Sokáig teljesen tisztában voltam azzal, hogy ez a kapcsolat nem lehet barátságnál több. Nem mondom, hogy nem fájt picit első perctől kezdve a dolog, mert már nagyon hamar kiderült számomra, hogy bizony, én annyira tudnék örülni egy ilyen lelkületű embernek, hogy nagyon. De számot vetettem mindazokkal a külső körülményekkel, amik ellehetetlenítik a dolgot. Így mély sóhajjal nyugtázva a dolgot, köszönettel vettem a barátságot, mert már az is nagyon megtisztelő volt számomra.
„Jött egy újabb lovag
Daliás és délceg.
Lenéz a dalia:
Hol a cumisüveg?
Szegény kis királylány
Érzi idők szavát
A szaunába fordul
És bezárja magát.”
…talán nyár elején történt, hogy el voltam keseredve 16 éves fiam alkohol iránti érdeklődése miatt, és tettem a naplóba egy rövid, önéletrajzi jellegű írást családom férfitagjainak alkoholhoz való viszonyáról. Erre kaptam egy számot Tőle a naplóban… akkor éreztem, hogy ezt az embert tudom szeretni. Akkor még szerelemről szó sem volt. De becsülni kezdtem a fejéért, a kedvességéért, az udvariasságáért. Igen, ennyi történt. És nagyon sokáig megmaradtunk ezen az apalánya szinten, őszintén nem gondoltam, hogy valaha ezen túljutunk. Mi vívtuk Sasmadarammal a magunk bokszmeccsét tizenkét menetben, sűrű ütésváltásokkal, váltakozó kimenetellel. Ennek emlékét nemcsak rengeteg levél, néhány írásom, meg Sasmadaram gyönyörűséges, bár itt-ott bizarr naplója őrzi, hanem mindazok jó emlékezete is, akik ennek a csatározásnak tanúi voltak (csak pár százezer regisztrált tag van, tulajdonképpen ez smafu.)
Gyakorlatilag minden ismeretlen ismerős elkezdte kongatni a vészharangot a fejünk felett, még jóval azelőtt, hogy én bármi közelebbit kezdtem volna érezni. Mindenkinek torkán akadt ez a furcsa barátság, és kaptunk hideget-meleget a randisztároktól, még azoktól is, akiket a barátainknak gondoltunk. Mi - a lehetőségekhez képest – megpróbáltunk ezeken a kritikákon túljutni, és megőrizni az egymás iránt érzett rokonszenvünket. Az mindenesetre elgondolkodtató volt, mikor Sasmadaram magánleveleinek is ez lett a témája… én meg nem éreztem azt, amitől féltett…
Aztán jött az a bizonyos este. Az a zenés kergetőzés a naplóban, hármasban. Épp mérges voltam Sasmadárra, már nem is tudom, miért, talán megint a mező szélén hagyott, vagy ilyesmi. Nagy és sértődékeny lelke van szegényemnek, és ha megbántom, folyton törleszteni akar. Ebből így nem lesz sose világbéke. ..talán jobb is…
Szóval aznap este a zenés küzdelem nem a szokásos eredménnyel zárult. Nem a sasmadár nyerte a harcot, hanem a strucc.
…közben eltelt egy jó óra, mindenki kikopott a naplóból, hárman voltunk ott, és akkor a számítógép előtt, melegítőben, fésületlenül, hirtelen úgy éreztem magam, mint valami rossz erkölcsű nőszemély. Mint valami tüzelő szuka, aki után a kanok koslatnak. Elszégyelltem magam rettenetesen. De a szégyenen is átderengett az öröm, ..igen, az öröm. A felismerés, hogy szerelmes vagyok és szeretnek…
Napokig gyötrődtem. A naplóban eközben a másik fél csupa ezer éves slágert játszott, ezt a barátok persze nem is hagyták szó nélkül, jól megcikizték szegényemet, de rendületlenül nyomta Csákányit, Aradszkit és más efféléket, hogy vegyem észre magam. Én. Mintha nem ő szállt volna be a „buliba” harmadik félként…
(Kedvenc fácánom írt is pár sort arról, hogy milyen is a „flörtölőbajnokság”, imádom az írásait…)
Az ominózus este után Sasmadár elrepült a naplóból, többet nem kockáztatta, hogy esetleg még egyszer beég… mondom, érzékeny a lelke a drágámnak… még írt egy gyönyörűségest szénakazlakról, meg egy bizonyos legendáról a Tejúton vágtató csapattal kapcsolatban, és átadta a terepet…
Számot vetettem a lehetőségekkel és a korlátokkal. ..majd írtam egy levelet. Persze hogy elutasító választ kaptam.
„..ha beledöglök, akkor se”.
Újabb mély sóhaj következett, és újabb nyugtázás. Ezúttal már egy fokkal fájdalmasabbra sikerült a sóhaj, de még fel tudtam sóhajtani beletörődően. Sőt. További pár nap elteltével még én éreztem rosszul magamat azért, mert ilyesmit mertem feltételezni. Tehát még bocsánatot is kértem…
Aztán úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha kerüljük egymást. Nem írtam a naplóba, sőt, lehetőleg igyekeztem fönt se lenni az oldalon, mikor ő megjelenik. Hetekig lappangtunk így.
Erre mi történt? Ez már végképp érthetetlen volt a számomra. …folyton utánam nyavalygott, hogy hol lehet a virtuális lánya, meg nem pörög a napló, meg nincs itt senki, mondta, mikor mindenki ott volt, csak én nem…
Azután eljött egy furcsa reggel. Valakivel beszélgettem, megjelent, és elkezdett engem heccelni a zenéivel.
Heccelni persze csak azt lehet, aki hagyja magát… sajnos én hagyom…
Erre én is zenékkel válaszoltam… és persze, hogy pár nap alatt megint belemelegedtünk a zenés adok-kapokba, ezt mi mindketten nagyon szeretjük, teljesen rá tudunk hangolódni egymásra ezen a téren. ..szóval dalban mondjuk el… mit is? – na ez itt a kérdés…
Úgy voltam vele, hogy játéknak kell venni az egészet, és pont. Sőt, ha ő heccel, akkor én miért ne adjam ezt vissza?
…különösen azt furcsállottam, mikor megdicsértem fácánunkat az írása miatt, és ő egyből hozott valahonnan egy másikat, nehogy már én más írásával foglalkozzak. Aztán amikor tromfoltam, menekült … mint egy strucc…L
Újabb napok teltek el, és eljött az a rettenetes nap, mikor feltette nekem a naplóba a Leesett a Hold-at, mert aznap nálam megint eljött a világvége, nemcsak a Hold esett le, de a Nap, a Csillagok, az egész Tejútrendszer a nyakamba szakadt, de nem kicsit ám…
…ezt követően újabb egyeztetések következtek, de semmi nem javult.. sőt.. még szégyellni is kezdtem magamat… így keletkezett a Horoszkópkatasztrófa című írásom…
Hogy miért tesz néha ilyeneket, miért jön utánam, miért vizslatja, merre járok, miért hiányol, ha már elmúlt tíz óra és még nem vagyok jelen a virtuális táncparketten, ha egyszer nem szeret… lehet, hogy sosem fogom megtudni… hiszen aki szeret, az nem bánt.. és ha az udvarlás nem valódi érzelmekből fakad, akkor inkább ne udvaroljon valaki, becsülje annyiba a másik felet… tudom, nehéz Neki is… és nem is akarom ezt mind felróni… de már éjjelente úgy riadok fel, hogy összerándul a testem… nappal minden ok nélkül elönti a könny a szememet…
Sokat gyötrődtem, hogy bizonyosan én nem tudok jól szeretni, hiszen Sasmadaram tanította nekem, hogy az igazi szeretet az, amiről Pál apostol ír:
Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: meg fog szűnni, legyen az nyelveken való szólás: véget fog érni, legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, megszűnik, ami töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.Itt, ennél a pontnál érkeztem meg az igaz szeretethez. Eljutottam odáig, hogy ha akar, fát is vághat a hátamon, nem tiltakozom ellene. Megszűnt minden, tartás és önérzet, és megírtam neki, hogy bármit tesz is, az iránta érzett szeretetem soha nem fog elmúlni.
…azóta voltam bálkirálynő és útszélre dobott mosogatórongy, jártam a fellegekben és a föld alatt… nem bírom tovább ezt a hangulat vezérelte játékot…
De tudnotok kell: bármit tesz is, nagyon szeretem. És mindent megbocsátok. De többé nem leszek engedelmes, szögről leakasztható kisleányka, akivel eljátszadozunk azután elfelejtjük azt is, hogy létezik… akkor inkább egyedül.
(red, red wine)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.