2011. október 22., szombat

Mákos-hiteles (ez nem mese...)



Mint érintett, és mint valamit konyító ember, érdeklődéssel figyelem a devizaárfolyamok alakulását és a magyar kormányzat önfeláldozó jobbító szándékát ezen a téren. Ötletbörze, az van rendesen!!!:))
Szeretném hangsúlyozni, hogy VAN CHF hitelem, az eredetileg felvett 19 ezerből már sikerült 2000 CHF-et törlesztenem, így mostanság forintban csak 4-500 ezerrel több a tartozásom az eredetileg felvettnél. (Na ehhez kell idegrendszer, meg mikor beszakad a piac.:)))
Annak idején, mikor a CHF hitel mellett döntöttem, megvizsgáltam több lehetőséget is. Meg tanultam pénzügyeket is, legalábbis tanítottak nekem ilyesmit jó pár évig.
A hitelfelvételi periódusban tájékozódtam a szóba jöhető forint hitellehetőségekről. Ott fix lett volna a törlesztőrészlet, kb. 40 e Ft / hó. A kamatláb a CHF hitelnek közel háromszorosa volt. A CHF hitel törlesztőrészlete ugyanekkora összegre 23 e Ft/hó részlettől indult. Hangsúlyozták az ügyintézők, hogy az árfolyam változhat. Sejthető volt, hogy nem a kedvező irányba, hiszen a piacok normál viszonylatok között is úgy működnek, hogy az egyes devizaforrások eltérő kamatszintjét „beárazzák”, tehát az árfolyamokban realizálódik az a hozam, amit a befektető kamatként nem kapott meg! Ez pénzügytani tétel!!!
Természetesen ezt tudva, és enyhe optimizmussal tekintve a jövőbe, neveztem be az össznépi CHF játékba, azon az alapon, hogy idővel, ha bővül a jövedelmem, akár a drágább CHF törlesztése is  menni fog. Akkor prompt pedig építkezés zajlott, minden forrás oda kellett.
Mivel hosszú futamidőről van szó, melyből épp, hogy túl vagyok az első 6 éven, az annuitás elvén eddig leginkább csak kamatokat fizetgettem (CHF-ben fixált törlesztőrészletemen belül a kamat és tőke aránya csak lassacskán változik az utóbbi javára, ugye, ez az annuitás lényege.)
Forintban a havi részletem elérte a 45 ezres bűvös számot. Ettől sokkot kaphat bárki, ha a 23 ezres indulóhoz viszonyítja. De közel sem ilyen riasztó a kép, ha a megajánlott 40-ből indulunk ki (ugye, ez a forinthitel fix részlete lett volna).
Na számoljunk kicsit!
Az elmúlt 6 évből 1 évig kb. havi 23 e Ft, 3 évig 25-26 e Ft, 1 évig kb. 32 e Ft volt a részlet, az utóbbi idők eseményei (nagyvonalúan vegyük ezt is egy évnek) megemelték 40-45 ezerre.
12*23+36*26+12*32+12*45=2.136 e Ft amit eddig becsengettem. Ha ugyanezt Ft-ban tettem volna, az eddigi adósságszolgálatom 72*40=2.880 e Ft lett volna. Tehát még pluszban vagyok, legalábbis a kifizetéseket tekintve. (Ugye az OTP részvényen is csak akkor bukik a befektető, ha képes eladni mikor a piac beszakadt, tehát a virtuális veszteségemet most hagyjuk. Bár, ha nem hagyjuk, még akkor sem rossz a helyzet, közel a nullszaldó. Beárazta a piac a kamatszinteket? Tényleeeg???:)))).
A jövedelmem persze abszolút nem nőtt a reményeimnek megfelelően, és ez fáj, de erről nem a CHF tehet. Sőt, még talán én se...
Most pedig jöttek a szuper ötletek. Az első ilyen a rögzített árfolyamon történő törlesztés volt, gyűjtőszámlával, amely kamatozik. Ez még elgondolkodtató lehetne, de mikor olvastam, hogy a gyűjtőszámla kamatozik, már el is vetettem a gondolatot. Árfolyamveszteségre kamatot számolni? Nem túl szakemberszerű gondolat az én olvasatomban (bár tudom, hogy nem új találmány, de maradjunk annyiban, hogy nem túl szimpatikus.)
De jött a továbbfejlesztett változat: végtörlesztés fix 180 Ft-on.
Főnököm első reakciója az volt, hogy ez különösen kedvező lehet annak a kormányközeli nagy befektetői  körnek, akik 220 körül adósodtak el...:))
Én csak nagy szemekkel néztem rá, hogy hogyan feltételezheti eladósodott népünkért  aggódó honatyáinkról ezt az eretnekségetJ))
…mára finomodott a javaslat, nyerészkedni talán nem annyira lehet majd egyeseknek. De nézzük meg  újból a kérdést a sorstársaim szempontjából.
Ugye, az ember azért vette fel ezt a nyüves hitelt, mert lakni akart és nem volt pénze. Akkor építkezett, azért nem volt, később meg jött a válság, azért nem volt néki olyanja. Akkor most honnan is lenne??
Nem mondom, ha valakinek épp jól jött az egy kulcsos SZJA, és hirtelen egy év alatt megtakarította a végtörlesztésre valót:))) az nosza, ne habozzon, fizesse ki. Legalább nem kell többet deviza tőzsdéznie váltakozó szerencsével:)
De ha forinthitellel szeretné kiváltani a devizahitelt, azért szálljon mindenki magába és gondolkodjon el. Nem csupán azon, hogy a forint kamatszintek még most is jóval magasabbak, (és ez várhatóan így is fog maradni, sőt), hanem és mindenekfelett tartsa szem előtt a régi mondást: az ördög a részletekben rejlik! Az ANNUITÁSOS  részletekben!
Tehát.
Ha hét év küzdelemmel az ember végre eljutott odáig, hogy némi tőkét is törleszt a havi részletén belül, miért akarná a jövőben újra csak a kamatokat fizetni évekig??? (Új hitel – új annuitás!! Avagy a „Kész átverés show” újabb fejezete.)
Most nem térnék ki arra, hogy az ötlet úgyis megbukna a nemzetközi fórumokon, mert ettől még simán bevezethetik (láttunk már jó pár ilyet), de nem siratnám meg a bankokat sem a veszteségeik miatt, amik a végtörlesztés miatt keletkeznének. Bőven ellentételezné azt az új hitelek kamatbevétele.
Persze, garancia továbbra sincs a globális pénzügyi válság és a CHF viszonyára, de azt gondolom, hogy még további árfolyamromlás esetén sem éri meg az átváltás. Tudjátok, a piac mindig beárazza a gazdasági eseményeket, ha késleltetve, vagy ingadozóan, akkor is. Vagy a kamat magas, vagy az árfolyam... ki hogy szeretné.
Mindenesetre miattam nem kell Hágába menni jogorvoslatért....:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.