Hófehér

Nagy pelyhekben, puhán esett a hó, mikor nekiindultam Törökbálintról Szentmiklósra. András fiam aggódott a nyári gumik miatt, hogy óvatosan vezessek, meg biztos, hogy most akarok én Hófehérékhez látogatóba menni? Jó ötlet ez egyáltalán?
Előtte vagy egy órán át álltam a teraszon, magam elé meredve, bámulva az esőzésből havazásba forduló időt. Beterítette a lelkemet a schladmingi hangulat emléke (valami csendesen zokogott a háttérben, de tulajdonképpen egészen elviselhető volt a lágy, puha fehérség, csendes volt és szelíd, mint maga az elmúlás) - és arra gondoltam, hogy nekem most muszáj elmennem hozzájuk.
A hivatalos indok, mint általában, most is holmi számlák és bizonylatok átvétele volt - de a valóság, a mögöttes indok most is az volt, hogy én nagyon szeretek Hófehér Jaguáréknál lenni, mióta összebútoroztak és leköltöztek a Dunába lógó házba.
- Elmegyek, megnézem magamnak, milyen egy boldog ifjú pár a hatvanas éveiben - gondoltam, kis fájdalmas sóhajjal, belegondolva a saját életem drámájába.
Mert igen, Hófehér Jaguár és Mesi története végső soron ad némi, halvány reményt arra, hogy nincs lehetetlen, és én ismét örülhetek egy helyes döntésemnek.
Ez is valami.

Igen, nagyon szeretem látni, hogy kedves ügyfelem és barátom élete végre, annyi gond, baj, betegség és vargabetű után rendeződik.
Tavaly év végén szinte egyszerre kerültek kórházba Istvánnal, és én érte is szétizgultam magam, sőt, talán emlékeztek is rá, mivel Budakeszin volt, útba esett, még meg is látogattam.

- Ugyan már, mondtam már Neked, hogy ő is csak egy f@szkalap! Csak amióta a stroke-ja volt, nem mer annyit nőzni, örül, hogy luk van és szelel! - foglalta össze András az eseményeket, mikor megemlítettem neki Hófehér kisimult ábrázatát és a közte és Mesi között uralkodó harmóniát.

És csakugyan, emlékszem, hogy az elején voltak gondjaik.. sok vita, stressz, stikában nőzések rémlenek a messzi múltból (úgy másfél éves időintervallumról beszélek most). De az utóbbi időben valami megváltozott.

Eltűnődtem ezen. Lehet, hogy egy f@szinak tényleg félig meg kell pusztulnia ahhoz, hogy lenyugodjon végre?
Mindenesetre neki sikerült, csak félig megpusztulni is és lenyugodni is... és a náluk töltött két óra elteltével én is kisimultabban jöttem el. Jól esett barátom hétköznapi, földhöz ragadt racionalizmusa, és ismét meggyőződhettem arról is, hogy megtalálta a hozzá illő nőt, a tűzről pattant, észér és határozott kis sváb lányt, aki háromszor körberohanja, dirigál neki megállás nélkül, akivel szidhatják egymást mindenféle hülyének meg seggdugasznak, de akivel csillogó szemmel bámulnak egymásra, mintha csak húszévesek lennének.

És ez az, ami számít - nem a szavak.

- Milyen szép is ez - gondoltam ismét.

Anyámhoz menet - ma másfél napi gyógyszert vett be, pedig előkészítettem neki, hogy mit kell bevennie, de inkább bekotorászott a gyógyszeres szekrénybe, és megkajált még egy kikészített napi adagot, ezt is zárnom kell előle, ez borzasztó - bár a hó visszaváltott esőre, a gondolataim Schladmingban ragadtak, és már megint annyira fájt az élet, hogy arra nincsenek szavak.

Demis Roussos - Forever and ever