A mai napon is sikerült két embernek örömöt szereznem: Andi lányomnak vásároltunk, nagyon klassz dzsekit, kapott egy csőnacit is, meg egy pulcsit. Otthagytam 20 ezret a kínaias áruházban, de az az öröm, amit láttam, ...esküszöm megérte.
A másik ember, akinek örömöt szereztem, az édesanyám volt. 82 éves létére még így is megpucolta az ablakok több, mint felét, de van néhány olyan ablaktábla a remekbe konstruált lakótelepi lakáson, amelyekhez erő illetve akrobatikus készségek szükségeltetnek... hát ezek vártak ma rám.
Mindazonáltal megdicsérgettem Őt, amiért a többivel hajlott kora ellenére is ilyen szépen haladt - láttam, hogy örült ennek, és ez jó érzés volt. (Tiéd csak az marad, amit másoknak adsz...)
András fiam is kitett magáért: míg mi Andival bent jártunk a városban, az ő feladata volt a szobája helyreállításán túl az ebéd elkészítése is. Nagyon ügyesen oldotta meg a feladatot - brassóit kellett készítenie (tán nosztalgiából?...) de mire hazaértünk, nekem már csak a salátát kellett hozzá legyártanom. ...az elkészült remekművek akármelyik étteremben megállhatták volna a helyüket, tehát elmondható, hogy szegények vagyunk, de jól élünk. :) (most éppen. még pár napig.)
Mamától kaptunk két takarót (amit nem akartunk, de ő mindenáron nekünk akarta adni), hoztunk egy csomó fonalat (megkezdődött a téli időszámítás, ezt a gobelinezés abbamaradása és a kötés-horgolás megkezdődése is világosan jelzi), és elkunyiztam Tőle egy régi módi, felújításra szoruló asztali lámpát.
...a lámpa hosszú évek óta ott álldogált egy kis szekrényen, ernyőjét vastag por borította, fája itt-ott sérült (elsősorban ez az oka a felújítás szükségességének). Sosem érdekelt különösebben, de most mintha megszólított volna.
Közölte, hogy neki ott a helye az új kanapé mellett. :)
Hittem neki, úgyhogy most itt van, ugyan még hátra van a felújítás, de máris látszik, hogy mennyire egymásra találtak. Hiába, ez egy nagy szerelem...
Már csak egy kis asztal kell neki, meg egy elosztóra van szükség, hogy tudjak onnan is laptopozni. Mert annyira jó lett az a kis sarok. Olyan igazán meghitt. A gyerekeknek is tetszik.
András fiamnak az életét ma kissé megnehezítettem. Szereztem neki fizika korrepetitort, kedves ismeretlen ismerősünk személyében. ...kiakadt már a tanulás gondolatára is... de nem baj, hadd szokja. Lesz mit. Ez olyan tájidegen dolog neki, ez a szó, hogy t-a-n-u-l-á-s.
Szóval nem irigylem szegény tanár urat.
Hát így telt a mai napunk. Csendesen, békésen, álomba merülten.
Novemberi, békés, téli álom.
Fenyő Miklós: Volt és lesz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.