A HANGYATÜCSÖK

(...avagy ilyesmit olyankor ír az ember, ha végképp nem érti hogy mi célja van az egész küzdésnek)

Történt egyszer, még az idők kezdetén, amikor még a krónikaírók sem fedezték fel, hogy mire való a lúdtoll, és az állatok egymással olyan barátságban voltak, hogy gond nélkül megértették a másik nyelvét... tehát történt egyszer régen, hogy a tücsök és a hangya szerelembe estek egymással.

Nosza, megvolt a nagy dínomdánom, és összebútorozott az ifjú pár. A tücsök ennek örömére még többet ciripelt, hiszen országnak-világnak hirdetnie kellett a boldogságát. A hangya meg még szorgalmasabban kezdett dolgozni, hiszen immáron volt célja a munkájának.

A nagy szerelemnek rövidesen gyümölcsei is születtek. A kis tücsökhangyák megérkezésével a hangyára még több teher nehezedett. Volt olyan, hogy két hangyabolyba is hordta a morzsát, és még otthon a kis tücsökhangyák gondozása is rá várt. De mindezt lelkesen tette, és nagyon boldogan szemlélte a munkája eredményeként fellelhető szerény gyarapodást.

Közben elkezdett a család tücsökvárat is építeni, tehát volt elhordani való teher bőségesen.

A kis tücsökhangyák pedig szépen növögettek. A hangya büszke volt csemetéire: de szépek! Milyen nagyok! Okosak! És szép fényes a páncéljuk! És, milyen ügyesek, kezdenek hegedülni tanulni...:)

A tücsök immár még vígabban ciripelt: már a hegedűjét sem kellett gyalog cipelnie, sőt, a páncélja is kifényesedett. Amerre vonult a kis családdal, mindenhol megdicsérték őket, különösen a szép kis tücsökhangyákat. A tücsök a lelke mélyén persze tudta, hogy sikereit nagy részben a hangyának köszönheti, és talán valami hálafélét is érzett, de azért amikor esténként a hangya fáradtan odaállt vacsorát készíteni, nem sietett segíteni neki. Inkább megnézte a mezei távolbanézőben, hogy mások hogyan ciripelnek. Hátha sikerül egy-két új dallamot összeszedni, amit másnap le lehet játszani a tücsökgyűlésen, ahol majd ő lesz az ász.

A hangya esténként gyorsan megetette a kis családot, aztán megnézte a tücsökhangyák aznapi munkálkodásának eredményeit... és minden nap egy kicsivel szomorúbb lett. Látta, hogy a tücsökhangyácskák nem nagyon jeleskednek, hogy megtanulják a morzsahordást, de nagyon lelkesek, ha a legkisebb alkalom nyílik a ciripelésre. De hát mit tehetett volna? Ő csak egy kis hangya volt, a hangyák pedig maguktól is meg szokták tanulni, hogy a morzsákat pedig el kell hordani. Így reménykedett, hogy idővel a kis tücsökhangyák is rájönnek erre, és folytatta munkáját tovább.

Telt-múlt az idő. A hangya egyre fáradtabb lett, és még mindig nem akadt segítsége. Azt már régen tudta, hogy a tücsköt hiába is kéri, hogy legalább kis időre tegye le a hegedűt, és vegye fel a morzsákat, így elkezdte a tücsökhangyákat kérlelni.

„Kicsikéim, olyan nagyok vagytok! Néha már igazán megfoghatnátok egy-egy morzsát, hogy kicsit kíméljetek, mert fáradt vagyok! És a hangyaiskolában is tanulhatnátok szorgalmasabban a morzsahordást, mert az életben még rengeteg elhordani való morzsa vár rátok! És az sem mindegy, hogy mint teherhordó gyaloghangya, vagy mint irányító hangyaféle vesztek majd részt az össznépi morzsahordásban!”

Egy ilyen szónoklat után a kis tücsökhangyák közölték a hangyával, hogy jó, jó, jó dolog az elmélet, meg irányítani a morzsahordást, de még irányítani is sokkal megterhelőbb dolog, mint ciripelni.

„Itt vagy például Te. Mire mész vele, hogy jól kitanultad a morzsahordást? Örökké fáradt vagy, nem tudsz velünk játszani, már a hegedűszóhoz sincs kedved. Nézd meg a tücsköt! Ő még most is vígan ciripel! Mennyivel szórakoztatóbb, mint Te! Hagyjál minket, inkább hegedülünk!”

„És mi lesz veletek, ha megnőttök? Miből fogtok megélni? Én nem tudlak benneteket a végtelenségig etetni! Már így is alig bírom...”

„Hogyhogy mi lesz? Ne izgulj miattunk! ...majd keresünk egy hangyát magunknak...”

A hangya szó nélkül visszavonult a morzsahegyek közé, mert erre már nem volt mit mondania, és mélyen eltűnődött a tücsökhangyák által közölteken. Rá kellett jönnie, hogy mindaz, amit nagy szorgalommal véghezvitt életében, mindaz a pozitívnak hitt minta, amit a csemetéinek munkás életével felmutatott, csak egy nagy tévedés volt. Mert egy görbe tükörből szemlélve, egyáltalán nem az a jó, amit eddig ő csinált, az életben nem az a jó fej, aki a morzsákat elhordja, hanem az, aki vidámabban ciripel.

Hosszú ideig tépelődött, hogy mit is kellene tennie. Azután eljött a nap, hogy nem bírta tovább. Sem a kis család ellátását, sem a tücsökhangyák által felvett új eszméket, sem a tücsök hozzáállását.

…

Azóta a tücsök új, kölcsön-tücsökvárban lakik, talált egy hozzáillő tücsöklányt, és nagy ciripeléseket tartanak. A kis tücsökhangyák gyakran, vígan ciripelnek náluk, hiszen az új tücsöklány hozott a házhoz kis tücsköket, és lehet tőlük újabb, és újabb dallamokat tanulni.

…

A hangyának meg elege van a morzsahordásból.... mostanában hegedülni tanul.


http://www.youtube.com/watch?v=n-6OmEYAeOE&feature=related