Wonderful life

Arany husom, már egészen jól közlekedik, kézen fogom, vezetgetjük egymást a folyosón, tornáztatgatom... ma megkíséreltük a lépcsőzést is, elsőre egészen tűrhető eredménnyel. Ha azt vesszük, hogy hétfőn este még mozdítani sem tudta a bal lábát, elmondhatjuk, hogy ez maga az élet egyik csodája. 

Nagyon örülök neki.

Lassan kikerül innen, át a rehabilitációs kórházba. Tán már nem is baj, mert az új szobatársak meglehetősen nyomasztóak lehetnek.. szegények. Legalábbis az egyikük nyomasztó szegény, ...a másik meg, maradjunk annyiban, hogy nyomasztó.

A nyomasztó szegény egy fiatal fiú... olyan harminc éves forma. Kis, vékony, elgyötört arcéle van. Egyszerű sorsú, látszik rajta, hogy nem túl sok öröme volt az életben. Mégis helyes gyerek lenne, ha a kín nem szántana barázdákat az arcára...

De szánt.

Sokat alszik.

Úgy tűnik, hogy halálos beteg.

Harminc évesen.

Harminc.

...egy gondolat erejéig, az előzőekhez képest: lehet sok mindenen nyavalyogni - de ha hozzá hasonlítjuk a "párhuzamos életrajzokat" - hát nincs min. Nem csak "közel", hanem "távolabb" sem.

Minden viszonylagos.

...

Ma volt egy olyan sejtelmem, hogy rövidesen minden visszakerül a régi kerékvágásba. Minden.

Tulajdonképpen ideje lenne.

Épp elég bajom volt azzal is...

Nem kell már több "extra".

Igazán nem.

Black: Wonderful life