2013. november 8., péntek

Identitáskonfliktus, májkóma

http://www.youtube.com/watch?v=gYMp780z8Vs

Balkezes, epeműtéten átesett nő lévén érthető érdeklődéssel figyeltem a fentieket.
Tanultam egy új szót: májkóma.
Én eddig ájulás közeli rosszullétnek neveztem azt az állapotot, amelyben rosszabb periódusaimban akár hetente többször(!) is részem volt. (A múlt idő itt halvány óhajfélét jelent, szigorúan azzal a kikötéssel, hogy csak akkor teljesüljön ez az óhaj, ha javamra szolgál.)
Amikor megkíséreltem leírni ezt az érzést, mindig azt mondtam, hogy olyan, mint mikor sorban lekapcsolják bent a lámpákat. A végén csak valami homály marad (sosem volt még teljes sötét, ez nem valódi ájulás, csak ahhoz nagyon közeli állapot - legalábbis nálam).
A közlekedés veszélyessége ebben az állapotban... erről tudnék mesélni...
És soha, egy orvos sem mondta el nekem, hogy hogy is nevezik ezt a jelenséget, és nem hívták fel a figyelmemet ennek közlekedéssel összefüggő veszélyeire.
Ebből a videóból (meg a tapasztalataimból) kellett ezt megtudnom.

...és még valamit: ez a betegség identitáskonfliktusból alakul ki.
Mindig is olyan érzésem volt a saját életemmel kapcsolatosan, melyről Coelho ír az Alkímistában: hogy ez valaki más élete, nem az enyém.
Sokat töprengtem ezen... felkavart ez az egész.
És - végre - értelmesen kérdeztem. Önmagamtól.
És jöttek a válaszok.
- Mikor voltak az első rosszulléteim?
- 16 éves koromban.
- Mikor éreztem utoljára úgy, hogy a saját életemet élem?
- Úgy 14-15 éves koromban. Akkoriban még kis álmodozó voltam. (Édesanyám szerint lusta.)
16 éves koromra olyan pörgős lettem, amilyennek egy fiatal lánynak (az elvárások, és az önmagával szemben támasztott elvárások(!) szerint) lennie kell.
- Mi történt ebben az időszakban?
- Elkezdtem a közgazdasági szakközépiskolát.
...
Itt nagy levegőt kellett vennem.
Attól vagyok beteg, hogy a saját (vágyott) életemet elcseréltem arra, amit az édesanyám szeretett volna - voltaképp nem nekem, hanem saját magának.
...
De hogy lesz így belőlem újra önmagam?
...
Erre a kérdésre nem jött válasz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.