Dear Diary / az út

(Forrás: I <3 World)

Az elmúlt napok azzal teltek, hogy harmonizáljam azokat az energiákat, melyeket a legutóbbi idők történései mozgásba hoztak. Azt hiszem, siker övezte a törekvéseimet. Szép időszakot éltem meg így önmagamban.
Tegnapelőtt este, a mécses pislákoló fényénél, a finom levendulaillat mellett, mikor már teljesen ellazultam, megkérdeztem magamtól, hogy mit tehetnék, hogy ne érezzem folyton úgy, hogy ez a más élete?
A válasz csak ennyi volt: szeresd magad.
Igyekszem követni ezt az útmutatást.
Ennek jegyében nem is bántam, hogy a fiamék házibulija ürügyén elszabadulhatok itthonról.
Nagy örömmel mentem Szomszédasszonyhoz, és elmondhatom, hogy a Nála töltött idő egyszerűen remek volt. Főzőcskéztünk, beszélgettünk... rohant az idő, egészen másnap délig.
Nagy volt a kísértés, hogy maradjak még, de tudtam, hogy Morgónak igaza van a sportot tekintve, és nekem a jelenlegi helyzetben különösen nagy szükségem van rá, mint a testi-lelki erőm további fejlesztésének eszközére. Így hát elbúcsúztam, hogy uszodába menjek.
Mikor átölelt leghűségesebb szeretőm, a víz, tudtam, hogy jó döntés volt. Végül is, két óra alatt küzdöttem le a 60 hosszt (lassú vagyok, mint egy csiga, de kitartó), ...ez két óra meditációt jelent, csillámló, ezer árnyalatú kékségben - mely csodálatosan kiegyensúlyozza és feltölti az embert.
A vízben történő mozgást csak ajánlani tudom mindenkinek, minden bajára.
...talán a legmaradandóbb gondolatom az ezer átcikázó gondolatfoszlány között, hogy mennyire korlátoltak és csekélyek vagyunk mi, emberek, a Természethez képest. Hiszen a legszebb szempár sem lehet olyan szép, mint a hegyek fölött a tavaszi ég kékje, vagy a friss szántás barnasága, és a legügyesebb masszőr sem masszíroz úgy, mint egyetlen árva vízsugár... mit bánom én az embereket, csak a Természet maradjon meg nekem, elérhető közelségben.
Az uszodából kijőve, a gerincem táján meleget éreztem, és - halványan - a Világbéke életérzés is meglátogatott.
Egyébként is, érzem, hogy nő bennem az Erő. Nő bennem az Erő, mert néha-néha már tervezgetésen kapom magam... olyankor elcsodálkozok, hogy már idáig jutottunk... és a nem várt csapások sem ráznak meg annyira, mint korábban.
Itt van például a számítástechnikai zűr.
Laptopom, gépem továbbra sincs, ennek ellenére sincs emiatt (sem) pánik bennem.Furcsa módon, annyit érzek, hogy meg fogom tudni oldani - a hogyant egyelőre homály fedi.
Ezzel kapcsolatban volt egy kósza közbevetőleges gondolatom, mely szerint, ha az én drágám valaha is szeretett volna, már jelezte volna, puszta emberbaráti szeretetből is akár: hozd be a boltba, megnézem, mit lehet vele tenni...
De talán nem is baj, hogy ez nem történt meg, ...talán emlékeztek még a zárójeles hatosra a férfitípusok meghatározásánál. (Most egy kollégám vette gondozásba, kérdéses kimenetellel.)
Mindegy. :-)
Most már csak derűsen, és türelmesen várok... Mindennek megvan a maga rituáléja.
Rengeteg dolgom van ez alatt a várakozás alatt, rengeteg az olyan életterület, amely a kisugárzó elutasítás miatt blokkolva volt, az otthonom szépítgetésétől a családomon keresztül vállalkozó szellem háttérbe szorításáig, rengeteg dolgot raktam hátra, hanyagoltam el.
A leghátrányosabban érintett életterület az elmúlt években az otthon területe volt, ...erre egyenesen romboló hatással volt az átélt teljes elutasítás. Nem is csoda, hogy nem jutottam előbbre ezen a téren - még apró dolgokban sem. Ezt így nem lehet csinálni, és nem is fogom soha többé. Életem legbiztosabb pontja nem érdemel ilyen sanyarú bánásmódot. (20 cserép virágom van, és három virágláda - de aki nem akarja látni - annak egy szál gaz se.)
Ami a közeljövő szűkösségét illeti, ez életszerű dolog, egyenesen következik abból, hogy J megkapta a megállapodás szerinti első részletet (...eltartottam a telefont jó messzire, undort éreztem hálálkodó szavai hallatán... majd megbeszéltük Morgóval, hogy fizetni, azt kell, ha már belementem, - de meghallgatni nem kötelező.)
Még két ilyen és ezen is túl leszek.
Annyi mindenen túl lesz az ember...
Lassan kifelé megyek az alagútból, ...ennyi vonat a világon nincsen, az ott a távolban már biztosan az alagút vége. Az kell, hogy legyen.

Távoli barátom - többé-kevésbé - beletörődött kapcsolatunk megváltozott minőségébe, végül is ez így jobb mindkettőnknek. Hiszen betöltötte szerepét: rávilágított az egyoldalúság korlátaira, ezáltal adva lehetőséget a fejlődésre.

Mostanában a legnagyobb örömöt a barátaim jelentik az életemben.
Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Asaf Avidan - One day / Reckoning Song (Wankelmut Remix)