Dumagép és bónuszmenet

(Lesz Vegasz)

(Furcsa cím egy furcsa nap történéseihez)

Tehát, ma kivételesen korán letettem a cégnél a lantot, a sikeres bérügyviteli zárlat után (új program felparaméterezve, remekül szuperál, nem akarok itt ingyen reklámot csinálni  a teljesítményemnek, de 2/12-ed részébe került a réginek... ezt is én szereztem a cégnek, tőlük még vígan ki lehetne dobni évi 600 e Ft-ot az ablakon arra a rüszmetegre, amivel eddig barkácsolt az elődöm - ennél a cégnél a szoftverellátottság valahol a középkor második felénél jár, mikor is a nehéz páncélzat már nem volt annyira korszerű, ...viszont a vas ára a piaci trendnek megfelelően az egekbe tart :( (lásd még ásóbot-hasonlat). Könyörgöm, adjatok egy igazi informatikai managert, aki ért is a szakmájához! Látott már integrált rendszert, vagy bármit! Vagyizé!!!)

Na de kezdjük ott, hogy befejeztem.
Ezen kívül sikeresen be is gyűjtöttem némi zsebpénzt, és így már lényegesen vidámabban tekintettem a következő órák feladatai elé. Mert feladat az adódott...

Újdonsült ügyfelem igencsak rám van szorulva, már abból ítélve, hogy egy hét alatt harmadszor hívott, és ez úttal ki is derült az aggódás valódi oka: inkasszó...
No, előző sikerélményeimből adódóan jó kedvemben talált a panaszkodó, korán is végeztem, így megbeszéltünk egy munkatalálkozót.

A presszónak csúfolt lyukban ott ült egy meghatározhatatlan korú fickó, akit a többiek csak "Mosolygó"-nak hívtak (a pultos lány és kedves ügyfelem képezték a "többiek"-et).
Mosolygó feje tele volt gondolatokkal.
Ami nem lenne baj, az enyém is rendszeresen tele van.
De ő megbeszéli ezeket magával. (Én is szoktam...)
Ráadásul hangosan.
És hosszasan.

És a várakozás 10. percében már komolyan türtőztetnem kellett magamat, hogy szegény Mosolygóra ne borítsam rá az asztalt, pedig nagyon nem lett volna méltányos vele szemben, mert - mint a csúfneve is mutatja - nagyon ártatlan, kedves és jóindulatú bolondról van szó. De csak beszél, beszél, beszél...

Megváltás volt számomra, mikor az ősz hajú, világító kék szemű úriember végre megérkezett...

...Igen, az úriember kékszemű, és tudom, hogy Szomszédasszony, mikor ezeket a sorokat olvassa, gurul a nevetéstől, de igenis, megtestesíti magában mindazokat a tulajdonságokat, amiket felsoroltam neki, mikor hosszasan taglaltam a Randivonalon szép számmal megtalálható kék szemű titánok iránt érzett averzióimat. (Tudom, sok a fóbiám. ...de egyik sem teljesen alapok nélkül való.)

Leültünk egy üdítő mellé, előhúzott némi papírárut (kevés volt, régi volt, súlyosan hiányos volt - ez alap), majd elpanaszolta, hogy milyen nehéz neki a két fiával.

P. Apukát az én drága fiam ajánlására tudhatom legújabb ügyfelemnek, az ő osztálytársa a két fiú közül a zsengébbik termés. A nagy fiú 23 éves, pont, mint az én nagy fiam, csak ő az apjával együtt dolgozik, és közben próbálkozik a továbbtanulással.

A kisebbik meg... jesszusom, egy újabb életművész. Tele van velük a világ... miért csodálkozom én a fiam hozzáállásán? Hová jutunk így?

Szóval, Apukával hosszan sikerült megbeszélni a fiúkat, aztán a nőügyeket, kezdve a két anyukával, kitérőleg olyan élettárs-üzlettársra aki a kéró teljes kiürítésével távozott...

Egy idő után nem bírtam tovább. De csak mondta, mondta, ...és mikor érezte, hogy besokallok, röviden elintézte az üzletet: a kezembe nyomott egy fél évnyi könyvelési díjat (ne gondoljatok nagy összegre, de akkor is, ez igazán nem jellemző csődhelyzetben lévő vállalkozókra), majd kitöltöttünk néhány szerződést és nyomtatványt, végül visszatértünk a fiúk és a nők kérdésköréhez...

Fél óra múlva éreztem, hogy totál lefáradtam. Még a kólámat se ittam meg, de menekülhetnékem volt. Határozottságomat látva, kedves ügyfelem végre elengedett... azzal, hogy holnap menjek be az üzlettársa (fia) által aláírt papírokért.
...
A villamoson egy pillanatra hezitáltam. Leüljek, ne üljek? Végül leroskadtam, ha két megállóra is.
Láttam én, hogy egy úr, nagy táskával, épp afelé a két ülés felé csörtet, amelyekkel szemeztem. Illetve dehogy kettővel, két megállóra nekem megteszi menetiránynak háttal is.
Ő leült szembe velem, majd elnézést kért, és megkérdezte, hogy nem akartam-e inkább oda ülni.
Én - még az előző dumagép(ek) fárasztó hatása alatt - előszörre nem is értettem a kérdést.
Aztán hosszan elmagyarázta, hogy szívesen helyet cserél velem. Mondtam, hogy ez igazán nem szükséges. Ezt követően közölte, hogy feltöltötte a verseit az internetre.
Mondtam, hogy az jó, én is szoktam blogolni, és vannak más grafomán ismerőseim is (hasonló a hasonlót vonzza elvégre).
Felcsillant a szeme, és a kezembe nyomott egy papírdarabot.
Az volt ráírva: RURI VERSEK

És ajánlotta, hogy írjam be a keresőbe.
Sőt, idézgetni is kezdett belőlük... minden elképzelhető módon szórakoztatni igyekezett... :((

Őszintén bevallom, boldog voltam, mikor a Boráros téren lehetőségem nyílt a menekülésre... zsongott az agyam.

Hiába, három dumagép sok egy napra.

De azért jól jött a bónusz.
Az ember néha nyerhet is. Pláne, ha nem is játszik.

Itt vannak a Ruri versek!