Idővel...

...tegnap délután úgy éreztem, hogy összecsaptak a fejem fölött a negatív energiák. Sértettséget, irigységet véltem áradni a Világ sarkai felől.
Mikor hazaértem, szinte kézzel foghatóan éreztem, hogy ezek az energiák jelen vannak, immáron az otthonom falai között, s ettől olyan lettem, mint egy indián asszony. Egy indián asszony, aki "megtisztítja" maga körül a teret.
Mindenhol gyertyákat, mécseseket gyújtottam. Az influenzaszagra hivatkozással (az is volt, ...de valami más is volt a levegőben) mentholos párologtatót helyeztem a szobákba... s csak, mikor kissé enyhült a nyomás a lelkünkön, csak akkor álltam neki lazítani.
...igen, nehéz napokon vagyok túl ismét. Nehéz napokon, és azt hiszem, hogy nem vagyok még a végén ennek az újabb embert próbáló időszaknak.
A lányom sorozatos betegségei, a fiam hozzáállása a dolgokhoz... mind csupa olyasmi, amik nehezítenek a helyzetemen.
A helyzetemen, ami amúgy sem valami rózsás - amennyiben nyakig vagyok melóval, továbbra is küzdök a télvégi pénztelenséggel, a remek immunrendszeremmel... stb.
És ehhez jönnek még ezek a szekatúrák. Kívülről érkező, negatív energianyalábok, melyeket az irigység és a tudatlanság szült...
Van egy kedves jobboldali ismerősöm, akivel lehetőség szerint mindig igyekeztem megértő lenni. A nézeteit, életvitelét és egyebeket, amelyek nem feltétlenül pont azok, amelyeket én követendő példának neveznék, sosem kritizáltam. Sőt, ezek ellenére próbáltam őt, erőmhöz mérten, bátorítani. Mivel alapvetően nagyon liberális szemléletű ember vagyok, sosem bántanám őt világnézetéért, sőt, még életviteléért sem. ...Hát ő egyszerűen, minden átmenet nélkül nekem esett a politikai beállítottságom miatt.
Nem is értettem, mi baja van.
Hiszen én sosem bántottam meg őt még ahhoz hasonló szavakkal se, mint amelyeket ő használt - és általában, a hibái mögött is, próbáltam a jót meglátni.
...talán fel sem fogta, hogy nekem sem egyszerű az élet. Talán azért esett nekem, mert nem kapott meg tőlem valamit.. Valamit, amire szüksége lett volna tőlem: figyelmességet, szeretetet, időt, energiát...
Ez lehet, hogy az én hibám.
De a télen engem túlságosan lekötött a puszta létért folytatott küzdelem.
Semmi, de semmi többlet-energiám nem volt.
Annyira nem, hogy még Szomszédasszonnyal sem volt energiám találkozni - hiszen az út, amit be kellett járnom, minden energiámat igénybe vette. (Ez látszik az egészségi állapotomon is.)
Ismerősöm pedig ezt nem értette meg.
Sajnálatos.
Az pedig még sajnálatosabb, hogy emiatt negatív érzelmek magjai csíráztak ki a lelkében - én ezt igazán nem akartam. Sosem gondoltam rá negatív módon: mindig olyan embernek gondoltam, akit számos tehetséggel áldott meg a sors, - és ahogy mondani szokták: kár érte.
Nem gondoltam, hogy ő egyszer, ezzel szemben, szimplán "lebirkáz". (Hogy a többit ne is említsem.)
(Kedves ismerőseim nyomatékos tájékoztatása végett megismétlem, hogy nem mások befolyásolására lettem bal oldali-liberális szemléletű, hanem igenis, mély meggyőződésből. Az, hogy többségében az enyémhez hasonló elveket valló ismerőseim vannak, nyilván nem véletlen - de az is biztos, hogy liberális szemléletem miatt a más meggyőződésűeket sem szoktam inzultálni, hisz kinek-kinek megvan a maga útja, amelyen végig kell mennie...)
De most már mindegy, megtörtént.
Nyilván másmilyennek gondol, mint amilyen vagyok.
...
Az a néhány ember, aki már járt nálam újdonsült ismerőseim közül, mind elámult azon, hogy milyen szegényes körülmények között élünk. Ehhez télen még a fűtési hiányosságok is hozzájárulnak - a nappaliban most is csak alig 16 fok van.
...azt hiszem, erősen csodálkozna, ha látná, hogy tényleg meglehetősen nyomorúságos ez az élettér.
Talán rájönne, hogy vannak nehezebb helyzetek is az övénél.
Neki csak fel kellene állnia, letenni a poharat, és elkezdeni dolgozni.
Én inamszakadtáig dolgoztam eddig is.
És mégis, csupa nehézség az életem. Mindez azért, mert nem a megfelelő társsal vágtam neki az élet nagy kalandjának.
De ismerősöm már nem fogja mindezeket személyesen megtapasztalni.
És ez nem más, csak önvédelem.
...
Az önvédelemre Nagy Fallal szemben is szükségem van.
Nem is kicsit.
Félelmetes, hogy mennyire önkritikamentesen tud engem szapulni... a "más szemében a szálkát is, a magáéban a gerendát se" elv mentén.
...
Idővel az ember mindenre rájön...

Ui.: Vannak pozitív csalódásaim is... ó, igen, vannak. 
Onnan tudom, hogy ők azok, hogy akkor is érzem a szeretet kötelékét, ha épp nincs időnk-energiánk egymásra.

Köszönöm, hogy vagytok nekem.