a mai nap sok háztartási munkával kezdődött. Eredetileg nem akartam elmenekülni az uszoda irányába, de délután kettőkor már éreztem, hogy ez így tényleg nem megy tovább, minden önfegyelmem ellenére a fájdalom elleni küzdelem már-már felőröl. Andi meg is lepődött, mikor tényszerűen közöltem vele, hogy akkor ha ő elmegy moziba, én nem maradok itthon sütni-főzni, hanem vízbe vetem magam.
Tudván, hogy útba esik az imádott szilvafasor, bekészítettem a fényképezőgépet is. ..épp csak a memóriakártyát felejtettem el beletenni, így történt, hogy mindössze 10 képet tudtam készíteni, a Facebook-lakók legnagyobb örömére, akiket százasával szoktam traktálni az agymenéseimmel.
Én mindenesetre nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi. Főleg, hogy az ISO-t is levettem, tehát véletlenül egész jó képek kerekedtek ki a dologból.
Az uszodában a szokásos szaunázással kezdtem, melynek során elmeditáltam a múltkori, íriszdiagnosztikához kapcsolódó előadás és a tegnap megosztottak vitathatalan kapcsolatán.
Ugye az íriszdiagnosztikához "járó" előadáson végső soron minden betegséget a vérkeringés, vagyis végső soron az oxigénellátás zavaraira vezettek vissza. És azal reklámozták a terméküket, hogy az emberi szervezetre pozitív hatással lévő elektromágneses teret hoz létre, amely segíti a vérkeringést és ezzel a sejtek közötti információcserét.
Ugyanezt mondták a napi két órai mozgásra is, mint vérkeringés-serkentő és anyagcsere-javító, elengedhetetlenül szükséges tevékenységre.
Azt gondolom, hogy a szauna sokban hozzájárulhat a vérkeringés javításához és az erek edzéséhez.
És (szűken) a két óra mozgás is megvolt: az 50 hossz teljesítése kb. 1 és háromnegyed óra alatt sikerült.
A jövőben minden héten kétszer elmegyek uszodába. Most már tényleg. Felfogtam, hogy létkérdés.
Sőt, az adagot is növelni fogom.
Ma kísérleteztem a gerincferdülés kezelésére szóló gyógyúszással is (láttam eleget a gyerekeim esetében, különösen Zsoltikám járt sokat oda). A végén egész jól ment. Sőt, jelzett a testem, mikor kell átkapcsolni "féloldalas" módba. Érdekes volt.
Mint ahogy a mikrokeringéshez és a szaunázáshoz kapcsolódóan az is, hogy szabályosan éreztem, ahogyan megélénkül a vérkeringés az ízületi fájdalmaktól félig elnyomorodott ujjaimban. Kellemes, szokatlan érzés volt.
(Elmeditáltam azon, hogy életem férfiai közül egy sem érzett késztetést az elmúlt másfél évtizedben arra, hogy megoldja azt a - viszonylag egyszerűen megoldható - kérdést, hogy ne kelljen hideg vízben mosogatnom.)
No nem baj! Szeretni fogom magamat, és az idén megoldom. Legkésőbb ősszel. Mert segíts magadon, az Isten is megsegít. Hogy egy újabb régi ezoterikus gondolatot idézzek.
...
Az uszodából kilépve különösebb idegeskedés nélkül vettem tudomásul, hogy épp az orrom előtt megy el a villamos. Arra gondoltam: ezt biztos a Sors akarta így, a következőn lesznek Andiék, és különben is, jár egy séta nekem az esti tóparton. (A következő villamoson voltak..)
...míg a megálló felé bandukoltam, a parton egy futó kocogott el. Lábdobogásának zajától megriadva egy béka nagy csobbanással vetette magát a vízbe, majd, mikor a zaj biztonságos távolságba ért, méltatlankodva vartyogott egyet, mint aki neheztelését fejezi ki ez ellen az eljárás ellen.
A sötét vízen gyönyörű fénycsíkokat vetettek a lakótelep fényei. Középen egy hal csobbant fel, a túlparton, a nádas mellett jellegzetes, kígyózó mozdulatokkal kezdett hullámzani a víz.
- Aha! Egy vízisikló! - gondoltam magamban, és közelebb ballagtam.
A patak ezen a részen tórendszerré van szélesítve, rajta kis csobogók, hidak... és, mikor a hídon a túloldalra néztem, elakadt a lélegzetem. A mesterséges csobogó szikláin, tőlem légvonalban alig 5 méterre, egy gém aludt.
Aludt, már amennyire egy bizalmatlan természetű gémféle az embertől öt méterre aludni képes...
Nem repült el, de nyakát tekergette, csőrét nyújtogatta... szemmel tartott.
De észrevettem még valakit.
A középső kövön, az őrhelyen, Tás úrfi aludt. Csőrét a szárnya alá dugta - ő láthatóan nem zavartatta magát a közelségemtől.
Átértem a kis hídon és leültem a padra.
Tás felesége (szép tollú, ifjú asszony) megörült az érkezésemnek. Olyan kenyérdobálós fajtának nézett, mert még a partra is kijött morzsát keresni. Sajnos, nem volt nálam semmi, amivel megörvendeztethettem volna. Férjura mindenesetre felébredt, és aggódva figyelte óvatlan asszonyát. A gém (vagy daru?) kihasználva ezt a pillanatot, úgy döntött, hogy nem tűrheti tovább ennek a kis taknyosnak az úrhatnámságát. Határozottan és enyhén fenyegetőleg megindult a királyi pozíció felé, ezzel egyértelműen jelezve, hogy kit is illet az tulajdonképpen.
Tás nem óhajtott vitába szállni vele, egy mozdulattal a vízbe csusszant, odaúszott a nejéhez. Gémünk elégedetten foglalta el a neki járó helyet, s ettől egy pillanatra mintha minden egyensúlyba került volna.
Majd ismét jellegzetes, kanyargós hullámzás kelt, s egy pillanatra megláttam a vízisikló csillogó fejét is, ahogyan gyorsan, és határozottan átúszott a túlsó partra.
Majd rövid, de hangos cincogás hallatszott, és Tásék mellett elúszott egy jól megtermett patkány.
Eszembe jutott, hogy régen, mikor horgászni jártunk, a sárga vízi patkánnyal hecceltem a gyerekeket. Mert akkoriban láttak egy műsort, ahol a kisbaba ujjait lerágta a patkány, és ettől nagyon megrémültek. Egyszer aztán láttak egyet, nem tűnt félelmetesnek, és főleg nem volt sárga... Jót nevettek rajta, barnák voltak, vidámak és retkesek - amilyennek egy gyereknek lennie kell nyáridőben, tóparton, mocsárban, ebihalfogdosás közben.
Régi szép emlékek.
Elmúlt.
...jött a villamos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.