2013. november 1., péntek

Helyreigazítás

Átolvasva a korábban közzétetteket, és egyetértve Szomszédasszony helyreigazítási kérelmével, az alábbiakat szeretném elmondani azzal kapcsolatosan, amit "tantra-tanításnak" aposztrofáltam korábban, tévesen:
Valóban bennem alakultak át az általa elmondottak azzá, amit ezen a helyen közzétettem. Ezt belőlem váltotta ki a dolog, ráadásul olyasmiről alkottam felületesen ítéletet, amellyel, pont idegenkedésem okán, megismerkedni sem volt módomban. Ez helytelen, elnézést kérek érte. De hadd idézzek pár sort Tőle:

"Számomra igenis nagy dolog minden olyan érintés, ami nekem kedves. Az más kérdés, hogy mivel nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy érintések által is kommunikáljunk, nagyobb jelentősége lehet, mint ami a valóságban van.
Hiszen az érintésnek épp oly természetesnek kellene lenni, mint bármilyen másfajta kommunikációnak."

...számomra a kiemelt rész hordozta azt a mondanivalót, mely vigaszt nyújtott... de tény, hogy szövegkörnyezetéből kiragadva, és átültetve az én világnézetembe, ez az egész kissé visszás színezetet kapott.

Ezért még egyszer bocsánatot kérek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.