Alapvetően nem jellemző rám, hogy megfutamodnék az életemben előforduló kihívások elől. Ez azt hiszem, nagyrészt a neveltetésemnek köszönhető. Ezt Anyukám mindig hangsúlyozni is szokta: „Úgy neveltelek, hogy önállóan megálld a helyed az életben”. Néha azért még ő is csodálkozik a viselt dolgaimon. Arról pl. nem is tudott, amikor miniszoknyában, harisnyában, magas sarkú cipőben , szolíd sminkkel kiálltam az M7-es mellé… stoppolni. (-20 év, -20 kiló).Balatonra mentem, (hogy miért, az egy másik mese).
Meggyőződésem volt, hogy engem nem érhet semmi baj és eljutok célomhoz. És lőn: egy csodálatos fekete BMV már fékezett is, benne egy jóképű barna fickó (olyan olaszos, tudjátok), harmincon túlinak saccoltam. Nem volt nagyon maffiózós, ááá, dehogyJ).
Habozás nélkül beszálltam. Hogy miért? Azt gondoltam: ilyen jóképű és pénzes fickónak nincs szüksége arra, hogy velem erőszakoskodjon.
Nem is lett belőle semmi baj. Legfeljebb annyit sajnáltam, hogy keveset kommunikáltunk. (Tudjátok, a nyelvórák hiánya…J)
Mindenesetre gyorsabban leértem Füredre mit a gyorsvonat. Olyan kocsiban feszíthettem végig az úton, amilyet akkoriban csak képeslapokon lehetett látni. És olyan sofőr mellettJ
…hogy miért mesélem ezt el Nektek? Mert mostanában – jobb híján – megint rászoktam az autóstopra, főleg reggelente. Ezúton is arra kérem a Tisztelt Nagyérdeműt, hogy ha reggel kilenc tájban a Depo környékén engem stoppolni lát, ne hagyjon az út szélén!!! (Igaz, eddig még nincs okom panaszkodniJ)..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.