Álmok, energiák, történések

 A mai napon egy elismert asztrológus oldalán jött velem szembe a kérdés, hogy másoknak is vannak-e mostanában álmai.

...nos... eddigi életem folyamán nagyon ritkán álmodtam. Nem szerettem az álmokat, a lélek mély rétegeti kavarják fel, s ilyenkor sokszor bánatot, zaklatottságot éreztem; repültem, zuhantam, összetörtem, fájdalmat éltem át. Ezért valahogy úgy voltam az álmokkal, mint szegény Csaba az energetikával: féltem hogy nem tudom uralni, hogy rossz lesz nekem álmodni, és ezért inkább elnyomtam magamban ezt a képességet.

Mostanában viszont nem kérnek engedélyt, csak jönnek.

Az első olyan álomban, mely nem Anyámhoz kapcsolódott, teljesen meglepő módon Kékhemü volt a főszereplő.

Egy építkezésen jártunk; de romos és elhanyagolt volt minden. Az emelet gerendákkal aládúcolt; egy foghíjas, töredezett lépcső vezetett fel; s én előre mentem, miközben azon imádkoztam, hogy nehogy leomoljon valami alattunk.

Kékhemü csendesen jött utánam - az emeleten ugyanolyan romos minden. A keszthelyi ócskas szálloda volt hasonló, ahová Robival belógtunk, mikor utoljára jutottunk el oda. ...két éve már, hogy repül az idő...

Tehát, az álombéli emelet is csupa rom volt, de aztán találtunk egy fürdőszobát. Az az egyetlen helyiség volt a hatalmas épületben, amely rendben volt. Fehér és barna, modern, de visszafogott csempe, íves csaptelep, s egy egyszemélyes fehér kád - afféle lakótelepi felújított fürdőszoba benyomását keltette, de legalább tiszta volt, rendezett, konszolidált.

Kékhemü megengedte a vizet, s a következő pillanatban ott ültünk az egyszemélyes kádban ketten keresztben, meztelenül, de olyan messze egymástól, hogy egymáshoz sem értünk..; s ekkor Kékhemü magyarázni kezdett:

- Nézd meg, ez is hogy néz ki! Itt mindent át kell alakítani! 

Körbenéztem, és valami olyasmi jutott az eszembe, hogy ez nem normális dolog, itt ez az egyetlen helyiség, amivel nem kellene foglalkozni; vagy legalábbis nagyon ráérne; inkább az épület többi, romos részét kellene rendbe tenni - de újra elmondta, én pedig nem szálltam vele vitába (nem szoktam; nem vagyok egy vitatkozós fajta amúgy sem; meg különben is, mit vitatkozzon az ember ennyi nullával, szóval hallgattam, s egyszer csak furcsa jelenségre lettem figyelmes. Kékhemü elszántan csorgatta a kádba a meleg vizet - s mégis, ahogy ott ültem, egyre hidegebb lett.

Arra ébredtem, hogy rettenetesen fázok.

...

Két nap múlva találkoztam újra kedves főnökömmel (csakis te lehetsz a főnököm, stb, stb) s ledöbbentem, hogy mennyire rosszul néz ki.

Az én képzeletemben ő egy mindig fess fickó, mostanában bár némi elemi troschlusspánikkal, de alapvetően jól karban tartott ötvenes... na igen, de hol az a kar, aki őt jól karban tartja? 

Leginkább sehol, azt hiszem. Legfeljebb a véralkoholszint tartja karban mostanság - s ezt rossz nézni, nem csinálta ő ezt eddig; ha egyszer-egyszer el is hajlott, alapvetően mindig a sárga úton járt.

Most meg össze-vissza bóklászik.

Nos tehát, a saját öregapjával találkoztam aznap; az idén a harmadik, legújabb, a tavalyi válásból fakadó övön aluli támadás részleteit ecsetelte; s arra kellett gondolnom, hogy itt az ideje, elkezdhetek aggódni ezért a fiúért is.

A képlet ismerős: nagy ház, magány, sok nulla. Van még ilyen főnököm, tudjuk. S ez esetben egyáltalán nem releváns, hogy itt több a nulla, mint ott.

Az önpusztítás önpusztítás marad.

...

- Valami nem jó. Betegség kerülgeti. Túl sokat vívódik. Te nyújthatsz neki némi támaszt. De vigyázz, ne vegyen ki belőled túl sokat. Az, hogy fáztál, erre utaló jel. Védd le az aurádat.

...

Pár nap múlva ismét furcsa álmom volt. Ennek előzménye, hogy a sztárügyvédnél találkoztunk Farkassal, akinek felajánlottam segítségemet egy ügyben.

Mikor fizetséget akart ajánlani érte, nem fogadtam el. Elmondtam neki, hogy én mindig hálás leszek azért, amennyit ő nekem segített. Hogy még a gyerekeimnek is elmondtam, hogy mi mindent köszönhetünk neki. 

Meghatódott ezen, s felidézett némely régebbi beszélgetésünket. Végül azt mondta:

- Te engem féltettél! Mert szeretsz! Te szeretsz engem!

Most rajtam volt a meghatódás sora.

Tudja.

Beszélgettünk még erről-arról - neki is meghalt az anyukája, szinte egy időben az enyémmel; s le a kalappal előtte, hisz ő ápolta - ez egy fiútól, aki egyébként egy legendásan narcisztikus felsővezető - ez egy fiútól több, mint nagyon szép.

Elmondta, hogy ezekben a hónapokban megtanulta, mi is az az alázat; hogy megtanulta értékelni az életet; beszéltünk tervekről; majd azt mondta:

- Ha valamilyen vállalkozást akarsz indítani, szólj. Bármikor van rá x millióm.

Könnyekig meghatódtam.

Az, hogy a sztárügyvéd lehuppant a velem szemben lévő székbe, s azt mondta:

- Hát Te mindenhol ott vagy? 

Nos, az már csak hab volt a tortán.

...

Tehát pár nappal a fenti találkozó után, ismét álmodtam. Úgy látszik, mostanában tényleg furcsa energiák vannak... ahogy az ezoterikusok mondják. (Egyébként mintha ebben a mondásban tényleg lenne valami; az energiaminőségeket sokszor színekkel tudjuk megközelítőleg leírni, és nem lehet véletlen, hogy egy adott időszakra egy adott színtartomány a jellemző - s ezt egymástól függetlenül is "látjuk". Sok ilyen megerősítést éltem már meg, mióta Segítőmhöz járok.)

Az álom egy idegen településen zajlott. Egy kisváros, vagy ilyesmi lehetett, egy kisebb hegyen, a szélei leértek a síkságra, ahol egy nagyobbacska patak, vagy inkább öntözőcsatorna haladt egyenesen, s mellette a kocsiút vezetett kifelé a városból.

Az Öreg Király, régi főnököm játszotta álmomban a cégtulajdonos szerepét (nem tudom, miért ő, de mindegy is ez); s kitalálta, hogy látogassuk meg a helyet, ahol korábban a cég székelt. Így kerültünk ebbe a városba, s a csatorna melletti kocsiúton kellett kifelé autózni ahhoz, hogy megtaláljuk az épületet. Míg várakoztunk a többiekre a csatorna partján, láttuk távolabb a Farkast a tulajdonossal veszekedni, de én nem nagyon foglalkoztam a dologgal, elmentem inkább csónakázni.

A csatorna csónakkikötővé szélesedett egy helyen, több sorban voltak a hajóállások, s én a leghátsó sorban álltam a stégen, mikor rádöbbentem, hogy ideje menni a többiekkel.

A csónak abban a pillanatban iramodott messzire a vízen, mikor be akartam szállni, hogy visszaevickéljek. Csak néztem, ahogyan vitte az áramlás; sehol senki, és már alkonyodni is kezdett...

Végül nagy keservesen belevetettem magam a vízbe - hűvös volt és nem túl tiszta, semmiképp nem az a nyári hívogató fürdővíz. Mikor a túloldalon kikecmeregtem belőle, arra kellett rádöbbennem, hogy nem tudom, hol az autóm - anélkül meg hogyan menjek a többiek után?

Az autómat keresve felfelé indultam, a városba; aztán valahogy rendőrökkel találkoztam, akik visszajuttattak hozzá; közben talán a ruha is megszáradt rajtam nagyjából - mindenesetre már este volt, mikor visszajutottam a csatorna mellé, az útra, s kollégáim jöttek szembe.

- Te nem is tudod, mi történt?

- Nem, a kocsimat kerestem idáig.

- Most húzták ki. Beleugrott... megfulladt - mondták szomorúan, a távolba mutatva, ahol láttam a Farkas testét csurom vizesen, ahogy éppen hordágyra teszik, hogy behelyezzék a hullaszállítóba.

....

Paradox módon reménnyel és bizakodással ébredtem; s Segítőm is megerősített abban, hogy ez az álom alapvetően jó dolgokat jelent.

Mindenesetre, akit holtan látsz álmodban, az hosszú életű lesz, azt mondják.

Így legyen.