Ornitológiai megfigyeléseim 4.

A sasmadár... neki párja nincs. (és tényleg...) 

A SASMADÁR BÁNATA

A sasmadarat a levegő urának, a madarak királyának szokták nevezni. Ő nem ereszkedik le holmi varjak, szarkák és más hangos beszédű népek közé. Pihenőhelyét gondosan megválasztja: a környék legmagasabban lévő szikláját foglalja el, ahonnan éles szemeivel a legkisebb mozgást is kitűnően láthatja. Összességében véve nagy a hajlama az elkülönültségre, már csak azért is, mert felsőbbrendűségének teljes tudatában senkit nem tart méltónak ahhoz, hogy igazán közel engedje magához. Hatalmas szárnyaival az ég felé törekszik, bár táplálékát – jobb híján – a földön rémülten szaladgáló egerekből, pockokból és kis énekesmadarakból kénytelen előteremteni. Tehát leszögezhetjük: bár nagyon szeret a napos levegőégen szállni, szervezete még a mai napig sem állt át a FÉNY evésére. Ez a tény mély fájdalommal tölti el a sasmadár lelkét, egyrészt, mert naponta gátolja őt szárnyalásában, mikor kénytelen alászállni fizikai síkokra, másrészt, mert emiatt a kettősség miatt bújnak el a rigók és vörösbegyek, mikor ő barátkozási szándékkal közelít feléjük:))

Az ornitológus dolgát mindezek a különös paraméterek meglehetősen megnehezítik. Ha a sasmadár megfigyelésére adja a fejét, különféle fizikai kihívásokkal kell szembenéznie. Pusztán azt tekintve, hogy a sasmadár a magas levegőeget hasítva érzi jól magát, az ornitológus pedig földön járó ember, (annak ellenére is, hogy szereti a szépet), az első adandó probléma, hogy nyakmarjulást kap, míg követi szemeivel a szárnyalást.

Ha az ornitológus úgy képzeli, hogy sziklákra mászva közelebb juthat a sasmadárhoz, olyan pozíciót keresve, ahonnan annak viselkedése a tudományos kutatás szolgálatában jobban megfigyelhető, akkor csalatkoznia kell. Nem csupán azért, mert a sziklamászás csupa veszedelem, könnyű a mélybe zuhanni, és a sziklák felsebzik őt felfelé kapaszkodás közben, hanem azért is, mert a sasmadár nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát „megfigyelni”. Hatalmas szárnyainak egy-két mozdulatával máris átlibben a következő bércre, ahol a helyzet áttekintésére legalkalmasabb sziklán elfoglalja az őt megillető helyet, és tovább szemléli alant a táplálékszámba menő népek tevékenységét, válogatva az ízletesebbnek ígérkező falatok között. Mindeközben persze bánatosan elmélkedik tovább a FÉNY közvetlen hasznosítási lehetőségein.

Néhány ilyen élmény után az ornitológusnak végképp elmegy a kedve a további nyaktörő kalandoktól, úgy dönt, hogy sokkal jobban jár, ha felhagy megfigyeléseivel, és marad a biztonságos talajon. A sasmadár meg azt csinál, amit akar. Lehetőleg a ködös távolban.

http://www.youtube.com/watch?v=oX8PGfQrEMk&feature=BFa&list=PL14D90387BEFE6EE0&lf=mh_lolz
(Jeremy)