Fontosságom tudatában

...napok óta küszködök, és ez egyre szánalmasabb. Pedig ennél jobban már nem bírom becsukni a szememet, úgy szorítom, hogy majd' kifolyik... kétségbeesetten igyekszem a következő milliméterekre, a következő napra, a következő félórára koncentrálni... de még így is bekúszik a tudatalattimba, körbevesz és rémülettel tölt el a körülöttem ásítozó, rettenetes mélység érzete.

A lábujjaimmal, a tíz körmömmel, kétségbeesetten kapaszkodok... néha már-már feladva - igen, ezekben a napokban megint megkísértett a feladás gondolata.

Milyen egyszerű, és normális dolog lenne, elmenni a doktornőhöz, és kiíratni magamat betegállományba. Teljesen érthető lenne - alig élek az influenzától. Andi hozta az iskolából - őt ki is írták, itthon van a héten, de rá is fért - legalább ő heverje ki.

Hát nekem nincs ilyen opcióm.
Nem, mintha a 60%-os vérértékeim mellett olyan nagy feladatot jelentene egy influenzavírusnak, hogy padlóra küldjön engem - erről szó sincs. Azt hiszem, remekül érzi magát bennem, osztódik és szaporodik, éli világát minden pusztító törekvés ellenére.
Ennek első tüneteként a zsebkendőket párnahuzatra kellett cserélnem. Képzelhetitek, úgy járok napok óta dolgozni, hogy bent tíz percenként előkapom a párnahuzatot és trombitálok egyet... néha el-el szédülök persze, de mit tehetnék? Meló van.

Szövődmény meg lesz, ha így folytatom. Az arcüregemmel próbálkozott először, de hárítottam Bioparoxszal. Most már viszont a légcsövem-tüdőm a célpont, érzem.

Ma 10 órát dolgoztam. 10 óra tömény koncentráció, megszűnt a külvilág.
Átmenetileg még az influenzát is sikerült félretenni - egész addig míg meg nem éreztem, hogy miben mesterkedik.
Ettől viszont megint beidegesedtem.

Egyszer Szúróslevelű azt mondta, hogy nincs pótolhatatlan ember.
Ebben igaza is van - bizonyos idő elteltével mindenki pótolható, de merem állítani, hogy ebben a két-három hétben én vagyok a legfontosabb ember a cégnél. Aki, ha kiesne, akár csak egy nátha miatt is, lenne ám fejtörés.
...Ez még akkor is így van, ha az (állítólag nem rossz) jövedelmemen ez nem annyira látszik meg. (Pénzosztáskor valóban nem vagyok pótolhatatlan.)
Persze, minden relatív.
Csak az a furcsa, hogy én sose szoktam olyat gondolni, hogy húúú, valakinek miért ennyi, vagy annyi a jövedelme, nem sok-e az neki, vagy elég, vagy hasonlók.
Szerintem nem az a lényeg, hogy egy embernek mennyi a jövedelme, hanem, hogy elegendő-e arra, hogy teljesítse az életfeladatát. De mint tudjuk, reménytelenül INFP vagyok... más emberek nem vették ennyire komolyan a  figyelmeztetést gyermekkorunk kötelező olvasmányából: "Légy jó mindhalálig..."

Tulajdonképp nem is értem, mi a francért vagyok én mindig, mindenkivel a hülyeségig önzetlen??? (Most is, miért nem maradok itthon és kúrálom ki magam? Rám férne!!! Ki fogja ezt nekem honorálni? A Jóisten? Vagy a közkórház?)

Mindenesetre az is a vicc kategóriába tartozik, hogy két napot töltöttem azzal, hogy a .xlsx kiterjesztésű, több, mint 30 munkafüzetlapot, makrókat és kereszthivatkozásokat tartalmazó könyvvizsgálati file-t Open Office-ban és matuzsálemnek számító Excel verziókban kíséreltem meg kitölteni. ...no comment.

"Nem mentettél?" jött a hülye kérdés.
DE.
Két percenként.
De semmit nem ért... meghalódott, mint állat, mert nem bírta elviselni saját bonyolultságát.

Sőt, mivel 97-esbe lett visszabutítva, még a saját laptopomon is kellett közel fél nap, hogy rájöjjek, mi a baja a nyomorultnak...
Könyörgöm... ez olyan, mintha ásóbottal kellene felszántani húsz hektárt két nap alatt.
De ez nem Afrika. (Ott legalább nem kell fűteni.)

Hát itt tartunk.... áááá.... asszem ettől az influenzától kissé kivetkőztem az angyali türelem és elfogadás állapotából...

De majdcsak visszatalálok.

Legkésőbb március 1-én.

Ha megérem.

Vagy készíttessék, mint a cég saját halottjának, részemre arany sírfelirat:

"Élt és halt a Mérleg jegyében."