...
Mikor kiszálltam a kocsiból, Te egy menekülő mozdulatot tettél. Mint aki legszívesebben elrohanna. (Nem elég, hogy ilyen fiatal, még szép is. És olyan magas, mint én. Mit keresek itt?...)
Puszit is csak egész légieset adtunk egymásnak (később Anya le is szúrt miatta: akit szeretsz, azt meg kell ölelni! - nekünk az a légies puszi is sok volt, majdnem összeestünk mindketten.)
Azért megkérdezted, ki akar Veled tovább autózni... hát persze hogy én...
Azt se tudtuk, hogyan viselkedjünk zavarunkban. Valami baráti beszélgetésféle azért kibontakozott nagy nehezen. Vaskakas hálás téma, ő folyton a nem létező nőügyeiről beszél, ez egy biztos pont, ha valahol zátonyra fut egy beszélgetés.
... azért a zavar ellenére családias volt. Egyáltalán nem éreztelek idegennek - igaz, miért éreztelek volna? Hiszen fél éve ismerjük egymást. Vagy mi.
Persze, a korod látszik rajtad, meg az elmúlt fájdalmak, de elég a szemedbe nézni, hogy ez mind ne számítson.
Ha valami, akkor az jobban zavar, hogy pontosan egyforma magasak vagyunk. A magas fiúkat kedvelem, gyári beállításaim szerint. De tudomásul vettem ezt a tényt is gyorsan. Rád nem a testmagasságod miatt nézek fel...
Egy darabig elemeztem magamban az Általad kiváltott érzéseket, megpróbáltam a fényt színeire bontani... érdekes volt, nagyon sok összetevője van bennem ennek a vonzalomnak. De maradtam annál a végkövetkeztetésnél, hogy ez szerelem. Annak kell lennie. Túl intenzív ahhoz, hogy bármi más lehessen. A társkereső oldalon időről időre emlegetik azt a bizonyos szikrát, ...hát ott a parton nem szikra pattant ki, hanem egész tűzijáték, annak ellenére, hogy mindketten pontosan tudtuk, hogy ez teljesen irracionális dolog, már ami a paramétertáblázatot illeti. Sőt, erre rá is fázhatunk, nem is kicsit.
...csak ácsorogtam ott megilletődve. Anya szóval tartott, ha látta, hogy menekülhetnékem van és tapintatosan hátrébb húzódott, ha annak jött el az ideje...
Alighanem Benned is hasonlók játszódtak le, kerülgettél, kerülgettél egy ideig, mi Anyával csak álltunk, dideregtünk, és egyszer csak odajöttél, és a Tőled telhető legkönnyebb mozdulattal megfogtad a kezemet...
A napunk fagyoskodással, beszélgetéssel, zavart csendekkel telt. Beültünk melegedni az autódba, fogtuk egymás kezét. Neked is jól esett, éreztem. Aztán megakadt a beszélgetés ott, hogy nem hívtál fel a születésnapomon. (Bezzeg Sasmadár!...)
Akkor hirtelen mehetnéked lett a kocsiból, mert a félelmen kívül más okod nem volt arra, hogy ne hívj fel és ezt Te nagyon jól tudod...
Figyeltem a reakcióidat. Köröztél körülöttem, ellipszis alakú pályán, hol távolabb, hol közel. Néha odajöttél, megöleltél, aztán arrébb menekültél. (Ez idő alatt folyton a tekintetemet kereste a tekinteted.... megtalálta.)
Közben lassan ránk sötétedett, Költőnk tüzet rakott, bort ittunk, beszélgettünk. Leültem a székedre. (Te lentről, a partról néztél, csak néztél, de úgy... olyan holdleszaggatósan..:)) Aztán egyszer nem bírtad tovább, minden ok nélkül odajöttél, és odaálltál a szék mellé.
...az enyém vagy... -gondoltam, de nem nyújtottam oda a kezemet. Nehogy nagyon elbízd magad.
A hazafelé vezető úton már nyűgös voltál picit, de elengedtem a fülem mellett, sőt, még kedvesebben válaszoltam, fuvolahangon, erre persze, hogy abbahagytad a nyafogást. Nincs annyira közel Tb. a horgászhelyhez, ez tény, de nem úsztad meg a hazafuvarozásomat. Igaz, nem is akartad. Csak az út volt hosszú, és mi voltunk addigra jéggé fagyva az egész napos alibihorgászat miatt. (Halat azt nem sikerült fogni, de azt hiszem, annyira nem is hiányzott. ...nagyobb zsákmányt sikerült szereznünk...)
(Útban volt a kezed a váltónál - mondtad.
- Akkor miért nem mondtad, hogy vegyem el onnan?
- Mert jól esett, ahogy a combomra tetted - válaszoltál.)
...este a kertkapu előtt a sötétben megöleltél, a szám sarkára puszit adtál, mindkét oldalról, finom, puha puszikat... Zavartan annyit mondtál: "gyermek" és elmentél. Pedig én majd' elolvadtam érted, és ezt érezned kellett Neked is.
( - Amikor hazavittelek, kiszálltunk a kocsiból, és megpusziltalak, ugye, azt vártad, hogy megcsókoljalak? -kérdezted pár randival később.
- Igen - válaszoltam.
- Éreztem... de még nem voltam készen rá - felelted.
- Nem baj - gondoltam. És tényleg: akkor már nem is volt baj.)
Richard Clayderman: Feelings
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.