(a kép hiánypótlás céljából került a vershez)
Ah, nem lelek föl élvet bennetek már,
Könyűtől ázó, búleányi szempár,
Pírlepte orca, cserfelő ajak,
Ti jőjetek csak, ihlető hajak.
Ti jőjetek, patakzó, égi szőkék,
Tündérfonálból színaranyra szővék,
Ti pilleszárnyú gyöngyidillek, ó, ti
Mézajku philomélák trillaszói.
S ti barnák, ó, hogy vágylak titeket,
Ti bájvidékek, árnyas ligetek,
Ti titkos fák enyhnyújtó rejtekodva,
Viránymezők, hol járok andalogva.
S ti festett lánggal égő vörösek,
Vámpír harapta nyak, mely csupa seb,
Ti csábítón leomló rózsafürtök,
Halottriasztó, túlvilági kürtök,
Ti lávaként elömlő lázöröm,
Hegedt sebekbe vájó száz köröm.
De szőke, barna, vörös nem elég,
Ti jőjetek, fullasztó feketék,
Ti éjfélkor megkongatott harangok,
Sötét kúszóindák, mik körbefontok,
Ti fülledt, fojtó, átokmélyi sírok,
Ti jőjetek, míg lélegezni bírok.
Ah, nem lelek föl élvet bennetek már,
Könyűtől ázó, búleányi szempár,
Pírlepte orca, cserfelő ajak,
Ti jőjetek csak, ihlető hajak.
Ti jőjetek, más-más szinű hajak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.