Munkás bejegyzés

Nem állítom, hogy tökéletes lenne a fizikai állapotom - bár erőt vettem magamon, és nem mentem már vissza a kórházba a múlt héten lecsapoltatni a mellemet, annak ellenére se, hogy megint be volt dagadva. Volt némi elemi nyűglődés, meg borogatás, Dalacinnak kapkodása - de lohadni kezdett magától is a duzzanat, s ez eldöntötte a kérdést. Jelenleg kis mértékben, de fel van dagadva - de tartja a szintet, nem romlik tovább és ez nagy szó.
Párszor volt módom nagyot sétálni is, és ez felpezsdített - jövő héttől napi program lesz, most is csak azért nem, mert rám szakadt a könyvelőirodám minden melója. Ha két fejem és négy kezem lenne, se bírnám - és sajnos, tudomásul kell vennem, hogy Morgóra sem számíthatok.

Marad tehát az éjszakába nyúló güzülés, hajnali keléssel párosítva - ismét a teljesítőképességem határait feszegetem, de már nagyon unom.

Mindenesetre túl kell lenni a negyedéven, MNB jelentésekkel, riportokkal együtt.
Aztán jöhetnek a mérlegbeszámolók.

A gyógyszert a vártnál jobban bírom, bár kissé jobban vizesedek, de még elviselhető (pihenni, gyalogolni, azt kéne, nem melózni). A mellembe néha még furcsán, élesen beleszúr valami hirtelen fájdalom, emlékeztetve a történtekre - és egyébként is, az állaga... nos, annak még kell pár hónap, azt hiszem.

Robit nem szeretni, nos, ez továbbra is nehéz feladat nekem, mert ha kicsit is nem figyelek oda, megint beülök valami hintába vele kapcsolatban... nem véd itt meg más, csak a nagyfokú tudatosság, azt hiszem. Ebben a kapcsolatban a fő kérdés nem az, hogy engem nem lehet szeretni, hanem az, hogy őt hiába lehet, de nem szabad.
A múltkor leszúrtam, mert elhanyagolja magát mint egy barlangi medve; egyébként is leoltottam, mert hóttideg vagyok az MNB határidők miatt, de tényleg - másnap nekitolatott a padkának, és mikor szóvá tettem, azt mondta védekezésül:

- Azért álltam ilyen szorosan a járda mellé hogy nehogy félre lépj!

Elnevettem magamat, de el is meditáltam ezen a mondaton. Ezek szerint érzi, hogy valami változik. Szépen, lassan, csendben, de változik. Helyes.
Másrészt... nem tökmindegy neki, de tényleg? Hisz neki úgysem kellek, akkor meg miért ne? Mit irigyel, és kitől?
Ahh. Unom a vicceskedéseit.
Elméleti síkon is érthetetlen ez az egész, képzeljétek, mi lenne gyakorlatilag. leg. lág. lóg. Leginkább.

A munkában a kökemény güzülés mellett egy új, kreatív elem is beköszönt, elkezdtem felépíteni valamit, egy struktúrát, ami később még nagyon jól jöhet, ha...
Igen, majd, ha. Majd elmesélem, ígérem, ha lesz valami belőle.
Ma röviden vázoltam Robertónak, tátott szájjal bámult, mintha a Holdról jöttem volna.
- Igen, ezt a képességemet szokták nagyra értékelni... csak eddig mindig más részére kamatoztattam.
De eztán másképp lesz. :) Végre a saját ügyeimmel is tudok foglalkozni. :)

Szó nélkül hozta a vacsorát.

Modern Talking - Diamonds never made a lady (remix)

Rednex - Hold me for a while

Kedves Naplóm,

rég nem látogattalak ismét, de annyi minden történt és történik folyamatosan velem és körülöttem, hogy - bár napok óta hiányzol - de csak most jutottam el oda, hogy elvánszorogjak az oldalaidra.

Az elmúlt napok egyébként hullámzóan, de javuló tendenciát mutattak; nem volt könnyű eljutnom a gyógyszertárig, de végül a gyógyszert is sikerült beszerezni, nem szívesen, de szedni is elkezdtem - sőt, megítélésem szerint talán bírni is fogom, eddig legalábbis nem okozott semmilyen kellemetlenséget. Reméljük, ez így is marad.

Amiben viszont indokolatlanul optimista voltam, az a sebgyógyulásom kérdésköre.

Ugyanis azóta már újabb két alkalommal kellett lecsapolni a mellem, ráadásul a múlt héten nem a szokásos kedves dokim volt, hanem a profilvezető, aki idősebb, szintén kedves - de nem jó helyre szúrt és nem is jól, és két napig fájt utána a mellem, amitől frászba kerültem, nemhogybegyulladjon, nemakarokvisszamenni, nemakarokkoronavírust frászba kerültem, és kapkodtam a Dalacint - aztán szerencsére jobb lett. 

Akkor 95 ml volt az "adag", most 80 jött le - ma a kedvenc dokim volt, profin szúrt, megfelelő ütemben szívott (ez így milyen perverzül hangzik, istenem, pedig... na mindegy), sőt, még azt is megtudtam tőle, hogy kb. 50 ml körül szokták abbahagyni ezt a processzt, rábízva a természetre no meg a beteg szervezetére a további keletkező savó elbontását.

Tehát, ha továbbra is ebben a tempóban haladunk, az talán még két hét. Legfeljebb. Remélhetőleg.

Viszont mikor ő szúr, nagyon profi módon, mindig marad egy kis lyuk a helyén - egy kis lyuk, amiből egész nap szivárog a savó. Ma három kötést és két pólót áztatott el, eléggé bizarr dolog volt - a kórház után céges tanúsítványt ügyintéztem, gondolhatjátok, ilyen állapotban - és megint elvitte minden lelkierőmet a munkára nézvést.

Illetve, ami még megmaradt volna, az elvérzett Gáborka tanuláshoz való hozzáállásán, akit hiába próbáltam rávenni arra hogy csinálja meg a múlt héten feladott leckéit.

Miután két órát prédikáltam neki (hótt feleslegesen) és közben én magam is végképp kimerültem, csalódottan vonultam ki a szobájából ő meg duzzogva elfeküdt.

Most itt tartunk és megint totál tanácstalan vagyok, hogyan lehetne őt rávenni arra hogy legalább akarjon már az lenni, aki egyébként teljesen egyértelműen simán lehetne - ha csak egy kicsit is akarná.

Amúgy is, a végére leterített ez a lecsapolási gyengeségnek nevezett érzés - és már csak arra vártam hogy bemásszak ide az ágyba, hogy pihenjek és közben kiirkáljam magamból a világfájdalmakat.

Mert világfájdalmak akadnak ezeken kívül is bőséggel.

Az egyik - nem kicsi - sokkot szerencsétlen Egysörös okozta nekem a tegnapi napon, aki zokogva hívott fel, és mesélte, hogy az egy szem, 25 éves fia meghalt... Thaiföldön motorbalesetet szenvedett, de abból simán felépült volna (csigolyarepedése volt, azt 25 évesen még kiheveri az ember, én már csak tudom, 30 évesen kerültem közelebbi ismeretségbe Lajos királlyal meg a Csele patak vizével) - de szegény fiút bevitték az ottani kórházba, ahol elkapta a koronavírust, és bele is halt, még lélegeztetőgép se jutott neki, esélye sem volt.

25.

Ismétlem: 25 éves volt. 25... 25... 25...

Zsolti fiam öregebb nála. 29... őrület. 

Republic: Kék és narancssárga

Iszonyú, mennyire régen nem láttam, és mennyire hiányzik még mindig. Ráadásul most nagyon féltem is. A három gyerekem közül ő volt az, akinek a szervezete mindig nagyokat küzdött a vírusok ellen. Hány éjjel ült a kád hideg vízben magas lázzal... hányszor kellett rehidráló sókat adni neki a kiszáradás veszélye miatt... Gamma-globulint is csak ő kapott rajtam kívül. A két "kicsinek" nem volt ilyesmire szüksége. András sosem betegedett meg különösebben holmi influenzáktól. András... már ő is 25 lesz.

25, mint Egysörös fia.

25.

A beszélgetés elején "De miért pont nekem kell megtudnom ezt a szörnyűséget ezen a szép tavaszi napon, mikor végre jobban vagyok? Miért? Hisz évek óta nem is beszéltünk.." - néztem a körülöttem méltánytalanul elszíntelenedett virágokra és lombokra, a hirtelen megfakult napsütésen - aztán a válasz is ugyanígy érkezett meg a végére, mikor bontottuk a vonalat a könnyeit nyelő, gyászoló szegény barátommal: 

- Mert téged szeretett. Ő.. mindig is szeretett téged, csak te nem tudtál hinni ebben.

(Eszembe jutott a tekintete, igen, hogy nézett rám sokszor, milyen ragyogó szemmel, ha megjelentem az irodában. Hogy alig bírta visszafogni magát, hogy meg ne öleljen, igen. Nem lehetett nem észre venni, tényleg nem.)

- De hát... mindenki mondta, hogy nem lesz ez jó. És én is úgy éreztem. Féltem, hogy nem leszek neki elég. Hogy nem lesz nekem elég. Hogy mást, jobbat érdemel.

És tényleg, így is lett, talált magának valakit, - valakit, aki nagyon is illik hozzá. 

Mindennek van értelme, igen, mindennek.

Még a  "nem" - nek is. 

Hinnem kell ebben, hisz másból sem állt az életem. Hol adtam, hol kaptam... hát igen. Nemek végtelen története - ennyi az élet.

És nem, nem nézegettem a lapját, mert minek, nem nézem senkiét, aki valaki másé (ez nem teljesen igaz - egy kivétel mindig is volt, van, lesz.. sajnos. Bár jobban tenném, ha nem tenném, tudom.)

Mégis engem hívott fel, hogy megossza velem - a megoszthatatlant.

Őrület.

Miko Vanilla: Endless Love

Este még mindig azon tűnődtem, hogy milyen totálisan értelmetlen dolog ez így, hogy egy magyar fiatalember, jó családból való, csinos gyerek, makkegészséges, szép jövő reményese, elmenjen a világ másik végére, csak azért, hogy ott balesetet szenvedjen, megfertőződjön és egyszerűen kiírja magát az életből.

Tulajdonképp egy ideje már számítottam rá, hogy előbb-utóbb az ismeretségi körömben is lesz haláleset.

De hogy egy 25 éves fiú lesz az első... no hát arra nem. Arra nem lehet felkészülni.

Szerencsétlen apja. Szegény szülei.

Iszony.

...

Ma megtalált I. is. Néhány napja bejelölt ismerősnek, visszajelöltem, - tulajdonképpen még örültem is neki, rég elmúlt belőlem minden neheztelés irányába, miért ne maradhatnánk ismerősök, oly sok évig volt az ügyfelem, ismerősöm, miért ne folytathatnánk ugyanazon a szinten - s mikor írt is kedvesen válaszolgattam - bizonyos határok között.

Aztán ismét elkezdte a szokásos kripto-ügyeket meg összeesküvés-elméleteket, meg a családi-magánéleti háborúit, s én, a korábbiakhoz hasonlóan, egyre kényelmetlenebbül kezdtem érezni magam.

Vezettem, közben folyt a genny a mellemből, és csak tolta a saját élete gondjait, kérdéseit és problémáit, s én egyre inkább éreztem, hogy nekem ez sok. A kriptóhoz nem értek, angolul csak kicsit tudok, nincs is kedvem ilyen témájú bejegyzéseket fordítgatni, a családi ügyei, egészségi állapota pedig nem tartoznak már rám - épp az ő döntése okán.

Ezért beírtam neki egy poénosat, bár szándékosan kissé bárdolatlanul, (hogy vegye már észre magát) mikor arról beszélt hogy xxx (a sokadikon) dollárt ért egy bizonyos tranzakció akkoriban.

- És mégse vetted meg nekem azt a szépséges ékszer szettet! Ez azért kicsit fáj azóta is, csak hogy tudd. :D :D :D 

Igazából nem fáj. Le se sz@rom. Az tény, hogy nagyon tetszett, de nem az ára, hanem a kecsessége miatt. No meg, mert nagyon illett a személyiségmhez. Ugyanolyan kidolgozásnak bizsuból is örültem volna. (Örültem is, mikor sikerült beszereznem azt a fülbevalót, ami legalább hasonlított... hordtam is sokat, évekig. Hordanám most is, csak meg kellene reparálni). Sőt, jobban - ezek a gyémántbizb@szok úgyis kilógnak az én életszínvonalam keretei közül. Viszonylag kevés helyre lehet felvenni őket. Meg nem is passzolnak nagyon a Tesco gazdaságos ruházati termékekhez, amikben teljesen jól érzem magam, a Farkas által is megemlített elemi igénytelenségem okán.

De ezt ő sosem fogja megérteni. Neki csak a pénz számít, azt hiszem. A pénz, meg ő saját maga, a túl intenzív érzésekkel és gondolatokkal, amik nem engedik, hogy meglássa tőlük a másik embert.

A pénz,(vagyoni érték) meg a bináris számrendszer. Ez a lényeg.

Hát ezek tőlem vizonylag távol álló dolgok.

A következő mondataiban némi burkolt célozgatás volt bizonyos akkoriban eltűnt ékszerekre (amik ráadásul rondák is voltak megítélésem szerint), és akkor megint feljött bennem valami enyhe hányinger ettől az egésztől, hogy mit képzel.. majd megpróbáltam lenyugtatni magam, hogy ezt nem ő képzeli, csak az állapota, majd végül egy mély lélegzetet vettem, és megírtam az alábbi elbocsátó szép üzenetet:

"Sajnálom, hogy kellemetlenségeid vannak. Ha a szakmám terén tudok Neked bármit segíteni, szívesen. Egébként magánemberként Te úgy döntöttél, hogy nem szavazol nekem további bizalmat - mi okod volt rá, azt Te tudod, a Te döntésed. Én szerencsére túl vagyok ezen a megrázkódtatáson (is), és úgy gondolom, hogy ha így akartad, hát legyen így. Nem haragszom, nincs bennem neheztelés, elengedtem az egészet. Remélem, hogy a végén lesz valami, minden félnek elfogadható kompromisszum az ügyeidben, drukkolok, hogy így legyen - de megbocsáss, nem szeretnék már bevonódni a történetbe. Én is féltem azt, ami még az életemből megmaradt, szeretném nyugalomban tölteni amennyire lehet. Kérlek, értsd ezt meg és tartsd tiszteletben. Köszönöm előre is."

Az üzenet megírására egy piros lámpánál került sor - és mikor rányomtam az "elküld" gombra, felcsendült a rádióból a Self Control.

Felnevettem. Finom érzés volt, a helyes döntésé. Olyan, mint a szabadság.

Laura Braningan: Self Control

Utóirat.

A világon minden pasi, legyen az gazdag vagy szegény, okos, vagy buta, fiatal vagy öreg, mind azt várja a nőtől, hogy őt értse meg, vele foglalkozzon, az ő lelkét ápolja, őt emelje fel, rakja össze, támogassa. Párkapcsolatban vagy anélkül, édes mindegy, minden férfi erre használja a nőt. 

Bezzeg a nő problémái... nem léteznek, nevetséges apróságok, oldja meg ahogy akarja.. stb. Vodkagyurka meg is mondta annak idején, rendszeres olvasóim talán még emlékeznek erre. "Sírj otthon, én csak nevetni akarlak látni!"

Őrület.

Zámbó Jimmy: Gyere, sírj a vállamon

Azt hiszem, tényleg a legjobb dolog ami egy öreglánnyal életében történhet, hogy egyedül marad. Nem véletlenül bírta ilyen jól Anyám ennyi évig.

Utóirat 2.

Az utolsó mondatokat vehetném fenyegetésnek is... érthető ön- és közveszélyes megnyilvánulásnak is. Erről csak annyit: nem vagyok érzelmileg zsarolható egyikkel sem.

Szép dolog a szabadság, ragaszkodom hozzá. Nem cserélem el sem félelemre, sem szánalomra.

Közjáték

Az elmúlt 24 óra is hozott néhány érdekes fordulatot a Zéletemben; ez most ilyen, - bár nem igazán hagyom el a lakást, mégis vágtatnak velem az események valami ismeretlen cél felé.
Felhívtam a dokimat az onkoteam döntétnek megismerése céljából; s ő azt mondta, hogy úgy döntöttek, hogy esetemben nincs szükség sugárkezelésre. Elegendő lesz a hormonszint csökkentő terápia.
- Jajj, de jó! - esett ki a számon lelkendezve, mire visszakérdezett:
- Jaj de jó? - szinte láttam, hogy finoman felvonja a szemöldökét, mint aki egyáltalán nem bizonyos benne, hogy ez olyan nagyon jó döntés. Eszembe jutott ahogy előző nap teljes átéléssel ecsetelte a gyorsított sugárterápiát és annak mellékhatásait, és rájöttem, hogy ez a fiú esetemben a sugárkezelés híve. Azt is éreztem, hogy ezt valahol a féltés mondatja vele, és nem esik jól neki különösebben a szokásosan könnyelmű hozzáállásom - megkedvelt engem a dokikám, jól éreztem én ezt; s egy percig sem tudtam rá haragudni, amiért képes lenne a szent szeretet és a szakmai óvatosság jegyében extra sugárdózisokkal bombázni jobb sorsra érdemes szöveteimet.
Aztán megbeszéltük, hogy telefonon felkeresem az onkológus doktornőt, - de mintha bizonyos csalódottságot éreztem volna a hangjából, ezért Neki is megígértem, hogy a sebemmel még visszamegyek kontrollra. Egyébként sem fog ártani, hiszen tudjuk, mekkora őstermelő vagyok, már ami a savót illeti - Robi erre annyit mondott egy este, még vagy két héttel ezelőtt, hogy "ne csodáld, hisz téged azon a területen lényegében megnyúztak". Ez a szó "nyúzni", majd utána a kiselőadás a műtőben tapasztaltakról, meggyőzött arról, hogy minden okom megvan a nagy mennyiségű savó termelésére; s örüljek, hogy ezt az eseménysort ennyivel letudhatom.
Aztán a délutánt a lelkem összerendezgetésével töltöttem; majd aludtam egy indokolatlanul hatalmasat; ma későn ébredve (Gáborka már online matekórán volt, mikor magamhoz tértem) végül  nekiálltam az új Egészségügyi Térben felkutatni az onkoteam döntésének indoklását.
"Tekintettel az alacsony kockázatú DCIS-re 2 éven át adjuváns hormonterápia javasolt." - olvastam, és egy rövid időre megörültem az "alacsony kockázatú" szóösszetételnek, no meg annak is, hogy csak két évig kell bennem legyilkolni az "életet adó" hormonszinteket. Utána élhetem tovább - egy átlagos vénasszony mindennapi életét.
Aztán eszembe jutott, hogy Csaba limfómája is relatíve "alacsony kockázatú" betegség volt.
Olvasgatni kezdtem hát a sugárterápiával kezelt, meg a kezeletlen emlőrákok kiújulási valószínűségéről;és a lelkem mélyén azért megértettem dokikám kissé kellemetlen hangszínének az eredőjét - amennyiben a sugárterápia ténylegesen, mérhetően csökkenti a kockázatokat.
Na igen, de ha rendszeres az ellenőrzés, akkor ha újra kezdődne is valami hasonló folyamat, csírájában el lehet fojtani. Manapság ez már teljesen megoldható - gondoltam tovább; majd tovább keresgélve a neten, még egy érdekességre akadtam.
Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek azt mutatják, hogy ha nem szteroid gyulladáscsökkentővel közösen kerül alkalmazásra a hormonterápia, akkor nem csupán annak némely kellemetlen mellékhatása (trombózis hajlam növekedése) csökkenthető - hanem statisztikailag kimutathatóan csökken a kiújulási kockázat is, a százalékokat tekintve úgy már alig magasabb, mint a sugárkezelteknél.
- Ez az! - futott át az agyamon. - Ez lesz az én utam!
...
Később meditáltam a várható gyors lefolyású klimaxról, és szomorú mosollyal megállapítottam, hogy a magas hormonreceptor arány is alátámasztja, hogy bizony ennek a betegségnek a lelki hátterében igenis a nőiességem képének súlyos megrendülése áll.
Tovább tűnődve valahogy eljutottam a depresszív és mozgásszervi problémakörhöz, és megfogadtam, hogy ezeken megpróbálok magasabb szintű tudatossággal és szervezettséggel, valamint több fizikai aktivitással úrrá lenni. Továbbá némi óvatos fogyást is be kell tervezzek.
Igen, meg kell változtatni az életemet, ez a 24. óra.

Csak legyen rá elég erőm.

Rákom

Tegnap megérkezett hát a szövettani eredménye. Dokikám lecsapolt előbb, a tőle szokásos gondossággal; majd - látszott rajta a kényelmetlenség, rossz híreket közölni még neki se volt egyszerű, pedig nyilván nem először tette; de könyörgöm, mikor lehet egyszerűen megmondani bárkinek is, pláne egy olyan embernek, akivel alapvetően szimpatizálunk, hogy "b+, te rákos vagy"?

No nem is feltétlenül így hangzott el a mondat, de a lényeg... hát az k.ra ez volt.

Hosszasan beszélt hát a daganatról, hogy szerencsére kicsi, és "in situ", 1.stádiumú; 90%-ban hormonérzékeny (méghozzá ösztrogén ÉS progeszteron hormonra is növekedni kezd a köcsögje, két hónapig jól tartottam, ez látszik rajta); hogy ilyenkor még nem kell tartani távoli áttéttől, ezért kemoterápiára az esetemben nincs szükség, de valószínűleg szükség lesz sugárterápiára, méghozzá gyorsított eljárásban - itt aggódva tért ki a lehetséges mellékhatások részletes ismeretére, melyekkel akkor szembesülve, mi tagadás, némileg lesokkolódtam, főleg, ha ehhez hozzátesszük a "gyorsított eljárás" fogalmát, mely nem takar mást, mint öt heti dózist háromra elosztva - belém helyezték a bizalmukat, baszki;ezek belém helyezték, hogy én ezt kibírom, segítség - futott át az agyamon; de csak mondta, mondta tovább; hogy napégéshez hasonló tünetek, meg szöveti hegesedés; sosem lesz már olyan a bal mellem mint a jobb, tömörebb lesz; és én elképzeltem a mellem helyén egy gumilabdát; be akkor ha ez ilyen miért nem szedték ki a francba az egészet és tettek a helyére valami trendi szilikont, miért jobb együtt élni a saját elhalt szöveteimből keletkezett gumilabdával; nem is értem; de már áttért a másik neuralgikus pontra, a hormonellenes kezelésre; ami olyan lesz mint egy gyorsított menopauza, hurrá; ez a sz@r 90%-ban kinyírható pusztán azzal is, ha nem kap hormont zabálni; mennyire jó, hogy azt a finom kis hormont nem csak ő szereti hanem az agyalapi mirigyem, meg a csontajim-ízületeim is; milyen élet lesz az hormon nélkül? Közben ő már ott tartott, hogy a hájaim is termelik azt a finom kis ösztrogént (ez a rejtett oka a változókori elhízásnak, igenis, hiszem, hogy a nők így próbálnak ösztrogénhoz jutni a petefészek működésének gyengülésekor; ezért híztam én is olyan sokat egy év alatt; erre most még azt a keveset is le kell nullázni amit a védő hájréteg termel rajtam, őrület) - szóval, ha tulajdonképp úgy is mentem be azon az ajtón, hogy pontosan tudtam, hogy ez áll majd a leletben; mind a nagyságára, mind a stádiumára, mind a hormonérzékenységére vonatkozóan bizonyos voltam a rákomban és annak jellemző tulajdonságaiban; tulajdonképp január óta tudom mindezt; őrület;- és különös őrülete ennek ellenére az egésznek, hogy szegény dokinak mégis sikerült lesokkolnia pusztán a terápiák mellékhatásainak felsorolásával.
- De hát... én még menstruálok, de már nem mindig rendszeres... ezért mentem nőgyógyászhoz hormonpótlásért...
- Hát azt sajnos ebben az esetben el kell felejteni, sőt. Tudja, lesznek hőhullámok, meg alvászavarok... - kezdte szegény; de nekem a hőhullám sztereotípiából már épp elegem van; a klimaxról minden férfinak a hőhullám jut az eszébe, még az orvosoknak is, mint a példa is mutatja; egy rakás nőnek nincs hőhulláma, anyámnak se volt. Nem volt, csak súlyosbodott a depressziója, meg elkezdtek a csontjai fájni mint a rothadás.
Pont, mint nekem. Igen.
F@sza lesz megint úgy kelni minden reggel.
Lehet hogy a halál egyszerűbb. Nem tudom.
- Tudja... tudja én elsősorban az ízületi panaszaim miatt próbáltam valami megoldást keresni... - kezdtem mondani; álltunk egymással szemben; rajtam műtősmaszk, a távolság köztünk több, mint két méter; social distancing; vigyázzunk egymásra; (próbálok vigyázni Rád, kérlek, segíts..); a szememből sütött a kétségbeesés, és ő azt mondta:
- Nos, ha ennek... ennek vége lesz, keresse fel a reumatológus főorvos asszonyt, biztosan fog tudni valami megoldást.
Végül még megbeszéltük, hogy mindezeket a kezelési terveket az onkoteamnek még jóvá kell hagynia;ezért érdeklődjek másnap dél körül a hogyan továbbról.

A következő 24 óra a család és a barátok vígasztalásai közepette telt; Morgó szegényem, aki a nővére után eltemette az édesanyját is már; hangosan perlekedett velem, hogy vigyázzak magamra; a Galamb; idegenbe szakadt barátom-ügyfelem; régi-új kolléganőm; mindenki azt mondta, hogy most ne törődjek senkivel, csak saját magammal, semmi más nem fontos, ne akarjak senkit megmenteni, senkit megváltani; csak és kizárólag saját magamat.

Barátommal történt beszélgetésünk különösen érzelmesre sikerült; megrendítette őt is a betegségem;annyira, hogy még este is folytattuk chaten... hozok ide belőle egy rövid részt, mert nagyon felzaklatott. Annyira, hogy odaálmodtam magam a tópartra, igen. Oda, ahol arany hidat terített elénk az alkonyi napsugár, miközben lágyan ringató hullámok tetején kortyolgattuk az italunkat.
...
Egy szexpozíciót ábrázoló képpel indította a beszélgetést, csakis a social distancing jegyében.

- Kis vidámság :) De a 2 méter betartva! :)

- Fő a biztonság, úgy ám :)

- Te is tartsd be! Illetve ti :) 

(Miről beszélsz? Az előbb mondtam el neked, hogy köztem és Robi között ősz óta nem volt semmi. Úgy látszik, ez nehezen hihető. Persze, én sem hinném, azt hiszem. Pedig.. bár gyász, de tény.) 

- Tuti nem fogunk szexelni. Ráadásul hajnalban elmegy vidékre és csak pénteken jön haza.

- Hát neked még ez se jön össze? :'( :) :D :(

- Nem szexeltünk ősz óta. Nem is akarok már, ezt megmondtam neki. Jobb ez így nekem. Kevésbé bánt. 

...ez van. (kényszermosoly)

- Merthogy?? Ezt most nem értem.

- Hm? Jobb így?

-Merthogy? 

- Pedig egyszerű. Én ha szeretek valakit, ha vágyok rá, akkor nem kéthavonta egyszer vágyok. Akkor, ha jó volt, minél többet szeretném. Az két hónapban... nos, 59 nap csalódás. Ez túl sok ahhoz, amit még el tudok viselni. Viszont, ha átprogramozom az agyamat, átrakom őt egy másik "skatulyába", amire az van írva: "barát", akkor két hónap alatt lesz 60 nyugodt éjszakám. Ebbe viszont nem fér bele más, mert akkor súlyosan sérülök (látszik, lebetegedtem) Ennyi a dolog lényege.

- Jogos.

- Ugye?

- Egyetértek. Igazad van, nem vitatkozom.

- Majd jobb lesz idővel, hidd el! Bár.. ezt neked is akarnod kell.

(Jobb lesz. Saját öreganyám leszek két hónap múlva és már elvi síkon se fog érdekelni a szex. Róbert feneke különösen nem. Éljen a szabadság.)

- Remélem. Most először is meg kell gyógyulnom. Ezzel elleszek egy darabig.

- Legalábbis lefoglal. Mondjuk rá. ...de attól még, hogy beteg vagy, még lehetsz érzéki, főleg annak az embernek, akivel együtt éled az életed?!?

De persze ez csak az én véleményem.

- Egészségesen sem voltam az számára.

- Utaztam veled a Tisza tóra, nagyon jó kis kirándulás volt, és szerintem kívánatos csajszi vagy.

- Most már mind1, én nem is akarom vele a leírtak miatt.

...Köszi, Te is vonzó vagy, nem is kicsit :)

- Mármint ééén? :D :D :D :D :D :D :D :D

- De az "alany" nem akar velem szexelni, és még az okokról se hajlandó beszélni. Én meg nem akarok miatta kínlódni.

...Igen, te.

- Jah, mint egy kőbányai sör :D :D :D

- Miért? Naaaa... hidegen, sok habbal, kánikulában gyöngyöző pohárban... mmmm... :)

- Ha azt adod neki amit ő elképzel magának akkor a büdös életbe nem fogod levakarni magadról. Ezt egy pasi írta csak jelzem.

- Nem tudom mit képzel el magának. Szerintem csak békét meg nyugalmat akart. Azt nálam megkaphatja.

- Ezt úgy hívják: kellőképpen kihasználom.

Sebaj. Sokkal jobb lesz. Hidd el.

- Remélem, hogy igazad lesz.

- Gondolom, horgászni nem szeretsz, de ha elvonul a vírus, elmegyünk megint a Tisza tóhoz és fogunk halat. Ok?

- Vagy valami vizes állatot.

- Okés. Nincs bajom a horgászattal. Ex nagy pecás volt, szerettem a tóparton.

- Locnhessi szörnyet :D

- Már, ha lesz kedved. Plusz megnézzük a cigány szellemtanyát...

- Ilyesmihez hogyne lenne. Látom, megmaradt a sztori :D :D :D

- Plusz eszünk az étteremben ott a hídnál

- Ugye, nem volt rossz az a kis csavargás?

- Plusz a tóparti vitorláskikötőben időzünk :)

- Hát nem. Kár, hogy 1 napos volt. Illetve.. 1 délutános.

De nagyon szép volt!!!

- No majd csinálunk hosszabbat. Csak legyünk túl ezen a járványos időszakon.

- Úgy legyen. Bár sosem rajtam múlik. Hanem a befordult Gabikán.

- Igen, kicsit depi néha meg befordult de azért ki lehet néha fordítani ebből az állapotából. Legalább van egy kis feladat vele. :D :D :D

- Én jól éreztem magam veled ott a Tisza tónál amit köszönök!

- Én is Veled. Köszönöm.

- Viszont jó lenne megismételni kicsit hosszabb időre. ?

- Legalább egy napra. Mármint, ha neked probléma az ottalvás, akkor legalább reggeltől estig. ?

- Csak érezzük jól magunkat.

- Megoldjuk.

- És járjuk be a környéket. ez ígéret részedről?

- Igen. :)

- Mármint hogy megoldjuk?

-Okok.

- Szerintem még van pár gyönyörű rész a tarsolyodban.

- Na lássuk.

- Ha elmúlik ez a szar vírus.

- Bár most nincs tömeg :D

- Akkor csavizunk együtt, ígérem.

- De szállodák sincsenek!

- Nemnem. Tavi ház. Ha neked megfelel.

- Persze. Jók azok.

- Bár szörnyű lehet számodra... se ember, se villamos, se zaj... és senki nem zavar.

- Ott, ahol lakom, sincsenek ilyesmik :)

- Nahjó. Most romboltad le a Tisza tó feelinget. Sebaj.

- Jaj :)

- Miért? Ahol lakom, nincs Tisza-tó

Aranyhíd

Csónakok

- Majd akkor megint csak pár órára lenézünk, ha neked nem jó

- De legközelebb én maradni fogok, ha te nem is. ?

- Legalább egy napot..

- Maradhatunk, külön szobában

- Szerintem nagyon szép reggel is

- Az biztos!

- Tőlem külön hotelban is lehetünk ha neked ez ennyire fontos.

- :D :D :D

- Jaj ne durcizz már folyton.

- Viszont reggel már a tóparton akarok ébredni. Szerintem csodálatos lehet.

- Nem durcizom. A Tisza-tó nagyon szép. Nekem nagyon bejön. Sorry.

- Nekem is :) Nem kell ezért bocsánatot kérni, én is nagyon szeretem.

- Csak már múljon el ez a járvány.. no majd dumálunk holnap. Pusza, vigyázz magadra.

- Okés, aludj jól. Pusza.

- Jó egészséget!!!!!

- Köszi. Nektek is. :*

...

Róbert kissé furcsállva konstatálta két videó között, hogy elfordulva, nyakig beburkolódzva, csukott szemmel fekszem. A szokásos jóéjtpuszit azért így sem kerülhettem el, vannak szertartásaink, melyek teljesen értelmetlenek ennek az egésznek a függvényében, de Robi valamilyen ismeretlen okból fontosnak érzi őket; a finom puszitól a - számomra - érzéki csókig terjed az a paletta, amivel nem tudok mit kezdeni ebben a kapcsolatban; nem bírom nem viszonozni, viszont óriási hiba bármit, akár egy fikarcnyi érzékiséget is belelátni bármely ilyen momentumba; s emiatt az egész néha olyan faramuci tud lenni, hogy hihetetlen.

De aznap este nem hagytam magamat kizökkenteni a Tisza-tó feelingből, lágyan ringatózott az aranyhíd a hullámokon, a táj sejtelmes csillogásba öltözött, és elöntött valami ismeretlen, a boldogsághoz nagyon hasonló érzés.

- Úgyis csak egy roskadt vénasszony leszel pár hónap múlva! - keltett fel a belső hang kis idő múlva. A Tisza-tó varázsának nyoma sem volt, és én kábán néztem szét a sötét szobában. Roberto nyitott szájjal aludt - az orrsövényferdülése, szegény kis hülyém, hát ezt nagyon meg kellene operáltatni - majd meditálni kezdtem: ha idő előtt roskatag vénasszony leszek, vajon akarom-e a hátra lévő éveimet olyan valakivel tölteni, aki mindig a saját kudarcomra fog emlékeztetni? Sőt, nem is az a kérdés, hogy akarom-e.

Sokkal inkább az, hogy egyáltalán: képes lennék-e rá.

Gabriella