De ha szombat este táncol...

...egy újabb régi történet...

Pontosan tudom, hogy a hibáim ellensúlyozására nekem olyan partnerre van szükségem, akiből a kitartás nem hiányzik. Ez az első szerelmem legfőbb tanulsága volt. A nagy fiam apja, Zsolt, szintén Mérleg. Imádtam vele beszélgetni, bulizni, szerettem, hogy szűkös anyagi lehetőségei ellenére mindig egyedi az öltözködése, remek a stílusérzéke, eredetiek a gondolatai ...nagy kár ezért az emberért.

...de a legkisebb nehézségeknél megfutamodott. Sőt. Az életét szabályosan eltékozolta.

Hét évembe telt, mire kihevertem. Hét év múltán ébredt fel Csipkerózsika... és egy másik életben találta magát, amit ő nem is akart, csak úgy megtörtént vele.

Ezután még kilenc év pergett le az idő óráján a csipkesövénnyel védett megközelíthetetlen kastélyban.

...abban a kastélyban a hűség eleinte viszonylag lazán értelmezett fogalom volt. Nagy Fal se volt angyal, és egyszer én is félreléptem, bár nem tudom a mai napig se, hogy minek. De a legfurcsább eset A. volt, aki újból belépett az életembe, úgy is, mint exbarát, és úgy is, mint jelenkori munkaadó.

...akkor épp nem éltünk együtt Nagy Fallal, de a hétvégéinket együtt töltöttük, már csak a család miatt is (már megvolt mindkét közös gyerek. Nem sokkal a történések előtt volt az utolsó nagy elszánásom, hogy szakítok vele végleg, mert embertelen volt mindaz, aminek kitette a családját.

...de a lányom majd' kiesett a babakocsiból, amikor meglátta az ő jó édes apját, és én ismét csak beletörődtem a sorsomba.)
...a történések után pedig rájöttem, hogy Nagy Falra immár, minden ellenségeskedés ellenére, tekinthetek úgy, mint egy barátra. Ez is valami, ha nem is pont az, amit az ember a kezdetekkor elképzelt az életéről és a párjáról.

Egy szép napon jött egy telefon egy régi baráttól...

A. valaha nagyon szerelmes volt belém, és én nagyon megsebeztem a lelkét.

...akkor épp, hogy leérettségiztünk. Látásból ismertük egymást, mert egy utcában volt a két iskola, a Mester utcai középiskoláknak diákjainak szokása volt, hogy ellátogattak egymás bulijaira. A gimiben tartott bulin figyeltem fel A.-ra. Na nem pozitív értelemben. Ha láttatok még fickót, akire illik a Neoton szám, hát A. az volt.
Neoton: Ha szombat este táncol

(Segítség, még egy idióta az életemben. Nem akarom.)

Gyorsan fel is szívódtam.

…ám a felvételi előkészítőn ki volt az egyetlen ismerős, akivel összefutottam? ...hát persze, hogy A.

Gyorsan kiderült róla, hogy a matekot remekül tudja. Emlegette is később: pedig mennyit korrepetáltalak!

Hát igen. Én meg nyesegettem a nagyképűségét, az idegen szavak indokolatlan használatáról miattam szokott le (tíz év távlatából is emlegette, hogy mennyire megmaradt benne az ezzel kapcsolatos okítás), sok időt töltöttünk együtt akkoriban.

(Engem nagyon zavart az a jómód, amiből érkezett. A szülők vezető beosztásban, kiskorától járt nyelvórákra, akkor már beszélt angolul, németül és olaszul. Nekem meg minderre nem volt lehetőségem... Pedig jó nyelvérzékem lenne.)

Zsoltom épp katona volt, nagyon ritkán jött haza (ez egy másik történet hűségről, hűtlenségről... majd megírom...), én dolgoztam, tanultam és A. társaságában lófráltam szabad időmben. Nem éreztem semmi iránta barátságon kívül.

Néha pár nap alatt akkorát lódul az ember élete, mint korábban több év alatt se.

Nekem akkor volt egy ilyen hetem. És velem együtt A.-nak is.

Egyszerre tudtam meg, hogy gyereket várok, és hogy felvettek a főiskolára. Számvitelből maximumot írtam, matekból pedig a bejutáshoz szükséges minimumot...

Egyik este eljött A., és levittük a kutyát sétálni.

Mély levegőt vettem (mert sajnáltam tanulótársamat, sejtve az irántam vélt érzéseit) és rázúdítottam a valóságot.

-        Tudnod kell pár fontos dolgot. Férjhez megyek, gyerekem lesz és felvettek a főiskolára.

A. csak állt és nézett. Azt hittem, ott esik össze. Mikor végre beszélni tudott, csak annyit mondott:

-        És engem még a főiskolára se vettek fel...

Aznap este elment, és két évig nem is láttam.

Két év múlva felhívott, hogy vagyok, mi újság velem.

...addigra túl voltam a Juhtúró című írásomban mesélteken, Csipkerózsika épp aludt. Neki már minden hóttmindegy volt.

Tehát találkoztunk A.-val, beültem a kagylóüléses, szép fehér Ladába (trendi darab volt az egy húsz éves fickónak abban az időben) és megtörtént köztünk minden. Pár hónapig együtt „jártunk”. Igazából ez a dolog számomra – nem szép ez egy nőtől – de csak a szexről szólt. Gyanítom, hogy neki is, bár folyton ezt a számot nyekeregtette:
Brenda Lee: I'm sorry

...nem, dög voltam, és igazából nem sajnáltam. Nem érdekeltek az érzései. Sajnáltam magamat, mert 16 éves koromtól bele voltam esve valakibe, aki nem is szeretett engem igazán, mert majdnem belepusztultam abba a dologba... és önző voltam a végtelenségig, azt hiszem.

Talán fél évig ment ez így.

Aztán egy nap egyszer csak nem jött többet. Se hír, se magyarázat. Semmi.

...és én nem is kerestem. Nem is hiányoltam...

Talán öt-hat év telt el, mire újra megcsörgetett.

-        Képzeld, azóta elvégeztem a vendéglátóiparit, meg a PSZF-et, könyvvizsgáló vagyok, és most kineveztek ügyvezetővé egy könyvelő irodában! Nem akarsz velem dolgozni?

-        De igen! Nagyon jó lesz, úgyis épp unom a jelenlegi helyemet! ...

...egy percig nem gondoltam volna az előzmények után, hogy rám nézve még érzelmileg veszélyes lehet a fiú. ...de az embernél nagyobb állat nincs ezen a világon...

Három évig volt a főnököm. Az első héten beleszerettem, ahogy oktatgatott a csendes éjszakában. Hiába, abban az időben nem a pályán dolgoztam, ellenben sok gyereket szültem (már addigra hárman voltak), és sok mindenben le voltam maradva szakmai téren.

...gyakorlatilag ketten vittük a céget, nekem volt 25 könyvelendő kft-m, de éjszakánként együtt csináltuk a könyvelőiroda elszámolásait.

...együtt, egy frászt. Ő csinálta, én meg a hátát masszíroztam és mindent megbeszéltünk. Szeretgettem, ő meg tűrte. Aztán elvitt vacsorázni, azt is végigdumáltuk, aztán késő éjszaka hazaszállított.

Akkoriban bent laktunk a városi lakásban, Nagy Fal pedig nem élt velünk. Hétvégi családfő volt...

...mindenki látta, hogy ez a dolog egy forrongó vulkán, melyből előbb-utóbb ki kell törnie a lávának, de az, hogy milyen útvonalon fog haladni, az kétséges volt.

„Mi van köztetek? Vibrál a levegő, ha ketten egy szobában vagytok!” - mondta sokat látott kolléganőm, mire én csak azt tudtam válaszolni: Semmi. ...mert semmi nem is volt, A. nagyon tartotta magát, és én is valahogy azon a határon, ahol már a gondolatokat tett követné, mindig megálltam. Nem tartottam magamat méltónak rá. Pedig legbelül nagyon vágytam rá, hogy ne így legyen...

Igen, ez történt.

Talán két csók esett meg a három év alatt, de azokat is hetekig tartó tépelődés követte.

Aztán jött a kisebbségi tulajdonos, aki belekötött a könyvelőiroda gazdálkodásába, és vége lett a Világbékének a cégnél.

...egyre komorabbak voltak a vacsi melletti beszélgetések. Amikor nem bírta már tovább cérnával, a nagyobb részesedéssel rendelkező tulajdonos magához vette őt a saját vállalkozásába pénzügyi igazgatónak. Addigra már a családja is fel volt háborodva a gyakori közös éjszakai programok miatt, ...és ő úgy döntött, hogy megpróbálja még jobban visszafogni magát. Hátha a fizikai távolság segít.

...ekkor vált rendszeressé a csütörtök esti randi. Addig nem volt ez időhöz kötve, eltervezve, együtt dolgoztunk, bármikor találkozhattunk. De innentől a másik iroda, a távolság is alakította a történetet. (...eddig rá lehetett fogni az összezártságra... innentől nem volt alibi...)

Mert, ugye. Hétvégén az ember a családjával, barátaival van, pihen. (Erősen rágondol arra a hülye nőre, hogy ő is a családjával van... azzal a szörnyű alakkal meg a gyerekeivel... és bevállaltam volna az összes zűrjével együtt, de azt mondta, hogy nem akar több gyereket. Pedig én szeretnék saját gyereket is... de elfogadtam volna az ő három gyerekét, amilyen hülye vagyok. Nem kell ez nekem... nem szabad... anyámék is megmondták...) 
...
(...Igen, egyszer bejött a szobába, a hátam mögé állt, elkezdte simogatni a nyakamat, beszélgettünk a kollégákkal mindenféléről, és minden átmenet nélkül rákérdezett, hogy szülnék-e még gyereket. Annyira más témák voltak terítéken előtte, hogy kapásból rávágtam, hogy "nem". ...akkoriban épp elegem volt a gyerekszülésből, egy majdnem elvérzés és két császár után, fizikailag nem vágytam újabb tornamutatványra... időt kellett volna kapnom ehhez, azt hiszem. ...később jöttem rá, hogy az a "nem" egy újabb súlyos hiba volt ebben a kapcsolatban...)
...

Hétfőn az ember beleveti magát a munkába. (Addig se kell gondolkodni.)

Kedd, szerda... (folyton csak ez a rohadt meló. Hát tényleg semmi jó nincs az életben???)

Csütörtök délelőtt. (Ma azért se hívom fel.)

Csütörtök délután. (Hiányzik valami jó az életemből. ..azért se. Nem szabad.)

Csütörtök kora este. (Inkább keresek még valami elintézendőt. De már nagyon fáradt vagyok. A hátam is fáj. ...hadd fájjon.)

Csütörtök, este 10 óra. (Nem bírom tovább. Fáj a hátam, utálom a munkát és hiányzik az a hülye nő. ...felhívom az irodát, hátha nincs már bent. Ha szerencsém van, nincs bent...)

...kezem a piros telefonon. Csörög.

-        Szia, dolgozol még?

-        Hát persze. Te is?

-        Igen. És nem unod?

-        Dehogynem.

-        Akkor tíz perc múlva ott vagyok.

-        Jó.

...

Ilyenkor már csak ketten voltunk bent, képesek voltunk további  fél-egy órát eltölteni dumálással és a szokásos hátmasszírozással, aztán a hóna alá csapott, elhurcolt vacsorázni, további duma, aztán pedig haza.
...hajnal kettő is volt sokszor, mire ágyba kerültünk. El tudom képzelni, hogy az édesanyja mit szólt az ő okos fiának a hülyeségéhez. Hát igen....
...

Eltelt még egy kis idő, és rá kellett döbbennem, hogy ez a patthelyzet mindenkinek rossz. Rossz nekem, rossz neki, rossz a cégnek. És már nem akartam tovább kínozni egyikünket sem. Így vettem egy nagy levegőt, és beadtam a felmondásomat.
...

Rögtön felhívott és megkérdezte, komolyan gondolom-e. Mikor azt válaszoltam, hogy igen, meghívott másnap estére egy pubba. "Ott lesz az öcsém meg egy haverom is" -mondta.
...

Nem értettem a dolgot.
...nem is volt benne semmi érthető...
...

Az asztalnál az öccse mellett ültem, akiből csak úgy sütött irányomban az ellenszenv. Szinte égetett, fájt, mintha késsel hasogatnának... A. szemben ült velem, gyakran egymásba kapcsolódott a tekintetünk, olyankor mindig elakadt picit a lélegzetem. Józan ésszel tudtam, hogy ez az utolsó együtt töltött esténk. Csak a szívem reménykedett, hogy mégsem.
Takács Tamás szórakoztatta a nagyérdeműt. Remek hangulatot teremtett a zenéivel, a szájharmonikájával, és a beszólásaival. A. berúgott, mint az albán szamár, még sose láttam ilyen piásnak, összebratyizott Takáccsal, aki a végén neki adta a szájharmonikáját. (Néha eszembe jut, hogy az a szájharmonika gondosan el van dugva egy fiók legmélyére. Néha, ha előveszi az új tulajdonosa, eszébe jut az a fájdalmasan szép este, amikor zakatolt a vonat, utazott az állomás...)
Táncoltunk, ölelgetett, puszilgatott... az öccse meg majd' felrobbant. Sokszor, sokszor elmondta: "Engem ez a nő nagyon szeret."
...Erre nem volt mit mondani. Én azért nem szóltam, mert minek tagadjak, ha igaz, és minek erősítsem meg, ha úgyis tudja. Az öccse pedig azért nem szólt, mert szépet nem tudott volna mondani, csúnyát pedig nem engedett a jó nevelés...
Mikor vége lett a bulinak, haza akart vinni, de az öccse közbeépett, közölte, hogy túl részeg ahhoz, hogy vezessen (ez igaz volt). Engem a barát szállított haza, A. pedig öcsi támogatásával érkezett meg a szülői házba.
...

Másnapra kijózanodott. És nem keresett többet. Én eljöttem a cégtől, érdekes módon fél év múlva hallottam, hogy van egy barátnője. Akkor arra gondoltam: szerettelek annyira, hogy elengedjelek... sikerült.
 ...azóta feleségül vette, van egy szép szőke kislányuk.

További három évig nyeltem a könnyeimet.
De már rég nem várom, hogy sírjon a telefon.