2022. november 20., vasárnap

A feltett szándék

 A teremtési folyamatról szóló okulásokban egyre gyakrabban hallom ezt a kifejezést - de nincs új a Nap alatt, legfeljebb nem gondolkodtunk eléggé tudatosan ennek a szóösszetételnek a mibenlétén.

A szándékot feltenni - ez az a pillanat, amikor célunk kinőtte az álmodozások korát, ekkor már érezzük magukban a teremtő erőt, a manifesztáció lehetőségét. Tulajdonképp túl vagyunk a teremtésen annak szellemi értelmében; innentől már "pusztán" annyi a feladat, hogy teremtésünket lehozzuk az anyagba, azaz manifesztáljuk.

Ha valakinek feltett a szándéka, akkor már elég energiát összegyűjtött ahhoz, hogy a vágyott létállapot megvalósítása irányába konkrét fizikai-szellemierőforrásokat mozgósítson. Szellemi szinten megkapta az engedélyt, van képe róla, azaz képes a célja eléréséhez megfelelő energiát összpontosítani. Tudattalanja már tudja, hogy a cél elérése lehetséges. Tudatalattija mindig sokkal jobban tudja, hogy az adott cél elérhető-e, érdemes-e az elérése érdekében erőforrásokat mozgósítani - ebbéli képességünk még az "üss vagy fuss" túlélési program mentén működik; ha úgy dönt, hogy érdemes energiát fektetni a cél elérésébe, mert reálisan megvalósíthatónak látja azt, akkor bevet mindent az elérése érdekében. Ha viszont nem lát esélyt a teljesülésre, akkor elvonja az erőforrásokat a célkitűzéstől - innentől nem feltett a szándék. Fontos ugyanakkor a fókusz fenntartása és a tudatalatti kontrollálása, mert ő csak a jelent ismeri, mindig pillanatnyi érzet alapján dönt, és a pillanatnyi helyzet bármikor felülírhatja a korábbi döntést. (Tehát légy annyira tudatos, hogy soha ne legyél tudattalan.)

Minden, ezt megelőző állapot nem más, mint ábránd, a "jó lenne" sültgalamb-váró lételeme, mely kellemes, nem megerőltető, és nem is hatékony.

Én a Trello táblákon ehhez a lila címkét szoktam rendelni. A címke megnevezése: "LILA KÖD".

...egyébként nem sok ilyen van, szerencsémre. Nem vagyok egy ábrándozó típus, a hétköznapok szintjén sem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.