Tegnap történt valami furcsaság. Túlreagáltam valamit. Szerencsére mindenki félreértette... és nem véletlenül. Túl sok itt a hasonlóság.
(Na ez az igazán gáz.)
Hogy miért akadtam ki ennyire Arra Akire Nem Haragszunk? ..ma délelőtt ezt próbáltam megfejteni. Hiszen, én éreztem a legjobban, hogy mennyire irracionális volt a reakcióm erre az egészre.
Sajnos, jóval saját, az utóbbi időben megfigyelt, és örömmel konstatált energiaszintem alatt sikerült csak válaszolnom erre az egész... több mint kellemetlen ingerre. És ezzel nagyon elégedetlen voltam. Ez is jelzi, hogy megint összekócolódtak az idegeim.. asszem.
Való igaz, hogy nekem nem gyere be viselkedés az, ha valaki pont azokkal undokoskodik, akik őt alapvetően és őszintén kedvelik... hogy ezzel az illető alapvetően pont azt a szeretetfolyamot utasítja el magától, amire pedig valójában annyira vágyik.
Mondhatnám, hogy ettől akadtam ki - persze ez is benne volt, de hazudnék, ha az egészet erre fognám. Ez legyen az ő baja, ha már annyira leértékeli önmagát, hogy alkalmatlannak érzi a szeretet befogadására és áramoltatására is..
Részemről...az analógiák, azok voltak az okai. Azok sokkoltak engem.
Erre csak akkor jöttem rá, mikor kiderült, hogy bejegyzéseimet a család, a barátok... mindenki az én drágaságomnak szólónak gondolta...
Pedig nem.
De szólhattak volna Neki is.
Simán.
Némely ember mind egyforma - mondja a régi mondás, de ez így, persze, nem igaz.. Viszont el kellett ezek után gondolkodnom azon, hogy mi okozza ezt a rejtélyes párhuzamot a közeli és a távolabbi történések között?
...
Mosogatni jó.
A mosogatás felér egy meditációval.
Közben okos gondolataim szoktak támadni.
...
...a fenti kérdésre, a párhuzamos életrajzokat illetően, meglepő válasz érkezett. Mindenre számítottam, csak erre nem. ...pedig logikus, hogy egy INFP-nek ilyen választ küld az Univerzum.
Emlékeztek még Müller Péter írására a tanfolyamos angyalokról?
...
A válasz az volt, hogy ez egy újabb lecke az Angyalképzőben.
Esélyt kaptam arra, hogy ne csak tanfolyamos angyal legyek.
De csak akkor, ha teljesítem ezt a vizsgát.
És azért kapom párhuzamosan a feladatot, hogy meglássam, mennyire lényeges. Hogy felismerjem mibenlétét és különlegességét.
...
...hogy mi a feladat?
...
Megtanulni úgy segíteni, hogy én nem rokkanok bele. Megtanulni úgy adni, hogy közben nem merülök ki. Úgy feloldódni, hogy közben vigyázok a határaimra.
...
No ez ám a lecke.
...
De nem kaptam volna, ha nem lennék rá képes.
Ebben legalább bizonyos vagyok.
...és abban is, hogy ha sikerül megoldanom, nagy lépést tehetek valami felé... ami fontos. Azt hiszem, nagyon fontos.
Mert én szeretem az embereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.