Tegnap reggel megint arra ébredtem, hogy a csípőm és a vállaim le akarnak szakadni.
Most, hogy az időjárás kezd téliesre fordulni, és az egzisztenciális bizonytalanság körbeszőtt, mint valami ostoba, kövér pók, ismét felerősödtek a tüneteim, ezt sajnos konstatálnom kellett az elmúlt néhány hétben.
Így feltápászkodtam és maradék buznyákjaimat összelapátolva meglátogattam a Rudas fürdőt, úgy is, mint a helyet, ami bár k.va drága, de legalább bizonyosan meleg lesz és gyógyító erejű.
Leúsztam az 50 hosszt, bár be kell valljam, hogy ott ez nem akkora teljesítmény, mint a néhai megboldogult Sport11-ben, tekintettel arra, hogy a medence hossza csak 20 méter, és a víztükör sem feszített, a vízmélység sem az igazi... viszont, és ebben a két héttel ezelőtti beszélgetőtársamnak igaza volt, legalább gyógyvíz.
Aztán visszamentem Musztafa pasa csarnokába - áldassék a neve - és kéjes örömmel merültem a 42 fokos radioaktív vízbe.
Végül szauna és hideg vízű medence következett felváltva.
Közben eltűnődtem azon, hogy mi is lehet az oka az állapotromlásnak.
Azt már előző nap észrevettem, hogy a gyökércsakrám mostanra teljesen lemerült; alig két hét elég volt arra, hogy ez megtörténjen; nem bírom már az egzisztenciális gondokat, semmit, ami a gyökércsakra kimerüléséhez, az elemi biztonságérzet elvesztéséhez vezethet.
Az is tény, hogy - szemben betegségem kezdetével, mikor is több, mint fél év kellett ahhoz, hogy egyáltalán rájöjjek, hogy baj van - most már két hét is elegendő volt a tudatosításhoz. (Hol van ez még mindig Dispenza intelméhez: "Légy annyira tudatos, hogy soha ne legyél tudattalan!" ...haladunk. Lassan, de.. igen. Azt hiszem.)
Kezdtem tehát a gyökércsakra tisztítással; folytattam a fürdővel. Azonban estére csak bezavart az aurámba valami, az pedig nem volt más, mint Róbert jó édes anyja, aki valami ismeretlen okból, ennyi idő után, úgy gondolta, hogy fel kell hívjon.
Nem, nem kívántam vele beszélgetni; nem is nagyon értettem, mi a szándéka ezzel a telefonnal; ráadásul rosszkor is hívott, kuvaszos klubtársaimmal volt épp egy nemzetközi konferencia online, amelybe becsörgött - mindenesetre kimért voltam, mint a féldeci; és nem, nem vágytam arra, hogy az időjárásról beszélgessünk.
Hogylétemre vonatkozó kérdésére gyorsan tájékoztattam arról, hogy csóró vagyok, mert hitelt fizetek (eszébe se jusson kérni). Erre fontosnak tartotta megkérdezni, hogy nálunk van-e fűtés (hogyne volna, kistérségi meleg, ahogy a fiam mondta egy történelemmel ezelőtt; azaz a lakószobákban elektromos fűtőtest, konyhában, fürdőben, wc-n erőteljes lehelés). Ő fontosnak tartotta elmondeni, hogy nála 22 fok van, még úgy is, hogy nagyon takarékosan kettesre vette le a fűtést. Én ezen a ponton majdnem azt javasoltam neki öblös hangon, hogy "Tekerje fel mama nyugodtan negyven fokra, az a húszezer ide vagy oda már úgyse számít Robinak, szerintem neki teljesen mindegy már", de inkább hallgattam, és gyorsan elköszöntem, mert azt hittem, hogy megrántom a (képzeletbeli) zsinórt és hanyatt esik.
Letéve a telefont, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mekkora k.csög; még felhív bealázni, hogy nála melegebb van, hadd érezzem megint a méla lenézést... más f.szával a csalánt, igen; Robi meg rohangál Füred és Mátraszörnyű között, egy sz@r kocsiban, rossz telefonnal.
De nála 22 fok van.
Ilyen előzmények mellett még a kutya csüd és csánk ángilus szakkifejezései se jutottak el kellő mélységben a tudatomig.
...
Robival délelőtt beszéltem telefonon, ő is beszélt a jó édes anyjával, aki neki is előadta ezt a 22 fokot. Ő pedig megfenyegette, hogy följebb ne merje tekerni, mert azt mondták a hírekben, hogy aki feljebb tekeri, azt lecsukják. Nagyot nevettünk a mammer rovására, bár semmi nem lett tőle jobb, de azért kicsit mégis. Ezt követően elpolemizáltunk Andival azon, hogy végül is nekünk is vannak fűtő testeink: minden élőlény átlagosan 2 fokot tud emelni a helyiség hőfokán, amelyben tartózkodik, végül is vagyunk itt mi ketten, meg a három kutya, az már 10 fok; nagy hidegben beeresztjük az öt kecskét is (ahol a büdös, ott a meleg), az újabb 10 fok, fél óra alatt gyorsul nulláról húsz fokra a helyiség hőmérséklete, és még tekergetni se kell semmilyen gombot (avagy "Te kergeted azt a kutyát?" "Tekergeti a nyavalya, nem látod, hogy meg akarom fogni?")
...erről az egészről Theresa Böhm zabigyereke, szegény anyai nagyapám jutott az eszembe; nem felnőtt korából, mikor vékony kabátkájában biciklis futárként dolgozott és a huzatos tetőtéri lakásban kanárikat, angóramacskát és csodálatos kaktuszt nevelgetett - hanem kisfiú korában, mikor kint aludt az istállóban télvíz idején, összebújva az állatokkal.
Lassan eljutunk odáig, ha így folytatjuk. Szép új világ.
...
Ma ismét komolyabb fájdalmakkal ébredtem; s valahogy eszembe jutott a germán medicinából ismert kifejezés: sínek.
Bár hajlok rá, hogy az én köszvényem nem is valódi, inkább csak ál-; de azért meghallgattam az Új Medicina vonatkozó videóját:
A köszvény kialakulása és kezelése Germán Gyógytudomány szerint
Nagyon nem tudtam vele vitába szállni, inkább megvilágított még néhány tünetet (gyakrabban felejtek és keverek az utóbbi időben szavakat, neveket; és az egyensúlyérzék sem az igazi még mindig; gyanítom, hogy mindez a vízvisszatartás miatt van az agyban). A konfliktus falat-konfliktus; ezt az ügyfél nemfizetésének nyomán kialakuló helyzet egyértelműsítette; s hogy sínek - nos, sokszor volt már ilyen az életben; sőt más kiváltó okok is hasonló tüneteket tudtak okozni (ne felejtsük el hogy Anyám elvesztése után kezdődött ez az egész "élesben".)
Megpróbáltam végiggondolni, mi lehet a közös a nőiességem kapcsán ért kudarcokban, az anyagi nehézségekben, a gyermekeimmel való kapcsolatomban és az Anyám elvesztése körüli érzetekben.
Azt hiszem, sikerült rájönnöm.
Minden esetben szégyent éreztem/érzek.
Úgy érzem, hogy nem voltam eléggé jó nő ahhoz, hogy vágyat keltsek magam iránt, pedig mindent megpróbáltam, ami tőlem tellett. Nem voltam elég harcos férfi, hogy annyi pénzt keressek meg, hogy a családom szükségleteiről gondoskodni tudjak, pedig erre tettem fel az életemet. Nem voltam elég jó anya, hisz a nagyfiam szóba se áll velem, a másik kettőt pedig leginkább csak az érdek hajtja. És végezetül és leginkább nem voltam elég jó gyermek sem, mert nem tudtam Anyámnak időben megbocsátani és mert tehettem volna többet, sokkal többet érte szegényemért.
Tekintettel a témák érzékeny voltára, szégyenemről keveset beszéltem - némelyikről semmit.
Az egészet magányosan kell-kellett elhordanom.
Ezek közül a problémák közül, felváltva bár, de mindig elő-előjön valamelyik, ha végképp semelyik, akkor az Anyámmal való viszonyom elemzésén pörög vádlón az agyam; tudatosítva bennem az egésznek a véglegességét.
Szóval... egyáltalán nem csoda, hogy ezek a sínek ilyen szépen felépültek, és én oda-vissza vonatozom rajtuk; mely vonatozás nagyon negatív eseményekhez vezethet, ha nem változtatok a hozzáállásomon.
Addig pedig, míg sikerül az érzelmi áthangolás mind a négy sarkallatos témában - nos, addig nem tehetek mást, mint töltöm és töltöm a gyökércsakrámat és türelemmel viselem a jövő-menő léziókat.
No és persze meditálok.
(Annyit még meg kell említenem, hogy a végzett lelki munka - szembesülés - és a meditáció eredményeképp a nap további része (majdnem teljesen) fájdalommentesen zajlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.