Közjáték

Az elmúlt 24 óra is hozott néhány érdekes fordulatot a Zéletemben; ez most ilyen, - bár nem igazán hagyom el a lakást, mégis vágtatnak velem az események valami ismeretlen cél felé.
Felhívtam a dokimat az onkoteam döntétnek megismerése céljából; s ő azt mondta, hogy úgy döntöttek, hogy esetemben nincs szükség sugárkezelésre. Elegendő lesz a hormonszint csökkentő terápia.
- Jajj, de jó! - esett ki a számon lelkendezve, mire visszakérdezett:
- Jaj de jó? - szinte láttam, hogy finoman felvonja a szemöldökét, mint aki egyáltalán nem bizonyos benne, hogy ez olyan nagyon jó döntés. Eszembe jutott ahogy előző nap teljes átéléssel ecsetelte a gyorsított sugárterápiát és annak mellékhatásait, és rájöttem, hogy ez a fiú esetemben a sugárkezelés híve. Azt is éreztem, hogy ezt valahol a féltés mondatja vele, és nem esik jól neki különösebben a szokásosan könnyelmű hozzáállásom - megkedvelt engem a dokikám, jól éreztem én ezt; s egy percig sem tudtam rá haragudni, amiért képes lenne a szent szeretet és a szakmai óvatosság jegyében extra sugárdózisokkal bombázni jobb sorsra érdemes szöveteimet.
Aztán megbeszéltük, hogy telefonon felkeresem az onkológus doktornőt, - de mintha bizonyos csalódottságot éreztem volna a hangjából, ezért Neki is megígértem, hogy a sebemmel még visszamegyek kontrollra. Egyébként sem fog ártani, hiszen tudjuk, mekkora őstermelő vagyok, már ami a savót illeti - Robi erre annyit mondott egy este, még vagy két héttel ezelőtt, hogy "ne csodáld, hisz téged azon a területen lényegében megnyúztak". Ez a szó "nyúzni", majd utána a kiselőadás a műtőben tapasztaltakról, meggyőzött arról, hogy minden okom megvan a nagy mennyiségű savó termelésére; s örüljek, hogy ezt az eseménysort ennyivel letudhatom.
Aztán a délutánt a lelkem összerendezgetésével töltöttem; majd aludtam egy indokolatlanul hatalmasat; ma későn ébredve (Gáborka már online matekórán volt, mikor magamhoz tértem) végül  nekiálltam az új Egészségügyi Térben felkutatni az onkoteam döntésének indoklását.
"Tekintettel az alacsony kockázatú DCIS-re 2 éven át adjuváns hormonterápia javasolt." - olvastam, és egy rövid időre megörültem az "alacsony kockázatú" szóösszetételnek, no meg annak is, hogy csak két évig kell bennem legyilkolni az "életet adó" hormonszinteket. Utána élhetem tovább - egy átlagos vénasszony mindennapi életét.
Aztán eszembe jutott, hogy Csaba limfómája is relatíve "alacsony kockázatú" betegség volt.
Olvasgatni kezdtem hát a sugárterápiával kezelt, meg a kezeletlen emlőrákok kiújulási valószínűségéről;és a lelkem mélyén azért megértettem dokikám kissé kellemetlen hangszínének az eredőjét - amennyiben a sugárterápia ténylegesen, mérhetően csökkenti a kockázatokat.
Na igen, de ha rendszeres az ellenőrzés, akkor ha újra kezdődne is valami hasonló folyamat, csírájában el lehet fojtani. Manapság ez már teljesen megoldható - gondoltam tovább; majd tovább keresgélve a neten, még egy érdekességre akadtam.
Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek azt mutatják, hogy ha nem szteroid gyulladáscsökkentővel közösen kerül alkalmazásra a hormonterápia, akkor nem csupán annak némely kellemetlen mellékhatása (trombózis hajlam növekedése) csökkenthető - hanem statisztikailag kimutathatóan csökken a kiújulási kockázat is, a százalékokat tekintve úgy már alig magasabb, mint a sugárkezelteknél.
- Ez az! - futott át az agyamon. - Ez lesz az én utam!
...
Később meditáltam a várható gyors lefolyású klimaxról, és szomorú mosollyal megállapítottam, hogy a magas hormonreceptor arány is alátámasztja, hogy bizony ennek a betegségnek a lelki hátterében igenis a nőiességem képének súlyos megrendülése áll.
Tovább tűnődve valahogy eljutottam a depresszív és mozgásszervi problémakörhöz, és megfogadtam, hogy ezeken megpróbálok magasabb szintű tudatossággal és szervezettséggel, valamint több fizikai aktivitással úrrá lenni. Továbbá némi óvatos fogyást is be kell tervezzek.
Igen, meg kell változtatni az életemet, ez a 24. óra.

Csak legyen rá elég erőm.