Ma reggeli ébredésemkor az első jelzés, amelyet a testemtől az agyam kapott, az volt, hogy minden tagom fáj. Hiába, nem szokta a cigány a szántást... izé... a kisebbségi a munkát.
Aztán, ott heverészve, az is tudatosult, hogy a fejem különösen fáj, a jobb oldali nyakizmaimtól egészen a szem fölötti, "elhíresült" :( epe-pontig igazi, szokásos migrénszerű izém van, ami negatív kilátásokat vetít előre a mai délelőttre...
Aztán jött a veszteségeim számba vétele, Andris távozása és a drágaságom szeretetet nélkülöző viselkedése - és itt már elkezdtem (hálistennek) bőgni.
Hálistennek, mert legalább kiengedtem vele annyi fáradt gőzt, hogy fel tudtam kelni.
Gyorsan bevettem a protonpumpa-gátlót (sose szerettem, de a múltkori természetgyógyász-előadás óta kifejezetten rühellem, hogy napi gyógyszerszedő lettem), visszaállítottam az órát a konyhában, leszereltem alóla az alufólia-tartót (nincs már kinek ipari méretekben tízórait csomagolni, ne porosodjon ott), majd elkészítettem a reggelimet, mely ezúttal saját sütésű kenyérből készült (erre, és a Graham liszt alkalmazására kiemelt figyelmet kell fordítanom), lefőztem egy bögre kávét, hogy valami ártson, és leültem a gép elé.
Egy bögre kávés tej - semmi.
Második kávé, már feketén - nincs javulás.
Harmadik... csessze +, már nem mindegy nekem? Ha csak ezek a gyomormaró sz@rok hoznak vissza a valóságba, öntsünk bele egy kis borzasztót is!
Közben kicsit ökörködtem a fotósokkal is - azért ez is használ néha, főleg Borzasztóval kombinálva. A lópuszis közelképnél már sikerült mosolyognom egyet.
Még érzem a fájdalom helyét, mintha egy lyuk lenne a jobb szemem fölött... de jöhet a nap.
Gereblyére, magyar!
Animal Cannibals: Kérek egy puszikát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.