Kedves Naplóm!

Úgy esett, hogy a hét végét - többé-kevésbé - itthon töltöttem. Ez akkora horderejű esemény az elmúlt fél év kronológiájában, hogy meg kell róla emlékeznem. Nem volt mostanában olyan, hogy legalább egyik nap ne kellett volna valahol lennem: vagy kirándultam, vagy iskolában voltam, vagy Csabánál. Mindezt a két munkahely mellett.
Ő nehezen viseli, hogy kevesebbet vagyok nála, és nem vele töltöm a hétvégén felszabaduló kevés időmet - de ennek objektív okai vannak. Részint, még most is olyan előre szervezett programra fogok menni, ahol a várható terhelés nem egy lábadozónak való (köztünk szólva, most éppen én is parázok, hogy fogom-e bírni, de erről majd később). Részint, túl jól sikerült ezt a nyarat megszerveznem. Én csak jelentkeztem programokra - nem kis részben annak okán, hogy a rám nehezedő monoton stresszek elől egérutat nyerjek (a sok munka, és a rákbetegség épp elég stressz volt az elmúlt időszakban, az egyéb tényezőkkel nem is kalkulálva). Kicsi ez, kicsi az - és mire rádöbbentem, hogy jószerivel nem lesz egy szabad hétvégém, már nyakig benne voltam. Mindenhová hívtak, vártak - és ez jó érzés volt. Jó tudni, hogy sok kedves ismerősöm van, akik mind szívesen töltenek időt a társaságomban.
Ezzel együtt, a jövő hét végi túrát szívesen lemondanám, ha nem a fotós brigáddal mennénk. De ha valakikkel, velük mindenképp szeretnék a jövőben is kirándulni menni - legalábbis a nyári tapasztalatok alapján. Meg is írtam Vanezigynek, hogy az összes tekergés közül az általuk szervezett volt a legjobb.
És nem csupán L két szép szeme miatt, egyáltalán nem.
Hanem és mindenek felett a fotózás miatt. Ők tudják, értik, mi ez - ők is nyakig benne vannak. Mások, máshol, legfeljebb zavartan mosolyognak, ha előkerül a fényképezőgép - ők élik.
Ez nagy különbség.
Ami L-t illeti, róla (remélhetőleg..) sikerült magamat ugyanúgy lebeszélni, mint Szerjozsenykáról, aki - valljuk be - furcsán viselkedett az utóbbi időben.
De ez mindegy is, nem muszáj nekem mindig a "Strangers in the night" című opuszt hallgatnom.
Nem is ezek miatt az okok miatt tartok a kirándulástól.
A helyzet az, hogy két napja olyan vagyok, mint mikor beteg voltam. Csak - ha jól sejtem - ezúttal a vesém intett be a jól-létnek. Végül is nem csoda: a gyomorfekély kezdetekor volt 8 mm-es a vesekövem, azóta eltelt öt év - lehet az már két centis is. Akkor még nem okozott panaszokat, most már viszont kikívánkozik. Francba.
Szegény Andi, jól megörökölte tőlem ezt a kőhajlamot. Neki is van, egész nyáron kínlódtunk vele, végül tettek fel neki egy vesekatétert - hónapok óta azzal él - és ha igaz, a jövő héten műtik. Elég brutál módon méghozzá: alulról felfelé... még rágondolni is rossz. Szegénykém... :'(
(Három hónap a várólista egy fiatal lánynak egy vesekő műtétre. Három hónap. Vicc.)
Szóval nekem is valami ilyesmi néz ki, bár, ha jól sejtem, nekem nagyobb és feljebb van. Nem tudom, hiszitek-e, de én mondom, ez szike...
Na tehát, mivel nikkelezett élethelyzetem nem teszi jelenleg lehetővé, hogy hetekre kórházba vonuljak, ennek a sz@r vesének még működnie kell. Becslésem szerint minimum jövő tavaszig. És amikor azt tapasztalom, hogy fél óra házimunka után le kell kicsinység ülnöm, mert kifáradtam, és fáj, továbbá éjszaka nem hagy aludni a fájdalom, na és persze úgy tűnik hogy néha genny is jön belőlem - na ezeket összeadva besz@rás van. Kábé.
De persze, ez alatt is miért nem törődök mindenkivel. Gyerekek, Mama, Csaba.
Velem ki törődik?
A Jóisten. Talán.
Ha megérdemlem.
...
A nyár végén voltam Anyussal Keszthelyen, egy panzióban, és úsztam Hévízen, a tavi rózsák között. Hogy őszinte legyek, a legjobb időszakban jártunk arra, a tavirózsák épp szaporodtak, és hazahoztam néhány nekem úszott tavirózsa-gyereket. Most a virágállványon pátyolgatom őket egy műanyag edényben és reménykedek, hogy megérik a tavaszt.
...
Rettenetesen elhanyagoltam a kertemet. Ráadásul most a lelkiismeret is furdal: kertészkedni akartam a hét végén, de a fáradtság és ez a mesebeli vesebeli állapot eljuttatott odáig, hogy ültem a teraszon, néztem a szépen lengedező méteres gazt, és azt mondogattam magamnak: meg kell magamnak bocsátani, ha most nincs rá erőm... meg kell magamnak bocsátani...
...
Ami a munkát illeti, nem mentem végül szakérteni, és úgy gondolom, jól tettem. Nem lett volna az olyan tejjel-mézzel folyó Kánaán, mint ahogyan elővezették. A jelenlegi feladatköröm amúgy is épp elegendő ahhoz, hogy véletlenül se legyen egy üres percem se.
Kisebb-nagyobb stresszeim viszont vannak. Sokfélék.
De ez már csak ilyen.
...
A múltkor épp a vállalkozás folytatásának elve ötlött belém egy kérdés kapcsán - mi minden van, miről itt nem írhatok, pedig lenne mondani valóm, de konkrét - mikor, teljesen váratlanul, hozzám szólt a Hang.
Öt éves távlatban gondolkodtam, és erre annyit mondott:
- Öt év múlva Te már nem leszel Magyarországon.
Szelíd volt és kijelentő, ebben nem volt semmi bizonytalanság.
Én pedig kissé összeomlottam, mert én alapvetően nem szeretném elhagyni a hazámat. Rengeteg dolog köt ide.. az egész életem.
Ahhoz, hogy én innen elmenjek, ahhoz az kell, hogy kivágjanak, mint a Bocskai úti fákat.
...
Ma kimentem Anyummal a temetőbe. Volt is hozzá kedvem meg nem is: a vesejaj miatt inkább pihentem volna, de örültem, hogy örömöt szerezhetek neki. Bár, amit a végén mondott, attól a maradék örömöm is elment.
Arról beszéltünk, hogy még a fagyok beállta előtt egyszer ki kell jönnünk, felszedni a virágokat és fagymentes helyen átteleltetni (mióta tudom, hogy a begónia áttelel, azóta lelkes vagyok ebben a kérdésben - nem mintha az a száz forintos tétel olyan nagyon számítana, sokkal inkább a tudat, hogy meg lehet menteni a növénykét).
Erre Anyukám csendesen annyit mondott:
- Lehet, hogy akkor már csak te jössz egyedül.
Ez kellett még a mai napomhoz.
Azóta hazajöttem, és csak nyalogatom a sebeimet.
...
Hogy valami jót is írjak, meg kell emlékeznem róla, hogy Csaba sokkal jobban van. A "szent kemoterápia" igenis, hogy csodákra képes.
Ahhoz képest, hogy a nagy lánya november elején azt mondta, hogy az apukája nem biztos, hogy megéri a Karácsonyt - ahhoz képest mostanában azért morog, hogy miért nem vele megyek tekeregni.
Abádszalókra így vele mentem nyár végén, és elmentünk együtt Dobogókőre és a Római partra is. Október első hétvégéjét is vele fogom tölteni, már elígérkeztem.
...
Időközben írtam néhány modulzáró vizsgát is, de eredményt még nem tudok. Kemény a két munkahely + szombatonként a tanfolyam. Én már csak egyet szeretnék: túl lenni rajta.
...
Fáradt vagyok. Testi-lelki fáradt.

Szolgálati közlemény

Kedves Olvasóim,

idő hiányában rég jártam erre. Mikor betévedtem a blogomba, két Google értesítés fogadott. Ezeket közzéteszem, - ha esetleg valami nem a szokásos módon jelenik meg, vagy nem találjátok, gyanakodjatok.
Ígérem, hogy októberben, az átállásuk után, a hiányzó diavetítések helyett kitalálok majd valamit. Amúgy sem ártana frissíteni az oldalt, meg törődni vele - a kérdés csak az, hogy mikor.

Tulajdonképp mondanivalóm is lenne - csak egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy megfogalmazzam.
Maradjunk annyiban, hogy úgy várom a tanfolyam végét, mint a megváltást, hogy legalább a hétvégéim újra szabadok legyenek.

2016. szeptember 29-éig a Keresőmező modul csak erről a blogról jelenít meg találatokat, a bejegyzésekben linkelt oldalakról, az internetről vagy a Bloglista és Linklista modulokból származókat nem mutatja.

A közelmúltban bejelentettük , hogy a Google Feed API működése leáll. Ennek eredményeként a Diavetítés modul sem lesz többé használható, ezért 2016. szeptember 29-éig eltávolítjuk a blogodról.

Én már nem akarok senkit és semmit. Az emberekkel csak a baj van. Velem is.

Belefáradtam az életbe. Sosem hittem, de van ilyen állapot.

only to fly Chris Rea

Gary Moore: The Loner

Bob Marley: No woman, no cry

The Police - Every Breath You Take