...tegnap reggel arra ébredtem, hogy alig kaptam levegőt a hátfájástól. "No, ha az Új Medicina terminológiáját alkalmazom magamra, akkor igen erősen beindultak nálam a központi önbecsülés-letörési konfliktus utáni helyreállítási folyamatok" - gondoltam. Belenézve a tükörbe, valami rondaságot láttam, és arra gondoltam, hogy ez az ábrázatom egyáltalán nem alkalmas arra, hogy bármilyen háromlábúból menekülési reakción kívül bármi mást kiváltson.
Aztán arra, hogy talán jobb is. Úgyis csak a baj van velük. Például, még az én önbecsülésem megy gallyra azért, mert ők hülyék.
No ezt nem hagyhatom. Márcsak azért se, mert nagyon fáj. Fizikai értelemben. (A lelkieken túl vagyunk, elstartolt a repülő a hátamról, ez jó.)
Tehát, sűrű fohászkodások közepette (csak odáig kibírjam) elmentem a tóvárosi uszodába.
Érdekes módon, maga az úszás nem annyira hívogatott (hiába, elszoktam tőle, az utóbbi két hónapban nem úsztam), de a szauna rettenetesen.
Szerencsére, ünnep lévén, jószerivel egyedül voltam az egész épületben. Van abban valami felemelő érzés, ha az ember egyedül bitorol egy egész uszodát, szaunástól, pezsgőfürdőstől.
A szaunában kezdtem tehát. Már az első öt perc után éreztem, szabályosan éreztem, hogy "méregtelenedem". A szó mindenféle értelmében. Már rég nem volt bennem ennyi kiválasztásért könyörgő méreganyag...
Nem is három, hanem négy szaunakört csináltam egymás után. Akkor már kicsit jobb volt, de még mindig nem éreztem a víz hívogatását. Beültem hát a pezsgőfürdőbe, ott felejtettem magam vagy jó egy órán keresztül.
Mivel senki nem volt ott rajtam kívül, kedvenc vízsugarammal addig verethettem fájó gerincemet, amíg azt nem éreztem, hogy a csigolyáim külön-külön rezdülnek...
Ez után következett (némi akaraterő ráhatásra) az úszómedence.
Várakozásommal ellentétben, nagyon kellemes érzés volt, ahogy a hűvös víz átölelt. Az első úszó mozdulatokra pedig valósággal felujjongtak a tagjaim. Nem is álltam meg 50 hosszig... ami lehet, hogy hiba volt, mert ma reggel is hátfájásra ébredtem (bár csökkenő mértékben), ez lehet a túlerőltetéstől, legalábbis a lenti videót tekintve. Legközelebb elővigyázatosabb leszek.
Visszatérve az érintés szerepére az életben, azt kell hogy mondjam, hogy a víz érintése jobb, mint bárkié. Teljesen körülölel, mindenhol megsimogat, nem fukarkodik az érintéssel, nem kell neki könyörögni, hogy öleljen át, nem önző... és nem kell vele szakítani.
Magam részéről a víz érintését bármikor szívesen elfogadom.
A többit meg inkább hagyjuk.
Ma november 2-a van. Halottak napja.
Két évvel ezelőtt, ezen a napon ismerkedtünk meg.
Ha úgy vesszük, ez a dátum rossz ómen.
Magában hordozza az én - nem túl dicsőséges - szereplésem lehetőségeit, korlátait és buktatóit.
Megpróbálok felgyógyulni ebből az egészből.
Új Medicina: Gerincsérv, isiász, lumbágó és egyebek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.