Első randi

Már reggel aggódva álltam a tükör előtt: jó lesz-e ez a szerelés? Megütöm-e vele az elvárt mértéket? Tetszeni fogok-e Neki? Reménytelenül csórinak éreztem magam, a viseletes fehér hosszú ujjú pólóban meg a megem készítette szoknyában.
- Kövér vagy! - kritizáltam meg tükörképem domborodó pocakját, de ettől persze nem lett könnyebb a helyzetem. Mindenesetre bepakoltam hajkefét, sminkkészletet és minden vackot, és a magam fűzte kék lánccal is próbáltam valamelyest javítani a látványon.
Az órák lassan vánszorogtak bent az irodában, ahogy közeledett az indulás idje, egyre aggodalmasabb lettem.
- De tényleg, fogok neki tetszeni? Meg fogom őt nyerni magamnak egészen? - ilyesfajta gondolatok cikáztak át az agyamon.
Öt órakor nem bírtam tovább, kimentem a mosdóba. Különös gonddal végeztem a sminkelést: arckrém, a nyárias bőrszínemnek megfeleő megfelelő alapozó választása, a szemek hangsúlyozása barnás-szürkés árnyalatokkal... visszaemlékeztem profi fotósom tanácsaira, világos színű rúzst választottam... a végén elégedett voltam az eredménnyel.
- Valahogy így kell kinézni, ha hódítani akarok - gondoltam magamban. De még hátra volt a teszt.
Úgy döntöttem, Mr. Weismüller lesz a kísérleti alany. Ő úgyis olyan skatulyából előhúzott, lehetetlenül csinos úrifiú, hogy az embernek - jobb híján - a tenyere kezd el viszketni tőle. Egy olyan igazi látszat embere... aki inkább kívül hordja, amije van... tudjuk.
Ha látok az arcán valami változást, mikor rám néz, akkor jó munkát végeztem - gondoltam, mikor beszóltam a szobájába.
..és láttam. Igaz, csak egy pillanatra, mert nagy színész az ipse (zsibbasztó..), de láttam.

Mehettem a találkozóra. :)
...
(Néha, pillanatokra, de ja vu-érzésem volt. Már tudom, honnan a feltétlen bizalom.
...nagyon, nagyon emlékeztet Attilára.)
...
Ma megismertem azt az embert, aki az elkövetkezendő években garantáltan a támaszom lesz. Állócsillag lesz életem egén.

Az ügyvédemet. :)