(...de a vihar nem csitulhatott el... tőle nem... Azután, túl az efelett érzett szomorúságon, az ember lassan rájön, hogy jobb is így. Mindenkinek. És egyszer eljő a Világbéke. Még a társkereső oldalon is... Ma már csak azért drukkolok, hogy vége legyen a kanosszajárásnak az életében. Mert megérdemli.)
Ha az ember lelkében vihar dúl, nem leli békéjét. Pusztít amerre jár, kőfalakat dönt le, árvizet bocsát a halandók nyakába. Azok csak behúzzák nyakukat a nem várt égi „áldástól” és fejvesztve menekülnek. Néha, egy-egy pillanatra, lecsöndesedik a vihar. A tornádó magjában még a kék eget is látni.
De azután nincs menekvés: folytatódik tovább a pusztítás… csapkodnak a villámok… összedőlnek épületek… fejvesztve menekülnek az emberek.. a Vihar Istene pedig kacag. Gonosz nevetése szárnyal a zűrzavar felett. Mindent és mindenkit legyőz. Ember, állat, növény, nincs előtte biztonságban. Viharban mindenkinek előjönnek a gyengéi. Megroggyannak a térdek, meggörbülnek a hátak, lerepülnek a kalapok… és a Vihar Istene kacag és szárnyal tovább, győztesen… és árván.
Azután jön egy egyszerű vándor. Mint a Nap és a Szél meséjében. És a vihar megtorpan egy percre. Azután lecsendesedik. Leteszi súlyos felhő-terheit, villámait messzire hajítja… könyörög a Napnak, süssön a vándorlegényre melegen… és a viharból lett szellőcske félve közelít. Meg-megáll, néha fél lépést visszalép… megzavarodott szegény, immár nem tud erőteljes és győztes lenni. Szánalmas, mennyire erejét vesztette.
Szeretné átölelni, simogató meleg fuvallatként kényeztetni a vándorlegényt… de nem tudja, szabad-e neki azt. A vándorlegény, ha egyet legyint a kalapjával, elűzheti ezt a szegény kis szellőcskét… és a szellőcske megremeg a gondolattól, hogy akkor megint viharrá kell lennie, újból pusztítania kell és özönvizet bocsátani az emberekre… sokkal jobban szeretne a vándorlegény lába nyomában szaladni, elfújni homlokáról a gondok felhőjét, vele kacagni, ha nevet, eső-könnyeket hullajtani, ha sír, délről hozott meleggel beburkolni, ha fázik. Szeretne mellette lenni a vándorlásaiban, szeretné látni, amit lát, érezni amit érez. Szeretne vele együtt nyugovóra térni és reggel vele kelni útra. Szeretne… de nem tudja, szabad-e neki mindezt.
Szabad-e?...
Kormorán: Három határ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.