....ismét egy jó gondolat. Bár én tudom, mik az erősségeim (legalábbis szeretem ezt hinni)... de tény, hogy a stressz bénító hatását már jópárszor éreztem. (Én. Aki régen sose félt semmitől. Beleestem ebbe a hibába... túlestem az ingerküszöbömön, de rendesen ám. ...szeretném hinni, hogy tanultam belőle és megerősödve kerülök ki ezekből a megpróbáltatásokból. Merugye, ami nem öl meg, az megerősít. Jawohl.)
http://szemleletfejlesztes.hu/orvos
2014. március 31., hétfő
2014. március 30., vasárnap
Nyuggergabi és egyéb szöszmötölések
Remek napot töltöttem a kertben. A gereblyézés/égetés nagyjából megvalósult, bár nem tökéletesen. Mindenesetre hat talicska levágott ágat sikerült tűzre tennünk, a szemét nagy részéről nem is beszélve. Aztán Andi kitalálta, hogy akkor most szedjük fel a téglákat az útról - ezeket még Marci fiunk rakta le, nagyon lelkesen, ám kevés szakértelemel, annak érdekében, hogy télen, sárban, latyakban fel legessen jönni a házhoz az autóval.
A szándék jó volt, ám a kivitelezési hiányosságok két év alatt oda vezettek, hogy a téglák kijöttek a helyükről, és sok esetben az autó alvázán koppantak óriásiakat... ennek az állapotnak ezennel vége, a tégla felszedve, és a leendő felhasználási helyén felrakva várja a nyarat. :)
Ennek viszont az lett az eredménye, hogy az alma metszése félig sincs kész, a villanyszerelés elmaradt (ebben kicsit azért reménykedek, hogy Banduci segíteni fog a hétvégén), és még égetni való is maradt.
Ezzel együtt, nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Szépen haladtunk. Mondtam is Andinak, hogy ha lenne két hetünk, amikor minden nap csak ennyit csinálunk a kertben, gyönyörű lenne utána.
Kár, hogy nincs.
...ezzel kapcsolatos az a gondolatmenet, ami tegnap valahogy gyökeret vert a fejemben, és azóta sem megy ki belőle, már ami a jövőtervezést illeti.
Tehát.
Elmondható, hogy az én korosztályomnak nem sok esélye van arra, hogy normális, az emberi méltóságot biztosító nyugdíjat kapjon az államtól. Ez a tény - amellett, hogy igen negatív - egyfajta döntési szabadságot is biztosít, azt hiszem.
Az is tény, hogy ha eddig nem sikerült, én már ebben az utolsó 15-20 munkás évemben jó eséllyel nem fogok meggazdagodni. Ahhoz jövedelem is kellene, nem csak munka. Egyelőre csak az utóbbiból jut, de abból dosztig.
DE!
Tehetek valamit annak érdekében, hogy élhetőbb életem legyen. Hogy tovább bírjam a gyűrődést. Hogy ne is legyek rászorulva arra a nyugdíjra... vagy csak a legvégén. Mégpedig, paradox módon, azt, hogy - kevesebbet dolgozok. Még nem holnap... de meglepően hamar az eddig átszenvedettekhez képest.
Tehát, ha felnőttek a gyerekeim, és visszafizettem ezt a sok uzsorát, én megtehetem majd azt, hogy csak részmunkaidőben dolgozzam.
Mivel egész életemben kevés pénzből kellett a saját fenntartásomat megoldani, nem fog majd fájni, ha jelentősen lecsökken a jövedelmem - hisz a kiadás oldalról talán még több tétel fog eltűnni.
Úgy határoztam, hogy résznyugger leszek. Legfeljebb heti 3 nap számvitel.
A felszabaduló időben pedig olyasmikkel fogok foglalkozni, amik igazán örömöt okoznak. Ilyen például a kert: hiszen mérhetetlenül szerencsés vagyok ezzel a 450 négyszögölnyi, jó termőtalajjal - ezen egy család élelmiszer-szükséglete majdnem csak megtermelhető. Egy árva nőé meg röhögve. Még a felnőtt gyerekeknek is fog jutni itt-ott egy kis "hazai".
De nem is ez a lényeg.
Ennek az egésznek az a legfőbb értelme, hogy szeretném leredukálni az életemben előforduló stresszt arra a szintre, amit még gyomorbaj nélkül el tudok viselni.
Úgy gondolom, hogy ha ez sikerül, akkor még sokáig fogok tudni üzemelni... a nekem megfelelő fordulatszámon és feltételrendszerben.
Minekutána ezt többször is végiggondoltam, és éreztem, hogy a dolog jelentős támogatást élvez az Univerzumtól, boldogan adtam át magamat a perc örömének egy jól megérdemelt forró fürdő képében. Ehhez a pici extrát az a levendula szappan adta, amit előtte véletlenül sikerült fellelnem egy hátsó polcon... finom volt. :)
Ezzel kapcsolatos kósza ötlet volt, hogy egyszer ki KELL próbálnom a házi szappanfőzést. Egyszerűen muszáj.
Majd, ha már minden csínját-bínját megtanultam a gyöngyfűzésnek, és a bundámat is megvarrtam.
Mert most majd az jön.
Legfőbb ideje elhasználni azokat a 10 éves nyusziszőröket, amik még Arrébbrakom óljából kerültek a zacskóba, két csokor levendula közé.
A kikészítő dicséretére legyen mondva, egész jól bírják.
Nekem meg sose lesz pénzem szűcsre.
Jobb, ha megtanulok bőrt varrni.
Legfőbb ideje. :)
(- Te mindig kitalálsz magadnak valamit...
- Igen. Hogy elviselhetőbb legyen az életem. Azt hiszem, belepusztulnék, ha mindig csak a tévé előtt kellene punnyadnom.)
Ja, erről jut eszembe: tegnap átismételtem az Emberi játszmák-at, és néhány furcsa megállapításra jutottam.
Például, azt már régen tudom, hogy Édesanyámmal szemben én bizonyos fokig megfélemlítőt játszottam - kiprovokálta belőlem a "szegény én" mentalitása - ezt néha még ma is sikerül elérnie, de jóval ritkábban, mert tudatosan ügyelek rá, hogy a panaszkodása ne rabolja le az energiáiat (ezt ő szeretetlenségként éli meg...),
de az furcsa felismerés volt, hogy egyéb kapcsolataimban én bizony hajlamos vagyok ugyanazt a "szegény én" szerepkört felvenni, amit úgy rühelltem nála mindig is.
Ennek okán mindig olyan kapcsolatokat sikerült keresnem, ahol a párom volt a határozottabb karakter. (Ebből a sorból egyedül Mosolyalbum lógott ki - nem is tudtunk ezzel az egésszel mit kezdeni). Eleinte megfélemlítőkkel volt kapcsolatom, - de J sztorija feltette a pontot az I-re ezen a téren.
Ezt követően egy édes, aranyos, okos vallatóval hozott össze a sors - a többit tudjuk.
Én azt hiszem, hogy soha többé nem akarok szegény én lenni, unom az áldozati bárány szerepét. Megfélemlítő se akarok lenni - a másik két opció pedig eleve nem nekem való.
Én egyszerűen csak én akarok lenni, mindenféle sakkjátszmák nélkül.
Semmi több.
(Felhívnám a figyelmet arra, hogy a "szegény én"-ből, ha sikerül pozitívba váltania, remek újító lehet :)
...a vallatóból pedig kitűnő tanácsadó, melyet jobb napokon tapasztaltam is.)
http://nohpladnas.com/jatszmak.html
A szándék jó volt, ám a kivitelezési hiányosságok két év alatt oda vezettek, hogy a téglák kijöttek a helyükről, és sok esetben az autó alvázán koppantak óriásiakat... ennek az állapotnak ezennel vége, a tégla felszedve, és a leendő felhasználási helyén felrakva várja a nyarat. :)
Ennek viszont az lett az eredménye, hogy az alma metszése félig sincs kész, a villanyszerelés elmaradt (ebben kicsit azért reménykedek, hogy Banduci segíteni fog a hétvégén), és még égetni való is maradt.
Ezzel együtt, nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Szépen haladtunk. Mondtam is Andinak, hogy ha lenne két hetünk, amikor minden nap csak ennyit csinálunk a kertben, gyönyörű lenne utána.
Kár, hogy nincs.
...ezzel kapcsolatos az a gondolatmenet, ami tegnap valahogy gyökeret vert a fejemben, és azóta sem megy ki belőle, már ami a jövőtervezést illeti.
Tehát.
Elmondható, hogy az én korosztályomnak nem sok esélye van arra, hogy normális, az emberi méltóságot biztosító nyugdíjat kapjon az államtól. Ez a tény - amellett, hogy igen negatív - egyfajta döntési szabadságot is biztosít, azt hiszem.
Az is tény, hogy ha eddig nem sikerült, én már ebben az utolsó 15-20 munkás évemben jó eséllyel nem fogok meggazdagodni. Ahhoz jövedelem is kellene, nem csak munka. Egyelőre csak az utóbbiból jut, de abból dosztig.
DE!
Tehetek valamit annak érdekében, hogy élhetőbb életem legyen. Hogy tovább bírjam a gyűrődést. Hogy ne is legyek rászorulva arra a nyugdíjra... vagy csak a legvégén. Mégpedig, paradox módon, azt, hogy - kevesebbet dolgozok. Még nem holnap... de meglepően hamar az eddig átszenvedettekhez képest.
Tehát, ha felnőttek a gyerekeim, és visszafizettem ezt a sok uzsorát, én megtehetem majd azt, hogy csak részmunkaidőben dolgozzam.
Mivel egész életemben kevés pénzből kellett a saját fenntartásomat megoldani, nem fog majd fájni, ha jelentősen lecsökken a jövedelmem - hisz a kiadás oldalról talán még több tétel fog eltűnni.
Úgy határoztam, hogy résznyugger leszek. Legfeljebb heti 3 nap számvitel.
A felszabaduló időben pedig olyasmikkel fogok foglalkozni, amik igazán örömöt okoznak. Ilyen például a kert: hiszen mérhetetlenül szerencsés vagyok ezzel a 450 négyszögölnyi, jó termőtalajjal - ezen egy család élelmiszer-szükséglete majdnem csak megtermelhető. Egy árva nőé meg röhögve. Még a felnőtt gyerekeknek is fog jutni itt-ott egy kis "hazai".
De nem is ez a lényeg.
Ennek az egésznek az a legfőbb értelme, hogy szeretném leredukálni az életemben előforduló stresszt arra a szintre, amit még gyomorbaj nélkül el tudok viselni.
Úgy gondolom, hogy ha ez sikerül, akkor még sokáig fogok tudni üzemelni... a nekem megfelelő fordulatszámon és feltételrendszerben.
Minekutána ezt többször is végiggondoltam, és éreztem, hogy a dolog jelentős támogatást élvez az Univerzumtól, boldogan adtam át magamat a perc örömének egy jól megérdemelt forró fürdő képében. Ehhez a pici extrát az a levendula szappan adta, amit előtte véletlenül sikerült fellelnem egy hátsó polcon... finom volt. :)
Ezzel kapcsolatos kósza ötlet volt, hogy egyszer ki KELL próbálnom a házi szappanfőzést. Egyszerűen muszáj.
Majd, ha már minden csínját-bínját megtanultam a gyöngyfűzésnek, és a bundámat is megvarrtam.
Mert most majd az jön.
Legfőbb ideje elhasználni azokat a 10 éves nyusziszőröket, amik még Arrébbrakom óljából kerültek a zacskóba, két csokor levendula közé.
A kikészítő dicséretére legyen mondva, egész jól bírják.
Nekem meg sose lesz pénzem szűcsre.
Jobb, ha megtanulok bőrt varrni.
Legfőbb ideje. :)
(- Te mindig kitalálsz magadnak valamit...
- Igen. Hogy elviselhetőbb legyen az életem. Azt hiszem, belepusztulnék, ha mindig csak a tévé előtt kellene punnyadnom.)
Ja, erről jut eszembe: tegnap átismételtem az Emberi játszmák-at, és néhány furcsa megállapításra jutottam.
Például, azt már régen tudom, hogy Édesanyámmal szemben én bizonyos fokig megfélemlítőt játszottam - kiprovokálta belőlem a "szegény én" mentalitása - ezt néha még ma is sikerül elérnie, de jóval ritkábban, mert tudatosan ügyelek rá, hogy a panaszkodása ne rabolja le az energiáiat (ezt ő szeretetlenségként éli meg...),
de az furcsa felismerés volt, hogy egyéb kapcsolataimban én bizony hajlamos vagyok ugyanazt a "szegény én" szerepkört felvenni, amit úgy rühelltem nála mindig is.
Ennek okán mindig olyan kapcsolatokat sikerült keresnem, ahol a párom volt a határozottabb karakter. (Ebből a sorból egyedül Mosolyalbum lógott ki - nem is tudtunk ezzel az egésszel mit kezdeni). Eleinte megfélemlítőkkel volt kapcsolatom, - de J sztorija feltette a pontot az I-re ezen a téren.
Ezt követően egy édes, aranyos, okos vallatóval hozott össze a sors - a többit tudjuk.
Én azt hiszem, hogy soha többé nem akarok szegény én lenni, unom az áldozati bárány szerepét. Megfélemlítő se akarok lenni - a másik két opció pedig eleve nem nekem való.
Én egyszerűen csak én akarok lenni, mindenféle sakkjátszmák nélkül.
Semmi több.
(Felhívnám a figyelmet arra, hogy a "szegény én"-ből, ha sikerül pozitívba váltania, remek újító lehet :)
...a vallatóból pedig kitűnő tanácsadó, melyet jobb napokon tapasztaltam is.)
http://nohpladnas.com/jatszmak.html
Kérek egy puszikát! / Ébredés
Ma reggeli ébredésemkor az első jelzés, amelyet a testemtől az agyam kapott, az volt, hogy minden tagom fáj. Hiába, nem szokta a cigány a szántást... izé... a kisebbségi a munkát.
Aztán, ott heverészve, az is tudatosult, hogy a fejem különösen fáj, a jobb oldali nyakizmaimtól egészen a szem fölötti, "elhíresült" :( epe-pontig igazi, szokásos migrénszerű izém van, ami negatív kilátásokat vetít előre a mai délelőttre...
Aztán jött a veszteségeim számba vétele, Andris távozása és a drágaságom szeretetet nélkülöző viselkedése - és itt már elkezdtem (hálistennek) bőgni.
Hálistennek, mert legalább kiengedtem vele annyi fáradt gőzt, hogy fel tudtam kelni.
Gyorsan bevettem a protonpumpa-gátlót (sose szerettem, de a múltkori természetgyógyász-előadás óta kifejezetten rühellem, hogy napi gyógyszerszedő lettem), visszaállítottam az órát a konyhában, leszereltem alóla az alufólia-tartót (nincs már kinek ipari méretekben tízórait csomagolni, ne porosodjon ott), majd elkészítettem a reggelimet, mely ezúttal saját sütésű kenyérből készült (erre, és a Graham liszt alkalmazására kiemelt figyelmet kell fordítanom), lefőztem egy bögre kávét, hogy valami ártson, és leültem a gép elé.
Egy bögre kávés tej - semmi.
Második kávé, már feketén - nincs javulás.
Harmadik... csessze +, már nem mindegy nekem? Ha csak ezek a gyomormaró sz@rok hoznak vissza a valóságba, öntsünk bele egy kis borzasztót is!
Közben kicsit ökörködtem a fotósokkal is - azért ez is használ néha, főleg Borzasztóval kombinálva. A lópuszis közelképnél már sikerült mosolyognom egyet.
Még érzem a fájdalom helyét, mintha egy lyuk lenne a jobb szemem fölött... de jöhet a nap.
Gereblyére, magyar!
Animal Cannibals: Kérek egy puszikát
Aztán, ott heverészve, az is tudatosult, hogy a fejem különösen fáj, a jobb oldali nyakizmaimtól egészen a szem fölötti, "elhíresült" :( epe-pontig igazi, szokásos migrénszerű izém van, ami negatív kilátásokat vetít előre a mai délelőttre...
Aztán jött a veszteségeim számba vétele, Andris távozása és a drágaságom szeretetet nélkülöző viselkedése - és itt már elkezdtem (hálistennek) bőgni.
Hálistennek, mert legalább kiengedtem vele annyi fáradt gőzt, hogy fel tudtam kelni.
Gyorsan bevettem a protonpumpa-gátlót (sose szerettem, de a múltkori természetgyógyász-előadás óta kifejezetten rühellem, hogy napi gyógyszerszedő lettem), visszaállítottam az órát a konyhában, leszereltem alóla az alufólia-tartót (nincs már kinek ipari méretekben tízórait csomagolni, ne porosodjon ott), majd elkészítettem a reggelimet, mely ezúttal saját sütésű kenyérből készült (erre, és a Graham liszt alkalmazására kiemelt figyelmet kell fordítanom), lefőztem egy bögre kávét, hogy valami ártson, és leültem a gép elé.
Egy bögre kávés tej - semmi.
Második kávé, már feketén - nincs javulás.
Harmadik... csessze +, már nem mindegy nekem? Ha csak ezek a gyomormaró sz@rok hoznak vissza a valóságba, öntsünk bele egy kis borzasztót is!
Közben kicsit ökörködtem a fotósokkal is - azért ez is használ néha, főleg Borzasztóval kombinálva. A lópuszis közelképnél már sikerült mosolyognom egyet.
Még érzem a fájdalom helyét, mintha egy lyuk lenne a jobb szemem fölött... de jöhet a nap.
Gereblyére, magyar!
Animal Cannibals: Kérek egy puszikát
2014. március 29., szombat
Mai meló
Ma igazán nagyon ügyes voltam. Kitakarítottam a házat, helyreállítottam a konyhát, meglocsoltam a szobanövényeimet, kimostam három adag ruhát, elmosogattam egy csomó régi fűszeres üveget (terveim szerint a gyöngyfűzős cuccokat fogom tárolni bennük), három fogásos ebédet készítettem (jó, viszonylag egyszerűeket: rántott levest, rizibizit rozmaringos csirkecombokkal, máglyarakást), majd délután négy órakor még arra is volt energiám, hogy kimenjek ásni. Ily módon sikerült (évek óta először) felásni a ház melletti kis virágos kertet. Elültettem a múlt héten vett öt tő árvácskát, és a bazsalikomot, amely túlélte a telet. Rá kellett döbbennem, hogy mást egyelőre nem fogok vetni, mert a tavalyelőtti magok közül csak a fóliázott bab élte túl a téli penészedést. Viszont a virágágyba virágokat és - legfeljebb - fűszernövényeket szeretnék.
Ebből viszont az következik, hogy kell még ásnom. De nem bánom. Megjött a kedvem hozzá. :)
Holnap reményeim szerint az almafa következik, a fölső alatt pedig összegereblyézzük a két éves gallyakat :( és a szemetet. Nem fogunk unatkozni.
Azt hiszem, hogy ez a szépséges kert megérdemli, hogy jobb gazdája legyen... és én szeretnék is jobb gazda lenni.
Ebből viszont az következik, hogy kell még ásnom. De nem bánom. Megjött a kedvem hozzá. :)
Holnap reményeim szerint az almafa következik, a fölső alatt pedig összegereblyézzük a két éves gallyakat :( és a szemetet. Nem fogunk unatkozni.
Azt hiszem, hogy ez a szépséges kert megérdemli, hogy jobb gazdája legyen... és én szeretnék is jobb gazda lenni.
2014. március 28., péntek
"...Környezetünkben mindenben van energia, de minden dolog a maga sajátos energiáját tartalmazza. Ezért van az, hogy egyes helyeken az ember energiaszintje könnyebben megemelkedik, mint másutt. Attól függ, hogy az ott fellelhető energiafajták mennyire felelnek meg neki.
...Ilyenkor az ember könnyűnek érzi magát, megnő a biztonságérzete és úgy érzi, mintha össze lenne kapcsolódva a tájjal. Ez olyan érzés, mintha az egész táj az ember testének része volna. Majd ez az érzés fokozatosan átcsap a szeretet érzésébe. Olyan nagybetűs Szeretetébe, amely minden létezőt magában foglaló érzés."
...Ilyenkor az ember könnyűnek érzi magát, megnő a biztonságérzete és úgy érzi, mintha össze lenne kapcsolódva a tájjal. Ez olyan érzés, mintha az egész táj az ember testének része volna. Majd ez az érzés fokozatosan átcsap a szeretet érzésébe. Olyan nagybetűs Szeretetébe, amely minden létezőt magában foglaló érzés."
Puszi Együttes: Mit loptál ma
...behesíhírohok....
Bár ebben az országban egyetlen politikusnak se kell tartania a dutyitól. A polgármestercellák se készültek el, amelyeket a Kétfarkú Kutya Párt javasolt. Pedig az egy igazán életrevaló választási programnak tűnt. :)
...behesíhírohok....
Bár ebben az országban egyetlen politikusnak se kell tartania a dutyitól. A polgármestercellák se készültek el, amelyeket a Kétfarkú Kutya Párt javasolt. Pedig az egy igazán életrevaló választási programnak tűnt. :)
2014. március 27., csütörtök
Egyiptomi asztrológia - mert már ilyen marhaság is létezik
Ízisz
Történet:
Ozirisz felesége, maga a megtestesült anyaistennő, a születés, az utazás és az állam védelmezője.
Jellem:
Éber elmével áldott meg a sors, nyílt vagy másokkal és szeretsz előre nézni. A legtöbbet hozod ki az életedből, tele vagy energiával, de nincs benned előítélet. Követed az ösztöneidet, melyek új és érdekes kalandok és élmények felé sodornak. Az emberségbe vetett hited megingathatatlan, még ha olykor be is csapnak, alapvetően optimista és pozitív személyiség vagy. Nyugodt, magabiztos természeted és nagylelkűséged csodákra képes az emberierőforrás-gazdálkodás vagy a jótékonysági munkák területén.
Mélyen szerelmes típus vagy, és tudod, hogyan tartsd meg a kapcsolatod frissességét és a párod érdeklődését.
Történet:
Ozirisz felesége, maga a megtestesült anyaistennő, a születés, az utazás és az állam védelmezője.
Jellem:
Éber elmével áldott meg a sors, nyílt vagy másokkal és szeretsz előre nézni. A legtöbbet hozod ki az életedből, tele vagy energiával, de nincs benned előítélet. Követed az ösztöneidet, melyek új és érdekes kalandok és élmények felé sodornak. Az emberségbe vetett hited megingathatatlan, még ha olykor be is csapnak, alapvetően optimista és pozitív személyiség vagy. Nyugodt, magabiztos természeted és nagylelkűséged csodákra képes az emberierőforrás-gazdálkodás vagy a jótékonysági munkák területén.
Mélyen szerelmes típus vagy, és tudod, hogyan tartsd meg a kapcsolatod frissességét és a párod érdeklődését.
Az elefánt
-az elefánt mindig is ott volt. mondta a mester. csak lefaragták róla a felesleget :D
(bocsika, de lopnom kellett... Annyira aktuális, muszáj szeretni. :D)
2014. március 26., szerda
Kedves Naplóm,
ez a hét kisebb csalódásokat hozott a nagy csalódás mellé, a hétfő hűvös és esős volt, így nem tudtam a kertben tevékenykedni - bár a zoknik/alsóneműk nem bánták, hogy végre rájuk is szakítottam időt. A végén még kész leszek húsvétra a takarítási eljárásossággal, ha így folytatom. Nem mentem el a legújabb csodavizsgálatra - elég nekem az íriszdiagnosztikai lelet ahhoz, hogy ne legyek túl bizakodó az egészségi állapotommal kapcsolatosan.
Némi trükközéssel az utolsó pillanatban sikerült befizetni a telefonszámlákat, és Sopronból is egész kellemes hírek érkeztek, már ami a tanulmányi eredményeket illeti.
...még sosem volt olyasmiben részem, hogy egy tanár azért hívjon fel, hogy biztosítson róla, hogy ő, személy szerint, minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a fiam gond nélkül leérettségizzen.
Ahhoz vagyok szokva, hogy elmondják a gyerekeimet mindennek, csak jónak nem, ezt még Zsolti fiammal kapcsolatban is mindig megengedték maguknak ezek a pedagógusnak csúfolt illetők, pedig ha valamelyik gyerekem átlagon felüli IQ-val rendelkezik, hát akkor ő mindenképp. Banduci meg mindig is a falu rossza volt egyedül, pedig még különösebben magatartásproblémák se voltak vele (csak nem tolerálta az iskolarendszer a tényt, hogy unja őket, tokkal-vonóval).
Nem tudom, mit kellene tenni az oktatási rendszerrel, de hogy siralmas, (...Budaörsön se jobb, ott is ez a stílus járja, szerintem ez nem jobb, vagy baloldali, hanem kétoldali probléma - pedig az tüdőgyulladásból is minősített eset) az egyszer hétszentség.
Szerintem az elégtelen nem csak a gyerek kudarca, hanem a pedagógusé is. Pláne, ha egy osztályban tömegesen fordul elő... mint ezekben az intézményekben általában.
No de mindegy, valami egészen más világba csöppent az én drága gyermekem, és én csak ültem a beszélgetés után, és el se akartam hinni a hallottakat.
Egy PEDAGÓGUS beszél így.
...
No, majd meglátjuk, mire mennek... reméljük a legjobbakat.
...
A melóhely is hozott csalódásokat, reméltem a bizonyos csendesebb időszakot, de az Istennek se akar elérkezni... pedig rám férne, nagyon is.
Az anyagi helyzetem siralmas ebben a hónapban, s ez még hónapokig érdemben nem is fog változni, tekintettel arra, hogy kifizettem J második részletét, s az utolsó rövidesen esedékes lesz. Ez a tény súlyos lyukat ütött a költségvetésemen, nem váratlanul, mert tudom én ezt már több, mint fél éve, hogy ez az időszak nagy szívás lesz - de már rohadtul utálok örökké szívni, ez az igazság.
No mindegy, majd csak elmúlik ez is.
Becslésem szerint a második félév már fog hozni némi enyhülést, bár akkor meg megkezdődik majd a restauráció, melyre olyan égető szükség van.
Ja, erről jut eszembe: penész.
A repedezés megállt, van helyette penész. Fekete. Szinte mindenhová jutott belőle. A tüdőmbe is, a lelet szerint. (Nem csodálom, hogy Banduci elmenekült: a szobája lakhatatlan miatta).
Gyűlölöm ezt a helyzetet.
...
Ma P. Apukával meetingeltünk, könyvelési díj gyanánt kaptam egy zacskó olcsó WC papírt, meg 2 db Mozart golyót. (Mozartét adta... ezzel mindenesetre feltétlenül jobban jártam... na jó... bizarr gondolat. :D)
...
A lelki egyensúlyomat a szekrénymese kissé helyre billentette, a virtuális nyavalygás néha jó hatással van az emberre... de elgondolkoztam valamin.
...
Nincs olyan, hogy szeretet.
Legalábbis nekem még nem sikerült vele találkoznom.
Némi trükközéssel az utolsó pillanatban sikerült befizetni a telefonszámlákat, és Sopronból is egész kellemes hírek érkeztek, már ami a tanulmányi eredményeket illeti.
...még sosem volt olyasmiben részem, hogy egy tanár azért hívjon fel, hogy biztosítson róla, hogy ő, személy szerint, minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a fiam gond nélkül leérettségizzen.
Ahhoz vagyok szokva, hogy elmondják a gyerekeimet mindennek, csak jónak nem, ezt még Zsolti fiammal kapcsolatban is mindig megengedték maguknak ezek a pedagógusnak csúfolt illetők, pedig ha valamelyik gyerekem átlagon felüli IQ-val rendelkezik, hát akkor ő mindenképp. Banduci meg mindig is a falu rossza volt egyedül, pedig még különösebben magatartásproblémák se voltak vele (csak nem tolerálta az iskolarendszer a tényt, hogy unja őket, tokkal-vonóval).
Nem tudom, mit kellene tenni az oktatási rendszerrel, de hogy siralmas, (...Budaörsön se jobb, ott is ez a stílus járja, szerintem ez nem jobb, vagy baloldali, hanem kétoldali probléma - pedig az tüdőgyulladásból is minősített eset) az egyszer hétszentség.
Szerintem az elégtelen nem csak a gyerek kudarca, hanem a pedagógusé is. Pláne, ha egy osztályban tömegesen fordul elő... mint ezekben az intézményekben általában.
No de mindegy, valami egészen más világba csöppent az én drága gyermekem, és én csak ültem a beszélgetés után, és el se akartam hinni a hallottakat.
Egy PEDAGÓGUS beszél így.
...
No, majd meglátjuk, mire mennek... reméljük a legjobbakat.
...
A melóhely is hozott csalódásokat, reméltem a bizonyos csendesebb időszakot, de az Istennek se akar elérkezni... pedig rám férne, nagyon is.
Az anyagi helyzetem siralmas ebben a hónapban, s ez még hónapokig érdemben nem is fog változni, tekintettel arra, hogy kifizettem J második részletét, s az utolsó rövidesen esedékes lesz. Ez a tény súlyos lyukat ütött a költségvetésemen, nem váratlanul, mert tudom én ezt már több, mint fél éve, hogy ez az időszak nagy szívás lesz - de már rohadtul utálok örökké szívni, ez az igazság.
No mindegy, majd csak elmúlik ez is.
Becslésem szerint a második félév már fog hozni némi enyhülést, bár akkor meg megkezdődik majd a restauráció, melyre olyan égető szükség van.
Ja, erről jut eszembe: penész.
A repedezés megállt, van helyette penész. Fekete. Szinte mindenhová jutott belőle. A tüdőmbe is, a lelet szerint. (Nem csodálom, hogy Banduci elmenekült: a szobája lakhatatlan miatta).
Gyűlölöm ezt a helyzetet.
...
Ma P. Apukával meetingeltünk, könyvelési díj gyanánt kaptam egy zacskó olcsó WC papírt, meg 2 db Mozart golyót. (Mozartét adta... ezzel mindenesetre feltétlenül jobban jártam... na jó... bizarr gondolat. :D)
...
A lelki egyensúlyomat a szekrénymese kissé helyre billentette, a virtuális nyavalygás néha jó hatással van az emberre... de elgondolkoztam valamin.
...
Nincs olyan, hogy szeretet.
Legalábbis nekem még nem sikerült vele találkoznom.
2014. március 25., kedd
Virtuális
...DC-nél olvastam a múltkorokban (akire mégiscsak sikerült megharagudnom nagy nehezen, de már enyhülök) ...szóval nála olvastam a múltkorokban, hogy mindannyian alszunk. Tulajdonképp ébren, a tudatosság magas szintjén nagyon kevesen vannak, és azt hiszem, ők sem mindig - legfeljebb időről-időre képesek elérni a koncentrációnak azt a fokát, amit már-már "éberség"-nek lehet nevezni.
Nem tudom, hogy más hogyan van ezzel, de én tudom magamról, hogy ez igaz. Én különösen hajlamos vagyok egyfajta álomvilágban létezni. A valóság számomra gyakran csak olyan, mintha egy fátyolon keresztül látnám, távoli, elmosódott. Esetleges, hogy mi ér el belőle el hozzám, és hogy ami elér, azt vajh tényleg valóságosan, vagy csak "tükör által homályosan" látom-e.
Micimackó első számú TAO szabálya: ismerd meg a valóságot.
Számomra ez komoly feladat, ezzel a realitásérzékkel.
Képes vagyok párkapcsolatot álmodni oda, ahol nincs... félelmetes.
Bokán kéne rúgni magam ilyenkor: Ébresztőőőő!...
...
Azt gondolom, hogy a jelenlegi "ismerőseim" közül kb. 0,5 embert tekinthetek "valósnak". Az összes többit az internetnek "köszönhetem".
Ezekkel az emberekkel a Zéletben az égvilágon semmi, de semmi dolgom nem lett volna soha.
Ettől az egész végképp irracionális és értelmetlen.
Belestem egy időre a Randivonalra is. De ott is ezt éreztem. Semmi keresni valóm azon a helyen. Már nem vonz, és nem is taszít. Egyszerűen csak unom. Csakúgy, mint a Facét. Újabban már a fotósokkal sincs kedvem hülyéskedni, mint régebben.
Jó nekem így egyedül: fák, virágok, kutya-macska, gyöngyök, horgolás...
Ebből baj nem lehet.
És még szép is.
Legalább szép.
Nem tudom, hogy más hogyan van ezzel, de én tudom magamról, hogy ez igaz. Én különösen hajlamos vagyok egyfajta álomvilágban létezni. A valóság számomra gyakran csak olyan, mintha egy fátyolon keresztül látnám, távoli, elmosódott. Esetleges, hogy mi ér el belőle el hozzám, és hogy ami elér, azt vajh tényleg valóságosan, vagy csak "tükör által homályosan" látom-e.
Micimackó első számú TAO szabálya: ismerd meg a valóságot.
Számomra ez komoly feladat, ezzel a realitásérzékkel.
Képes vagyok párkapcsolatot álmodni oda, ahol nincs... félelmetes.
Bokán kéne rúgni magam ilyenkor: Ébresztőőőő!...
...
Azt gondolom, hogy a jelenlegi "ismerőseim" közül kb. 0,5 embert tekinthetek "valósnak". Az összes többit az internetnek "köszönhetem".
Ezekkel az emberekkel a Zéletben az égvilágon semmi, de semmi dolgom nem lett volna soha.
Ettől az egész végképp irracionális és értelmetlen.
Belestem egy időre a Randivonalra is. De ott is ezt éreztem. Semmi keresni valóm azon a helyen. Már nem vonz, és nem is taszít. Egyszerűen csak unom. Csakúgy, mint a Facét. Újabban már a fotósokkal sincs kedvem hülyéskedni, mint régebben.
Jó nekem így egyedül: fák, virágok, kutya-macska, gyöngyök, horgolás...
Ebből baj nem lehet.
És még szép is.
Legalább szép.
Mese a gardróbszekrényről, amelyik nem tudott komóddá változni
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gardróbszekrény. Valódi, fából készült gardróbszekrény volt, három ajtós, meleg, biztonságot nyújtó fajta, szépen megmunkált, igen mutatós darab. Még tükör is volt az ajtajára szerelve. Az a fajta volt, amelyet szívesen látnak minden nagyobb háztartásban: akasztóira, polcaira rengeteg holmit lehetett pakolni, teherbíró volt, megbízható és csendes - s ugyanakkor esztétikus is.
Lakhelyén, a bútorboltban, meglehetősen központi szerepet kapott, megbámulták a vásárlók, s a többi szekrény-asztal-ágy jó barátja volt.
Nappal vígan csillogott a tükörajtó, kápráztatva a vásárlókat, éjjel pedig nagy társasági élet zajlott: a bútorok a vásárlókon nevettek, illetve tanakodtak, hogy megveszi-e már végre az a fiatal pár azt az étkezőasztalt, amelyiket minden nap bejönnek megszelélni, hátha olcsóbb lett tegnap óta?
Volt a rendszeres látogatók között egy ember is, aki meg-megállt néha a gardrób előtt, és elgyönyörködött benne.
- Milyen szép! - gondolta. - De nem, nem való ez nekem. Komódot szeretnék a régi helyére, a sarokba. Úgy hiányzik. Üres ott a tér. ...Igen, egy komód kellene, amire vázát tehetek, meg képeket, és kényelmes, öblös fiókjai vannak, amelyekbe sok apróság belefér.
De komód nem akadt egy szem se. Vagy ha akadt is, sehogy se felelt meg a vásárló ízlésének.
- Áhh, ez túl kicsi. Annak csúnyák a lábai. Amaz meg komódnak túl magas. Akkor már, ezzel az erővel, vehetnék szekrényt is. Áhh. Majd benézek máskor - morfondírozott távozóban.
Aztán eljött a nagy nap: az akciók napja. A kirakat ékességét, a gardróbszekrényt, amely csillogásával oly sok vevőt csábított a boltba, alaposan leárazták.
- Eleget foglaltad itt a kirakatot, eleget bámultak, most már vegyen meg végre valaki, itt az ideje a kirakatrendezésnek! - döntött a boltos, és a gardróbszekrény elszoruló szívvel leste-várta, ki lesz az új gazdája.
Sokan jöttek, nézegették, csodálták - semmi.
Ám zárás előtt rövid idővel betért az ember is, aki komódot szeretett volna vásárolni.
Komód az továbbra sem volt neki megfelelő, de a gardróbszekrényen megakadt a szeme, és meglátta az új árcédulát.
- Jé, hisz ez szinte ingyen van! Nohát!
...tulajdonképp mindig is tetszett ez a gardróbszekrény. Igaz, nem kicsi... de valahogy olyan esztétikus. Alapvetően rokonszenves darab. ...bár... én komódot akartam...
Lehet, hogy be se fér a sarokba!...
Hazamegyek, lemérem.
Hazament. Lemérte. Befért. Épp, hogy csak, de befért.
- Jó, legyen! - törődött bele, és visszament a boltba. Épp, hogy záróra előtt érkezett.
Fizetett, és a gardróbszekrényt kocsira rakták, elindult új élete felé.
Elég nehéz volt begyömöszölni szegényt a kis lakás kis sarkába... de valahogy ez is megtörtént.
Új gazdája körüljárta, jobbról-balról, kívül-belül megcsodálta. Látta, hogy masszív, stabil bútor, érezte a fa kellemes érzetét... csak azt nem szerette, hogy alig lehetett mellette elférni.
- Valamit valamiért. Ha nincs komód, a gardrób is jó - próbált belenyugodni a vásárba, amit csinált.
Telt-múlt az idő, a gardrób hűségesen tárolta gazdája holmijait - rengeteg üres hely volt benne, mert a gazda nem akart átpakolni mindent a gardróbba a régi, jól bevált ruhásszekrényből.
Minden igyekezete ellenére egyre többször nézte a gazda gondterhelt, szinte ellenséges pillantásokkal.
- Nem jó... túl sok helyet foglal. De talán... Talán, ha átszabnám. Úgysem kell nekem ennyi tárolóhely. Mondjuk itt, meg ott... Igen. - született meg a döntés, és rövidesen előkerült a fűrész, a gardrób legnagyobb rémületére.
Éles fájdalom töltötte el... de nem volt mit tenni, hullott a forgács, ...s rövidesen egy két ajtós szekrény állt a sarokban, elgyötörten, fáradtan, az oldalán a fűrészelés nyomaitól megviselten.
- Jó lesz ez még valamire - mondta a gazda a lefűrészelt deszkákra nézve, és elrejtette őket a gardrób háta mögé.
És ismét telt-múlt az idő. A gardrób, merevítők híján, kissé megrogyott, a régi fényét elvesztette, ajtaja nyikorogni kezdett, tükre megkopott.
A gazda mindebből semmit nem vett észre. Telerakta mindenféle limlommal, egyre több és több kacatot tett bele... és a szekrény oldala elkezdett kipúposodni, és az ajtaja már egyáltalán nem záródott.
- Hijjnye, a nemjóját, hisz ez a szekrény még szinte új! Nincs szívem kidobni. Hívok egy asztalost!
Az asztalos erősen csóválta a fejét, látva a fűrészelés okozta sérüléseket, de szakmájának jó mestere volt, mentette, ami menthető.
- Márpedig mese nincs, ez a modell háromajtósra van tervezve! Vissza kell szerelnem a hiányzó alkatrészeket, különben megrogyik a saját súlya alatt! - magyarázta, miközben elvégezte a szükséges javítást. Majd, mint ki munkáját jól végezte, elégedetten távozott.
A körülményekhez - és az átéltekhez képest - a gardróbszekrény is jól volt.
Egy rövid ideig.
Mert egy szép napon a gazda ismét arra ébredt, hogy neki ez a szekrény túl nagy... fűrészt ragadott...
A szekrény ott helyben szétesett.
A következő télen eltüzelték.
Tanulság: ha valakinek komódra van szüksége, ne vigyen haza gardróbszekrényt. Mert az nem lesz jó. Se neki, se a szekrénynek.
Lakhelyén, a bútorboltban, meglehetősen központi szerepet kapott, megbámulták a vásárlók, s a többi szekrény-asztal-ágy jó barátja volt.
Nappal vígan csillogott a tükörajtó, kápráztatva a vásárlókat, éjjel pedig nagy társasági élet zajlott: a bútorok a vásárlókon nevettek, illetve tanakodtak, hogy megveszi-e már végre az a fiatal pár azt az étkezőasztalt, amelyiket minden nap bejönnek megszelélni, hátha olcsóbb lett tegnap óta?
Volt a rendszeres látogatók között egy ember is, aki meg-megállt néha a gardrób előtt, és elgyönyörködött benne.
- Milyen szép! - gondolta. - De nem, nem való ez nekem. Komódot szeretnék a régi helyére, a sarokba. Úgy hiányzik. Üres ott a tér. ...Igen, egy komód kellene, amire vázát tehetek, meg képeket, és kényelmes, öblös fiókjai vannak, amelyekbe sok apróság belefér.
De komód nem akadt egy szem se. Vagy ha akadt is, sehogy se felelt meg a vásárló ízlésének.
- Áhh, ez túl kicsi. Annak csúnyák a lábai. Amaz meg komódnak túl magas. Akkor már, ezzel az erővel, vehetnék szekrényt is. Áhh. Majd benézek máskor - morfondírozott távozóban.
Aztán eljött a nagy nap: az akciók napja. A kirakat ékességét, a gardróbszekrényt, amely csillogásával oly sok vevőt csábított a boltba, alaposan leárazták.
- Eleget foglaltad itt a kirakatot, eleget bámultak, most már vegyen meg végre valaki, itt az ideje a kirakatrendezésnek! - döntött a boltos, és a gardróbszekrény elszoruló szívvel leste-várta, ki lesz az új gazdája.
Sokan jöttek, nézegették, csodálták - semmi.
Ám zárás előtt rövid idővel betért az ember is, aki komódot szeretett volna vásárolni.
Komód az továbbra sem volt neki megfelelő, de a gardróbszekrényen megakadt a szeme, és meglátta az új árcédulát.
- Jé, hisz ez szinte ingyen van! Nohát!
...tulajdonképp mindig is tetszett ez a gardróbszekrény. Igaz, nem kicsi... de valahogy olyan esztétikus. Alapvetően rokonszenves darab. ...bár... én komódot akartam...
Lehet, hogy be se fér a sarokba!...
Hazamegyek, lemérem.
Hazament. Lemérte. Befért. Épp, hogy csak, de befért.
- Jó, legyen! - törődött bele, és visszament a boltba. Épp, hogy záróra előtt érkezett.
Fizetett, és a gardróbszekrényt kocsira rakták, elindult új élete felé.
Elég nehéz volt begyömöszölni szegényt a kis lakás kis sarkába... de valahogy ez is megtörtént.
Új gazdája körüljárta, jobbról-balról, kívül-belül megcsodálta. Látta, hogy masszív, stabil bútor, érezte a fa kellemes érzetét... csak azt nem szerette, hogy alig lehetett mellette elférni.
- Valamit valamiért. Ha nincs komód, a gardrób is jó - próbált belenyugodni a vásárba, amit csinált.
Telt-múlt az idő, a gardrób hűségesen tárolta gazdája holmijait - rengeteg üres hely volt benne, mert a gazda nem akart átpakolni mindent a gardróbba a régi, jól bevált ruhásszekrényből.
Minden igyekezete ellenére egyre többször nézte a gazda gondterhelt, szinte ellenséges pillantásokkal.
- Nem jó... túl sok helyet foglal. De talán... Talán, ha átszabnám. Úgysem kell nekem ennyi tárolóhely. Mondjuk itt, meg ott... Igen. - született meg a döntés, és rövidesen előkerült a fűrész, a gardrób legnagyobb rémületére.
Éles fájdalom töltötte el... de nem volt mit tenni, hullott a forgács, ...s rövidesen egy két ajtós szekrény állt a sarokban, elgyötörten, fáradtan, az oldalán a fűrészelés nyomaitól megviselten.
- Jó lesz ez még valamire - mondta a gazda a lefűrészelt deszkákra nézve, és elrejtette őket a gardrób háta mögé.
És ismét telt-múlt az idő. A gardrób, merevítők híján, kissé megrogyott, a régi fényét elvesztette, ajtaja nyikorogni kezdett, tükre megkopott.
A gazda mindebből semmit nem vett észre. Telerakta mindenféle limlommal, egyre több és több kacatot tett bele... és a szekrény oldala elkezdett kipúposodni, és az ajtaja már egyáltalán nem záródott.
- Hijjnye, a nemjóját, hisz ez a szekrény még szinte új! Nincs szívem kidobni. Hívok egy asztalost!
Az asztalos erősen csóválta a fejét, látva a fűrészelés okozta sérüléseket, de szakmájának jó mestere volt, mentette, ami menthető.
- Márpedig mese nincs, ez a modell háromajtósra van tervezve! Vissza kell szerelnem a hiányzó alkatrészeket, különben megrogyik a saját súlya alatt! - magyarázta, miközben elvégezte a szükséges javítást. Majd, mint ki munkáját jól végezte, elégedetten távozott.
A körülményekhez - és az átéltekhez képest - a gardróbszekrény is jól volt.
Egy rövid ideig.
Mert egy szép napon a gazda ismét arra ébredt, hogy neki ez a szekrény túl nagy... fűrészt ragadott...
A szekrény ott helyben szétesett.
A következő télen eltüzelték.
Tanulság: ha valakinek komódra van szüksége, ne vigyen haza gardróbszekrényt. Mert az nem lesz jó. Se neki, se a szekrénynek.
...és az elkészültek
Tegnap este írtam a meditációimról... hát íme, ezeket meditáltam össze az utóbbi időben:
2014. március 24., hétfő
Meditáció
...nem túlságosan régen, egy gyöngyös blogban olvastam, hogy a gyöngyfűzés felér egy meditációval. Eleinte csak legyintettem: meditáció? Hisz én kötök/horgolok/gobelinezek, és ezek valóban jól kikapcsolnak, de meditációnak nevezni a gyöngyfűzést... ugyan, miben más ez, mint a többi?
A gyönyörű kék üveggyöngyök és a velük való munka ébresztett rá, hogy igen, ez tényleg más. Valahogy máshogy kell rá koncentrálni. A kötés-horgolás mintái "belemennek" az ember kezébe, egy idő után minimális figyelmet igényelnek. A gobelin meg túlságosan is sokat, ráadásul az én rossz vén szememmel...
Ez a kettő között van, olyan nehézségi szinten, amely nagyon jól stimulál valami... nem tudom mit az agyban, a gyöngyök ritmikus ismétlődése, az egész ritmusa, üteme, a változatos színek és formák - az emberben elzsongul a fájdalom, és valami ős békesség és belenyugvás lesz úrrá a lelkemen.
Fűzés közben eszembe jutott már többször is, hogy régen az imádkozáshoz rózsafüzért használtak - nem véletlenül.
Mostanában minden este imádkozom. Gyöngy-imákat.
Rúzsa Magdi: Gábriel
A gyönyörű kék üveggyöngyök és a velük való munka ébresztett rá, hogy igen, ez tényleg más. Valahogy máshogy kell rá koncentrálni. A kötés-horgolás mintái "belemennek" az ember kezébe, egy idő után minimális figyelmet igényelnek. A gobelin meg túlságosan is sokat, ráadásul az én rossz vén szememmel...
Ez a kettő között van, olyan nehézségi szinten, amely nagyon jól stimulál valami... nem tudom mit az agyban, a gyöngyök ritmikus ismétlődése, az egész ritmusa, üteme, a változatos színek és formák - az emberben elzsongul a fájdalom, és valami ős békesség és belenyugvás lesz úrrá a lelkemen.
Fűzés közben eszembe jutott már többször is, hogy régen az imádkozáshoz rózsafüzért használtak - nem véletlenül.
Mostanában minden este imádkozom. Gyöngy-imákat.
Rúzsa Magdi: Gábriel
2014. március 23., vasárnap
És a mai bölcsesség (Szemléletfejlesztéséktől)
A világban nem terem babér az átlagosoknak, viszont rengeteg siker vár arra, aki jó valamiben. Ezért építs az erősségeidre! Használd ki, hogy valamiben jó vagy, és ne aggódj azon, ha másban gyenge!
Mai melóm
...ő kész.
Vérszemet kaptam. Többet fogok a kerttel törődni. Végre megjött hozzá a kedvem. Örülök neki. Nagyon is. Már kezdtem aggódni, hogy hol a tavaszi zsongás... de megjött, kis késéssel. Úgy látszik, az kellett hozzá, hogy átmozgassam magamat.
Tehát, a következő fontos előrevivő szokás, amit ki kell alakítanom, az a rendszeres kertgondozás szokása. Úgy is, mint testmozgás, és úgy is, mint hasznos tevékenység, amit szeretek.
Rajta leszek az ügyön. :)
2014. március 22., szombat
Dear Diary,
a mai nap sok háztartási munkával kezdődött. Eredetileg nem akartam elmenekülni az uszoda irányába, de délután kettőkor már éreztem, hogy ez így tényleg nem megy tovább, minden önfegyelmem ellenére a fájdalom elleni küzdelem már-már felőröl. Andi meg is lepődött, mikor tényszerűen közöltem vele, hogy akkor ha ő elmegy moziba, én nem maradok itthon sütni-főzni, hanem vízbe vetem magam.
Tudván, hogy útba esik az imádott szilvafasor, bekészítettem a fényképezőgépet is. ..épp csak a memóriakártyát felejtettem el beletenni, így történt, hogy mindössze 10 képet tudtam készíteni, a Facebook-lakók legnagyobb örömére, akiket százasával szoktam traktálni az agymenéseimmel.
Én mindenesetre nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi. Főleg, hogy az ISO-t is levettem, tehát véletlenül egész jó képek kerekedtek ki a dologból.
Az uszodában a szokásos szaunázással kezdtem, melynek során elmeditáltam a múltkori, íriszdiagnosztikához kapcsolódó előadás és a tegnap megosztottak vitathatalan kapcsolatán.
Ugye az íriszdiagnosztikához "járó" előadáson végső soron minden betegséget a vérkeringés, vagyis végső soron az oxigénellátás zavaraira vezettek vissza. És azal reklámozták a terméküket, hogy az emberi szervezetre pozitív hatással lévő elektromágneses teret hoz létre, amely segíti a vérkeringést és ezzel a sejtek közötti információcserét.
Ugyanezt mondták a napi két órai mozgásra is, mint vérkeringés-serkentő és anyagcsere-javító, elengedhetetlenül szükséges tevékenységre.
Azt gondolom, hogy a szauna sokban hozzájárulhat a vérkeringés javításához és az erek edzéséhez.
És (szűken) a két óra mozgás is megvolt: az 50 hossz teljesítése kb. 1 és háromnegyed óra alatt sikerült.
A jövőben minden héten kétszer elmegyek uszodába. Most már tényleg. Felfogtam, hogy létkérdés.
Sőt, az adagot is növelni fogom.
Ma kísérleteztem a gerincferdülés kezelésére szóló gyógyúszással is (láttam eleget a gyerekeim esetében, különösen Zsoltikám járt sokat oda). A végén egész jól ment. Sőt, jelzett a testem, mikor kell átkapcsolni "féloldalas" módba. Érdekes volt.
Mint ahogy a mikrokeringéshez és a szaunázáshoz kapcsolódóan az is, hogy szabályosan éreztem, ahogyan megélénkül a vérkeringés az ízületi fájdalmaktól félig elnyomorodott ujjaimban. Kellemes, szokatlan érzés volt.
(Elmeditáltam azon, hogy életem férfiai közül egy sem érzett késztetést az elmúlt másfél évtizedben arra, hogy megoldja azt a - viszonylag egyszerűen megoldható - kérdést, hogy ne kelljen hideg vízben mosogatnom.)
No nem baj! Szeretni fogom magamat, és az idén megoldom. Legkésőbb ősszel. Mert segíts magadon, az Isten is megsegít. Hogy egy újabb régi ezoterikus gondolatot idézzek.
...
Az uszodából kilépve különösebb idegeskedés nélkül vettem tudomásul, hogy épp az orrom előtt megy el a villamos. Arra gondoltam: ezt biztos a Sors akarta így, a következőn lesznek Andiék, és különben is, jár egy séta nekem az esti tóparton. (A következő villamoson voltak..)
...míg a megálló felé bandukoltam, a parton egy futó kocogott el. Lábdobogásának zajától megriadva egy béka nagy csobbanással vetette magát a vízbe, majd, mikor a zaj biztonságos távolságba ért, méltatlankodva vartyogott egyet, mint aki neheztelését fejezi ki ez ellen az eljárás ellen.
A sötét vízen gyönyörű fénycsíkokat vetettek a lakótelep fényei. Középen egy hal csobbant fel, a túlparton, a nádas mellett jellegzetes, kígyózó mozdulatokkal kezdett hullámzani a víz.
- Aha! Egy vízisikló! - gondoltam magamban, és közelebb ballagtam.
A patak ezen a részen tórendszerré van szélesítve, rajta kis csobogók, hidak... és, mikor a hídon a túloldalra néztem, elakadt a lélegzetem. A mesterséges csobogó szikláin, tőlem légvonalban alig 5 méterre, egy gém aludt.
Aludt, már amennyire egy bizalmatlan természetű gémféle az embertől öt méterre aludni képes...
Nem repült el, de nyakát tekergette, csőrét nyújtogatta... szemmel tartott.
De észrevettem még valakit.
A középső kövön, az őrhelyen, Tás úrfi aludt. Csőrét a szárnya alá dugta - ő láthatóan nem zavartatta magát a közelségemtől.
Átértem a kis hídon és leültem a padra.
Tás felesége (szép tollú, ifjú asszony) megörült az érkezésemnek. Olyan kenyérdobálós fajtának nézett, mert még a partra is kijött morzsát keresni. Sajnos, nem volt nálam semmi, amivel megörvendeztethettem volna. Férjura mindenesetre felébredt, és aggódva figyelte óvatlan asszonyát. A gém (vagy daru?) kihasználva ezt a pillanatot, úgy döntött, hogy nem tűrheti tovább ennek a kis taknyosnak az úrhatnámságát. Határozottan és enyhén fenyegetőleg megindult a királyi pozíció felé, ezzel egyértelműen jelezve, hogy kit is illet az tulajdonképpen.
Tás nem óhajtott vitába szállni vele, egy mozdulattal a vízbe csusszant, odaúszott a nejéhez. Gémünk elégedetten foglalta el a neki járó helyet, s ettől egy pillanatra mintha minden egyensúlyba került volna.
Majd ismét jellegzetes, kanyargós hullámzás kelt, s egy pillanatra megláttam a vízisikló csillogó fejét is, ahogyan gyorsan, és határozottan átúszott a túlsó partra.
Majd rövid, de hangos cincogás hallatszott, és Tásék mellett elúszott egy jól megtermett patkány.
Eszembe jutott, hogy régen, mikor horgászni jártunk, a sárga vízi patkánnyal hecceltem a gyerekeket. Mert akkoriban láttak egy műsort, ahol a kisbaba ujjait lerágta a patkány, és ettől nagyon megrémültek. Egyszer aztán láttak egyet, nem tűnt félelmetesnek, és főleg nem volt sárga... Jót nevettek rajta, barnák voltak, vidámak és retkesek - amilyennek egy gyereknek lennie kell nyáridőben, tóparton, mocsárban, ebihalfogdosás közben.
Régi szép emlékek.
Elmúlt.
...jött a villamos.
Tudván, hogy útba esik az imádott szilvafasor, bekészítettem a fényképezőgépet is. ..épp csak a memóriakártyát felejtettem el beletenni, így történt, hogy mindössze 10 képet tudtam készíteni, a Facebook-lakók legnagyobb örömére, akiket százasával szoktam traktálni az agymenéseimmel.
Én mindenesetre nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi. Főleg, hogy az ISO-t is levettem, tehát véletlenül egész jó képek kerekedtek ki a dologból.
Az uszodában a szokásos szaunázással kezdtem, melynek során elmeditáltam a múltkori, íriszdiagnosztikához kapcsolódó előadás és a tegnap megosztottak vitathatalan kapcsolatán.
Ugye az íriszdiagnosztikához "járó" előadáson végső soron minden betegséget a vérkeringés, vagyis végső soron az oxigénellátás zavaraira vezettek vissza. És azal reklámozták a terméküket, hogy az emberi szervezetre pozitív hatással lévő elektromágneses teret hoz létre, amely segíti a vérkeringést és ezzel a sejtek közötti információcserét.
Ugyanezt mondták a napi két órai mozgásra is, mint vérkeringés-serkentő és anyagcsere-javító, elengedhetetlenül szükséges tevékenységre.
Azt gondolom, hogy a szauna sokban hozzájárulhat a vérkeringés javításához és az erek edzéséhez.
És (szűken) a két óra mozgás is megvolt: az 50 hossz teljesítése kb. 1 és háromnegyed óra alatt sikerült.
A jövőben minden héten kétszer elmegyek uszodába. Most már tényleg. Felfogtam, hogy létkérdés.
Sőt, az adagot is növelni fogom.
Ma kísérleteztem a gerincferdülés kezelésére szóló gyógyúszással is (láttam eleget a gyerekeim esetében, különösen Zsoltikám járt sokat oda). A végén egész jól ment. Sőt, jelzett a testem, mikor kell átkapcsolni "féloldalas" módba. Érdekes volt.
Mint ahogy a mikrokeringéshez és a szaunázáshoz kapcsolódóan az is, hogy szabályosan éreztem, ahogyan megélénkül a vérkeringés az ízületi fájdalmaktól félig elnyomorodott ujjaimban. Kellemes, szokatlan érzés volt.
(Elmeditáltam azon, hogy életem férfiai közül egy sem érzett késztetést az elmúlt másfél évtizedben arra, hogy megoldja azt a - viszonylag egyszerűen megoldható - kérdést, hogy ne kelljen hideg vízben mosogatnom.)
No nem baj! Szeretni fogom magamat, és az idén megoldom. Legkésőbb ősszel. Mert segíts magadon, az Isten is megsegít. Hogy egy újabb régi ezoterikus gondolatot idézzek.
...
Az uszodából kilépve különösebb idegeskedés nélkül vettem tudomásul, hogy épp az orrom előtt megy el a villamos. Arra gondoltam: ezt biztos a Sors akarta így, a következőn lesznek Andiék, és különben is, jár egy séta nekem az esti tóparton. (A következő villamoson voltak..)
...míg a megálló felé bandukoltam, a parton egy futó kocogott el. Lábdobogásának zajától megriadva egy béka nagy csobbanással vetette magát a vízbe, majd, mikor a zaj biztonságos távolságba ért, méltatlankodva vartyogott egyet, mint aki neheztelését fejezi ki ez ellen az eljárás ellen.
A sötét vízen gyönyörű fénycsíkokat vetettek a lakótelep fényei. Középen egy hal csobbant fel, a túlparton, a nádas mellett jellegzetes, kígyózó mozdulatokkal kezdett hullámzani a víz.
- Aha! Egy vízisikló! - gondoltam magamban, és közelebb ballagtam.
A patak ezen a részen tórendszerré van szélesítve, rajta kis csobogók, hidak... és, mikor a hídon a túloldalra néztem, elakadt a lélegzetem. A mesterséges csobogó szikláin, tőlem légvonalban alig 5 méterre, egy gém aludt.
Aludt, már amennyire egy bizalmatlan természetű gémféle az embertől öt méterre aludni képes...
Nem repült el, de nyakát tekergette, csőrét nyújtogatta... szemmel tartott.
De észrevettem még valakit.
A középső kövön, az őrhelyen, Tás úrfi aludt. Csőrét a szárnya alá dugta - ő láthatóan nem zavartatta magát a közelségemtől.
Átértem a kis hídon és leültem a padra.
Tás felesége (szép tollú, ifjú asszony) megörült az érkezésemnek. Olyan kenyérdobálós fajtának nézett, mert még a partra is kijött morzsát keresni. Sajnos, nem volt nálam semmi, amivel megörvendeztethettem volna. Férjura mindenesetre felébredt, és aggódva figyelte óvatlan asszonyát. A gém (vagy daru?) kihasználva ezt a pillanatot, úgy döntött, hogy nem tűrheti tovább ennek a kis taknyosnak az úrhatnámságát. Határozottan és enyhén fenyegetőleg megindult a királyi pozíció felé, ezzel egyértelműen jelezve, hogy kit is illet az tulajdonképpen.
Tás nem óhajtott vitába szállni vele, egy mozdulattal a vízbe csusszant, odaúszott a nejéhez. Gémünk elégedetten foglalta el a neki járó helyet, s ettől egy pillanatra mintha minden egyensúlyba került volna.
Majd ismét jellegzetes, kanyargós hullámzás kelt, s egy pillanatra megláttam a vízisikló csillogó fejét is, ahogyan gyorsan, és határozottan átúszott a túlsó partra.
Majd rövid, de hangos cincogás hallatszott, és Tásék mellett elúszott egy jól megtermett patkány.
Eszembe jutott, hogy régen, mikor horgászni jártunk, a sárga vízi patkánnyal hecceltem a gyerekeket. Mert akkoriban láttak egy műsort, ahol a kisbaba ujjait lerágta a patkány, és ettől nagyon megrémültek. Egyszer aztán láttak egyet, nem tűnt félelmetesnek, és főleg nem volt sárga... Jót nevettek rajta, barnák voltak, vidámak és retkesek - amilyennek egy gyereknek lennie kell nyáridőben, tóparton, mocsárban, ebihalfogdosás közben.
Régi szép emlékek.
Elmúlt.
...jött a villamos.
Habos-virágos fergeteg
...ide is hozom a Múlandóság eme leggyönyörűbb virágait.
...miért is nem tart örökké a tavasz? Vagy legalább 11 hónapig évente...
Kosztolányi Dezső: Boldogszomorúdal
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
...még, hogy az ezotéria új keletű dolog...
2014. március 21., péntek
Múlandóság
(A kedvenc kamaraerdei vadszilvafa-sorom, tegnapelőtt. Ma reggelre virágba borult... reggel meglátogatom őket. Muszáj.)
...az irodából kilépve tavaszi illatoktól terhes langy levegő csapott meg, és én, fáradtság ide, vagy oda, megálltam megbámulni a vérszilvákat az Infoparkban - csodálatos rózsaszín virágfelhő az égbolt mély bársonya előtt, fent szikrázó csillagok - és szívembe búbánat lopódzott.
Ismét egy csodálatos, gyönyörűséges tavasz, melyet alig-alig élvezhetek. Mire lenne rá időm és módom, huss! elrepül, és én csak perceket lophatok magamnak a Teremtés eme csodájából.
A virágokat csodálva éreztem, hogy mindeme gyönyörűség, az illatokkal terhes levegő, a csodálatos virágok - minden szépség mennyire múlandó, és hogy a legszebb tavaszi virágban is mennyi a fájdalom.
Minden halál közül a legfájdalmasabb a szépség halála.
Mert ami szép, abban valami titokzatos rend, rendszer, isteni gondolat testesül meg - s mikor a szépség pusztul, vele pusztul a benne testet öltött rend is.
Elmúlik - gondoltam a gyűrűre...
...
Tűnődésemből rendőrök riasztottak fel, az Infoparkban bombát találtak az építkezésen, és kerülőt kellett tennem a mázsás táskákkal. Érdekes, a hátfájásom ellenére ezt most valahogy nem bántam.
Elméláztam a gondolatsoron, melyre ma reggel ébredtem.
"Ugyanazzal a gondolkodással, amellyel létrehoztad a problémákat, nem lehet megoldani azokat."
...igen, a gondolkodásmódon kell változtatni. Nekem is, ha fejlődni akarok. Előre vivő szokásokat kell kialakítani... de szép gondolat ez...
...Nem ragadhatok bele egy szituációba, ami engem fusztrált, ahol nem kaptam meg azt a szeretetet, elfogadást és áldozatvállalást, amire vágytam. Ennél én többet érdemlek. Jobban szeretem már magamat annál, hogy időről-időre kitegyem annak az érzésnek, hogy nem szeretnek engem. Túl sokszor volt benne részem.
Itt vagyok én, magamnak, majd én szeretem magamat. Ez bőven elég.
És... ha az ember gondolkodása megváltozik, valóban csak két megoldás van minden helyzetre. Vagy a helyzet is változik vele - vagy az ember kilép belőle és továbbmegy.
Én sokáig vártam... vártam valamit, nem tudom mit. Hogy majd szeret engem valaki más, hogy ne nekem kelljen. Hogy megerősít önmagamban a szeretet által. Hisz "Hiába fürdeted önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat" - írta a költő is, és hittem én is.
De hiába vártam a lehetetlent.
Már tudom, hogy nincs mire várni.
Szeretnem legjobban önmagamat kell, másodsorban azokat, akikhez karmikus kötelék fűz, harmadsorban pedig azokat, akik engem szeretnek.
A többi ember - nem számít.
Ez a feladatom az életben - és ebben a sorrendben. Sosem szabad még a sorrendet sem elfelejteni.
A legtöbb munkám önmagammal lesz, de a második csoport is tartogat bőven teendőket.
...Mert minden elmúlik.
2014. március 20., csütörtök
Varró Dániel: Merengés más-más színű hajzatokról (biedermeier hajköltemény)
(a kép hiánypótlás céljából került a vershez)
Ah, nem lelek föl élvet bennetek már,
Könyűtől ázó, búleányi szempár,
Pírlepte orca, cserfelő ajak,
Ti jőjetek csak, ihlető hajak.
Ti jőjetek, patakzó, égi szőkék,
Tündérfonálból színaranyra szővék,
Ti pilleszárnyú gyöngyidillek, ó, ti
Mézajku philomélák trillaszói.
S ti barnák, ó, hogy vágylak titeket,
Ti bájvidékek, árnyas ligetek,
Ti titkos fák enyhnyújtó rejtekodva,
Viránymezők, hol járok andalogva.
S ti festett lánggal égő vörösek,
Vámpír harapta nyak, mely csupa seb,
Ti csábítón leomló rózsafürtök,
Halottriasztó, túlvilági kürtök,
Ti lávaként elömlő lázöröm,
Hegedt sebekbe vájó száz köröm.
De szőke, barna, vörös nem elég,
Ti jőjetek, fullasztó feketék,
Ti éjfélkor megkongatott harangok,
Sötét kúszóindák, mik körbefontok,
Ti fülledt, fojtó, átokmélyi sírok,
Ti jőjetek, míg lélegezni bírok.
Ah, nem lelek föl élvet bennetek már,
Könyűtől ázó, búleányi szempár,
Pírlepte orca, cserfelő ajak,
Ti jőjetek csak, ihlető hajak.
Ti jőjetek, más-más szinű hajak.
2014. március 19., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)