyankor már nincs ott senki, csak én, és az Éjszaka. A Hold ezüstje végigömlik a villasoron, megsimogatja a kertben a szépen nyírt növényeket (a ház melletti alakfa különösen kedves nekem, nyáron ki is lestem a kertészeket, mikor formára nyírták). Nyári-őszi estéken levendula és fűszernövények illatát sóhajtja a kicsi kert, s én még most, a legvadabb tél szorításában is érezni vélem azt a lenge illatot.
Olyankor tudom, hogy jó irányba haladok, hogy ha göröngyös és áldozatos is ez az út, de mégiscsak az én utam. Más hozzám foghatóan könnyű léptekkel ezt nem járhatná. Ezt a csapást egyedül az én lábaim elé terítette ki a Gondviselés, és minden görönggyel és buktatóval együtt, ez az, amelyen végig kell mennem és végig is fogok menni.

Néha sajnálom azokat az embereket, akiknek nincsenek céljai. Azokat, akiknek körülményei vannak, nem céljai. Gonosz dolog talán, de arra szoktam gondolni, hogy ki kellene rakni őket -16 fokban egy fűtetlen házba egy szál Siestával meg két kutyával, egy kanna vízzel - és megtanulnák, hogy mi is az: akarni. Fele ennyi depressziós, irigykedő, negatív ember nem lenne, meggyőződésem.

Soha nem tudnék úgy élni, hogy ne legyenek céljaim.

No de lássuk, mit tanácsolt a Ji-King 2017-re, hogyan viselkedjek, hogy jó legyen.

A jósjel változó vonásokat is tartalmazott, ezért most megosztom Veletek az alapjellel, a változó vonásokkal és az irányjellel kapcsolatos Müller Péteri leírást - és a kapcsolódó gondolataimat.

Alapjelnek tehát az 50. Áldozati edény jött ki, pont akkor, mikor a legjobban el voltam keseredve - a szilveszteri nyavalygásomról már olvashattatok itt. Felütöttem a Könyvet, és mi az első mondat, ami szembe jött?
"Magasztos üdv. Siker." - mondja a vélemény. A Fa a Tűzben ég.

Itt hirtelen abba is hagytam az olvasást, mert nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, milyen vélemény mondhatja jelen állapotomra, hogy sikeres.
De aztán tovább olvastam.

Minden áldás áldozatból születik. Az áldás az ég válasza az áldozatra. Ez a legősibb gondolat: a világ áldozatból született. Isteni áldozatból. Te is csak áldozatból születhetsz újjá. Mit kell föláldoznod?
Minden görcsöt, félelmet, önzést, régi megszokást, téveszmét, szorongást, s azt a rögeszmét, hogy ami történik veled nem érted, de ellenedre van!
A Ting a kínai magaskultúra jelképe. Minden nagy család és dinasztia szent, ősi tárgya. Benne folytatták azt a csodálatos alkímiát, amely a földit égivé, az anyagit szellemivé, a barbárt kulturálttá, az embert istenivé tette.

Gyökerünk nem a földben, hanem az égben van. Valódi létélményünk nem a halál, hanem a halhatatlanság. Ma ezt kevesen értik, mert csak kevesekben ég az áldozati tűz, kevesen tudják, hogy ők maguk is szellemek, és hazájuk "nem e világból való", s hogy az elsődleges cél nem a létfönntartás eszeveszett küzdelme, nem a vágyak kielégítése - hanem a szellemi értékek megvalósítása.
A piramis tovább marad fönn, mint New York - mert akik építették, a halhatatlanság tudatában éltek, amíg New Yorkot az időpánik és az anyagba tapadt rögeszme rémült nagyravágyása szülte.

A Ting jelében belső érésen mész át. A forradalmon már túl vagy, most az újat kell megalapozni. A réginek minden ferőző emlékétől meg kell szabadulni! Most kell odaadóvá válni, s ezért vigyázz: mi az az eszme, ki az az ember, és mi az a jövendő, akinek, aminek odaadod magad. Dobd rá az áldozat tüzére mindazt, ami túlhaladott benned, ami csak visszatart, amit eddig értéknek véltél, holott nem az! Dobd rá az önzésedet. Már tudod: csakis olyasmiért érdemes harcolni, amin áldás van.
Áldás pedig csak azon van, ami a Sorsod - s nincs azon, ami csupán az életed. Egy nehéz sors lehet áldott és boldog - egy könnyű élet boldogtalan, vacak és szorongással teli.
Most fölismerheted és megszilárdíthatod a sorsodat.

Gondolatok

A jel az ősi kínai jóga titkos elemét rejti magában, amelynek praxisa az agykontrollhoz hasonló.
A képzelet mágiája eltávolítja a méltatlant - s ugyanakkor imaginálja a méltó, tiszta jövendőt. A jelképek, archetípusok hatalma óriási!
A Tingben elég a méltatlan, és megjelenik benne az új, a méltó. Aki ezt önös célra használja, súlyos karmát vonz magához.
A megújulás mágiája akkor üdvös, ha a vállalt sors irányába működik.
Ez egyébként minden igaz vallás, művészet s kultúra alapja.
Az igazi kultúra az embert szellemivé teszi, az égi származás emlékét ébren tartja benne - az álkultúra az ember isteni származásáról nem tud, vagy lehazudja. Az álkultúra nemcsak istentelen, embertelen is! Sátáni agykontroll, amely a halál és a mulandó rögeszmék szolgálatában áll.
A Ting jelében minőségi változás történik.
Itt tudod átminősíteni a gondolataidat, érzéseidet, emberi viszonyaidat.
Ezután már könnyebben elfogadod azt, ami a sorsod, még akkor is, ha nehéz - s értékesebbnek tartod életedet, amelynek áldását már megtapasztalod.
Az áldozati edényben a nyers megfő, s lesz belőle kifinomult táplálék.
Az üzenet: élj fölfelé!
A láthatatlan világ segít.
...
Igen, az utóbbi hónapokban valóban nem "éltem fölfelé", és félő volt, hogy lassan bedarál a mindennapok millió gondja és tenni valója. Furcsa módon, túl néhány elemi sokkon, amit az emberek utóbbi időben felém tanúsított magatartása okozott, tulajdonképpen megkönnyebbülést érzek.
Olyan ez, mintha bizonyos kötelékektől megszabadultam volna, amelyeket, bár fontosnak gondoltam, de valójában nem állták ki az idők próbáját. Elszakadtak, s ettől szabadabban érzem magam.
Megkönnyebbültem, s ilyen könnyű szívvel sokkal könnyebb a járás az Úton.
Jó most ez a tiszta, hideg, magányos szabadság.
Azt hiszem, ez is a Sorsom része.
...
A fenti szöveg nagyon nehéz, mögöttes jelentéseket hordoz számomra. Rétegeket, amelyeket le kell fejteni, kibontani, felszínre hozni.
Gondolatokat. A jelen lét-állapotot.
Például a halálfélelmemet. Sokszor írtam már, hogy én ebben az életben már nem félek semmitől, csak a Haláltól.
Olvastátok feljebb erre a gondolatra a választ...
A másik, számomra érdekes dolog, hogy a szellemit, a kultúrát említik a fenti gondolatok.
Viszonylag materialista környezetben telnek a mindennapjaim, bár azt el kell mondanom róluk, hogy nagyon sok tudásra és tapasztalatra van szükség a - viszonylag - zökkenőmentes lebonyolításukhoz. 
Igen, az én utam jórészt szellemi út.
Hogy kultúra?
Ez már rejtélyesebb számomra. Azt hiszem, erről beszélnem kell a Hanggal. Ha egyszer hajlandó lesz szóba állni velem.
Mióta a materializmus előretört az életemben, nem szól hozzám.
Ezen is változtatnunk kell. Kell, hogy szeressen velem lenni. Nélküle nem csupán egyedül vagyok, de magányos is.

(Változó) Vonások

1./ Áldozati edény felfordult lábakkal. Előnyös a maradékot eltávolítani. Vedd el ágyasodat, ha fiút szül. Hibátlan.
Szabadulj meg minden rossz emléktől, negatív érzéstől, gondolattól! Ne minősítsd se önmagad, se az embereket. Tiszta lappal indulni azt jelenti, hogy az is sikerülhet, ami eddig soha. Régi reflexek, szokások, félelmek és akadályok terhét ne vidd magaddal. Ami eddig gondot okozott - most áldást hozhat. Amit eddig talán méltatlannak véltél, az rejtette sorsod ajándékát. Új korszak hajnala ébreszt - ne vidd át nyomasztó álmaidat.

Ennél a pár sornál óhatatlanul eszembe jutott Csaba, és az a bizonyos mennyei főkönyvi karton, amire annyi terhelő tételt jegyeztem már fel. Eszembe jutott, és más megvilágításban láttam a dolgokat.
Azt hiszem, minden korlát és buktató ellenére, mégiscsak itt az ideje, hogy kicseréljük egy üres lapra. Vagy talán nem is üres lapra van itt szükség, hanem a terhelések mellett a jóváírások felvezetésére.
Mert vannak. Számosan.

4./ Az áldozati edény lába eltörik. A herceg étele kiloccsan. Mindenkit bemocskol. Baj.
Ne kövesd ezt az utat! A nagyravágyó súlyos kárt okoz önmagának s környezetének. A hamis "áldozat" azt jelenti, hogy saját egódat túlhizlaltad, s ez bukáshoz vezet. Szerény, valódi hittel teli ember körül az élet megszépül, megnemesedik. A törtető önmagának is hazudja "hitét", s bemocskolja az életet. Tarts alapos önvizsgálatot.

El kell ismernem, hogy ez a figyelmeztetés jókor jött. A lelkem mélyén kicsit elszálltam attól, hogy ennyi mindent el tudok végezni - kezdtem magam többnek gondolni sok embernél, pedig ez helytelen. S nem szép dolog önmagamat sajnálni azért, mert adok magamból - mert akkor elvész maga az adakozás öröme. Sajnos erre is hajlamos vagyok. Ez nagyon rossz tulajdonság, mintha felírnám az értékét mindennek, amit adtam. Így elvész belőle valahogy a valódi önzetlenség. Igen, nyilván erre is a rossz tapasztalatok tanítottak.. Pedig adni csak tiszta örömből, önzetlenül érdemes.

6./ Az áldozati edény fogantyúja nefrit. Nagy üdv. Minden előmozdító.
Új világ születése. Az új értékek működni kezdenek. Most élheted át a bölcs boldogságát, szelíd erejét: nem függsz a külső körülményektől. Lent és fönt, szerencse, balszerencse, öröm, bánat, siker, bukás: jönnek-mennek. A bölcs boldogsága senkitől sem függ! Az élet nehézségein győztes mosollyal vándorol keresztül.

Ez a mosoly volt az arcomon este, ott a kertben. Végiggondoltam az elmúlt időket, a margin callt, azt, hogy milyen nehéz időket éltünk már meg, és hogy mennyi mindent tanultam, mennyi mindennel gazdagodtam ebben a vészterhes időszakban. Tudtam, hogy sokkal, sokkal erősebb vagyok, mint amilyen előtte - mint amilyen valaha voltam. Jöhetnek jó idők, rossz idők, elfordulhatnak emberek, az Út az enyém, és van erőm lépdelni rajta.

51. Gerjesztő (megrendítő) (Csen)
(Képjel: Égből zuhogó eső - s egy áldott állapotát rejtő nő képe. Ma ez a képjel "időt" jelent, az ősi világban "megrendülést".)

A jósjel szavai még: mennydörgés, megrázkódtatás, "sokkhatás" termékeny inspiráció. Minden újászületés hírnöke a megrendülés. A dermedésből, a halálból ébredő új élet először riadalmat kelt. A tavaszünnep villámlásal, dörgéssel kezdődik. Az isteni - ha belép a sorsba - először ijedtséget szül. Saul ájultan leesett a lováról, mikor Krisztussal találkozott - s csak később ébredt föl, mint egy ÚJ EMBER, Pál.
Minden újjászületésnek két fázisa van: egy megrázkódtató, félelmetes, riasztó szakasz - és egy örömteli, felemelő fázisa, mikor az új színre lép.
Minden művész tudja, hogy igazi értékhez csak megrendülés útján lehet jutni.
És minden hívő ember tudja, hogy az istenivel való találkozást megelőzi az istenfélelem - ilyenkor valami túl fényes, túl hatalmas lép az életünkbe, amelytől először megijedünk.
Halálból visszatért emberek mondják, hogy útjuk egy stációján megrémültek a szeretet hirtelen felvillanó, vakító fényességétől. Szemünk a homályhoz szokott. Félünk a szabadságtól.
A jósjel azt üzeni: ne félj a dörgéstől, válságtól, riasztó hírektől - mindez az új élet előhírnöke! Mai korunk teljes egészében a Csen jelében áll. Sok a válság, a földrengés, a riasztó hír - mindez nemcsak valaminek a vége, de egy új életciklus kezdete is.
Valaha a tavaszünnepet szertartásokkal köszöntötték.
Az áldozópap a színültig telt áldozati edényt olyan nyugalommal tartotta a magasba, hogy sem földrengés, sem vihar meg nem ijeszthette - egyetlen csepp sem csurgott ki belőle!
Ez a lélekjelenlét, ez a nyugalom, ez a belső bizonyosság ennek a jósjelnek a kulcsa. Teremts szívedben békét! Nézd nyugodtan a vihart! Ne vedd át mások rezgéseit, s ne félj - az idő neked dolgozik.
Üdvös tett csakis nyugalomból születhet.
Most nagyon erős a késztetés: cselekedned kell.
Bensődből cselekedj. Célozz nyugodtan! Ne kapkodd el a lövést!
Lelked csendes középpontjából tudd azt, hogy kívül két állapoton mész át: egy megrázó, nyugtalanító és szorongást keltő - s egy derűs, örömteli, oldott fázison. Ezek az érzelmi kísérői új életkorszakodnak.
Baj, ha az első fázisban megrekedsz!

Aki nem fél, a vízen is járni tud.
...

Kell még pár szót szólnom a "szolgálat" kifejezésről, ami rövid idő alatt két teljesen különböző hangsúllyal és értelmezéssel került elém. Annyira érdekes volt ez a kettősség, hogy nem lehetett nem észre venni, hogy valamiféle üzenetet hordoz.
Én sosem gondoltam volna magamat szolgalelkűnek, s mikor viselkedésem ilyetén értelmezése felmerült, tulajdonképpen nézem, mint mikor a cseh2-n rajzfilmet vetítenek az óvodásoknak.
Az első gondolat, ami átsuhant rajtam, az a "miniszter" szó jelentése volt.
Igen, az Első Szolga.
Ha én szolga vagyok, akkor Első Szolga.
De nem is érzem magam annak. (Sajnos.)
Részint, mert ha szolgálok is valamit, azok elsősorban és mindenek felett a saját céljaim. Ezeket a célokat igyekszem úgy meghatározni, hogy a szűkebb közösségnek, melynek tagja vagyok, szintén hasznára legyen. Nem hiszek a sarkos megoldásokban; én a kölcsönösen előnyös üzletekben, win-win szituációkban hiszek, és abban, hogy az ellentéteket a legtöbbször ki lehet simítani. Hiszek a toleranciában, én is toleráns ember vagyok, és ezt sokszor visszakapom. (Lehet, hogy nem szól senki, ha éjjel dolgozni akarok - de reggel se, ha kilenc után esek be nyolc helyett. Hogy csak egy óvodás példát hozzak.) Én Mérleg vagyok - és ez legpozitívabb dolog, amit magamról valaha állítani bírtam.
Ráadásul INFP, azaz Mediátor.
Másodszor, világéletemben lojális voltam ahhoz az emberközösséghez, amelyhez tartozónak gondoltam magam. És mindent megteszek, hogy az adott szavamat betartsam. Számomra ez jelenti a betyárbecsület fogalmát - ez még akkor is igaz rám, ha egyébként az embereket, mint olyanokat, tulajdonképpen nem engedem túl közel magamhoz, az előfordult sorozatos kudarcélmények okán, és túl sokat, pont ezek miatt, nem is vagyok képes gondolni már róluk.

De felbukkant a "szolgálat" szó más értelmezésben is.
A közelmúltban a "bár ne látogatnám oldalon" felbukkant egy előadás anyaga, amit - részben kínomban, részben érdeklődve - végignéztem.
Sok vágott zöldség között ugyanis felbukkant azért egy-két magvas gondolat is ebben az előadásban.
Az egyik ilyen a "szolgálat" szóhoz kapcsolódott. Arról szólt, hogy a magyar nyelvben a "szolgálat" kiveszőben van. Régen, ha valaki betért egy boltba, azt kérdezték tőle: "Mivel szolgálhatok?". Manapság a legjobb esetben is csak azt kérdezik: "Miben segíthetek?"
Az első esetben megtisztelik a betérőt - a másodikban jóindulatú lenézéssel kezelik.
Volt az előadónak egy érdekes mondata: a magyar lélekhez az első sokkal jobban illik, mint a második.
Mondhatjuk, hogy ez rossz dolog - ha a szolgálatot pejoratív, megalázó dolognak fogjuk fel.
De itt is eszembe jutott egy kép. Egy jelkép. Egy Példakép.
Igen, Teréz anya, aki az egész emberiséget szolgálta.
És vannak még ilyen csodálatos emberek.
Milyen jó lenne, ha mindannyian egymás szolgálatának tudnánk szentelni az életünket! Mennyország lehetne itt ezen a Földön, nem az önzés sivataga.

Sajnos, ettől a valódi szolgálattól nagyon messze vagyok még. Nekem az is elég feladat, ha a szeretteimet, az ügyfeleimet szolgálom, s azokat a közösségeket különösen, ahol befogadtak, és ahol szükség van a tudásomra.
Ha ehhez néha az kell, hogy olyasmit is megtegyek, ami felületes szemlélő számára "szolgalelkűségnek" hat - ám legyen.
Végül is, nem csak azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy ki mondja.

Barátságtan

"Akinek segíteni próbáltál, és utána cserben hagy Téged, az nem a barátod. Aki azzal mulat, aki Téged sértett, az nem a barátod. Nekem nincs más barátom, csak az Anyu. Ő legalább őszinte, és nem hagy cserben a bajban."
(Tesókám)

Igaza van.

Jégkorszak

Nem, sajnos nem a Ji-King következik egyszemélyes hőskölteményem ezen lapján.

Most a Tél az Úr.

Róla kell megemlékeznem.

A fagyok beállta előtt hiába rimánkodtam. Sem az én arany fiam, sem a vejkóm nem érezte magában a Zerőt ahhoz, hogy felfalazza a pincét.

Nem tudok mentséget lelni nekik. Volt pénz, megvetették az anyagot.. majd sz@rtak mindenre. Banducit hétszámra nem láttam, és Gáborunk is csak a seftjeivel foglalkozott. Hiába énekeltem, hogy "fiúk, el fog fagyni a vízvezeték, meglátjátok, ha nem lesz felfalazva és visszatemetve, legalább az a rész, ahol a vízvezeték van" - ezeknek ugathattam.

Most, hogy a nagy hideg beköszöntött, teljesen elfagyott az egész hóbelevanc. De nem ám csak ímmel-ámmal, hanem totálisan. Napok óta küzdünk, hogy vizet fakasszunk belőle... hiába.

Az egész a gázmizériával kezdődött. Ez a rohadt tartály, 10% töltöttséget mutatott, ami nem sok, de arra mindenképpen elég kellene legyen, hogy ezt a pár napos hideget átvészeljük. 

És nem jött a gáz.

Kihívtam a szerelőjüket, aki diagnosztizált, majd megállapította, hogy ebben a tartályban egy mukkanásnyi sincs a hőn áhított propánból.

- De hát hogy? - akadtam fenn a diagnózison, a 10%-ra mutogatva.

- Fennakadt a mutató - hangzott a felelet, és én nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Vagy esetleg földhöz verjem magam a tehetetlen duzzogóhiszti látványos bemutatója képpen.

Végül egyiket sem tettem, másnap megrendeltem újabb ötszáz kiló, azaz kétszáznegyvenezer forint ára gázt (telik a parasztnak, ha el nem issza), sűrűn rágondoltam, hogy hová az Istenbe bírt eltűnni az ősszel rendelt hétszáz kiló, hogy még január végéig se tartott ki - azután pedig a szerelő úr némi állítólagos intézkedése nyomán sikerült szombatra megszervezni, hogy meg is kapjuk - majd ekkor jött a meglepi: a tartályon alkatrészeket kell cserélni mert valami el van repedve.

Meg se kérdeztem a szállító alkalmazottait, tudtam, hogy letették volna a szent esküt, hogy semmi nem szivárgott - de azért mélyen befordultam a tudattól, hogy ha ezt már az ősszel észre vették, akkor miért nem javították meg akkor? Meg egyébként is?

Gyanítom, hogy a hirtelen támadt gázszállítás hátterében annak a felismerése volt, hogy vastagon sárosak benne - bár Szerelő Úr igyekezett az egészet a személyes érdemeként aposztrofálni.

Nem ment sokra vele nálam, azt azért sejtitek, ugye?

No de fussunk neki még egyszer az időrendnek.

Szilveszter után volt sok meló, meg meló, meg meló is. Andiék nem voltak képesek helyreállítani a romokat, csütörtökön úgy röppentek el Angliába, hogy hegyekben állt a mosni- és mosogatni való. De akkor már erősen éreztem a hétvége közeledtét, így a 12 órázások után nem álltam neki még annak is (ha eddig kibírta, ezen már nem múlik).

Amúgy is depis vagyok mindig, mikor hosszabb-rövidebb röppályákon gyakorlatozni indul a fészekalja. Ez most ilyen megint, januárral súlyosbítva.

Csütörtökön tehát már nem volt gáz, de víz még igen.

Pénteken az egésszel nem foglalkoztam, dolgoztam, mint egy rendes gép. Közben óráról-órára hűlt a külvilág - de egy rendes könyvelő nem foglalkozik az ablakon túli léttel, ha elmerül a számok között.

A szombat délelőttöm a gázszolgáltató emberei által meghatározottan telt... aztán... aztán jött a csoda pillanat: begyújthatunk! Végre!

...azaz begyújthatnánk, a gáz nagy nehezen feltalált a tartályból a házig, többszöri kísérletre... De mi a helyzet az előremenővel?

Na az a mutató megadta magát. Kifeküdt, mint aki nagyon elfáradt a rengeteg tortúrában. A sz@r kötéseken kiizadta magából, amit még kibírt, és most ott feküdt... megdögölve.

Márpedig, ugyebár, ha nincs bár, akkor bármilyen erőfeszítést is tettünk a meleg érdekében, az bizony hiábavalóságnak bizonyul.

Bár ne látnám ezt a sz@rt - próbáltam felkapcsolni a vízszolgáltatást, de a vízvezeték még annyit se mondott: "psszt".

Akkor már tudtam, hogy tévedtem, mikor pénteken azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet.

Lehet ezt még fokozni. Simán.

A szombatról vasárnapra virradó éjszaka az idegösszeroppanás, a fagytól való rettegés és a forralt bor éjszakája volt. Forralt borra azért volt szükség, mert mindennek a tetejébe jól meg is fáztam - furcsa módon nem is itthon, hanem még pénteken, az Értéktárba menet. Ott döbbentem rá, mikor kiszálltam a kocsiból, hogy nagyon lengén vagyok én öltözve ehhez a hirtelen támadt Szibériához. Sajna már azt is éreztem, hogy késő: a fagy keze végigsimított a torkomon, légcsövemen, és én abban a pillanatban tudtam, hogy beteg leszek.

Jó is volt a forralt bor, legalábbis az éjszakán átsegített - de másnap kijött rajtam a nátha és a reménytelenség érzése mellett az epejaj is, nem kis részben a bor savainak köszönhetően (sose leszek alkoholista, előbb döglenék meg gyomorbajban, az fix).

Gyakorlatilag eltöröltek ezek a dolgok vasárnapra, jártányi erőm nem volt. Tulajdonképpen végigaludtam az egész napot, legfeljebb csak annyi időre keltem fel, hogy a Siestát behozzam a szobámba vagy kivigyem belőle ha túl meleg lett.

András fiam már két nagy csodálatosságú hősugárzóval fűti a légkört a pincegödörben - de semmi haszna a dolognak. Nem tudom, mekkora az a jégdugó a föld alatt, és elolvad-e valaha, de a szabadon lévő vezetékrész már inkább langyos, mint fagyos - de víz még mindig sehol.

Nem, nem ordítottam le a fejét. Ahhoz nekem nincs erőm. De azért megjegyeztem, hogy jobb lett volna, ha ő szív kicsit azzal a falazással, mint hogy most így együtt szívunk.

Nem mondott ellent. Nem volt miért.

Két pasi zaklatott mindezen kínlódásaim közepette: az egyik kedves ügyfelem volt, akinek kénytelen voltam röviden vázolni a helyzetet, hogy megértse, miért nem akarok vele találkozni a hétvégén. (Erre éjnek évadján kitalálta, hogy akkor most hoz nekem Bivalybasznádról fűtőberendezéseket, alig bírtam lebeszélni róla. Más nem hiányzik még, mint hogy fehérember ide betegye a lábát, ebbe a sz@rhegybe, ami itt tornyosul). A másik Csaba, aki gyógyszerrel akart ellátni, de van Neo Citranom, és különben is, ha beteg vagyok, engem hagyjon mindenki békén.

(Meg lásd fehérember... stb.)

Legalább olyankor ne kelljen másokat vigasztalni, ha nekem bajom van.

Pedig kellett. Én nyugtatgattam mindkettőt. "Nem fogok idefagyni". (Talán). "Nincs nagy baj" (Nagyobb is lehetne). "Minden rendben lesz" (Majd egyszer).

Nagyon megerőltető volt abban a fizikai-idegi állapotban.

Ami a lelkiállapotomat illeti, az lassan-lassan normalizálódott. Mostanában hajlamos voltam úgy tekinteni a Zéletemre, mint aki már túl van a nyomorgás nagyján, és hittem, hogy ha van pénzem, ilyesmik nem fordulhatnak elő. Jól esett az egyenletes 22 fokos meleg, meg az ebből fakadó biztonságérzet.

Most már tudom, hogy nekem olyan nem jár. Azt úgyse hagyják az égiek, hogy egy "eseménytelen" telünk legyen.

Azt is ismét megtanultam, hogy valamiért nem hűl a lakás 5 fok alá, hál'Istennek, és megszoktam megint, hogy 12 fok, az már majdnem jó. Felöltözve teljesen elviselhető. 

Szóval visszaállt minden a szokásos januári kerékvágásba.

Mert jó nekem.

Statisztika

Végül csak rávettem magamat az újévi jóslatra - olyasmi kerekedett belőle, ami megér egy komplett bejegyzést ezen a helyen, de előbb szeretnék pár szót szólni a Csia Zsenről.

Az teljesen igaz, hogy az ember azokon a pontokon tudja a legnehezebben hárítani a támadást, ahol a leginkább találva érzi magát.

Nekem - egészen tegnapig - az egyik ilyen terület az anyaság témaköre volt. Nem voltam (vagyok?) megelégedve ebbéli teljesítményemmel. És, igen, nagyon fájt, amikor ezt "kedvesen" szóvá tették nekem.

Aztán tegnap elkezdett bennem egy érdekes statisztika mocorogni.

Közgazdász vagyok, hiába, tanítottak nekem sokat a "hatékonyság"-ról. Lássuk, ki, hogyan használta fel az új generáció érdekében a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Nézzük, ki mennyire volt hatékony szülő!

Kezdjük az elért eredményekkel.

Talán ez a legnehezebb az egészben. Én úgy gondolom, hogy az iskolai végzettséget fogom etalonnak venni - mert, bár ma már nem divat, de mégiscsak hiszek abban, hogy az élethez tudásra van szükség.

Tehát: az iskolai végzettséget szintenként egy ponttal gondolom díjazni, az összehasonlíthatóság jegyében.

Az én esetemben tehát három, élete elején álló ifjú emberről beszélünk.
A legidősebb diplomás, ez 3 pont.
A középső, Félbehagyott Bandi, kijárta a középiskolát, de hiányoznak rubrikák az éreccségiből, mint valaki kedves nejének, - hát nem járok messze az igazságtól, ha ezt másfél pontyra díjazom.
A legkisebb, leérettségizett, és most érettségi utáni szakképzésre jár (nem lelkesen, de ez nem csak az ő hibája, azt hiszem). Tekintsük két pontnak.
3+1,5+2= 6,5 pont.

Tekintsünk át a "túloldalra". Ott ugyanezzel a módszerrel számolva 3+2=5 pontot találunk.

Nézzük a rendelkezésre álló erőforrásokat, avagy, mi kell a gyereknek?

Először is pénz.
Ha a magyar családok átlag jövedelmét 3 pontra értékeljük, akkor elmondhatom, hogy nálunk 3,5 - 4 körül lehetett a mutató.
"Odaát" volt az 4,5 is.
A lakáskörülmények, ha az átlagmagyar 3, akkor "odaát" is 3.
Nálunk, a közművek hiánya illetve a lakás "rusztikus" volta ebből elég sokat elvesz (-2), de ennek ellenére én visszaadnék 1 pontot, mert egy valamiben jobban álltunk: térben. Nálunk minden gyereknek volt, ha nem is nagy, de saját, külön szobája. Tehát ez így 2.
A harmadik, igen fontos momentum: az iskola, sport-, szórakozási és kulturális helyszínek megközelíthetősége.
"Odaát" ez megfelel a budapesti külső kerületi átlagnak, azaz 4.
Mi ebből sokkal rosszabbul álltunk mindig is. Ide az iskolából hazajutás sem volt soha egyszerű a gyerekeimnek. Bizony, ezen a téren a pontszámunk csak 2.

Akkor adjuk össze a felhasznált erőforrásokat!

"Itt": 3,5+2+2=7,5.
"Ott": 4,5+3+4= 11,5.

A hatékonysági mutató úgy számítható, hogy az elért eredményt elosztjuk a felhasznált erőforrások értékével.
Ez "itt": 6,5/7,5= 86,67

"Ott": 5/11,5 = 43,48

...szóval semmi, de semmi szégyellni valóm nincs. Sőt. Aki kritizál, az nézhetne körül a saját portáján ez ügyben.

És akkor még azt a momentumot figyelembe se vettük, hogy az én gyerekeim még tényleg nagyon fiatalok, még jó pár évig minden esélyük megvan arra, hogy növeljék a számlálóban elhelyezkedő értéket.

Szóval hátrább az agarakkal az én gyermeknevelési képességeim és erőforrás-gazdálkodásomtól.

Csia Zsen.
Elvégeztetett, és nem kell szégyenkeznem miatta.

Végre valami, aminek igazán örülhetek.

(Ez persze nem azt jelenti, hogy hagynom kell, hogy szarvakat növesszenek. De legalább magamat, befelé, nem kell ostoroznom. És ez nem kis dolog.)

Parti Medve

(Monika Egri, Illustrator FB oldaláról)

"Egy bolond újévi mese inkább nagyobbacska gyerekeknek..(felnőtteknek):)

Parti Medve szilveszteri buliban volt.

Az úgy történt, hogy egyszer csak felhívták telefonon.
Épp a part mentén szunyókált, mint mindig, amikor megcsörrent a kütyü a mackónadrágjában. A parti medve szereti, ha csiklandozzák, ezért vibrálósra állította be magának .
Átmeneti Nyuszi hívta, hogy este akkor jöjjön, ha ráér.
És ő mondta Nyuszinak, hogy akkor megy, mert éppen ráér.
Átmeneti Nyuszi nem a kabátjáról kapta a nevét, hanem mert mindig épp az út túloldalára vágyott. És ezért mindig át is ment oda.
A túloldalon mindig szebb a káposzta, ezt jegyezzétek, fületeket hegyezzétek!

A hívás után a medve elgondolkodott.
- Mit vegyek fel? Nincs egy rendes rongyom!
Aztán még jobban elgondolkodott:
- De miért is lenne? Nem járok rongyokban, irgum és brumgumm!
Akinek nem tetszik a tavalyi bundám, majd nézi a jövő évit! Az sem lesz más, csak kicsit talán foltosabb.

Amikor eljött az este, Parti Medve kicsit izgatott lett, mert viszonylag ritkán hagyta el a komfortzónáját. (Nem igazán ismerte ezt a szót, csak valamikor olvasta a Medvexen, a medvéknek szóló hírportálon, és azóta nem ment ki a fejéből.)

Zavartan kopogott a Nyuszi ajtaján, ahol egy fura szerzet nyitott neki ajtót. Hatalmas fülei voltak, és az orra szörcsögött.
Rózsaszín tüllruhában botladozott, mancsában horpadt papírpoharat tartott, színes szívószálból szürcsölt valami kétes színű löttyöt.
- Kerülj beljebb!- mondta a valami.
- Köszönöm,- mondta Parti Medve, és beljebb került.

A beljebb régebben Nyuszi tágasnak tűnő lakását jelentette, de az most nyomokban sem tartalmazott lakás- hozzávalókat.
Helyette volt viszont nyüzsgő-táncoló tarka tömeg, beazonosíthatatlan szerzetekkel. Valószínűleg mind erdőlakó.
- Szia, te medvének öltöztél?- penderült felé egy kockás kalapos vaddisznónak látszó egyed. – És mi vagy alatta?
- Én alatta is medve vagyok- morogta Parti Medve.
- Hű de cseles- röfögte a kalapos, és tovább csalinkázott.
Aztán Átmeneti Nyuszi is előkerült, hóembernek álcázta magát.
A biztonság kedvéért még egy répát is felkötött az orrára.
- Bocsánat, elfelejtettem szólni, hogy jelmezes buli lesz.
De sebaj, van itt rengeteg csuda holmi, Vasutas Vakond hozta mindet. Neki határtalan kapcsolatai vannak, főleg, hogy most ő lett a Főtúró Földtúró a Földalatti Mozgalomban.
- Főtúró?
- kérdezte Parti Medve, mert az egészből csak ennyit hallott tisztán a nagy zenebonában.
- Az. Főtúró. - És Parti Medve máris maga előtt látta a vakondot fehér ruhában, csokiöntettel a fején.
- Válassz valami jelmezt és érezd jól magad!.-
Ezzel Átmeneti máris a szoba túloldalán termett, mert két perc után ismét a túloldalra vágyott.

Parti Medve néhány percig szöszmötölt az egymásra dobált holmik között, és próbált valami olyan ruhadarabot keresni, ami egyrészt átmegy termetes buci fején, másrészt nem szorítja hónaljban. Már majdnem talált egyet, de amikor a tükörbe nézett, látta, hogy leginkább egy szál krinolinra hasonlít benne. Így maradt egy viszonylag egyszerű, csillámló álarcnál. Felrakta a fejére, és bár alig látott ki belőle, (mert persze ez sem mackófejre volt méretezve) így már kicsit jobban hangulatba került, és titokban azt remélte, senki sem ismer rá az álarc mögül.
Természetesen mindenki ráismert, és mivel amúgy tartottak tőle, hiszen mégiscsak egy Parti Medvéről beszélünk, minden vendég meginvitálta egy pohárka mézsörre. Parti Medve elég udvarias a fajtájához viszonyítva, és miután nem igazán ismerte a bulizás etikettjét, minden invitálást elfogadott. Nem telt el sok idő, talán fél órácska, és Parti Medve azt vette észre, hogy egyre több különleges barátja van, és egyre jobban szeret mindenkit.
Nagyon tetszett neki ez az állapot, és fejébe vette, hogy ezentúl kizárólag mézsört fog inni, és a csillámos álarcot sem fogja levenni soha többé. Kicsit ugyan kényelmetlen, és a térlátást is akadályozza, de mit számít ez a csekélység, ha ennyire mosolygós tőle a világ!

Átmeneti Nyuszi mentette ki végül a teljes zsibbadtság állapotából.
-Menj haza Maci, igyál egy kis gyógyteát, és aludj egy nagyot!
Megveregette Parti medve hátát, megcsóválta fejét, és bajusza alatt csak ennyit mormogott:
-Micsoda party-arc! Ki gondolta volna az öreg medvéről?!

És így lett Part Medvéből Party-Medve.

Boldog új évet kedves Erdőlakók!"

...hát ez kicsit emlékeztet, legalábbis a nyelvezet és a szereplőválogatás terén a "Hogyan úszta meg Nyuszika az első randit" bejegyzésemre, ezért hoztam.
Egyébként lehet, hogy szakmát kellene váltanom.

Vajon egy Átmeneti Nyuszinak tényleg szebb káposztalevelek jutnak?

Rendhagyó újévi köszöntő

Nem találtam találóbb összefoglalását ennél a képnél mindannak, amit most érzek.

Az év utolsó hetei/hónapjai rémálom számba mentek.
A jelek szerint nem csupán nekem, hanem az egész világnak. Sok sztár tette le végleg a kanalat, köztük nagy kedvencem, George Michael is - akinek távozása okán először ledöbbentem (nekem ő mindig a Wham! énekese marad, a huszonvalahány évével), aztán még a pánik is elfogott: úristen, alig pár évvel volt idősebb nálam, közelebb a vég, mint gondolni szeretném.

A saját életemben sem számolhatok be semmi jóról.
Ott, azon a házibulin súlyos léket kapott minden, amit gondolni, vagy elhinni szerettem volna magamról az elmúlt esztendőben. Minden emberi tartás és keménység elúszott.. egyetlen tekintet miatt.
Republic: Csillagszóró

Kifejezetten, nagyon rosszul éreztem magamat az elmúlt hónapokban emiatt a jelenség miatt, leginkább, mert nem tudtam az okát és az eredőjét.
Nagyon mélyre kellett ásnom a múltamban, hogy előkerüljön valami, ami legalább némileg hasonlít rá.
Az egyik szaunázás alkalmával végre felrémlett bennem.
Engem nagyon ritkán csalnak meg az előérzeteim. Szoktam tudni, hogy kitől, mit várhatok.
És nagyon nem azt éreztem, ami lett ebből az egészből.

Az az egyetlen alkalom, amikor hasonló történt velem, közel 15 éve volt. Akkor, mikor A.-val a búcsúbulit tartottuk. Tudjátok, az a buli, amely óta Takács Tamás szájharmonikája ott figyel valahol A. lakásában, egy fiók mélyén, gondolom, mert ilyen ereklyét nem dob ki csak úgy az ember. És ha a keze ügyébe akad.. Na igen, akkor bizonyosan az eszébe jut az az este, a maga valóságában és irracionalitásában.
Írtam erről egyszer valaha itt is, azt hiszem.
Tulajdonképpen, annak az estének egy harmadik ember, Öcsike értékítélete miatt nem lett folytatása.
Tulajdonképpen meg is értettem őt, de attól még nagyon szenvedtem. Emlékeim szerint úgy három évbe telt, mire nagyjából kihevertem azt az estét (és a megelőző három évet).
Azt hiszem, hogy a jelen helyzet annyiban hasonlít az akkorira, hogy most is külső erők álltak a felek közé. Olyan erők, amelyekkel nem számol az ember.
Tulajdonképp ezek eredője nem is feltétlenül az irántam érzett feltétlen jóindulat.
Igaz, akkor se volt az...
Végül is, mindegy.
Talán jobb is így, mert egy jellemtelen emberrel úgysem lehetnék boldog.
Lord: Fázom a szélben

(A. nem jellemtelen. Soha, egy percig sem volt az. Sőt.
Ott én voltam nettó hülye, még a legelején.
Illetve... ezt a hülyeséget hívják "fáziskésésnek". Hát igen.
De ezt is megírtam már itt.)

Ambivalens érzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban.
Kivetítettem az egészet barátosném kavarógép férjére, szinte hallom mondatait, melyeket érvként támasztott ellenem a nemes bosszú jegyében (ha nekem sz@r miattad, neked se legyen jó). Persze ezt soha, egyikük se ismerné el, és különben is, egy távolabbi szemszögből tekintve, nem mindegy?
Ha a racionalitást nézzük, tényleg töknyóc, ez a dolog a körülmények ismeretében nem sülhetett volna el jól. Én valóban nem vagyok egy olyan "másodállású, csendben meghúzódok és beérem a morzsákkal" fajta. Mindent, vagy semmit, kompromisszum nincs.

Másrészt viszont, vérlázító, hogy emberek veszik a bátorságot, és beleszólnak más emberek életébe, ahelyett, hogy rábíznák a dolgokat a Sorsra.

Igen, azt hiszem, ez az egésszel a fő bajom.
Nekem viszonylag ritkán szoktak keresztbe tenni. Én is ritkán teszek keresztbe másoknak. Hogy J kiprovokálta, én pedig voltam olyan rossz idegállapotban akkor... azt sajnálom.
Minden bűnéért megbűnhődik az ember. Sokszorosan. (Ő sem kivétel.)

(Barátnémnak akkor valami olyasmit írtam, hogy ha valaki halat tart, ne várja el tőle, hogy fára másszon. Inkább örüljön, hogy vígan úszkál. Vagy cserélje le egy majomra.
Remélem, hogy ezt legalább megértette. Akkor már nem éltem hiába.)

Az egészen magamban, csendben rugóztam, és tulajdonképpen lassan és bizonytalanul, de haladtam az elengedés felé - hogy őszinte legyek, kerestem még a szavakat, amikkel megírhatom és végre lezárhatom ezt az egészet, de nem nagyon találtam őket, hiszen olyasmiket kell leírnom általam tulajdonképpen kedvelt emberekről, amik meglehetősen súlyos állítások, és ezt a tapintat köntösébe csomagolni sosem egyszerű feladat - de a mai bejegyzésem tulajdonképpen másról sem fog szólni, csak ilyesmikről.

A másik ember, akivel kapcsolatosan eljutottam minden határon túlra, az az én drágaságom.
Részletekbe nem akarok itt belemenni, mert nem végtelenített vitát akarok, hanem egyszerűen csak túl lenni ezen az egészen. Nem akarom ecsetelni, hogy ki, miben, hol és mennyit hibázott. Tisztában vagyok azzal is, hogy beteg ember, és mint ilyen, negatívabb a szükségesnél.
Viszont mikor letettem a telefont, két gondolat motoszkált bennem.
Az első, hogy ha ennyire nem bízik bennem hat év után, akkor ablakon kidobott idő volt ez a hat év. És hogy nincsenek már ablakon kidobni való óráim, perceim.
A másik Banduci tanítása volt.
"Ha valaki egyszer megüt, az az ő hibája. Ha másodszor is, az a Te hibád."

Meguntam a boxzsák státuszt. Üt, vág, rúg a pénzügyeim, a családom, az otthonom miatt mióta ismerem. Büdös volt neki a kórház. Hogy csak néhány momentumot ragadjak ki ebből a sz@rhegyből.
Én ezt Vele kapcsolatban soha nem érdemeltem ki. Mindig a saját érdekeim fölé helyeztem az övét. Voltam olyan hülye.
De már elegem van.
És ezen nem változtat se betegség, se semmi.
Van neki kis családja, majd pártfogásukba veszik. Épp időszerű. Szakadjon le rólam, rakosgassa a fenyőágait fényképek elé, meg támogassa a gyerekeit. Azok meg szedjék össze ha rosszul van, ne engem hívogasson, hogy "jajsegíts". Elékszem még, hogy ki nem akart ICE lenni a másik telefonjában. Ne is legyél. Soha. Tipli. Facsavar. Kalapos gomba.

Szilveszter előtt Szomszédasszony is bemondta az unalmast.
Soha, egyetlen pillanatig sem mondtam, hogy könnyű a Faktornál dolgozni. Ő akarta... Bár éreztem, hogy ezt nem kellene, de annyira akarta, hogy oda vittem. Majd közölte, hogy akkor inkább nem jön, mert neki ettől pánikrohamai vannak.
Most pedig itt állok három héttel MNB előtt, és csinálhatom egyedül. Három ember munkáját.
Megb@szhatom, magyarán, hogy vulgáris legyek. De nem kaphatok pánikrohamot. Nekem nem jár ez az úri luxus, hogy pánikroham. Nekem csak a meló jár. Három helyett.
Ha nem csinálja ezt az egészet, lehet, hogy azóta már tényleg lenne valaki, akire számíthatok.
Vagy nem.
De legalább nem én égek be.
Próbálom a dolgot nagyvonalúan kezelni. Keresem a mentségeket.
Végül is, mikor sok hülyeséget csinált (akkor is) én nem voltam mellette. Besokalltam azon az önpusztító magatartásformán, amit tanúsított. Mert az embernek van elég baja anélkül is, hogy szándékosan gyilkolja magát.. Persze, ki hogy szeret élni és halni...
Akkoriban épp rossz passzban voltam én is, Nagy Fal hülyeségei miatt és, ha jól emlékszem, akkor is ilyen év végi mélyponton járt nem csak a Nap, de én is - nem álltam mellette úgy, ahogy kellett volna.
Megpróbálom ezt a mostani dolgot úgy kezelni, hogy ez a számla is kiegyenlítésre került.
Csak meg kell próbálnom nem beleőrülni ebbe a következő pár hétbe, és minden jó lesz... Csak pár hét, pihenés nélkül, és túl leszek a nehezén...

Nem tudom, hogy fogom-e bírni. Félek, hogy nem.

Mellesleg ebben a sok bajban és depiben elfelejtettem végignézni a mérlegképes továbbképzés anyagait végignézni... b@kker.

Iszonyatosan szétestem ettől a sok bajtól, ami utolért, attól tartok.

Talán annyiban szerencsém lesz, hogy a nagy cégeknek van könyvvizsgálójuk, a kicsik meg nagyon kicsik ahhoz, hogy regisztrált könyvelő legyen a mérleg beküldője.
De f@szom. Ilyen nem történt még velem, mióta létezik kötelező továbbképzés. Lassan teljesen kikészülök, attól tartok.
Még, hogy IFRS vizsga januárban. Örülök, ha túlélem azt a munkamennyiséget, ami addig vár engem.

Még meg sem emlékeztem a lányomról, aki két hetente abba akarja hagyni az iskolát. Megértem én, hogy sz@r a mai oktatási rendszer, úgy ahogy van - de mi lesz vele egy árva sima érettségivel? Mi a lóf@szt akar kezdeni az életével?

Mintha mindenki engem utálna és velem akarna kib@szni.

Ennyire nem lehetek szemétládája az életnek.
Vagy igen?

Az egyetlen pozitív dolog, ami ért engem Szilveszter napján, az DC bejegyzése volt. Lehet, hogy túlságosan megborzoltam Virtuális lakóinak lelkivilágát az úgynevezett "mulatással", de totál kész voltam, azt hiszem.
(Mit voltam? Vagyok.)
Ezen legalább lehetett nevetni.
Azt hiszem, egy olyan hisztis kislány vagyok, akitől épp most szedték el az összes játékát.

És a bejegyzése <3:

amikor 10 év után megiszol 3 rumkólát, kirúgsz a hámból mert csak egyszer meg utoljára, és akkor a kis falumba rámás csizmát visel a babám, csak a nézését, meg a járását látod édesanyám, látod édesanyám, mért szültél a világba. lovam hátán sejehaj, félrefordult a nyereg, mert kéknefelejcs virágzik a tópartján. és akkor a gyöngy, a drága gyöngy ott fekszik lenn a tengeren, leszáll a gyöngyhalász, mert álmodj királylány van :D :D :D

Utóirat:
Anyámnak igaza van. Az emberek selejtes, ócska lények. Jobb messziről elkerülni őket.

Igen, engem is.

Bikini: Ügyetlen szerelem (a mai naptól kerülöm magam)

Na BÚÉK. Legalább Nektek.
Nekem már úgyis mindegy.

Modern Talking: The Space Mix