2011. november 5., szombat

Buckalakók

...Kérdezted, miért nem költözöm civilizáltabb helyre. Ez az írásom még abban az időben készült, amikor javában támasztottam a Nagy Falat, és híre-nyoma sem volt a válságnak.Mégis, azt hiszem, itt a válasz a kérdésedre.
...Nagy Fal utált itt lakni. Utálta ezt a sok gürcölést és kínlódást. 160 kilós testtel ezt nem is lehet kibírni... ez is hozzájárult a válásunkhoz, azt hiszem. Ő találta ki az életformánkra a "buckalakók" elnevezést, ...de valamit már Te is érzel belőle... tegnap részletesen kitértél a buckákra...
...egyszer majd elolvashatod a válaszomat. Talán.


Régen készültem rá, hogy írjak valami igazán szépet, valami igazán megindítót Pistályról, valamit, ami gondtalan pistályi nyaraimról, gyerekkoromról szólt volna, a lucernásról, ahol leheveredve lehetett bámulni az égen a felhők vonulását, a kis kék lepkék táncáról a kiloccsant víz felett, amit annyira csodáltam, a roskadásig telt gyümölcsfákról, melyekről gondtalanul falatozhattam, a kis ház előtt nyugágyban pihenő nagymamám (szegény) önfeledt kacagásáról, a madárdálról, amire ébredtünk és a tücsökzenéről, amire elaludtunk.

Sajnos, ezek a több, mint harmincéves emlékek olyan fájó, édesbús érzést keltenek bennem, amely lehetetlenné teszi, hogy elmeneküljek innen. Egyszerűen idekötnek, ideláncolnak, én csak itt érzem magam „itthon”.

Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne ez a kötődés, ha nem itt lakott volna az apám, ha nem itt vesz telket az anyám, ha nem ide születek, hanem a földgolyó bármely más zugába, …mert ez olyan, mintha örök életemre megbélyegzettként kellene élnem. Nem számít, hogy végigdolgoztam egész felnőtt életemet, nem számít, hogy diplomás ember vagyok és három gyermekes családanya, nekünk, pistályiaknak ezt a szégyenfoltot soha nem lehet magunkról lemosni: a törökbálintiak szerint jöttmentek vagyunk, ahogy a párom fogalmazta: buckalakók. Mi biztos csak segélyt kérnénk Törökbálinttól, meg mindenféle szociális ellátást, mert hát mi másért is folyamodnánk mi területeink átminősítéséért,  ha nem ez járna szűk agyunkban? A pistályiakkal csak probléma van: folyton verekednek, betörnek meg szemetet égetnek, és a gyerekeik is csak halmozottan hátrányos helyzetűek lehetnek, akikkel nagylelkűen esetleg hajlandók foglalkozni, már ha vannak olyan szemtelenek, hogy Törökbálintra mernek iskolába járni, pisályi létükre. (Nem mernek, nem is akarnak.)

Ugyebár, a Tatuin bolygón a buckalakók eléggé rossz hírű, a külterületen lakó népesség, akik a homkdűnék között próbálnak nem épp törvényes eszközökkel és kíméletes módszerekkel életben maradni. A hasonlat teljesen ül, nekünk is megvannak a magunk dombjai, a hírünk is rossz, mivel valóban akad néhány problémás család a környéken (nem több, mint bármely átlagos lakóközösségben, legfeljebb, kevesebb kontroll lévén, feltűnőbbek a tevékenységük káros hatásai), ami meg a többséget illeti, sokkal egyszerűbb az ófalui illetékeseknek, ha az említett kisebbség alapján ítélnek meg minket.

Hasonlatos még a helyzet a Tatuin bolygóhoz abban is, hogy se ivóvíz, se járható út nem található egyik földtani alakzaton sem, civilizációról nem is beszélve.  Párhuzamot tudnék vonni abban is, hogy esélyt sem látnak sem a Tatuin lakói, sem a pistályi buckalakók arra, hogy valahogyan megváltozzanak az életkörülményeik…

Míg azonban a Tatuin bolygón az objektív életfeltételek olyanok, amilyenek, addig Pistály kizárólagosan az ófalui álmok miatt került abba a kilátástalan helyzetbe, amiben most is van.

Mivel a településrész érdekérvényesítő képessége az elmúlt néhány évtizedben nem volt túl erős, ezt felismerve városatyáink (pártállásra való tekintet nélkül) gond nélkül üzletelhettek rovásunkra a külterületeken korábban szántóként, vagy nagyüzemi gyümölcsösként hasznosított területek zöldmezős beruházásként extraprofitot hozó hasznosításával.

Ez utóbbi tevékenységgel addig nincs is semmi probléma, amíg a területen már meglévő érdekeket nem sért. Azonban amikor 1967-68-ban az önkormányzat (tanács) elöljárói kiparcelláztatták kiskertjeinket, ezzel kivették őket a nagyüzemi mezőgazdasági művelés alól, és egyéni kis érdekeket kapcsoltak hozzájuk, (melyeknek ellenértékét eleink akkor meg is fizették), kis emberek picike érdekeit, akik immáron 40 éve művelgetik kis kertecskéiket, és azóta, Uram, bocsá’, gyermekeik és unokáik is születtek, akik itt nőttek fel, és szeretnek itt élni, hiszen ezt szokták meg. És ha ez spontán már meg is történt, akkor miért nem lehet legalizálni az elmúlt folyamatokat? Holmi kvóta-rablógazdálkodás miatt, ami teljesen nélkülözi a fenntartható fejlődést, ám annál látványosabb eredményeket produkál a nagy falu költségvetésének bevételi oldalán…

(Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy ha ma tükörhegyi lakos lennék, aki mondjuk 4-5 éve panorámás házat vett magának, ma nagyon haragudnék arra az önkormányzatra, aki ezt folyamatosan, és fokozódó mértékben elveszi tőlem. Még jó, hogy ha lenne annyi pénzem, sem szánnám rá magam az efféle „népboldogító” – pénzlehúzó – agglomerációs lakhatási formára.)

Tegnap örömmel és lelkesedéssel mentem a pistályi közgyűlésre. Tele voltam reménységgel, hogy igen, végre valami történni fog, felébredünk a negyven éves álomból, belátható időn belül lesz vizünk, útjaink, kaphatunk régen álló házainkra legalább fennmaradási engedélyt, a bankok nem röhögnek körbe, térdüket csapkodva, ha további fejlesztéseink finanszírozására hitelt szeretnénk felvenni.

Amikor eljöttem, majdnem sírtam. Számomra csak tegnap vált világossá, mekkora aljasság, amit elkövettek ellenünk. A jelenlegi vezetés már semmiképpen nem érzi kötelességének, hogy előtérbe helyezze azt a népcsoportot, akik elődeiknek befizették a telkek vételárát, akik Törökbálintnak az akkori törvények szerint adót fizettek, évtizedeken keresztül. Sokkal fontosabbak nekik a jelenlegi nagyratörő terveik. Én még azt is megkockáztatom, hogy ellenségként kezelnek minket. És tudjátok, miért?

Valaha, egy történelem előtti korban a Pischtal a törökbálinti őslakosok mezőgazdasági területe volt. Azután a háború után vonatra tették őket, és a vonat elindult velük Nyugatra. Területeiket pedig kiparcellázták…

Így kerültünk mi ide, tulajdonképpen tényleg erkölcstelen módon.

Azonban ne felejtsük el, buckalakó testvéreim, hogy azok, akik ezt az erkölcstelenséget elkövették, azok az ófaluban laknak. A bűn nem a mi fejünkre hullik, és méltánytalan is minket ezért tovább büntetni. Legfőbb ideje, hogy felébredjünk a több évtizedes álomból!

Mikor kifelé indultam tegnap a teremből, egy röpke pillanatra menekülhetnékem lett, el ettől az egész megoldatlan problémahalmaztól, egy békésebb világba, egy olyan településre, ahol szívesen fogadnak, ahol családommal nem rettenetes megoldhatatlan problémahegyet, hanem örömmel fogadott új lehetőséget jelentenénk.

Aztán felnéztem a szemben lévő „buckára”. A „magtárak” között, a „gyümölcsös” fenyőfákon megcsillant a holdfény. Gyönyörű volt. Az otthonom. A buckám.

Jelentem: maradok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.