Te szegény

...hogy hányszor kaptam én ezt meg Csabától, mikor saját érzéseimtől fellelkesülve, boldogan próbáltam értésére adni valamit, ami számomra nagyon fontos volt. Igen, azt, hogy "Szeretlek!"

Erre szinte mindig ez volt a válasz: "Te szegény!"
Eleinte leforrázva torpantam meg a szavaitól, bántott, hogy ennyivel elintézte mindazt a lángoló lelkesedést, ami belőlem Felé áradt.
Ha persze meg is torpantam, de nem akartam feladni. Nem, nagyon sokáig nem. Újra és újra próbálkoztam, éveken át - hiába.
"Te szegény!"
Idővel ennek a két szónak köszönhetően egyre visszafogottabb lettem.
S ha néha mondtam is, hogy "Szeretlek!", és még mindig az volt rá a válasz, hogy "Te szegény!", egy idő után elkezdtem elhinni, hogy én tényleg szegény vagyok.
S akkor tényleg egyre szegényebbé és szegényebbé váltam... míg a végére egyetlen árva ezüst krajcár sem maradt abból a kincsből, amit oly bőkezűen pazaroltam.

Hogy miért írom most ezeket?
Az elmúlt napokban kétszer is használtam a Csabától kapott kifejezéseket. Beépült az ő világlátása a személyiségembe, sokkal mélyebben, mint azt valaha ő, vagy én, bármelyikünk is gondolta volna.

Az egyik egy munkahelyi levelezés volt, melyben úgy köszöntem el sok főnököm egyikétől, hogy "Szebb jövőt!"
...
...a másikkal egy barátot "boldogítottam", mikor megtudtam tőle, (amire szintén nem feltétlenül voltam kíváncsi), hogy némi szexuális fantázia tárgya lettem.
Ez, Mérnök úr leveléhez képest, kétségtelenül hízelgő - bár kevesebb szeretetfaktort tartalmaz, de mégis..
Ennek ellenére nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel ebben a viszonyrendszerben. Sok, sok tényező miatt nem, melyekre most nem szeretnék rávilágítani... mindegy is ez most ezen a helyen.

"Te szegény!" - írtam neki kapásból, aztán megpróbáltam kicsit tompítani az élén, mert én nem vagyok annyira rideg és érzéketlen, hogy ne tudjam, mennyire bántó is ez így - de a "Te szegény!" létállapot ott vibrált a levegőben, a maga totális értelmetlenségében és bántó ércességében, és barátom, aki alapvetően egy érzékeny lélek a maga módján, érezhetően vagy két napig küzdött a benne foglalt súlyos mondanivalóval.

Szerencsére ő nem olyan botor, hogy évekig büntesse magát, és amúgy is, a szexuális fantázia, főleg férfiak esetében, semmiképp nem jelent érzelmi kötődést. Ki fogja heverni - ítéltem meg saját hatáskörben, remélem helyesen.

Viszont magam miatt ismét elszomorodtam. Az, hogy csípőből, gondolkodás nélkül löktem ezeket a halálos mérget rejtő szavakat, eszembe juttatta a régi nótát:
"Sajnálom őt, a következőt,
 Miattad fogom bántani őt"
Elcsépelt nóta, de van benne valami. Hány embert fogok még megbántani, mire a felhalmozódott csalódásmennyiség kiürül belőlem?

Ehhez képest teljesen más kérdés az, amit barátom végképp nem érthet meg.
Nekem nem szexre van szükségem. Szoktam ezzel polemizálni, de nem az a legfőbb hiányérzetem.

Számomra az érzések sokkal fontosabbak.
Az érzés, hogy szeretek és szeretnek.
Ez hiányzik az életemből.

Persze, alighanem reálisan mértem fel az esélyeimet a múltkorokban.
Ha fiatalon és helyesen nem találtam senkit, aki képes lett volna úgy szeretni, hogy az nekem is jó legyen, alighanem most már kár is ezen erőlködni.

Ezt bizonyítják a ...ival történtek is.

Ma eszembe jutott még egy hasonlat.
Szabadkán vettem magamnak egy vastag, kötött kardigánt. Furcsa érzésem volt, már mikor megláttam is: mintha hívott volna, pedig a szabadkai bazár istentelenül zsúfolt és talmi.. de ez a kardigán mintha megszólított volna. Felpróbáltam, és azonnal éreztem, hogy milyen jó nekem benne.  Nem lehetett otthagyni, pedig már akkor túlléptem a költségkeretet, de nem volt kérdés, hogy elhozom.
Azóta minden nap hordom. Valahányszor felveszem, mindig elfog az a megmagyarázhatatlan jó érzés. Puha és meleg, védetten, kellemesen érzem magam benne.
Egy igazi kapcsolatnak valahogy így kellene működnie. Ilyen érzeteket kellene keltenie.

..i közelében éreztem magam így.
Ezért sem tudtam elhinni, hogy ebből az egészből nem lesz semmi.
De sajnos az emberek nem kötött kardigánok. Még a férfiak sem.

Viszont én meg már nem érem be kevesebbel.