Tudjátok, a "Remény színe"-hez érkezett komment, meg az a kérés, hogy ne írjak valakiről itt... Szóval több minden volt, ami elvette a kedvemet a bloggerkedéstől. Észrevettem, hogy egyre kevesebb lelkesedést tanúsítok iránta.. Az utolsó bejegyzéseim megalkotása során végig azt éreztem, hogy valami egész másról szeretnék írni. Túlságosan lekorlátoztam magam az anyagi világ dimenzióira, azt hiszem. Pedig nekem lételemem a "lebegés". Lebegés a két világ között... Nem tudom, értitek-e. Mindenesetre húsvét óta "odaát" is történt egy s más, s ezeket nem tarthatom magamban a végtelenségig, hiába szeretném.
Ma olvastam Bihari Viktória egy írását, melyben valaminek válaszolt, aki lekicsinyelte a teljesítményét. Nem értek vele mindenben egyet, de mikor arról írt, hogy ő az olvasói iránt érzett szeretetből vezeti a blogját - akkor Rátok gondoltam. Rátok, az ötszázezer körüli megtekintésre... És lelkiismeret-furdalásom lett. Egy ember miatt nem szabad ennyit cserben hagyni. Írónak lenni - felelősség is. Meg hiányoztok is, na :) Tehát, úgy döntöttem, hogy folytatom. Igaz, közben végképp bekrepált a laptopom, most szervizben várja a csodatételt, de ha hazajön, ígérem, érkezem.
