Rendhagyó újévi köszöntő

Nem találtam találóbb összefoglalását ennél a képnél mindannak, amit most érzek.

Az év utolsó hetei/hónapjai rémálom számba mentek.
A jelek szerint nem csupán nekem, hanem az egész világnak. Sok sztár tette le végleg a kanalat, köztük nagy kedvencem, George Michael is - akinek távozása okán először ledöbbentem (nekem ő mindig a Wham! énekese marad, a huszonvalahány évével), aztán még a pánik is elfogott: úristen, alig pár évvel volt idősebb nálam, közelebb a vég, mint gondolni szeretném.

A saját életemben sem számolhatok be semmi jóról.
Ott, azon a házibulin súlyos léket kapott minden, amit gondolni, vagy elhinni szerettem volna magamról az elmúlt esztendőben. Minden emberi tartás és keménység elúszott.. egyetlen tekintet miatt.
Republic: Csillagszóró

Kifejezetten, nagyon rosszul éreztem magamat az elmúlt hónapokban emiatt a jelenség miatt, leginkább, mert nem tudtam az okát és az eredőjét.
Nagyon mélyre kellett ásnom a múltamban, hogy előkerüljön valami, ami legalább némileg hasonlít rá.
Az egyik szaunázás alkalmával végre felrémlett bennem.
Engem nagyon ritkán csalnak meg az előérzeteim. Szoktam tudni, hogy kitől, mit várhatok.
És nagyon nem azt éreztem, ami lett ebből az egészből.

Az az egyetlen alkalom, amikor hasonló történt velem, közel 15 éve volt. Akkor, mikor A.-val a búcsúbulit tartottuk. Tudjátok, az a buli, amely óta Takács Tamás szájharmonikája ott figyel valahol A. lakásában, egy fiók mélyén, gondolom, mert ilyen ereklyét nem dob ki csak úgy az ember. És ha a keze ügyébe akad.. Na igen, akkor bizonyosan az eszébe jut az az este, a maga valóságában és irracionalitásában.
Írtam erről egyszer valaha itt is, azt hiszem.
Tulajdonképpen, annak az estének egy harmadik ember, Öcsike értékítélete miatt nem lett folytatása.
Tulajdonképpen meg is értettem őt, de attól még nagyon szenvedtem. Emlékeim szerint úgy három évbe telt, mire nagyjából kihevertem azt az estét (és a megelőző három évet).
Azt hiszem, hogy a jelen helyzet annyiban hasonlít az akkorira, hogy most is külső erők álltak a felek közé. Olyan erők, amelyekkel nem számol az ember.
Tulajdonképp ezek eredője nem is feltétlenül az irántam érzett feltétlen jóindulat.
Igaz, akkor se volt az...
Végül is, mindegy.
Talán jobb is így, mert egy jellemtelen emberrel úgysem lehetnék boldog.
Lord: Fázom a szélben

(A. nem jellemtelen. Soha, egy percig sem volt az. Sőt.
Ott én voltam nettó hülye, még a legelején.
Illetve... ezt a hülyeséget hívják "fáziskésésnek". Hát igen.
De ezt is megírtam már itt.)

Ambivalens érzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban.
Kivetítettem az egészet barátosném kavarógép férjére, szinte hallom mondatait, melyeket érvként támasztott ellenem a nemes bosszú jegyében (ha nekem sz@r miattad, neked se legyen jó). Persze ezt soha, egyikük se ismerné el, és különben is, egy távolabbi szemszögből tekintve, nem mindegy?
Ha a racionalitást nézzük, tényleg töknyóc, ez a dolog a körülmények ismeretében nem sülhetett volna el jól. Én valóban nem vagyok egy olyan "másodállású, csendben meghúzódok és beérem a morzsákkal" fajta. Mindent, vagy semmit, kompromisszum nincs.

Másrészt viszont, vérlázító, hogy emberek veszik a bátorságot, és beleszólnak más emberek életébe, ahelyett, hogy rábíznák a dolgokat a Sorsra.

Igen, azt hiszem, ez az egésszel a fő bajom.
Nekem viszonylag ritkán szoktak keresztbe tenni. Én is ritkán teszek keresztbe másoknak. Hogy J kiprovokálta, én pedig voltam olyan rossz idegállapotban akkor... azt sajnálom.
Minden bűnéért megbűnhődik az ember. Sokszorosan. (Ő sem kivétel.)

(Barátnémnak akkor valami olyasmit írtam, hogy ha valaki halat tart, ne várja el tőle, hogy fára másszon. Inkább örüljön, hogy vígan úszkál. Vagy cserélje le egy majomra.
Remélem, hogy ezt legalább megértette. Akkor már nem éltem hiába.)

Az egészen magamban, csendben rugóztam, és tulajdonképpen lassan és bizonytalanul, de haladtam az elengedés felé - hogy őszinte legyek, kerestem még a szavakat, amikkel megírhatom és végre lezárhatom ezt az egészet, de nem nagyon találtam őket, hiszen olyasmiket kell leírnom általam tulajdonképpen kedvelt emberekről, amik meglehetősen súlyos állítások, és ezt a tapintat köntösébe csomagolni sosem egyszerű feladat - de a mai bejegyzésem tulajdonképpen másról sem fog szólni, csak ilyesmikről.

A másik ember, akivel kapcsolatosan eljutottam minden határon túlra, az az én drágaságom.
Részletekbe nem akarok itt belemenni, mert nem végtelenített vitát akarok, hanem egyszerűen csak túl lenni ezen az egészen. Nem akarom ecsetelni, hogy ki, miben, hol és mennyit hibázott. Tisztában vagyok azzal is, hogy beteg ember, és mint ilyen, negatívabb a szükségesnél.
Viszont mikor letettem a telefont, két gondolat motoszkált bennem.
Az első, hogy ha ennyire nem bízik bennem hat év után, akkor ablakon kidobott idő volt ez a hat év. És hogy nincsenek már ablakon kidobni való óráim, perceim.
A másik Banduci tanítása volt.
"Ha valaki egyszer megüt, az az ő hibája. Ha másodszor is, az a Te hibád."

Meguntam a boxzsák státuszt. Üt, vág, rúg a pénzügyeim, a családom, az otthonom miatt mióta ismerem. Büdös volt neki a kórház. Hogy csak néhány momentumot ragadjak ki ebből a sz@rhegyből.
Én ezt Vele kapcsolatban soha nem érdemeltem ki. Mindig a saját érdekeim fölé helyeztem az övét. Voltam olyan hülye.
De már elegem van.
És ezen nem változtat se betegség, se semmi.
Van neki kis családja, majd pártfogásukba veszik. Épp időszerű. Szakadjon le rólam, rakosgassa a fenyőágait fényképek elé, meg támogassa a gyerekeit. Azok meg szedjék össze ha rosszul van, ne engem hívogasson, hogy "jajsegíts". Elékszem még, hogy ki nem akart ICE lenni a másik telefonjában. Ne is legyél. Soha. Tipli. Facsavar. Kalapos gomba.

Szilveszter előtt Szomszédasszony is bemondta az unalmast.
Soha, egyetlen pillanatig sem mondtam, hogy könnyű a Faktornál dolgozni. Ő akarta... Bár éreztem, hogy ezt nem kellene, de annyira akarta, hogy oda vittem. Majd közölte, hogy akkor inkább nem jön, mert neki ettől pánikrohamai vannak.
Most pedig itt állok három héttel MNB előtt, és csinálhatom egyedül. Három ember munkáját.
Megb@szhatom, magyarán, hogy vulgáris legyek. De nem kaphatok pánikrohamot. Nekem nem jár ez az úri luxus, hogy pánikroham. Nekem csak a meló jár. Három helyett.
Ha nem csinálja ezt az egészet, lehet, hogy azóta már tényleg lenne valaki, akire számíthatok.
Vagy nem.
De legalább nem én égek be.
Próbálom a dolgot nagyvonalúan kezelni. Keresem a mentségeket.
Végül is, mikor sok hülyeséget csinált (akkor is) én nem voltam mellette. Besokalltam azon az önpusztító magatartásformán, amit tanúsított. Mert az embernek van elég baja anélkül is, hogy szándékosan gyilkolja magát.. Persze, ki hogy szeret élni és halni...
Akkoriban épp rossz passzban voltam én is, Nagy Fal hülyeségei miatt és, ha jól emlékszem, akkor is ilyen év végi mélyponton járt nem csak a Nap, de én is - nem álltam mellette úgy, ahogy kellett volna.
Megpróbálom ezt a mostani dolgot úgy kezelni, hogy ez a számla is kiegyenlítésre került.
Csak meg kell próbálnom nem beleőrülni ebbe a következő pár hétbe, és minden jó lesz... Csak pár hét, pihenés nélkül, és túl leszek a nehezén...

Nem tudom, hogy fogom-e bírni. Félek, hogy nem.

Mellesleg ebben a sok bajban és depiben elfelejtettem végignézni a mérlegképes továbbképzés anyagait végignézni... b@kker.

Iszonyatosan szétestem ettől a sok bajtól, ami utolért, attól tartok.

Talán annyiban szerencsém lesz, hogy a nagy cégeknek van könyvvizsgálójuk, a kicsik meg nagyon kicsik ahhoz, hogy regisztrált könyvelő legyen a mérleg beküldője.
De f@szom. Ilyen nem történt még velem, mióta létezik kötelező továbbképzés. Lassan teljesen kikészülök, attól tartok.
Még, hogy IFRS vizsga januárban. Örülök, ha túlélem azt a munkamennyiséget, ami addig vár engem.

Még meg sem emlékeztem a lányomról, aki két hetente abba akarja hagyni az iskolát. Megértem én, hogy sz@r a mai oktatási rendszer, úgy ahogy van - de mi lesz vele egy árva sima érettségivel? Mi a lóf@szt akar kezdeni az életével?

Mintha mindenki engem utálna és velem akarna kib@szni.

Ennyire nem lehetek szemétládája az életnek.
Vagy igen?

Az egyetlen pozitív dolog, ami ért engem Szilveszter napján, az DC bejegyzése volt. Lehet, hogy túlságosan megborzoltam Virtuális lakóinak lelkivilágát az úgynevezett "mulatással", de totál kész voltam, azt hiszem.
(Mit voltam? Vagyok.)
Ezen legalább lehetett nevetni.
Azt hiszem, egy olyan hisztis kislány vagyok, akitől épp most szedték el az összes játékát.

És a bejegyzése <3:

amikor 10 év után megiszol 3 rumkólát, kirúgsz a hámból mert csak egyszer meg utoljára, és akkor a kis falumba rámás csizmát visel a babám, csak a nézését, meg a járását látod édesanyám, látod édesanyám, mért szültél a világba. lovam hátán sejehaj, félrefordult a nyereg, mert kéknefelejcs virágzik a tópartján. és akkor a gyöngy, a drága gyöngy ott fekszik lenn a tengeren, leszáll a gyöngyhalász, mert álmodj királylány van :D :D :D

Utóirat:
Anyámnak igaza van. Az emberek selejtes, ócska lények. Jobb messziről elkerülni őket.

Igen, engem is.

Bikini: Ügyetlen szerelem (a mai naptól kerülöm magam)

Na BÚÉK. Legalább Nektek.
Nekem már úgyis mindegy.