Bűn és bűnhődés

Ismét napról-napra gyöngébbnek érzem magam.
Nehezen tudom eldönteni, hogy a szokásos őszi enerváltság, a lecsökkentett gyomorvédő-szedés miatt vagy egyéb okból kialakulóban lévő újabb anaemia vagy valami más, testi-lelki baj van a hátterében.
Mindenesetre megint zabálnom kell a camambert sajtokat (amikre rá se nézek, ha életerőm teljében vagyok) és megint rágom az ujjaim végeit is.
Szánalmas.
Szombaton délelőtt a szabadkai piacon tekeregtünk. Délután visszamentünk a szállásra, úgy két óra lehetett - és nekem muszáj volt lefeküdni, mindenem fájt, különösen a csípőm és a sarkam. Rövid időre el is aludtam.
Nagyon gáz.
Tegnap hazafelé rosszul lettem az autóban. Levert a víz, émelyegtem - alig vártam, hogy kiszállhassak. Kiszálláskor olyan érzésem volt, mintha el akarnának hagyni a tagjaim.
Mondjuk a fejtámla nagyban hozzájárulhatott a rosszulléthez, azt hiszem. Még ma is fájtak a nyakizmaim.
Emiatt, no meg mert le akartam tesztelni magamat, délután uszodába mentem. 52 hossz. Bírtam volna még többet, s ez jó jel - de tekintettel voltam a mai megpróbáltatásokra. Most nem égetett annyira a szauna, mint az elmúlt néhány alkalommal - ennek örültem. ...igazság szerint ez a normális. Az a nem, hogy éget. Régen nem égetett, még az idegpontokon sem, nagyon bírtam a melegét.
Eszembe jutott, mit mondott erről Szomszédasszony: az a szerv beteg, amelyik reflexpontját égeti a meleg...
Hja. Kevés ép pontom van.
Úszás közben végiggondoltam jelen állapotom eddigi stációit, kezdve a tavaly késő ősszel először belém vágott iszonyatos, csípőcsonti fájdalommal - sok fájdalmat elviseltem már életemben, de akkor, ott, az olyan volt, mintha elevenen rágnák a csontomat, és nekem azonnal a Démon jutott az eszembe.
Aztán elmentem - sőt elrohantam - arra a CT vizsgálatra.
Megállapították a gerincsérv megelőző állapotot három csigolyámon, és én megkönnyebbülést érezhettem. Volna. Ha nem írják, hogy "és néhány megnagyobbodott hasi nyirokcsomó".
Aztán ezt hátra tettem, éltem tovább az életemet.
Próbáltam cikk-cakkban futni, mint a nyúl a vadász puskája elől.
Úgy jártam, mint a nyúl, amelyik kimerülten összeesik.
A vesekövek már nagyon régiek. Vagy nyolc-tíz éve hordozom őket, állítólag nem is nőnek - de csak valamivel a fent leírtak előtt lettem figyelmes arra a két, szabad kézzel kitapintható csomóra a jobb vesémnél. Azért nyúltam oda, mert tompa fájdalom figyelmeztetett arra, hogy a vesémmel bizony, nincs minden rendben.
De az nem normális, hogy vesekövek legyenek szabad kézzel kitapinthatók az ember derekán. Volt már fiatal koromban is vesekövem, nem lehetett kitapintani.
A combjaimban eleinte két kis csomó volt - mostanra nagyjából megháromszorozódott a számuk.
Elmentem orvoshoz. Adott beutalót vérvételre, és mikor elmondtam neki a félelmeimet, szabályosan kiröhögött.
Ugyanúgy, mint Csaba.
Ezek után nem volt kedvem elmenni a vérvételre se.
Minek? Úgysincs semmi bajom, és ha lenne, se érdekelne senkit.
Legkevésbé azt, aki miatt most rettegnem kell.
Bántani, azt tud.
Szeretni sose volt képes. Sajnálni, megérteni...
Ő is mindig akkor rúg belém, amikor támogatnia kellene.
Mint most, a munkahely váltás közepén. Mintha ez nekem olyan egyszerű lenne. Mintha nem követtem volna el mindent, ráadásul nagyon ügyesen, és rengeteg energia befektetésével, hogy átstrukturáljam a jövedelmemet. Sokan nem tudnák ezt így megcsinálni.
De neki semmi nem jó. Undorító, ahogy kötekedik és mindenkinél okosabbnak hiszi magát.
Azt hiszi, hogy joga van felettem ítélkezni.
De nincs. Neki legfeljebb köszönetet mondani van joga. Sok mindenért.
(Erre jó vagyok, ugye? De arra nem vagyok méltó, hogy ember módra viselkedj velem? - kérdeztem a telefonba, és zavart csend volt a válasz.)
Én pedig egy barom vagyok, hogy eddig is foglalkoztam vele.

Talán három hete, hogy a bal alkaromban, egészen közel ahhoz a helyhez, ahol ...i megsimogatott, új értelmet adva az "erogén zóna" kifejezésnek - szóval, ott is kijött rajtam egy csomó. Két nap alatt szépen kinőtt.
Az utóbbi három hétben néha meg-megsimogattam a csomót, leellenőrizve, hogy nőtt-e.
Egyelőre nem.
Úszás közben felidéztem mindezeket a történéseket, és elkeseredetten kérdeztem - magamtól, a Teremtéstől, a felettes énemtől? - hogy ugye, hogy beteg vagyok?
- Persze, hogy beteg vagy. De ez várható volt. Emlékezz vissza, hogy mit tanultál az Új Medicinából.
Volt egy konfliktusod... nagyon komoly, és megoldhatatlan.
Nem tudtad feloldani azt a konfliktust, hogy szeretsz valakit, és ő nem téged szeret, hanem egy harmadikat. Aki ráadásul halott. A Démont.
- Igen, de... de én ezt elengedtem. Már nem érdekel, hogy kit szeret. Az se, hogy él-e, vagy inkább utána hal. Az ő dolga. Nem tekintem a páromnak. Már régen nem vágyom arra, hogy a társam legyen. Jó ideje már nem vagyok hajlandó szenvedni se emiatt. Már években mérhető, hogy nem érdekel az egész. Lassan már az emberi oldala se - őt sem érdeklik az én emberi küzdelmeim.
- Igen, jobb híján kivonultál ebből a konfliktusból - ez is egyfajta megoldás. ...de tudod, mit mond az Új Medicina: a konfliktus megoldása után jön a fizikai betegség. Ez a helyreállítási szakasz. Megvastagodások, élénk nyirokkeringés... a kezedre pedig nem véletlenül kaptad épp oda azt a csomót. ...az is egyfajta feloldhatatlan konfliktus. Ugyanolyan típusú, mint a másik. 

Mert téged nem szerettek.

Szükségszerű, hogy beteg legyél.
S hogy ebbe mennyire fogsz belemerülni, túléled, vagy sem - az nagyrészt azon múlik, hogy ezt sikerül-e tudatosítanod. Sikerül-e a saját gyógyulásodra koncentrálnod. Megteszel-e mindent annak érdekében, hogy felépülj.
- Igen, megteszek - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Igen. Megszakítok vele minden kapcsolatot, kevesebbet fogok dolgozni, a gyógyulásra figyelek.
- Jó irány - mondta az uszoda kék vize, és nekem eszembe jutott a beszélgetés a gyerekeimmel a szabadkai étteremben.
"Mérgező kapcsolat" - mondták.

Nincs szükségem további toxinokra.