Végjáték

Valami megváltozott.
Valami megváltozott, elmúlt, átalakult. Soha többé nem lesz már.
Örülhetnék is neki, mert ez a totális kudarc itt a családi kapcsolatrendszereken belül azzal jár együtt, hogy a lenézett Anyuból a biztos pont Anyu lesz - de nem érzem a felemelkedés miatti örömöt. Egyáltalán nem. Sőt.
Most, hogy Nagy Fal a gyerekeim segítségével csomagol, más lett a szó súlya. Beszéltem az előbb a lányommal és vele is. Nem volt fennhéjázás, ...kimondottan összetört emberrel és kislánnyal váltottam szót. És már megint elkapott a szánalom, mint ahogy Andrást is elkapta, mikor mondta: Apu összesen hatszázezer forintot kapott a dolgaiért. Ennyit ér egy ember munkája, élete. ...válaszoltam volna, hogy az apja életvitelét ismerve ez nem csoda, sőt, - de inkább nem mondtam semmit. Tudomásul vettem, hogy a gyerekeim szeretik az apjukat - hiszen én neveltem őket így - és tulajdonképpen tényleg borzasztó nehéz döntést hozott, figyelemmel a nyelvtudás hiányára, az egészségi állapotára és a habitusára. Nehéz és kockázatos döntést. És érzem, hogy egy teljesen kikészült gyereket fogok kapni, akit hónapokig fog tartani kicsit talpra állítani.
Közben pedig - természetesen - én is tele vagyok szorongással, nem csupán a nevelési gondok miatt, hanem amiatt is, hogy nagyjából annyi pénzből, amennyiből eddig nyomorogtunk Andrással, most már hárman kell majd, hogy ne haljunk éhen. Ráadásul még új kutya is jön a házhoz, ami csak azért gáz, mert rossz a kerítés, ellóghat, és bajba kerülhet, mint szegény Csimbikém, bezárni meg nem akarom mert nem szobatiszta és én nem akarok kutyagumit szagolni az otthonomban, NEM, azt Csimbi mellett sose kellett, pár hónapos korától szobatiszta volt... ...mert neki is kell kaja, meg mert nem szereti a macskákat. ...és itt a macskák vannak otthon... Csimbi sose bántotta őket. Jaj de rettegek emiatt. Is.
Úgy volt hogy még ellógok Hozzád a hétvégére de ebből jó eséllyel semmi se lesz, mert szombat délelőtt 10 óra felé érkeznek egy utánfutónyi cuccal. Állítólag a megbeszélteken kívül minden más ajándék, mert nem tudta eladni és nem foglalkozik már vele. (Átmegyünk lomtárba még egy kicsit.) Meg a családi pótlékot is meg fogom kapni és "még találd ki hogy mennyit kérsz". Nem kértem semmit. Mit kérjen az ember a saját gyerekéért? Adj, amennyit gondolsz, vagy nélkülözni tudsz - mondtam neki. Nem érdekel. Akkor se ha többet az idén nem eszek. Legalább karcsú leszek. Végre.
A legjobban az az idegösszeomlás-közeli hang viselt meg, ahogyan a lányom is és az apja is beszéltek a telefonba, ennél tán még az is jobb volt, mikor engem néztek hülyének. Az csak nekem fájt. Ez meg mindenkinek.
Furcsa.
Mindenesetre már csak azt várom, hogy felszálljon végre az a repülő, túl legyünk ezen a végjátékon, mert borzalmas, ...és legyen időnk és módunk regenerálódni.
Tudom, folyton a neveléssel macerálsz. De közben talpra is kell állniuk.
Andrásnak is a lehető legrosszabbkor jön ez az egész. Pótvizsga előtt két nappal. ...ember legyen a talpán aki ilyen lelkiállapotban produkálni tud.
Milyen érdekes az élet. Míg én örültem a szabadságnak, kikapcsolódtam, ...addig a gyerekeim belemerültek az elválás fájdalmába (főleg a lányom).
Persze. lehet, hogy pont azért rendezte ezt így a Zélet, hogy legyen erőm, hogy mellettük tudjak lenni.
Mert a gyerekeimnek most nagy szüksége lesz rám.

Omega: Égi vándor